14. fejezet

Nyolc órakor az ágyamban(??) ébredtem. Liam sehol, a tv-m felkapcsolva és egy levél az ágyam mellett. Kómásan kibontottam a borítékot és elolvastam a levelet.
Ez állt benne:
"Ne haragudj, de el kellett mennem. Sajnos ma is dolgozom. Nem akartalak felkelteni, olyan aranyosan aludtál. Anyukádék elmentek dolgozni, Dave pedig még nem ért haza mikor én elmentem. Délután találkozunk xX"
Tehát nem álmodtam. Felhőtlen boldogságom egy gondolat törte össze. Cole. Mit mondjak neki? Hogy mondjam el, hogy nem szeretem, anélkül, hogy össze törném a szívét?
Ezernyi kérdés kavargott bennem és csak egyre tudtam a választ. El kell mondanom neki. Szakítanom kell és nem sms-ben vagy facebookon. Elé kell állnom, a szemébe néznem és el kell mondanom. Őszintén, hazugságok nélkül.
Miközben ezen filóztam előkerestem a telefonom és felhívtam Davet.
- Haló?! - vette fel a telefont kómásan.
- Szia. Nem akarsz haza jönni?? - kérdeztem, mert én meg el akartam menni.
Néha van jó oldala is annak, hogy öcsém van.
- Még nem. - mondta egyszerűen.
- hüpp...hüpp...jó nem kell. - próbáltam sírást imitálni, hátha megesik rajtam a szíve
De nem. Ez a kis piszok már átlát rajtam. Jó, játszunk keményen....:D
- Emlékszel amikor a múltkor berúgtál és én falaztam neked?? - kérdeztem.
Hát igen, gondoltam, hogy ez egyszer még jól fog jönni.
- Nem tennéd!
- Ohh dehogy nem!
Pár perc csend következett, majd megszólalt.
- Fél óra és otthon vagyok. - mondta és letette a telefont.
Nos, sok év tapasztalat.
Lementem a földszintre, megittam a kávém, bevettem a gyógyszerem és bekapcsoltam a rádiót és egyszerűen csak elnyúltam a kanapén.
Nem kellett 20 perc és David haza ért. Duzzogva csapta be az ajtót és megállt a kanapénál.
- Menj ha akarsz! De most már tartsd a szád! - mondta sértődötten és felment a szobájába.
Kimentem a konyhába és bevettem a gyógyszerem. Bahh, keserű íze van. Utálom.
Írtam egy sms-t Colenak, mert ezt muszáj megbeszélnünk, még ma.
"Tudunk most találkozni? Kris:)"
Nem vártam sokáig,már jött is a válasz.
"Persze. A fagyizóban fél óra múlva <3"
Miért küldte az a szívet? Kínoz a lelkiismeretem. El kell mondanom, nem hátrálhatok meg.
Átöltöztem és megcsináltam a sminkem. Piros rövidnadrágot és fekete toppot vettem fel. A hajamat össze kötöttem és készen álltam.
A fagyizó felé menet találkoztam egy pár ismerőssel, és bár semmi kedvem nem volt beszélgetni, megálltam és váltottam velük pár szót. Aranyosak voltak. Mind az egészségem felől érdeklődtek.
Miután sikerült leráznom őket, siettem a fagyizóba.
Kicsit késtem, de nem bánom. Addig sem kellett szembenéznem vele. Cole már egy asztalnál ült, és minden bizonnyal rám várt.
- Szia. - köszönt és felállt, majd közelebb lépett hozzám és meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem. - Miért? - kérdezte és értetlenül nézett rám.
- Üljünk le. - javasoltam és helyet foglaltam azon a széken, ahol nem rég még ő ült. - Beszélnünk kell.........kettőnkről. - kezdtem és félve ránéztem, de nem mondott semmit, így folytattam. - Én....én....Liamet szeretem. - nyögtem ki végül.
- És én? Semmit nem jelentettem neked? - kérdezte kissé dühösen.
- Te egy nagyszerű srác vagy  és nagyon kedvellek, de nem úgy ahogy őt. Kérlek érts meg! - mondtam abban reménykedve, hogy nem haragszik rám.
