Nyolc órakor az ágyamban(??) ébredtem. Liam sehol, a tv-m felkapcsolva és egy levél az ágyam mellett. Kómásan kibontottam a borítékot és elolvastam a levelet.
Ez állt benne:
"Ne haragudj, de el kellett mennem. Sajnos ma is dolgozom. Nem akartalak felkelteni, olyan aranyosan aludtál. Anyukádék elmentek dolgozni, Dave pedig még nem ért haza mikor én elmentem. Délután találkozunk xX"
Tehát nem álmodtam. Felhőtlen boldogságom egy gondolat törte össze. Cole. Mit mondjak neki? Hogy mondjam el, hogy nem szeretem, anélkül, hogy össze törném a szívét?
Ezernyi kérdés kavargott bennem és csak egyre tudtam a választ. El kell mondanom neki. Szakítanom kell és nem sms-ben vagy facebookon. Elé kell állnom, a szemébe néznem és el kell mondanom. Őszintén, hazugságok nélkül.
Miközben ezen filóztam előkerestem a telefonom és felhívtam Davet.
- Haló?! - vette fel a telefont kómásan.
- Szia. Nem akarsz haza jönni?? - kérdeztem, mert én meg el akartam menni.
Néha van jó oldala is annak, hogy öcsém van.
- Még nem. - mondta egyszerűen.
- hüpp...hüpp...jó nem kell. - próbáltam sírást imitálni, hátha megesik rajtam a szíve
De nem. Ez a kis piszok már átlát rajtam. Jó, játszunk keményen....:D
- Emlékszel amikor a múltkor berúgtál és én falaztam neked?? - kérdeztem.
Hát igen, gondoltam, hogy ez egyszer még jól fog jönni.
- Nem tennéd!
- Ohh dehogy nem!
Pár perc csend következett, majd megszólalt.
- Fél óra és otthon vagyok. - mondta és letette a telefont.
Nos, sok év tapasztalat.
Lementem a földszintre, megittam a kávém, bevettem a gyógyszerem és bekapcsoltam a rádiót és egyszerűen csak elnyúltam a kanapén.
Nem kellett 20 perc és David haza ért. Duzzogva csapta be az ajtót és megállt a kanapénál.
- Menj ha akarsz! De most már tartsd a szád! - mondta sértődötten és felment a szobájába.
Kimentem a konyhába és bevettem a gyógyszerem. Bahh, keserű íze van. Utálom.
Írtam egy sms-t Colenak, mert ezt muszáj megbeszélnünk, még ma.
"Tudunk most találkozni? Kris:)"
Nem vártam sokáig,már jött is a válasz.
"Persze. A fagyizóban fél óra múlva <3"
Miért küldte az a szívet? Kínoz a lelkiismeretem. El kell mondanom, nem hátrálhatok meg.
Átöltöztem és megcsináltam a sminkem. Piros rövidnadrágot és fekete toppot vettem fel. A hajamat össze kötöttem és készen álltam.
A fagyizó felé menet találkoztam egy pár ismerőssel, és bár semmi kedvem nem volt beszélgetni, megálltam és váltottam velük pár szót. Aranyosak voltak. Mind az egészségem felől érdeklődtek.
Miután sikerült leráznom őket, siettem a fagyizóba.
Kicsit késtem, de nem bánom. Addig sem kellett szembenéznem vele. Cole már egy asztalnál ült, és minden bizonnyal rám várt.
- Szia. - köszönt és felállt, majd közelebb lépett hozzám és meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem. - Miért? - kérdezte és értetlenül nézett rám.
- Üljünk le. - javasoltam és helyet foglaltam azon a széken, ahol nem rég még ő ült. - Beszélnünk kell.........kettőnkről. - kezdtem és félve ránéztem, de nem mondott semmit, így folytattam. - Én....én....Liamet szeretem. - nyögtem ki végül.
- És én? Semmit nem jelentettem neked? - kérdezte kissé dühösen.
- Te egy nagyszerű srác vagy és nagyon kedvellek, de nem úgy ahogy őt. Kérlek érts meg! - mondtam abban reménykedve, hogy nem haragszik rám.
A legrosszabb pillanatban ugyan, de "pittyogott" a telefonom. Sms érkezett. Kínosan halásztam elő a táskámból a mobilom és megnyitottam az sms-t, míg Cole csendben várt.
Liam írt.
"Hol vagy most? Oda megyek xX"
Nem lenne szerencsés, ha most megjelenne, de vágyom az érintésére.
"A fagyizóban.:*"
Írtam gyorsan, és vissza dobtam a táskámba a mobilt.
- Ő volt az. Ugye? - kérdezte mérgesen.
Némán ültem és csak az arcát figyeltem.
- Válaszolj!! - kiáltott rám, amitől remegni kezdtem.
Még sosem láttam dühösnek. Erőt vettem magamon és megszólaltam.
- Igen. Én....én....annyira sajnálom.
- Mióta tart? Végig átvertél? Miért nem mondtad?
Záporoztak a kérdései, de én csak némán ültem és vártam amíg befejezi. Lassan könnyek gördültek végig az arcomon és láttam a szomorúságot Cole szemében is.
- Nem tudom mióta tart. Talán már előtted is szerettem. - vallottam be őszintén. - Nem vertelek át. Most mondom, mert tegnap.........- akartam mondani, de lefagytam. Erről azért nem biztos, hogy tudni akar, bár csak egy csók volt.
- Mi? Mi volt tegnap??? - kiáltotta és mindenki ránk nézett.
Liam lépett be a fagyizóba. Mikor megláttam, felsóhajtottam.
