4. fejezet

*vissza Kristenhez*

Elég későn aludtam el, ezért nehéz volt reggel korán felkelni. 8 órára kellett beérnem, és én negyed nyolckor még csak ébredeztem. Anya már korán reggel elment dolgozni, és apa sem volt otthon. Ketten maradtunk. Az öcsémre nem bízhattam, hogy felkeltsen, mert ő is sokáig alszik. Jobb híján maradt a telefon, de ugye ott van az a "szundi" gomb, amit elég nehéz megállni.
Negyed nyolckor azonban csörgött a telefonom. Anya az.
- Felkeltél már? - szólt bele a telefonba, mikor felvettem.
- Hát...
- Kristen! Nem késhetsz el pont ma! Öltözz fel és siess!! - szidott le. - Nyolckor betelefonálok, hogy bent vagy e!! - mondta és letette a telefont.
Na szép. Csalódtam volna magamban, ha fel birok kelni időben.
Leszaladtam a földszintre és megittam a szokásos reggeli kávém, ami nélkül nem indulhat a nap. Reggelizni már nem volt időm, nem mintha étvágyam lett volna. A gyomrom görcsben volt annyira izgultam. Megittam az energia italom, és elmostam a poharat, majd felmentem a szobámba felöltözni.
Először is megmostam az arcom és a fogam. Világos színű farmer nadrág és rózsaszín topp mellett döntöttem. A sminkem eléggé elhanyagoltam, mert kicsit késésben voltam. A hajam pedig szokás szerint kivasaltam.
A biciklim már elől volt. Megírtam a szokásos cetlit Davidnek, majd bezártam az ajtót és elindultam. Szerencse, hogy a fagyizó közel van a házunkhoz, így 5 perc alatt oda értem. Leraktam a biciklim, de még így is 10 perccel hamarabb értem oda.
- Szia, szép lány. - mondta valaki mögöttem.
Csak egy valaki hívott így pár nappal ez előtt. Lassan megfordultam, és szembe találtam magam azzal a gyönyörű barna szemű sráccal. Most is jól nézett ki. Fehér póló volt rajta és farmer. A pólóban jól látszott a kidolgozott felsőteste.
- Helló, Liam. - köszöntem neki. - Hát te?
- A fagyizóba jöttem. Szeretnék ide jönni dolgozni a nyárra. Elég közel van a lakásunkhoz. - válaszolta. - Te?
Ez nem lehet igaz! Mire elhatározom, hogy nem is gondolok rá, akkor megjelenik.
- Én is. - vallottam be.
Elindultunk, majd egyszerre léptünk be az ajtón. A bolt vezetője Teresa, egy 40 éves végtelenül kedves nő. Már rég ismerem és abban reménykedem, hogy ez az ismeretség valamiféle előnyt jelent számomra.
- Szia, Kris. - köszönt oda nekem, mikor meglátott minket az ajtóban. - Ki a barátod?
- Helló. Ja, ő Liam.
- Jó napot, Liam Smith. - mutatkozott be.
- Tegezz kérlek, nem vagyok olyan öreg. - mondta Teresa.
- Az állásra szeretnénk jelentkezni.
- Jól van. Kris téged már rég ismerlek, és mindig jót hallok rólad. Téged felveszlek, mert tudom, hogy megbízható vagy. - válaszolt Teresa. Nagy kő esett le a szívemről. - Liam, hát nem tudom. Legyen. Téged is felveszlek, de csak próba időre.
- Köszönöm. - hálálkodtunk egyszerre.
- Holnap 9-re gyertek, és megmutatom mi hol van. Most mennem kell, kölykök. Sziasztok.
Azzal ott hagyott minket. Én megfordultam mit sem törődve Liammel, és elindultam a biciklimhez, hogy haza menjek. Már majdnem elértem a bicómhoz, mikor Liam megfogta a csuklóm.
- Mi az? - kérdeztem kicsit sértődötten.
- Nem értem, hogy mi a bajod?
Nem mondhatom neki azt, hogy nagyon kedvellek, de nem akarok botrányt, mert tudom, hogy van barátnőd. Ezért inkább kerüllek. Istenem, bár ne kéne válaszolnom.
- Veled semmi, bajom. Sőt, szerintem jó fej vagy, de van egy olyan érzésem, hogy nem kéne barátkoznunk.- vallottam be.
- Szeretném, ha.....barátok lennénk. - mondta, és elengedte a kezem.
Hát ez az! Én nem a barátja akarok lenni, hanem a barátnője! Nehéz lesz, de ok.
- Én is! - válaszoltam, és nem bírtam parancsolni a könnyeimnek.
Sírtam. Nem akartam, hogy lássa, de már nem tehettem semmit.
- Te sírsz? - kérdezte édesen.
- Nem. - hüppögtem és elfordultam.
Újból megfogta a kezem, de most magához húzott és szorosan megölelt. A szívem majd kiugrott a helyéről. A könnyek, amik lecsordultak az arcomon, öröm könnyek voltak. Olyan jó illata volt, és imádtam a kezeit érezni a hátamon.
- Cssst - nyugtatott - Jól vagy?
- Igen. - mondtam, és hátrébb léptem az ölelésből. - Szia, Liam.
Elköszöntem, és felültem a biciklire, majd haza mentem. 9 órakor már otthon voltam. Felrohantam a szobámba és sírtam. Annyira szeretem! Miért van barátnője?
Eszembe jutott, hogy anya még nem is tud a munkámról. Felhívtam.
- Szia, anyu! Megkaptam a munkát.
- Kincsem. Jajj, de jó! - örült velem. - Ne haragudj, de dolgoznom kell! Este beszélünk, puszi. - mondta és letette.
Anya is leráz, az öcsém még alszik, én pedig unatkoztam és megint csak arra a barna szemű fiúra tudtam gondolni. A barátnőimet sem akartam felkelteni.
Jött egy sms-em. Cole az.
"Nem találkozunk? Egy óra múlva a gáton? Cole"
Mivel semmi jobb ötletem, és nagyon rendesnek tűnik, bele mentem.
"Jól van. A fűzfánál. Kris" - válaszoltam.
Megigazítottam a sminkem, és tettem el egy üveg hideg üdítőt a táskámba. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek, mivel semmi dolgom nem volt. Fél órába telt, míg kiértem.
Valaki már ült a padon.