2. fejezet

7 órakor felkeltem és nem bírtam vissza aludni. Egyfolytában az a mélybarna szemű srác járt a fejemben. Ezért elhatároztam, hogy kiverem a fejemből. Ennek érdekében mindent elkövettem. Minden telefonszámot felhívtam amit csak ismertem, de senki sem ért rá. Ez az én formám. Magamra maradtam, de így is jól fogom ma érezni magam.

Elmehetnék sétálni. Meg is van a mai programom. Kisétálok a gátra és talán eszek egy fagyit.

- Jó reggelt! – ugrott be a szobába az öcsém.

- Neked is. – mondtam és kikászálódtam az ágyból.

- Ki az a pasi akiről álmodban beszéltél? – kíváncsiskodott és gúnyolódott.

OMG! Álmomban is róla beszéltem.

- Semmi közöd hozzá! – próbáltam meg lekoptatni, de nem hagyta magát.

- Két szerelmes pár…..- mondogatta.

Jó is lenne. Egy kicsit eljátszottam a gondolattal. El kéne felejtem, de helyette folyton ő jár a fejemben.

Délelőtt főztem, mivel anya dolgozik. Ebéd után elmosogattam, majd majd megfürdettem a kutyáimat. A délután hátra maradt részében egy kötelezőt olvastam és gépeztem.

6 órakor úgy éreztem, hogy eljött az ideje a betervezett sétámnak a parton. Megvártam, míg haza értek a szüleim és elkéredzkedtem. Farmer szoknyát vettem fel, színes toppot és egy papucsot. Szolid sminket csináltam, a hajamat pedig csak kivasaltam.

Amikor készen lettem lementem a földszintre, hogy határidőt kérjek apától.

- Apu. Elmegyek sétálni. Meddig mehetek? - kérdeztem olyan édesen, ahogy csak tudtam.

Ránézett az órára és megállapította, hogy fél hét van. Minden gyerek tudja, hogy ilyenkor csak mosolyogni kell és türelmesen várni.

- Max 10 óra. - mondta végül.

-Köszi! - ujjongtam és adtam neki egy puszit.

Elköszöntem anyától is és szóltam Davenek, hogy be ne merjen menni a szobámba. Kimentem a kapun, majd végig sétáltam az utcán. Egyetlen ismerőst sem láttam, ami azért szomorú, mert reméltem, hogy valakivel majd találkozok és beszélgetünk egy jót. Nos ez az én formám.

Fél óra séta után kiértem a partra.

Egy darabig még sétáltam, amikor megláttam egy padot egy hatalmas fűzfa alatt. Oda mentem és leültem. Mindez akár még romantikus is lehetne, de persze nem egyedül. Betetten a headsetem a fülembe és bekapcsoltam az egyik kedvenc számom.

A szemeim becsuktam és csak élveztem a jó időt. Egyszer csak olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Kinyitottam a szemem és lehalkítottam a zenét. Egy közép magas szőke hajú srác állt a pad végében.

- Ne haragudj! Nem akarlak zavarni, csak a telefonom keresem. - szabadkozott.

- Semmi gond. Ha gondolod, segíthetek keresni, úgy sincs semmi dolgom. - mondtam.

Végül is ketten még is csak jobb, mint egyedül.
- Jól van. Cole vagyok. - mutatkozott be.
- Kristen, de mindenki csak Krisnek hív.
- Szép név.
Elmosolyodtam. Lehet, hogy most botlottam bele a tökéletes fiúba?! Majd kiderül.
- Hol hagyhattad? Vagy inkább hol voltál ma? - kérdeztem és felálltam a padról, hogy én is körül nézzek.
- Lássuk csak. - morfondírozott. - Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk egy közeli fagyizóba.
- Akkor mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton, aztán pedig elmennénk a fagyizóba. - vetettem fel.
- Ok. Gyerünk. - egyezett bele.
Elindultunk, és egy darabig szótlanul sétáltunk egymás mellett.
Cole hirtelen megszólalt:
- Ti is itt nyaraltok? - kérdezte.
- Nem, én itt lakom a családommal nem messze a parttól. És te?
- Mi minden nyáron itt vagyunk a nagynénémnél. Imádjuk ezt a helyet. - válaszolt őszintén.
- Ez fura. - vallottam be.- Még sosem láttalak erre.
- Miért ültél olyan szomorúan a padon?! - kíváncsiskodott.
Kissé féltem ettől a kérdéstől. Igazából, miért mondanám el egy idegennek? Más felől viszont otthon úgysem mondom el, a barátnőim pedig csak faggatnának. Végül úgy döntöttem, hogy mindent elmondok.
- Van egy fiú, akit nem kéne kedvelnem, és itt próbáltam meg kiverni a fejemből. Kisebb nagyobb sikerrel.
- Ismerős az érzés. - mondta.
Egyre jobb ez a mai nap. Nem csak barátot találtam, de esetleg még sorstársat is.
Már majdnem megkérdeztem, hogy vele mi történt, mikor észre vettem, hogy valami csillog a fűben. Oda léptem és felvettem egy érintő képernyős telefont.
- Ez az? - kérdeztem, és felmutattam a mobilt.
- Örök hálám! Megmentetted az életem. - köszönte meg és elvette tőlem.
- Igazán nincs mit. Most, hogy már megtaláltuk mit csináljunk?
Reméltem, hogy nem hagy ott, mert egyedül semmi kedvem nem volt sétálgatni.
Csörgött a telefonja. Felvette és arrébb ment, hogy ne halljam miről van szó.
- Az anyám volt az. Már sokszor hívott, hogy hátha valaki felveszi. - avatott be. - Haza kell mennem.
- Hát jól van.
- Megadod a számod? - kérdezte aranyosan.
Lediktáltam neki a számom, majd elköszöntünk. Egy darabig még sétálgattam egyedül, de hamar meguntam.
Haza indultam. Korábban értem haza, mint terveztem, de nem zavart. Játszottam egy még kicsit a kutyáimmal, aztán bementem.
- Jó volt? - kérdezte anya.
- Ahan. - válaszoltam flegmán.
Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Korán volt, de mégis úgy döntöttem, hogy megfürdök és beteszek egy jó filmet.
Már majdnem készen voltam, amikor Dave bejött a szobámba azzal az indokkal, hogy halálra unja magát. Semmi kedvem nem volt veszekedni, ezért megegyeztünk, hogy keresek filmet, míg ő pattogtat kukoricát.
Hajnalban aludtam el, ami kicsit gáz, mivel másnap interjúra megyek. Nyári munka, ha összejön.