- Csillapodj haver! - nyugtatta Liam és leült mellém. - Csak ez volt tegnap. - az egyik kezét a csípőmre tette a másikat a tarkómra és közelebb húzott magához. Még sosem csókolt ilyen hosszan, mint most. Nem azt mondom, hogy ellenemre volt, de bár ne látta volna Cole.
Mikor hátrahajoltam, a szemébe néztem és láttam rajta, hogy tetszik neki a helyzet. Elvörösödtem és lehajtottam a fejem. Nem bírtam Colera nézni.
- Azt hiszem jobb ha most megyek. Gratulálok. - mondta gúnyosan és felállt, majd kiment a fagyizóból.
Nem bírtam parancsolni a könnyeimnek. A fejem Liam vállába fúrtam és zokogtam. Nem akartam megbántani Colet. Annyira rosszul érzem magam miatta.
Liam nem kérte, hogy beszélgessünk, és ezért hálás voltam neki. Nem tudom meddig ültünk ott némán, de egy fél óra biztosan eltelt.
- Menjünk. - mondta kedvesen és óvatosan felállt, majd én is.
Kézen fogva sétáltunk ki az épületből.
- Miért kellett megcsókolnod? Így is eléggé megbántottam. - fakadt ki belőlem. Tudom, hogy csak jót akart, de ez akkor is csak olaj volt a tűzre.
- Döntsd már el kivel vagy! - mondta kicsit élesen, de aztán láttam a szemében, hogy megbánta.- Így legalább megértette.
- Jó, hagyjuk. - zártam le végül a dolgot.
Ami volt, elmúlt. Most csak a jelennek akarok élni és csak Liammel. Haza felé megbeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk egy buliba, amit Liam egyik haverja szervez. Amikor megérkeztünk fájó szívvel ugyan, de el kellett válnunk, mert hívták a munkahelyéről. Állítólag nagyon sürgős és nem várhatott. "Nem akarok elmenni" csókot kaptam és őszintén megvallva, nagyon is tetszett.
Bementem a házba, majd megkerestem Davet. A szobájában játszott az xbox-on. Még mindig dühös volt rám egy kicsit. Hát, majd megbékél. Délután hátra lévő részében a padomon ültem és olvastam. 7 órakor mentem be a házba, mikor anyuék haza értek.
Imádom, mikor együtt vacsorázunk. Mindig előkerülnek a régi sztorik.
23 óra fele lehetett, mikor úgy döntöttem, hogy megyek és alszom, mikor Coletól érkezett egy sms.
"Remélem te sem tudsz majd aludni!"
Mondhatom nagyon kedves! Nem tehetek róla, hogy nekem nem ő az igazi! Egyszerűen csak nem és kész. A szívünknek nem tudunk parancsolni. Vagy igen? Ha igen akkor sürgősen tudni akarok róla, hogy hogyan.
2013. szeptember 1., vasárnap
2013. augusztus 27., kedd
13. fejezet
*Szeretném. - mondtam végül olyan higgadtan, amennyire csak tudtam. - De Deb nem fog haragudni? Úgy értem, mindkettőnknek van valakije, akik nem örülnének, ha megtudnák.*
- Nem érdekel. Ha szeretnéd, maradok. - mondta és közelebb lépett hozzám.
Eléggé zavarba jöttem, mert nem nagyon tudtam kezelni a helyzetet. Eddig mindig a "csúnya lány" szerepét töltöttem be, és most egyszerre két srác is kedvel. Miért nem lehet egyszerre csak egy? Miért vagyok mindig ilyen szerencsétlen?
- Na jó, és most mit csináljunk? - kérdeztem végül, mit sem törődve a kialakult helyzettel.
- Először is meg kéne valahogy oldanunk, hogy mit csináljunk a világítással. Nem soká tök sötét lesz. - mutatott rá a nyilvánvalóra.
- Van pár gyertya a szekrényben. - ajánlottam fel, és kihalásztam a még épségben lévőket a szekrényből.
Elővettem egy alátétet és Liamet kikerülve a nappaliba mentem. A gyertyát a szoba közepére raktam, és leültem mellé. Liam is bejött a nappaliba, és lenézett rám. Elmosolyodott és letelepedett velem szemben.
- Játszunk kínos igazságot. - ajánlottam.
- Jól van. Kezdem. - mondta Liam és felnevetett. - Első csók?
- Hát.....khm....egy felelsz vagy mersz alkalmával volt. Az volt a feladatom, hogy smároljam le az első srácot, aki szembe jön velem. Nos, a suli egyik legmenőbb pasija volt az, és képzelheted, hogy mennyire meglepődött. - mondtam őszintén. - Én jövök. Neked?
- Nem volt olyan izgi, mint a tiéd. Egy házi buliban történt, egy nálam 3 évvel idősebb lánnyal.
- Ez nem ér! Csak én lehetek ilyen béna? - háborodtam fel és egyszerre nevettük el magunkat.
- Volt hülye beceneved? - kérdezte és kíváncsian fürkészte az arcom.
- Ahan. Cserép. - válaszoltam és kínosan éreztem magam. Végül is ez a játék lényege.
- Hát ez nagy. És miért?
- Ohohoo....egyszerre csak egyet. - mondtam és a kérdésemen filóztam, amikor megszállt az ihlet. - Haragudtál, mikor neked mentem?
- Nem. Ezt akartam. - válaszolta és elmosolyodott, majd várta a reakciómat.
Nem mondtam rá semmit. Hosszú még az este, biztosan kihúzom belőle, hogy ez mit akart jelenteni.
- És te? Mit gondoltál rólam?
- Őszintén? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Jól van. Nos, azt gondoltam, hogy egy öntelt egoista vagy, akinek minden héten más csaja van, de attól még nagyon tetszettél.
