5. fejezet

Nem az volt akire számítottam. Nem Cole ült a padon. Egy fiú volt, de nem ismertem. Vártam, a fűzfához közel, de nem jött. Hiába maradtam ott, nem ért oda. És ismét valaki, aki kihasznált.

Írtam neki, egy sms-t és haza mentem.

"Én ott voltam. -.-'' "

Éppen haza értem, mikor csörgött a telefon. Teresa volt az. Ha még sem tud felvenni, akkor én megőrülök.

- Halló? - vettem fel félve a telefont.

- Szia, Kris. Csak azért hívlak, mert Liamet sajnos nem tudom alkalmazni, és mivel nincs meg a telefon száma, gondoltam szólok neked és majd te továbbítod. - mondta.

Nem értem mi közöm van nekem ehhez, de azért megkérdezem, hogy miért nem.

- Miért?

- Az unokahúgomnak is kell a nyári munka, és tudod titeket legalább ismerlek. - válaszolt a kérdésemre.

- Jól van.

- Holnap reggel 9-kor találkozunk. - köszönt el Teresa, és letette a telefont.

Legalább nem kell vele minden nap találkoznom, és kínoznom magam, azzal a kérdéssel, hogy "mi lehetett volna?". De azért egy kicsit rossz, hogy valószínűleg nem látom többet. Ez az egy dolog ami bántott abban a pillanatban. Ennek a napnak, már amúgy is mindegy. Úgy pocsék, ahogy van persze egy jó hírtől eltekintve. A melónak nagyon örülök, és talán még annak is, hogy Liam nem lesz a munka társam. Megint csörgött a telefonom. Ez nem lehet igaz! Ma több rossz hírt már, nem tudok elviselni.
- Hey, csajszi. - szólt bele a telefonba egy ismerős hang.
- Ty? - sikítottam.
Ty az egyik kedvenc unoka tesóm. Rengeteget játszottunk, mikor kicsik voltunk, de aztán elköltöztek. Mivel távoli városba mentek, nem találkoztunk már olyan sűrűn.
- Rég láttalak Kris.
- Én is. Miért hívtál? - örültem neki.
- Jövő héten megyünk a városba az egyik haverunkhoz. Találkozunk majd?
- Persze. Mi van veletek? Annyira örülök neked! - mondtam őszintén.
- Semmi különös.
- Jó csaj legalább? - kiabálta valaki a háttérből.
- Bocsi, Kris mennem kell. Majd beszélünk. Szia. - mondta és letette. - Hey, Dom.... - hallottam még a vonalban, aztán megszakadt.
Végre valami jó is történik velem. Kavarogtak bennem a gondolatok.
- Kivel beszéltél? - kérdezte David félkómásan.
- Ty hívott,és mondta, hogy a jövő héten eljönnek. - válaszoltam izgatottan.
- Szuper. - örült ő is velem, de még mindig álmos volt.
- Nem kéne már felöltöznöd? Nem soká dél!
Lement a földszintre ivott egy kis teát, majd a szobájába ment és átöltözött. Én jobb híján arra döntöttem, hogy elkezdem az egyik kötelezőt.
1 óra fele haza jött anya és apa is ebédelni, akkor Dave bejelentette, hogy ő már pedig nem fog itthon unatkozni és elmegy az egyik barátjához. Képzelhetitek mekkora vita lett belőle. Ami igazából még nem is lett volna baj, de apa felkapta rajta a vizet és jött a szokásos duma. "Mi az, hogy csak így bejelented?" vagy a másik "Ki vagy te itt?? Nem kéne engedélyt kérni?" és akkor anyának elege lett. "Utálom, ha az asztalnál veszekedtek!" - mondta és felállt az asztaltól.
Tévedtem. Ez a nap mégis lehet rosszabb. A nagy vitában elfelejtettem mondani, hogy jövőhéten eljön Ty egy pár haverjával. Miután mindenki végzett és elment a dolgára, szokás szerint én maradtam mosogatni. Elpakoltam, és elmosogattam aztán pedig mentem a szobámba unatkozni. Már éppen halálra untam magam, mikor csengettek. Ma mindenkinek van valami baja??
Kinyitottam az ajtót, és megláttam a kapuban az egyik legjobb barátnőm, Samet.
- Helló. - köszönt oda nekem.
- Szia. Hát te?
- Unatkoztam, és gondoltam te is, szóval eljöttem. - magyarázta és bejött a kapun.
- Jól gondoltad. Kérsz inni vagy valamit?
- Egy pohár hideg üdítőt elfogadok. - mondta és bementünk a konyhába.
Kitöltöttem az üdítőt és én is leültem egy székre. Dave lejött a lépcsőn, és kicsit meglepődött, mikor meglátta Samyt a konyhában.
- Szia, Sam. - köszönt David.
Még szólt nekem, hogy ne szóljak anyának, de ő most elmegy hazulról. Azt ígérte, hogy mire haza jönnek ő is haza ér. És ha nem akkor majd falazhatok neki, mint legutóbb.
- Sam, képzeld. Találkoztam egy fiúval.
- És? Helyes? Aranyos? - kíváncsiskodott.
- Igen.....és van barátnője. - mondtam.
- Nem baj, össze hozzuk neked. - vihogott Sam.
- Te őrült vagy. -  röhögtem én is vele.
Vele olyan gyorsan eltelt az idő, hogy csak akkor vettük észre, hogy hány óra, mikor Dave berontott az ajtón.
- Itthon vannak? - kérdezte lihegve.
- Nem, még nincsenek. - válaszoltam őszintén.
Sammel össze néztünk és nevettünk. Dave felrohant a szobájába, és úgy tett, mintha nem történt volna semmi.
- Már 6 óra. Azt hiszem megyek. - köszönt el Samy.
- Jól van. Kikísérlek.
Kisétáltunk a kapuig, és elment. Ez a nap fura volt. Egyik hír követte a másikat.
Anya 7 óra fele ért haza, apa pedig valamikor hajnalban. Kivételesen, hamar elaludtam, eléggé megviselt ez a nap.