A legrosszabb pillanatban ugyan, de "pittyogott" a telefonom. Sms érkezett. Kínosan halásztam elő a táskámból a mobilom és megnyitottam az sms-t, míg Cole csendben várt.
Liam írt.
"Hol vagy most? Oda megyek xX"
Nem lenne szerencsés, ha most megjelenne, de vágyom az érintésére.
"A fagyizóban.:*"
Írtam gyorsan, és vissza dobtam a táskámba a mobilt.
- Ő volt az. Ugye? - kérdezte mérgesen.
Némán ültem és csak az arcát figyeltem.
- Válaszolj!! - kiáltott rám, amitől remegni kezdtem.
Még sosem láttam dühösnek. Erőt vettem magamon és megszólaltam.
- Igen. Én....én....annyira sajnálom.
- Mióta tart? Végig átvertél? Miért nem mondtad?
Záporoztak a kérdései, de én csak némán ültem és vártam amíg befejezi. Lassan könnyek gördültek végig az arcomon és láttam a szomorúságot Cole szemében is.
- Nem tudom mióta tart. Talán már előtted is szerettem. - vallottam be őszintén. - Nem vertelek át. Most mondom, mert tegnap.........- akartam mondani, de lefagytam. Erről azért nem biztos, hogy tudni akar, bár csak egy csók volt.
- Mi? Mi volt tegnap??? - kiáltotta és mindenki ránk nézett.
Liam lépett be a fagyizóba. Mikor megláttam, felsóhajtottam.
- Csillapodj haver! - nyugtatta Liam és leült mellém. - Csak ez volt tegnap. - az egyik kezét a csípőmre tette a másikat a tarkómra és közelebb húzott magához. Még sosem csókolt ilyen hosszan, mint most. Nem azt mondom, hogy ellenemre volt, de bár ne látta volna Cole.
Mikor hátrahajoltam, a szemébe néztem és láttam rajta, hogy tetszik neki a helyzet. Elvörösödtem és lehajtottam a fejem. Nem bírtam Colera nézni.
- Azt hiszem jobb ha most megyek. Gratulálok. - mondta gúnyosan és felállt, majd kiment a fagyizóból.
Nem bírtam parancsolni a könnyeimnek. A fejem Liam vállába fúrtam és zokogtam. Nem akartam megbántani Colet. Annyira rosszul érzem magam miatta.
Liam nem kérte, hogy beszélgessünk, és ezért hálás voltam neki. Nem tudom meddig ültünk ott némán, de egy fél óra biztosan eltelt.
- Menjünk. - mondta kedvesen és óvatosan felállt, majd én is.
Kézen fogva sétáltunk ki az épületből.
- Miért kellett megcsókolnod? Így is eléggé megbántottam. - fakadt ki belőlem. Tudom, hogy csak jót akart, de ez akkor is csak olaj volt a tűzre.
- Döntsd már el kivel vagy! - mondta kicsit élesen, de aztán láttam a szemében, hogy megbánta.- Így legalább megértette.
- Jó, hagyjuk. - zártam le végül a dolgot.
Ami volt, elmúlt. Most csak a jelennek akarok élni és csak Liammel. Haza felé megbeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk egy buliba, amit Liam egyik haverja szervez. Amikor megérkeztünk fájó szívvel ugyan, de el kellett válnunk, mert hívták a munkahelyéről. Állítólag nagyon sürgős és nem várhatott. "Nem akarok elmenni" csókot kaptam és őszintén megvallva, nagyon is tetszett.
Bementem a házba, majd megkerestem Davet. A szobájában játszott az xbox-on. Még mindig dühös volt rám egy kicsit. Hát, majd megbékél. Délután hátra lévő részében a padomon ültem és olvastam. 7 órakor mentem be a házba, mikor anyuék haza értek.
Imádom, mikor együtt vacsorázunk. Mindig előkerülnek a régi sztorik.
23 óra fele lehetett, mikor úgy döntöttem, hogy megyek és alszom, mikor Coletól érkezett egy sms.
"Remélem te sem tudsz majd aludni!"
Mondhatom nagyon kedves! Nem tehetek róla, hogy nekem nem ő az igazi! Egyszerűen csak nem és kész. A szívünknek nem tudunk parancsolni. Vagy igen? Ha igen akkor sürgősen tudni akarok róla, hogy hogyan.