- És most?
- Khm....én jövök. - mutattam rá a nyilván valóra, mert nem csalunk ám. - Mit jelent az, hogy "Ezt akartam."??
- Hát azt amit mondtam. - jelentette ki és úgy tűnt, ezzel le is zárta a témát.
- Kínos igazságot játszunk. Gyerüüünk!! - nyávogtam, hogy mondja el az igazat.
Sóhajtott egyet, és a szemembe nézett.
- Na jó. Direkt álltam eléd, mert láttam, hogy nem figyelsz. Már hamarabb észre vettelek, de te még csak rám se néztél. - közölte kissé sértődötten.
- Mintha egy magam fajta hétköznapi lány tetszhetne egy olyan fiúnak, mit te vagy. - mondtam eléggé durcásan.
Úgy látszik a játékunk kezd veszekedés lenni. Őszintén szólva azonban nem értettem a vita tárgyát.
- És ha mégis? - kérdezte dühösen.
- Jó, hagyjuk. - zártam le a vitát és felálltam. Liam nem mozdult. - Kérsz inni? - kérdeztem és a konyha felé indultam.
Már majdnem elmentem mellette, mikor megfogta a csuklóm és maga felé húzott. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, és ez épp elég volt ahhoz, hogy az ölébe húzzon.
Meglepődtem a cselekedetén, de nem tiltakoztam ellene.
- Szereted Colet? - kérdezte végül alig hallhatóan.
- Nem tudom. Rendes meg minden, és nagyon kedvelem, de nem szeretem. - vallottam be őszintén.
Közelebb hajolt hozzám, az orra az enyémet súrolta.
- Mi lesz Debbel?
- Már rég nem a barátnőm. - mondta és megcsókolt.
A gyomromban szunnyadó lepkék életre keltek, és elevenebben repkedtek, mint valaha. A csókunk ráérős volt és egyszerűen tökéletes.
El akartam húzódni, hogy a szemébe nézzek, de nem engedte. Szorosabban ölelt és megint megcsókolt, aztán újra, és újra.
- Nem értelek. - mondtam végül és a vállára hajtottam a fejem. Kérdőn nézett rám. - Miért pont én?
- Mert te olyan más vagy, és meg sem próbálsz nem önmagad lenni. De nekem is lenne egy kérdésem. Mit kedvelsz abban az idiótában?
Biztosan Colera gondolt. Most mondjam azt, hogy nem tudom? Mert ez így elég bénán hangzik.
- Nem is tudom. Mostanában elég szomorkás hangulatom volt és ő felvidított.
- És én? Meg volt a telefon számom. Nem?? - kérdezte sértődötten.
- Csak bonyolítottam volna a dolgokat. - mondtam és bocsánatkérően a szemébe néztem.
Láttam rajta, hogy nem haragszik és ez megnyugtatott. Órákig beszélgettünk. Nem tudom mikor aludtam el, de úgy emlékszem rá hajtottam a fejem a vállára és azt hiszem elnyomott az álom.
Életem legszebb estéje volt. :)
- Nem érdekel. Ha szeretnéd, maradok. - mondta és közelebb lépett hozzám.
Eléggé zavarba jöttem, mert nem nagyon tudtam kezelni a helyzetet. Eddig mindig a "csúnya lány" szerepét töltöttem be, és most egyszerre két srác is kedvel. Miért nem lehet egyszerre csak egy? Miért vagyok mindig ilyen szerencsétlen?
- Na jó, és most mit csináljunk? - kérdeztem végül, mit sem törődve a kialakult helyzettel.
- Először is meg kéne valahogy oldanunk, hogy mit csináljunk a világítással. Nem soká tök sötét lesz. - mutatott rá a nyilvánvalóra.
- Van pár gyertya a szekrényben. - ajánlottam fel, és kihalásztam a még épségben lévőket a szekrényből.
Elővettem egy alátétet és Liamet kikerülve a nappaliba mentem. A gyertyát a szoba közepére raktam, és leültem mellé. Liam is bejött a nappaliba, és lenézett rám. Elmosolyodott és letelepedett velem szemben.
- Játszunk kínos igazságot. - ajánlottam.
- Jól van. Kezdem. - mondta Liam és felnevetett. - Első csók?
- Hát.....khm....egy felelsz vagy mersz alkalmával volt. Az volt a feladatom, hogy smároljam le az első srácot, aki szembe jön velem. Nos, a suli egyik legmenőbb pasija volt az, és képzelheted, hogy mennyire meglepődött. - mondtam őszintén. - Én jövök. Neked?
- Nem volt olyan izgi, mint a tiéd. Egy házi buliban történt, egy nálam 3 évvel idősebb lánnyal.
- Ez nem ér! Csak én lehetek ilyen béna? - háborodtam fel és egyszerre nevettük el magunkat.
- Volt hülye beceneved? - kérdezte és kíváncsian fürkészte az arcom.
- Ahan. Cserép. - válaszoltam és kínosan éreztem magam. Végül is ez a játék lényege.
- Hát ez nagy. És miért?
- Ohohoo....egyszerre csak egyet. - mondtam és a kérdésemen filóztam, amikor megszállt az ihlet. - Haragudtál, mikor neked mentem?
- Nem. Ezt akartam. - válaszolta és elmosolyodott, majd várta a reakciómat.
Nem mondtam rá semmit. Hosszú még az este, biztosan kihúzom belőle, hogy ez mit akart jelenteni.
- És te? Mit gondoltál rólam?
- Őszintén? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Jól van. Nos, azt gondoltam, hogy egy öntelt egoista vagy, akinek minden héten más csaja van, de attól még nagyon tetszettél.
- És most?