4. fejezet

*vissza Kristenhez*

Elég későn aludtam el, ezért nehéz volt reggel korán felkelni. 8 órára kellett beérnem, és én negyed nyolckor még csak ébredeztem. Anya már korán reggel elment dolgozni, és apa sem volt otthon. Ketten maradtunk. Az öcsémre nem bízhattam, hogy felkeltsen, mert ő is sokáig alszik. Jobb híján maradt a telefon, de ugye ott van az a "szundi" gomb, amit elég nehéz megállni.
Negyed nyolckor azonban csörgött a telefonom. Anya az.
- Felkeltél már? - szólt bele a telefonba, mikor felvettem.
- Hát...
- Kristen! Nem késhetsz el pont ma! Öltözz fel és siess!! - szidott le. - Nyolckor betelefonálok, hogy bent vagy e!! - mondta és letette a telefont.
Na szép. Csalódtam volna magamban, ha fel birok kelni időben.
Leszaladtam a földszintre és megittam a szokásos reggeli kávém, ami nélkül nem indulhat a nap. Reggelizni már nem volt időm, nem mintha étvágyam lett volna. A gyomrom görcsben volt annyira izgultam. Megittam az energia italom, és elmostam a poharat, majd felmentem a szobámba felöltözni.
Először is megmostam az arcom és a fogam. Világos színű farmer nadrág és rózsaszín topp mellett döntöttem. A sminkem eléggé elhanyagoltam, mert kicsit késésben voltam. A hajam pedig szokás szerint kivasaltam.
A biciklim már elől volt. Megírtam a szokásos cetlit Davidnek, majd bezártam az ajtót és elindultam. Szerencse, hogy a fagyizó közel van a házunkhoz, így 5 perc alatt oda értem. Leraktam a biciklim, de még így is 10 perccel hamarabb értem oda.
- Szia, szép lány. - mondta valaki mögöttem.
Csak egy valaki hívott így pár nappal ez előtt. Lassan megfordultam, és szembe találtam magam azzal a gyönyörű barna szemű sráccal. Most is jól nézett ki. Fehér póló volt rajta és farmer. A pólóban jól látszott a kidolgozott felsőteste.
- Helló, Liam. - köszöntem neki. - Hát te?
- A fagyizóba jöttem. Szeretnék ide jönni dolgozni a nyárra. Elég közel van a lakásunkhoz. - válaszolta. - Te?
Ez nem lehet igaz! Mire elhatározom, hogy nem is gondolok rá, akkor megjelenik.
- Én is. - vallottam be.
Elindultunk, majd egyszerre léptünk be az ajtón. A bolt vezetője Teresa, egy 40 éves végtelenül kedves nő. Már rég ismerem és abban reménykedem, hogy ez az ismeretség valamiféle előnyt jelent számomra.
- Szia, Kris. - köszönt oda nekem, mikor meglátott minket az ajtóban. - Ki a barátod?
- Helló. Ja, ő Liam.
- Jó napot, Liam Smith. - mutatkozott be.
- Tegezz kérlek, nem vagyok olyan öreg. - mondta Teresa.
- Az állásra szeretnénk jelentkezni.
- Jól van. Kris téged már rég ismerlek, és mindig jót hallok rólad. Téged felveszlek, mert tudom, hogy megbízható vagy. - válaszolt Teresa. Nagy kő esett le a szívemről. - Liam, hát nem tudom. Legyen. Téged is felveszlek, de csak próba időre.
- Köszönöm. - hálálkodtunk egyszerre.