- Khm....én jövök. - mutattam rá a nyilván valóra, mert nem csalunk ám. - Mit jelent az, hogy "Ezt akartam."??
- Hát azt amit mondtam. - jelentette ki és úgy tűnt, ezzel le is zárta a témát.
- Kínos igazságot játszunk. Gyerüüünk!! - nyávogtam, hogy mondja el az igazat.
Sóhajtott egyet, és a szemembe nézett.
- Na jó. Direkt álltam eléd, mert láttam, hogy nem figyelsz. Már hamarabb észre vettelek, de te még csak rám se néztél. - közölte kissé sértődötten.
- Mintha egy magam fajta hétköznapi lány tetszhetne egy olyan fiúnak, mit te vagy. - mondtam eléggé durcásan.
Úgy látszik a játékunk kezd veszekedés lenni. Őszintén szólva azonban nem értettem a vita tárgyát.
- És ha mégis? - kérdezte dühösen.
- Jó, hagyjuk. - zártam le a vitát és felálltam. Liam nem mozdult. - Kérsz inni? - kérdeztem és a konyha felé indultam.
Már majdnem elmentem mellette, mikor megfogta a csuklóm és maga felé húzott. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, és ez épp elég volt ahhoz, hogy az ölébe húzzon.
Meglepődtem a cselekedetén, de nem tiltakoztam ellene.
- Szereted Colet? - kérdezte végül alig hallhatóan.
- Nem tudom. Rendes meg minden, és nagyon kedvelem, de nem szeretem. - vallottam be őszintén.
Közelebb hajolt hozzám, az orra az enyémet súrolta.
- Mi lesz Debbel?
- Már rég nem a barátnőm. - mondta és megcsókolt.
A gyomromban szunnyadó lepkék életre keltek, és elevenebben repkedtek, mint valaha. A csókunk ráérős volt és egyszerűen tökéletes.
El akartam húzódni, hogy a szemébe nézzek, de nem engedte. Szorosabban ölelt és megint megcsókolt, aztán újra, és újra.
- Nem értelek. - mondtam végül és a vállára hajtottam a fejem. Kérdőn nézett rám. - Miért pont én?
- Mert te olyan más vagy, és meg sem próbálsz nem önmagad lenni. De nekem is lenne egy kérdésem. Mit kedvelsz abban az idiótában?
Biztosan Colera gondolt. Most mondjam azt, hogy nem tudom? Mert ez így elég bénán hangzik.
- Nem is tudom. Mostanában elég szomorkás hangulatom volt és ő felvidított.
- És én? Meg volt a telefon számom. Nem?? - kérdezte sértődötten.
- Csak bonyolítottam volna a dolgokat. - mondtam és bocsánatkérően a szemébe néztem.
Láttam rajta, hogy nem haragszik és ez megnyugtatott. Órákig beszélgettünk. Nem tudom mikor aludtam el, de úgy emlékszem rá hajtottam a fejem a vállára és azt hiszem elnyomott az álom.
Életem legszebb estéje volt. :)
2013. augusztus 23., péntek
12. fejezet
Jó, igaz, hogy majdnem 3 hétig egyfolytában ágyban voltam és "pihentem", de attól még simán aludtam 10-ig. Mivel lassan 3 hete, hogy egyfolytában fekszem úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni a találkozó előtt. Természetesen vannak gyógyszereim amiket időben kell bevennem, ezért csak délben indulhattam el. A találkozót 3 órára beszéltük, szóval még bőven van időm. Ráérősen felkeltem, fogat mostam, felöltöztem, majd bevettem a gyógyszereimet. Dave is felkelt, de közölte, hogy ő is elmegy és hogy ne számítsak arra, hogy majd ő mosogat és pakol el ebéd után. Remek.Tehát megvártam, míg mindenki végez, segítettem pakolni és csak aztán indultam el a betervezett sétámra.
Elővettem a fülhallgatóm, és a telefonom. Jó, inkább elő "bénáztam", mert természetesen bele akadt egy cérna szálba, ezért megrántottam, amitől a földre borult a táskám egész tartalma. Mikor lehajoltam, hogy felvegyem a szemüveg tokot és a telefonom, éles fájdalmat éreztem a homlokomnál.
Megpróbáltam vissza szerezni az egyensúlyom, de annyira megszédültem, hogy ez azon a ponton, már lehetetlen volt.
Kis huppanással értem földet. Nem volt valami kellemes, de ha már a földön voltam, össze szedtem a cuccaimat. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy hogyan tornázzam fel magam.
Hallottam, hogy valaki megáll mögöttem, és egy kéz szorítását éreztem a karomon. A srác felhúzott a földről, amiért nagyon hálás voltam. Megfordultam, hogy megköszönjem.
- Köszönöm, egyedül nem tudom, hogy oldottam volna meg. - vallottam be és megismertem a srácot. Liam volt az.
- Nincs mit, szép lány. - mondta és végig nézett rajtam. Rövid sötét mini szoknyát viseletem és fehér kissé átlátszó toppot.
Tovább indult, de nem bírtam elengedni, ezért utána szóltam.
- Nem jöttél többet. - szóltam utána, mire vissza fordult és felém lépett.
- Sok dolgom volt. - válaszolt egyszerűen, és indulni akart.
Megpróbáltam közelebb menni hozzá és kérdőre vonni, de ismét megszédültem. Vártam, hogy megint földre essek, de helyette ölelő karok fogtak körül. Liam megragadta a vállam és óvatosan, megemelt, hogy a lábamra állhassak.
- Haza kéne menned. - javasolta, és nem engedett a szorításból.
Nem tiltakoztam inkább csak hozzá bújtam. Imádom az illatát, és a szép barna szemeit, a tüsi haját.....egy szóval mindent ami vele kapcsolatos. Nem tudom meddig maradtunk így, de Liam törte meg a csendet.
- Most már rendben leszel? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - válaszoltam és fájó szívvel ugyan, de hátra léptem, ezzel kiszakítva magam az ölelésből. - Menj ha szeretnél. - mondtam, mert nem akartam feltartani.
- Inkább haza kísérlek. - ajánlotta fel a segítségét.
- Köszi. De nem ülhetnénk le egy kicsit? Még szédülök. - vallottam be és a közelünkben lévő pad felé indultam.
A karját a derekam köré fonta és elmosolyodott, mert látta rajtam, hogy elpirulok.
- Így tudsz járni?! - kérdezte aranyosan.
- Öhöm. - bólintottam és elindultunk a házunk felé.
Szótlanul sétáltunk egy darabig, de aztán nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.
- Milyen dolgod volt? - kérdeztem.
- Mikor volt dolgom? - értetlenkedett.
- Te mondtad, hogy azért nem jöttél, mert dolgod volt. - magyaráztam, az előző kérdésem.
- Ja.....hát.....khm....Debet kísértem el a nagyijáékhoz. - mondta végül és az arcomat fürkészve várta a reakciómat.
- Ahan.....értem.
Hát, nem ezt a választ vártam. Eléggé elkalandoztam. Csak az zökkentett ki, mikor Liam szorosabban fogta a derekam és megszólalt.
- Min gondolkodsz szép lány?
- Semmin.... - füllentettem, mert nem hiszem, hogy hallani akarja, miként szidom gondolatban Debet.
- Jobban vagy már? - kérdezte és engedett a szorításon, ami cseppet sem tetszett.
- Igen. - válaszoltam őszintén és féltem, hogy majd elveszi a derekamról a kezét.....de nem tette.
A rövid beszélgetésünket ismét hosszúra nyúlt csend követte. A kezét továbbra is a derekamon pihentette, ezzel tartva engem. Megérkeztünk a házunk hoz, mire kutatni kezdtem a táskámban és ünnepélyesen előhúztam a ház kulcsát.
- Nem jössz be? Most van nálam kulcs. - mondtam, mire elmosolyodott.
Bólintott, és egyszerre indultunk el az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót, és hálát adtam Istennek, hogy zárva volt, mert ez azt jelentette, hogy Dave nincs otthon. Megkérdeztem, hogy kér e valamit, majd kimentem a konyhába, hogy öntsek magunknak üdítőt, amíg ő leült a nappaliban.
Bevittem a szobába a poharakat, és leültem mellé a kanapéra.
- Mennyi az idő? - kérdeztem váratlanul, mert rájöttem, hogy még ma Colelal is találkoznom kell.
- 10 perc múlva 3. - válaszolta, miután megnézte az óráját.
Biztosan látta rajtam, hogy elszomorodom, mert rákérdezett.
- Menned kell valahová?
- Az az igazság,hogy megígértem Colenak, hogy ma elmehetünk fagyizni és sétálni. -vallottam be kissé szomorúan. - Ő is teljesen elfelejtett. - tettem hozzá, meg sem várva a reakcióját.
- Ezt nem hiszem el.....-motyogta alig hallhatóan. - Elkísérlek.
- Nem biztos, hogy ez most jó ötlet lenne.
- Nem fogom hagyni, hogy valahol összeess, és egyébként, az lenne a legjobb, ha itthon maradnál. - mondta és látszott rajta, hogy cseppet sem viccel.
Már majdnem bele egyeztem,mikor csörgött a telefonom. Cole volt az.
- Szia, kicsim. Ne haragudj, de még sem tudok menni. Végül is mi nyaralunk. - mondta szomorúan. - Anyáék szerveztek valamit mára.
- Hali. Semmi gond,úgy sem vagyok valami jól.
Liam kíváncsian nézett, amíg én telefonáltam. Cole azt mondta, hogy valamilyen hajó túrára mennek,amiről nem tud szabadulni, mert már előre rendezték a jegyeket. Egy kicsit bántott a dolog, de örültem, hogy Liammel maradhatok.
- Lemondta. - mondtam végül, mikor letettem a telefont.
Mondott valamit, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Film? - kérdeztem végül.
- Jól van. - egyezett bele.
- Láttad már az Elrabolva 2-t?? Én még nem, most kaptam kölcsön. - mondtam és kíváncsian vártam a választ.
- Már láttam, jó film. Megnézhetjük. - egyezett bele.
Felálltam mellőle, hogy elő keressem a cd-t, a tv melletti állványról. Elég sokáig kerestem, mert Dave szokás szerint összekeverte a cd-ket. Igazából csalódtam volna, ha minden bénázás nélkül megoldom.
Betettem a cd-t a lejátszóba, majd lehuppantam a kanapéra Liam mellé. A film elindult, és én szokás szerint felhúztam a lábam és ráhajtottam a fejem.
Liam inkább engem nézett, mint a filmet.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian, mert éreztem magamon a tekintetét.
- Aranyos vagy. - mondta, és kinyújtotta a bal karját, majd a mellkasára húzott.
Össze bújva néztük tovább a filmet. Már majdnem kiszabadították őket, mikor teljesen váratlanul elment az áram.
- Mi történt? - kérdeztem kicsit rémülten, mert bele sem gondoltam mi lehet a baj. Felültem, hogy körbenézzek, aminek lássuk be semmi értelme, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt.
- Biztosan elment az áram. - mondta nyugodtan Liam és vissza húzott az ölelésébe.
A telefonom hangja törte meg a csendet. 3 sms érkezett.