- Holnap 9-re gyertek, és megmutatom mi hol van. Most mennem kell, kölykök. Sziasztok.
Azzal ott hagyott minket. Én megfordultam mit sem törődve Liammel, és elindultam a biciklimhez, hogy haza menjek. Már majdnem elértem a bicómhoz, mikor Liam megfogta a csuklóm.
- Mi az? - kérdeztem kicsit sértődötten.
- Nem értem, hogy mi a bajod?
Nem mondhatom neki azt, hogy nagyon kedvellek, de nem akarok botrányt, mert tudom, hogy van barátnőd. Ezért inkább kerüllek. Istenem, bár ne kéne válaszolnom.
- Veled semmi, bajom. Sőt, szerintem jó fej vagy, de van egy olyan érzésem, hogy nem kéne barátkoznunk.- vallottam be.
- Szeretném, ha.....barátok lennénk. - mondta, és elengedte a kezem.
Hát ez az! Én nem a barátja akarok lenni, hanem a barátnője! Nehéz lesz, de ok.
- Én is! - válaszoltam, és nem bírtam parancsolni a könnyeimnek.
Sírtam. Nem akartam, hogy lássa, de már nem tehettem semmit.
- Te sírsz? - kérdezte édesen.
- Nem. - hüppögtem és elfordultam.
Újból megfogta a kezem, de most magához húzott és szorosan megölelt. A szívem majd kiugrott a helyéről. A könnyek, amik lecsordultak az arcomon, öröm könnyek voltak. Olyan jó illata volt, és imádtam a kezeit érezni a hátamon.
- Cssst - nyugtatott - Jól vagy?
- Igen. - mondtam, és hátrébb léptem az ölelésből. - Szia, Liam.
Elköszöntem, és felültem a biciklire, majd haza mentem. 9 órakor már otthon voltam. Felrohantam a szobámba és sírtam. Annyira szeretem! Miért van barátnője?
Eszembe jutott, hogy anya még nem is tud a munkámról. Felhívtam.
- Szia, anyu! Megkaptam a munkát.
- Kincsem. Jajj, de jó! - örült velem. - Ne haragudj, de dolgoznom kell! Este beszélünk, puszi. - mondta és letette.
Anya is leráz, az öcsém még alszik, én pedig unatkoztam és megint csak arra a barna szemű fiúra tudtam gondolni. A barátnőimet sem akartam felkelteni.
Jött egy sms-em. Cole az.
"Nem találkozunk? Egy óra múlva a gáton? Cole"
Mivel semmi jobb ötletem, és nagyon rendesnek tűnik, bele mentem.
"Jól van. A fűzfánál. Kris" - válaszoltam.
Megigazítottam a sminkem, és tettem el egy üveg hideg üdítőt a táskámba. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek, mivel semmi dolgom nem volt. Fél órába telt, míg kiértem.
Valaki már ült a padon.

3. fejezet

* Cole szemszöge*

- Oké. Mindjárt megcsinálom,csak felmegyek facebookra. - mondtam apának, mikor megkért, hogy menjek el a boltba.

Hiába tapogattam a zsebem, sehol sem találtam. Ma már voltunk a gáton biciklivel, tehát lehet, hogy kiesett a zsebemből. A francba. Most mehetek vissza gyalog és kereshetem, az amúgy is magas fűben.

- Anya. Te sem láttad a telóm? - kérdeztem meg anyát, azt remélve, hogy hátha ő látta valahol.

- Nem. Miért?

- Elhagytam. - vallottam be. - Elmegyek megkeresem, majd jövök.

Ezt a mázlit. Megígértem a haveroknak, hogy még ma megbeszéljük mikor jöhetnek le ők is. A nagynénémnek van egy kutyája akit őszintén szólva imádok, és vinném magammal, ha nem ugrálna össze.

Kimentem a kapun,és elindultam a part felé, de eddig semmi. Megnézem annál a fűznél, amelyik alatt leültünk pihenni.

Ott ül egy lány. Nem hiszem, hogy észre vett.

- Khm...-próbáltam felhívni magamra a figyelmet.

Kivette a füléből a fülhallgatót és felnézett rám. Gyönyörű kék szemei vannak és rövid barna haja. Nagyon jól néz ki! Remélem jó fej.

- Ne haragudj! Nem akarlak zavarni, csak a telefonom keresem. - magyaráztam annak gyönyörű lánynak aki olyan szépen nézett rám.

- Semmi gond. Ha gondolod, segíthetek keresni, úgysincs semmi dolgom. - ajánlotta fel a segítségét.

Még jó hogy elfogadom. Nem vagyok hülye. Ez a lány szép és még rendes is. Remélem lesz belőle valami.

- Jól van. Cole vagyok. - mutatkoztam be. - Baby! - tettem hozzá magamban.

Elárulta, hogy az ő neve Kristen, de a Krist jobban szereti. Szép név, és ezt meg is mondtam neki. Helyes csajnak tűnik.

- Hol voltál ma? - kérdezte és felállt, hogy ő is körülnézzen.

- Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk a fagyizóba.

Előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton. Bele egyeztem, hisz sokat nem veszíthetek.

Elindultunk, de senki sem szólt semmit. "Gyerünk Cole mondj már valamit." - mondogattam magamnak.

- Ti is nyaraltok? - kérdeztem végül, mivel értelmesebb nem jutott eszembe.

- Nem, én itt lakom a családommal. - válaszolt. - Te?

Elmondtam,hogy a nagynénéméknél lakunk minden nyáron, mert imádjuk ezt a helyet.

- Miért ültél olyan szomorúan a padon? - kíváncsiskodtam.

"Remélem nincs pasija." - gondoltam magamban.

Láttam rajta, hogy nem örül a kérdésemnek. A francba, már megint elrontok mindent az elején.

- Van egy srác, akit nem kéne kedvelnem. Ott próbáltam meg elfelejteni. - mondta, és látszott rajta, hogy őszinte velem.

- Ismerős érzés. - szóltam hozzá.

Van egy lány otthon, akit nagyon szeretek, de észre sem vesz. Talán most találtam meg a hozzám illőt?

Amíg én ezen gondolkodtam, Kris felvett egy telefont.

- Ez az? - kérdezte.

- Örök hála. - köszöntem meg.

Tényleg megmentett. Ha ezt is elvesztettem volna, mint az előző két mobilom, akkor biztosan nem vettek volna újat. Csörgött. Már 6 nem fogadott hívásom volt. Anya az. Biztosan félt, hogy valaki megtalálja. Arrébb mentem, majd felvettem.

- Igen?

- Cole. Te vagy az? - kérdezte aggódóan anya.

- Igen. Kristen megtalálta.

- Ki az a Kristen? Csak nem a barátnőd?

- Nem. - válaszoltam kicsit szomorúan.

- Gyere haza, mert Lucy megérkezett.

Lucy a nagynéném. Nagyon rendes, mert megengedi, hogy egész nyáron nála lakjunk.

- Ok. Nemsoká otthon vagyok. - mondtam és letettem a telefont.

Vissza mentem Krishez és elmondtam neki, hogy haza kell mennem. Hatalmas levegőt vettem és elkértem a telefon számát. Egy kicsit izgultam, hogy nem adja, végül is tök idegenek a vagyunk.

Mikor lediktálta a számot megkönnyebbültem. Elköszöntem, majd elindultam haza.

Fél órába telt, hogy haza érjek.

- Szia, Lucy néni. - köszöntem neki, mikor bementem a kapun.

- Helló, Cole. - üdvözölt. - Milyen Kristen?

Gondolhattam volna, hogy anya tovább adja neki.

- Nem kérdeztem meg a vezetéknevét.

- Oh. Hogy néz ki?

- Tengerkék szeme, rövid barna haja van. Alacsony és karcsú.

- Hmmm.- mondta és elmosolyodott. - Tudom kiről van szó. Helyes kis csaj.

- Igen, szerintem is.