Az első anyától:
"Ne haragudj szívem, de nem tudok haza menni. Hajnalban érkezem A gyógyszereid vedd be! puszi anyu :*"
A második apától:
"Kicsim, ne várjatok. Holnap érek haza. apu"
És egy Davidtől:
"A haveromnál maradok, itt sokkal bulisabb. Anyuékkal megbeszéltem."
Nagyszerű. Itt ülök a kanapén, álmaim pasijával, és megijedtem a helyzettől. Nem tehetek róla, de még sosem volt ilyen, és most egy kicsit azért félek.
- Tisztára, mint a Revolution-ben. - mondtam és egyszerre nevettük el magunkat.
- Nem vagy éhes? - kérdezte és előhalászta a zsebéből a telefonját.
- Egy kicsit. - mondtam, bár az igazat megvallva eléggé éhes voltam.
Tárcsázott, és rendelt 2 kukoricás pizzát,majd megkérdezte a címünket.
- Köszönöm. - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára, majd felálltam és kivittem a poharakat a konyhába.
A gyógyszereimet kerestem, mikor hallottam, hogy Liam mögém lép. Nem siettem. Komótosan elővettem a dobozokat és a mögöttem lévő asztalra tettem, egy pohár vízzel együtt.
- Segítesz válogatni? - kérdeztem, de nem válaszolt. Sőt, mintha kővé dermedt volna. Megkerestem a megfelelő dobozt és bevettem az előírt mennyiséget.
- Erről is az az idióta tehet......-mondta mérgesen.
- Ne szidd......kérlek. - védtem meg Colet. Ha bár tényleg ő tehet róla, én akartam lemenni a gátról. És amúgy se szidja nekem, a saját barátomat. Na jó, igazából nem értem a kapcsolatunkat. Olyan furán bánik velem.
Közelebb lépett hozzám és a kezét, a derekamra tette.
- Miért véded? Szereted? - tette fel a kérdéseit kissé dühösen.
- Nem...nem tudom. - válaszoltam őszintén és felé fordultam.
Egyre közelebb hajolt hozzám. Már éreztem a leheletét az arcomon, mikor csengettek. Csalódottan ejtette le a kezét maga mellé, majd elment, hogy megnézze ki jött.
Pár perccel később 2 pizzával a kezében jött vissza. Megfogtam a szabad kezét és behúztam a nappaliba, majd lehuppantam a szőnyegre és a pizzámért nyújtóztam. Mosolyogva nézett, majd oda nyújtotta a részem és leült velem szembe.
- Mesélj magadról!!?? - vetettem fel, miközben kinyitottam a dobozt.
- Tényleg rólam akarsz beszélni? - kérdezte furán.
- Persze. Miért ne. - válaszoltam, és kíváncsian vártam a válaszát.
- Jól van. - egyezett bele. - Jó gyerek korom volt. Gazdag családból származom, és semmiben nem szenvedtem hiányt. A szüleim nem nagyon szeretnek, mert sosem azt akartam amit ők. Nem akartam ügyvéd lenni, sem orvos. Egyszerűen csak élni akarok, úgy ahogy én szeretnék, de ezt ők képtelenek felfogni. Aztán született egy húgom, és aztán számukra megszűntem létezni. Mikor már elég nagy lettem, hogy eljöhessek hazulról, megtettem. Eljöttem, és egy darabig a legjobb barátomnál laktam, de mivel az ő szülei sem nézték jó szemmel, hogy náluk csövezek, eljöttem. És most, a helyi tv adónál dolgozom, és ha a barátomnak kell segíteni, akkor az edző teremben is.
Ez azért szomorú. Én azt hittem, hogy jó kapcsolatban van a szüleivel, és segítenek neki. De azért csodálom benne, hogy megmerte tenni ezt a lépést. Én nem bírná itt hagyni a családom, és a barátaim.
- Most te jössz. - mondta és bele harapott egy pizza szeletbe.
- Ok. Nos......hát.....igazából nem nagyon tudok sokat mondani a szüleimről. Anyum is a helyi tv-nél dolgozik, mint híradós, apum pedig a rendőrségen gürizik. Elég sokat dolgoznak, ami azt jelenti, hogy szinte sosem látom őket. Az öcsém, Dave idegesítő, bosszantó és szinte mindig az agyamra megy, de azért szeretem. A fagyizóban dolgozom a nyáron, mert év közben tanulok.....az átlagom kitűnő, amiért meg is dolgozom. - válaszoltam őszintén.
Miután mind a ketten elmondtuk, milyen a családunk, megállapítottam, hogy nem valami vidám az élet. Bár nem panaszkodhatom. Mindent megkapok amit szeretnék, csak a velük töltött idő hiányzik. Csendben ettünk tovább. Mikor végeztünk felálltam és kidobtam a dobozokat a konyhában lévő kukába.
Vidáman mentem vissza, remélve, hogy a jókedvem feldobja majd egy kicsit a szomorkás hangulatot. Vissza ültem a helyemre a szőnyegen, és érdeklődve néztem Liamet, aki a telefonján ügyködött.
- Mit csinálsz? - kíváncsiskodtam, mire felemelte a fejét és rám nézett.
- Írok a barátomnak az albérletbe, hogy nem soká megyek. - mondta unottan és tovább írta az sms-t.
- Oh. Ok. De akkor én egyedül maradok. - mondtam szomorúan.
Végül is nem tudhatta, hogy mindenki máshol éjszakázik. Csalódottan álltam fel és kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Liam utánam jött, de megállt az ajtóban.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - kérdezte és a szemembe nézett.
Még szép, hogy akarom. - gondoltam, de aztán eszembe jutott az akadály is. - Álljon meg a menet. Mi lesz Colelal és Debbel? Nem fognak haragudni? Miért ilyen nehéz minden?
- Szeretném. - mondtam végül olyan higgadtan, amennyire csak tudtam. - De Deb nem fog haragudni? Úgy értem, mindkettőnknek van valakije, akik nem örülnének, ha megtudnák.
Elővettem a fülhallgatóm, és a telefonom. Jó, inkább elő "bénáztam", mert természetesen bele akadt egy cérna szálba, ezért megrántottam, amitől a földre borult a táskám egész tartalma. Mikor lehajoltam, hogy felvegyem a szemüveg tokot és a telefonom, éles fájdalmat éreztem a homlokomnál.
Megpróbáltam vissza szerezni az egyensúlyom, de annyira megszédültem, hogy ez azon a ponton, már lehetetlen volt.
Kis huppanással értem földet. Nem volt valami kellemes, de ha már a földön voltam, össze szedtem a cuccaimat. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy hogyan tornázzam fel magam.
Hallottam, hogy valaki megáll mögöttem, és egy kéz szorítását éreztem a karomon. A srác felhúzott a földről, amiért nagyon hálás voltam. Megfordultam, hogy megköszönjem.
- Köszönöm, egyedül nem tudom, hogy oldottam volna meg. - vallottam be és megismertem a srácot. Liam volt az.
- Nincs mit, szép lány. - mondta és végig nézett rajtam. Rövid sötét mini szoknyát viseletem és fehér kissé átlátszó toppot.
Tovább indult, de nem bírtam elengedni, ezért utána szóltam.
- Nem jöttél többet. - szóltam utána, mire vissza fordult és felém lépett.
- Sok dolgom volt. - válaszolt egyszerűen, és indulni akart.
Megpróbáltam közelebb menni hozzá és kérdőre vonni, de ismét megszédültem. Vártam, hogy megint földre essek, de helyette ölelő karok fogtak körül. Liam megragadta a vállam és óvatosan, megemelt, hogy a lábamra állhassak.
- Haza kéne menned. - javasolta, és nem engedett a szorításból.
Nem tiltakoztam inkább csak hozzá bújtam. Imádom az illatát, és a szép barna szemeit, a tüsi haját.....egy szóval mindent ami vele kapcsolatos. Nem tudom meddig maradtunk így, de Liam törte meg a csendet.
- Most már rendben leszel? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - válaszoltam és fájó szívvel ugyan, de hátra léptem, ezzel kiszakítva magam az ölelésből. - Menj ha szeretnél. - mondtam, mert nem akartam feltartani.
- Inkább haza kísérlek. - ajánlotta fel a segítségét.
- Köszi. De nem ülhetnénk le egy kicsit? Még szédülök. - vallottam be és a közelünkben lévő pad felé indultam.
A karját a derekam köré fonta és elmosolyodott, mert látta rajtam, hogy elpirulok.
- Így tudsz járni?! - kérdezte aranyosan.
- Öhöm. - bólintottam és elindultunk a házunk felé.
Szótlanul sétáltunk egy darabig, de aztán nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.
- Milyen dolgod volt? - kérdeztem.
- Mikor volt dolgom? - értetlenkedett.
- Te mondtad, hogy azért nem jöttél, mert dolgod volt. - magyaráztam, az előző kérdésem.
- Ja.....hát.....khm....Debet kísértem el a nagyijáékhoz. - mondta végül és az arcomat fürkészve várta a reakciómat.
- Ahan.....értem.
Hát, nem ezt a választ vártam. Eléggé elkalandoztam. Csak az zökkentett ki, mikor Liam szorosabban fogta a derekam és megszólalt.
- Min gondolkodsz szép lány?
- Semmin.... - füllentettem, mert nem hiszem, hogy hallani akarja, miként szidom gondolatban Debet.
- Jobban vagy már? - kérdezte és engedett a szorításon, ami cseppet sem tetszett.
- Igen. - válaszoltam őszintén és féltem, hogy majd elveszi a derekamról a kezét.....de nem tette.
A rövid beszélgetésünket ismét hosszúra nyúlt csend követte. A kezét továbbra is a derekamon pihentette, ezzel tartva engem. Megérkeztünk a házunk hoz, mire kutatni kezdtem a táskámban és ünnepélyesen előhúztam a ház kulcsát.
- Nem jössz be? Most van nálam kulcs. - mondtam, mire elmosolyodott.
Bólintott, és egyszerre indultunk el az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót, és hálát adtam Istennek, hogy zárva volt, mert ez azt jelentette, hogy Dave nincs otthon. Megkérdeztem, hogy kér e valamit, majd kimentem a konyhába, hogy öntsek magunknak üdítőt, amíg ő leült a nappaliban.
Bevittem a szobába a poharakat, és leültem mellé a kanapéra.
- Mennyi az idő? - kérdeztem váratlanul, mert rájöttem, hogy még ma Colelal is találkoznom kell.
- 10 perc múlva 3. - válaszolta, miután megnézte az óráját.
Biztosan látta rajtam, hogy elszomorodom, mert rákérdezett.
- Menned kell valahová?
- Az az igazság,hogy megígértem Colenak, hogy ma elmehetünk fagyizni és sétálni. -vallottam be kissé szomorúan. - Ő is teljesen elfelejtett. - tettem hozzá, meg sem várva a reakcióját.
- Ezt nem hiszem el.....-motyogta alig hallhatóan. - Elkísérlek.
- Nem biztos, hogy ez most jó ötlet lenne.
- Nem fogom hagyni, hogy valahol összeess, és egyébként, az lenne a legjobb, ha itthon maradnál. - mondta és látszott rajta, hogy cseppet sem viccel.