Megint csörgött a telefon, de ez most megmentett. Ty volt az.

- Szia haver. - vettem fel a telefont.

- Helló. Mikor mehetünk?

- Jövő héten.

- Hey, felszedtél már valakit? - ordított bele valaki a telefonba. Szerintem megismertem.
Biztosan Dominick az. Ő a legőrültebb ember a világon, de ezt szeretjük benne.
- Szia, Dom. - köszöntem neki.
- Haver! Jövő héten bulizunk! - jelentette ki.
- Skacok! Mennem kell, majd beszélünk.
Letettem a telefont, mert nem voltam kíváncsi a hülyeségeikre.
A nap további része unalmas volt. Este grilleztünk, majd beszélgettünk. Hajnal 2 óra fele kerültem ágyba.

2. fejezet

7 órakor felkeltem és nem bírtam vissza aludni. Egyfolytában az a mélybarna szemű srác járt a fejemben. Ezért elhatároztam, hogy kiverem a fejemből. Ennek érdekében mindent elkövettem. Minden telefonszámot felhívtam amit csak ismertem, de senki sem ért rá. Ez az én formám. Magamra maradtam, de így is jól fogom ma érezni magam.

Elmehetnék sétálni. Meg is van a mai programom. Kisétálok a gátra és talán eszek egy fagyit.

- Jó reggelt! – ugrott be a szobába az öcsém.

- Neked is. – mondtam és kikászálódtam az ágyból.

- Ki az a pasi akiről álmodban beszéltél? – kíváncsiskodott és gúnyolódott.

OMG! Álmomban is róla beszéltem.

- Semmi közöd hozzá! – próbáltam meg lekoptatni, de nem hagyta magát.

- Két szerelmes pár…..- mondogatta.

Jó is lenne. Egy kicsit eljátszottam a gondolattal. El kéne felejtem, de helyette folyton ő jár a fejemben.

Délelőtt főztem, mivel anya dolgozik. Ebéd után elmosogattam, majd majd megfürdettem a kutyáimat. A délután hátra maradt részében egy kötelezőt olvastam és gépeztem.

6 órakor úgy éreztem, hogy eljött az ideje a betervezett sétámnak a parton. Megvártam, míg haza értek a szüleim és elkéredzkedtem. Farmer szoknyát vettem fel, színes toppot és egy papucsot. Szolid sminket csináltam, a hajamat pedig csak kivasaltam.

Amikor készen lettem lementem a földszintre, hogy határidőt kérjek apától.

- Apu. Elmegyek sétálni. Meddig mehetek? - kérdeztem olyan édesen, ahogy csak tudtam.

Ránézett az órára és megállapította, hogy fél hét van. Minden gyerek tudja, hogy ilyenkor csak mosolyogni kell és türelmesen várni.

- Max 10 óra. - mondta végül.

-Köszi! - ujjongtam és adtam neki egy puszit.

Elköszöntem anyától is és szóltam Davenek, hogy be ne merjen menni a szobámba. Kimentem a kapun, majd végig sétáltam az utcán. Egyetlen ismerőst sem láttam, ami azért szomorú, mert reméltem, hogy valakivel majd találkozok és beszélgetünk egy jót. Nos ez az én formám.

Fél óra séta után kiértem a partra.

Egy darabig még sétáltam, amikor megláttam egy padot egy hatalmas fűzfa alatt. Oda mentem és leültem. Mindez akár még romantikus is lehetne, de persze nem egyedül. Betetten a headsetem a fülembe és bekapcsoltam az egyik kedvenc számom.

A szemeim becsuktam és csak élveztem a jó időt. Egyszer csak olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Kinyitottam a szemem és lehalkítottam a zenét. Egy közép magas szőke hajú srác állt a pad végében.

- Ne haragudj! Nem akarlak zavarni, csak a telefonom keresem. - szabadkozott.

- Semmi gond. Ha gondolod, segíthetek keresni, úgy sincs semmi dolgom. - mondtam.

Végül is ketten még is csak jobb, mint egyedül.
- Jól van. Cole vagyok. - mutatkozott be.
- Kristen, de mindenki csak Krisnek hív.
- Szép név.
Elmosolyodtam. Lehet, hogy most botlottam bele a tökéletes fiúba?! Majd kiderül.
- Hol hagyhattad? Vagy inkább hol voltál ma? - kérdeztem és felálltam a padról, hogy én is körül nézzek.
- Lássuk csak. - morfondírozott. - Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk egy közeli fagyizóba.
- Akkor mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton, aztán pedig elmennénk a fagyizóba. - vetettem fel.
- Ok. Gyerünk. - egyezett bele.
Elindultunk, és egy darabig szótlanul sétáltunk egymás mellett.
Cole hirtelen megszólalt:
- Ti is itt nyaraltok? - kérdezte.
- Nem, én itt lakom a családommal nem messze a parttól. És te?
- Mi minden nyáron itt vagyunk a nagynénémnél. Imádjuk ezt a helyet. - válaszolt őszintén.
- Ez fura. - vallottam be.- Még sosem láttalak erre.
- Miért ültél olyan szomorúan a padon?! - kíváncsiskodott.
Kissé féltem ettől a kérdéstől. Igazából, miért mondanám el egy idegennek? Más felől viszont otthon úgysem mondom el, a barátnőim pedig csak faggatnának. Végül úgy döntöttem, hogy mindent elmondok.
- Van egy fiú, akit nem kéne kedvelnem, és itt próbáltam meg kiverni a fejemből. Kisebb nagyobb sikerrel.
- Ismerős az érzés. - mondta.
Egyre jobb ez a mai nap. Nem csak barátot találtam, de esetleg még sorstársat is.
Már majdnem megkérdeztem, hogy vele mi történt, mikor észre vettem, hogy valami csillog a fűben. Oda léptem és felvettem egy érintő képernyős telefont.
- Ez az? - kérdeztem, és felmutattam a mobilt.
- Örök hálám! Megmentetted az életem. - köszönte meg és elvette tőlem.
- Igazán nincs mit. Most, hogy már megtaláltuk mit csináljunk?
Reméltem, hogy nem hagy ott, mert egyedül semmi kedvem nem volt sétálgatni.
Csörgött a telefonja. Felvette és arrébb ment, hogy ne halljam miről van szó.
- Az anyám volt az. Már sokszor hívott, hogy hátha valaki felveszi. - avatott be. - Haza kell mennem.
- Hát jól van.
- Megadod a számod? - kérdezte aranyosan.
Lediktáltam neki a számom, majd elköszöntünk. Egy darabig még sétálgattam egyedül, de hamar meguntam.
Haza indultam. Korábban értem haza, mint terveztem, de nem zavart. Játszottam egy még kicsit a kutyáimmal, aztán bementem.
- Jó volt? - kérdezte anya.
- Ahan. - válaszoltam flegmán.
Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Korán volt, de mégis úgy döntöttem, hogy megfürdök és beteszek egy jó filmet.
Már majdnem készen voltam, amikor Dave bejött a szobámba azzal az indokkal, hogy halálra unja magát. Semmi kedvem nem volt veszekedni, ezért megegyeztünk, hogy keresek filmet, míg ő pattogtat kukoricát.
Hajnalban aludtam el, ami kicsit gáz, mivel másnap interjúra megyek. Nyári munka, ha összejön.

1. fejezet

Egy átlagos 16 éves tinédzser lány vagyok, mindennapi problémákkal. Mint például mit vegyek fel, rossz a hajam, rossz a sminkem, vagy épp híztam vagy fogytam. Elég nehéz az élet….na jó, őszintén szólva könnyű dolgom van. A családom megértő, és a hisztijeimtől eltekintve elég jól megvagyunk. Egyedül az öcsémmel veszekszünk sokat. A barátaimmal is jó a kapcsolatom. Minden rendben velem, bár akik ismernek, mind azt mondják, hogy őrült vagyok. Persze jó értelemben. Remélem… Már csak egy pasi hiányzik az életemből. De még nem találtam meg.

A nyár még csak most kezdődött, de már hiányzik a dinka osztályom. Igen, elég őrült az osztályom, de szeretem őket. Klasszisokkal jobb, mint az általános. Igaz sokat kell tanulni és a tanárok is szigorúak, de attól még szeretem. J

A nevem Kristen, de a barátaimnak csak Kris. Az öcsém pedig David. Eldöntöttem, hogy ez a nyár más lesz és elhatároztam, hogy a hosszú barna hajam levágatom. Nos, elég fura, de így is szeretem. A kék szemem általában füstös sminkkel emelem ki. Egyszóval elég unalmas vagyok. De én így szeretem.

Mivel nyár van, lehet sokáig aludni! Ezt imádom a legjobban a szünetben. Sokáig lustálkodni és ágyban maradni, persze csak ha az idegesítő öcsém békén hagy.

Ma reggel azonban korán kellett kelnem. Anyu egy listát rakott az asztalomra és beállította a telefon ébresztőjét 7 órára. Próbáltam vissza aludni, de mivel anya alaposan eldugta a telefont, muszáj voltam megkeresni és mire megtaláltam kiment az álom a szememből. A tesóm, még durmolt, mikor lementem a földszintre és megittam a szokásos kávém. Ilyenkor szükségem van egy fél órára, hogy magamhoz térjek. Mivel hosszú volt a lista nem reggeliztem, csak megittam a napi koffein adagom és felmentem a szobámba öltözni. Rövid nadrágot vettem fel és a kedvenc lila fehér csíkos pánt nélküli felsőmet. A sminkem szolidra csináltam. Leakasztottam a szobainasról a fekete táskám és eltettem a pénzt és listát, amit anya adott.

Az öcsém még mindig aludt, tehát írtam neki egy cetlit, amit az asztalra tettem:

„Fel kell mennem a városra, majd jövök. Az ajtót bezártam, pótkulcs a szekrényen. Kris ”

A biciklim rossz, tehát gyalogolnom kell. Rápillantottam a listára, és az első az volt, hogy menjek el a könyvtárba és vegyek ki néhány kötelezőt. Alapvetően szeretek olvasni, de a kötelező olvasmányok általában unalmasak és érthetetlenek.

Bezártam az ajtót, becsuktam magam mögött a kaput, és azon filóztam, hogy melyiket válasszam a nyolc közül. Előhalásztam a táskámból a headsetem, majd bekapcsoltam egy zenét és elindultam a városra. Már majdnem a könyvtárhoz értem, mikor megbotlottam és egy gyönyörű fiú karjaiban találtam magam.

- Elnézést. – mondtam zavaromban és elsiettem, meg sem várva, hogy mond e valamit.

Igazán helyes volt, és rendesnek is tűnt, de amilyen az én formám, hát persze, hogy elrontok mindent. És egy ilyen szép srácnak, biztosan van barátnője is. Elszomorodtam kissé. Tudjátok, rossz bele gondolni abba, hogy mi lett volna ha…

Megérkeztem a könyvtárhoz,és be mentem. Odaadtam az olvasó jegyem, és szóltam, hogy kötelező olvasmányt szeretnék kivenni. A könyvtárosnő megmutatta, hogy merre találom őket, és én mentem megkeresni a kiszemeltem. Végül arra döntöttem, hogy Arany Jánostól veszem ki a Toldi estéjét, és Petőfi Sándortól az Apostolt. A Toldit megtaláltam, de az Apostolra sehogy sem akartam ráakadni. Még nézelődtem, mikor valaki a csípőmre tette a kezét. Halkan felszisszentem, és ahogy megfordultam, nyakon vágtam. Nagyon nem kellett volna. Az a gyönyörű barna szemű srác volt az.

Az arcához kapott.

- Hey, szép lány! Ezt miért kaptam? – tette fel a költői kérdést.

- Annyira sajnálom! Nem akartam! Kérlek, ne haragudj! – kértem bocsánatot, mert nem akartam, hogy haragudjon rám.

- Te őrült vagy. – mondta. Ez kicsit fájt. – Először elkaplak, hogy el ne ess és meg sem köszönöd. Most pedig meg akartam kérdezni, hogy hogy hívnak és erre nyakon vágsz.

- Hogyan engesztelhetnélek ki? – kérdeztem.

- Először is mondd meg mi a neved.

- Kristen, de mindenki csak Krisnek hív.

- Jó végre tudni a neved szép lány. Én Liam vagyok. Nem megyünk el fagyizni?

- Sajnos nem lehet. Listám van és ha nem csinálom meg, anya le fog szidni. – vallottam be. Annyira szívesen elmentem volna vele, mint még soha senkivel. Lehet, hogy most vesztettem el életem egyik legnagyobb lehetőségét? Utálom az ilyet.

- Még van egy órám, a találkozóig. Ha szeretnéd, elkísérlek valahova. – ajánlotta fel.

Hát persze, hogy szeretném. Ilyen hülye kérdést! Majdnem kiugrottam a bőrömből, de megpróbáltam higgadtan válaszolni.

- Ha van kedved. De ne számíts valami nagy dologra.

- Melyik könyvet keresed? – kérdezte.

Olyan aranyos. Már is szeretem, pedig nem is ismerem még. „Nyugi Kristen” – mondogattam magamban.

- Petőfi Sándor : Apostol.

- Kötelezőket olvasol? – kinevetett, de nem bántam, mert a világ legszebb mosolyával ajándékozott meg. – Még nyáron is tanulsz?

- Nem tanulok, de muszáj. – mondtam.

Megtalálta a könyvet, és levette nekem a polcról.

- Kösz.

Elvettem a könyvet, és az ujjaim kissé súrolták az övéit. Éreztem, hogy elpirulok, ezért elfordultam. Oda mentem a pulthoz és kivettem a két könyvet, majd eltettem a táskámba. Az ajtóhoz indultam, ahol Liam már várt rám.

- Mi a következő pont? – kérdezte olyan aranyosan, hogy majdnem elolvadtam.

- Hát, vennem kéne valamit anyáék házassági évfordulójára.

- Ok. Merre menjünk?

- Hát igazából ötletem sincs. – vallottam be.

Kimentünk a könyvtárból, és elindultunk valamerre. Nem tudom merre, mert csak arra a szép mély barna szemű srácra tudtam gondolni, aki mellettem sétált. A kedvenc parkomhoz értünk.

- Nem ülünk le? Ez a kedvenc helyem a városban.

- Ok!

Annyira örültem ennek a két betűnek, hogy szívem szerint ugráltam volna.

- Kérdezhetek valamit? – mondta édesen.

- Öhöm

- Van barátod? – ez a kérdés meglepett.

Ha azt mondom, hogy nincs akkor bénának tart majd? És ha azt mondom, hogy van akkor pedig hazudok. Inkább elmondom az igazat.

- Nincs. – De téged elfogadnálak!- egészítettem ki magamban,és elvigyorodtam.

- Hmm… Kérdezz most te. – vetette fel.

Ezer meg ezer kérdésem van, de nem akarok idiótának tűnni.

- Még sosem láttalak a városban. – mondtam. Ez volt a legésszerűbb, ami abban a percben eszembe jutott.

- Most költöztünk ide pár barátommal. Tudod… „függetlenek” akarunk lenni. – válaszolt, és elővette a telefonját, hogy megnézze mennyi az idő.

Egy nagyon csinos lány volt a háttérképe. Hát ez az én formám. Egyszer az életben találkozok egy helyes, jó fej sráccal, és természetesen már van barátnője.

Azt hiszem észre vette, hogy a telefonját nézem. Ismét kínos helyzetben vagyok. Hát nem is én lennék. Csalódtam volna magamban.

- Ő a barátnőm. – mondta.

Gondolhattam volna. Jobb lenne, ha most elmennék. Nem szeretnék közel kerülni hozzá, hisz akkor még jobban fájna elvesztenem, mintha most cselekszem.

- Azt hiszem mennem kéne. Szia Liam. – köszöntem el, és felálltam a padról, majd elindultam a boltba.

Szomorúan sétáltam az úton. Miért romlik el minden, amikor már jóra fordulna? Nem nagyon figyeltem az útra. Csak akkor tértem magamhoz, mikor neki mentem a bolt ajtajához. Elolvastam a listát, majd megvettem az anya által felírt dolgokat. Fizettem, majd haza mentem.

A Dave már ébren volt, és netezett. Elpakoltam mindent, amit vettem és felmentem a szobámba.

Zokogtam. Nem tudom miért, hisz nem is ismertem. Aznap találkoztam vele először. Mégis annyira aranyos volt és jó fej. Le kell mondanom róla akármennyire fáj is. Még ha lehetne is valami, most már biztosan nem lesz semmi.

Általában a délután netezéssel és olvasással telik el, de semmi kedvem nem volt facebookozni.

Anyáék haza értek. Szokás szerint leszidtak minket. Mivel eleve semmi kedvem nem volt, nem nagyon zavart, hogy veszekszenek velem. De természetesen, csak engem szidtak le, mert az öcsém „anyuci pici fia” aki sérthetetlen. Alapvetően elég nyugodt személyiség vagyok, szóval már megszoktam.

Az egyik legjobb barátnőm hívott biciklizni, de nem mehettem a veszekedés miatt.

Egész este töprengtem. Nem jött álom a szememre, és mikor végre elaludtam akkor is Liammel álmodtam.