Már majdnem bele egyeztem,mikor csörgött a telefonom. Cole volt az.
- Szia, kicsim. Ne haragudj, de még sem tudok menni. Végül is mi nyaralunk. - mondta szomorúan. - Anyáék szerveztek valamit mára.
- Hali. Semmi gond,úgy sem vagyok valami jól.
Liam kíváncsian nézett, amíg én telefonáltam. Cole azt mondta, hogy valamilyen hajó túrára mennek,amiről nem tud szabadulni, mert már előre rendezték a jegyeket. Egy kicsit bántott a dolog, de örültem, hogy Liammel maradhatok.
- Lemondta. - mondtam végül, mikor letettem a telefont.
Mondott valamit, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Film? - kérdeztem végül.
- Jól van. - egyezett bele.
- Láttad már az Elrabolva 2-t?? Én még nem, most kaptam kölcsön. - mondtam és kíváncsian vártam a választ.
- Már láttam, jó film. Megnézhetjük. - egyezett bele.
Felálltam mellőle, hogy elő keressem a cd-t, a tv melletti állványról. Elég sokáig kerestem, mert Dave szokás szerint összekeverte a cd-ket. Igazából csalódtam volna, ha minden bénázás nélkül megoldom.
Betettem a cd-t a lejátszóba, majd lehuppantam a kanapéra Liam mellé. A film elindult, és én szokás szerint felhúztam a lábam és ráhajtottam a fejem.
Liam inkább engem nézett, mint a filmet.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian, mert éreztem magamon a tekintetét.
- Aranyos vagy. - mondta, és kinyújtotta a bal karját, majd a mellkasára húzott.
Össze bújva néztük tovább a filmet. Már majdnem kiszabadították őket, mikor teljesen váratlanul elment az áram.
- Mi történt? - kérdeztem kicsit rémülten, mert bele sem gondoltam mi lehet a baj. Felültem, hogy körbenézzek, aminek lássuk be semmi értelme, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt.
- Biztosan elment az áram. - mondta nyugodtan Liam és vissza húzott az ölelésébe.
A telefonom hangja törte meg a csendet. 3 sms érkezett.
Az első anyától:
"Ne haragudj szívem, de nem tudok haza menni. Hajnalban érkezem A gyógyszereid vedd be! puszi anyu :*"
A második apától:
"Kicsim, ne várjatok. Holnap érek haza. apu"
És egy Davidtől:
"A haveromnál maradok, itt sokkal bulisabb. Anyuékkal megbeszéltem."
Nagyszerű. Itt ülök a kanapén, álmaim pasijával, és megijedtem a helyzettől. Nem tehetek róla, de még sosem volt ilyen, és most egy kicsit azért félek.
- Tisztára, mint a Revolution-ben. - mondtam és egyszerre nevettük el magunkat.
- Nem vagy éhes? - kérdezte és előhalászta a zsebéből a telefonját.
- Egy kicsit. - mondtam, bár az igazat megvallva eléggé éhes voltam.
Tárcsázott, és rendelt 2 kukoricás pizzát,majd megkérdezte a címünket.
- Köszönöm. - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára, majd felálltam és kivittem a poharakat a konyhába.
A gyógyszereimet kerestem, mikor hallottam, hogy Liam mögém lép. Nem siettem. Komótosan elővettem a dobozokat és a mögöttem lévő asztalra tettem, egy pohár vízzel együtt.
- Segítesz válogatni? - kérdeztem, de nem válaszolt. Sőt, mintha kővé dermedt volna. Megkerestem a megfelelő dobozt és bevettem az előírt mennyiséget.
- Erről is az az idióta tehet......-mondta mérgesen.
- Ne szidd......kérlek. - védtem meg Colet. Ha bár tényleg ő tehet róla, én akartam lemenni a gátról. És amúgy se szidja nekem, a saját barátomat. Na jó, igazából nem értem a kapcsolatunkat. Olyan furán bánik velem.
Közelebb lépett hozzám és a kezét, a derekamra tette.
- Miért véded? Szereted? - tette fel a kérdéseit kissé dühösen.
- Nem...nem tudom. - válaszoltam őszintén és felé fordultam.
Egyre közelebb hajolt hozzám. Már éreztem a leheletét az arcomon, mikor csengettek. Csalódottan ejtette le a kezét maga mellé, majd elment, hogy megnézze ki jött.
Pár perccel később 2 pizzával a kezében jött vissza. Megfogtam a szabad kezét és behúztam a nappaliba, majd lehuppantam a szőnyegre és a pizzámért nyújtóztam. Mosolyogva nézett, majd oda nyújtotta a részem és leült velem szembe.
- Mesélj magadról!!?? - vetettem fel, miközben kinyitottam a dobozt.
- Tényleg rólam akarsz beszélni? - kérdezte furán.
- Persze. Miért ne. - válaszoltam, és kíváncsian vártam a válaszát.
- Jól van. - egyezett bele. - Jó gyerek korom volt. Gazdag családból származom, és semmiben nem szenvedtem hiányt. A szüleim nem nagyon szeretnek, mert sosem azt akartam amit ők. Nem akartam ügyvéd lenni, sem orvos. Egyszerűen csak élni akarok, úgy ahogy én szeretnék, de ezt ők képtelenek felfogni. Aztán született egy húgom, és aztán számukra megszűntem létezni. Mikor már elég nagy lettem, hogy eljöhessek hazulról, megtettem. Eljöttem, és egy darabig a legjobb barátomnál laktam, de mivel az ő szülei sem nézték jó szemmel, hogy náluk csövezek, eljöttem. És most, a helyi tv adónál dolgozom, és ha a barátomnak kell segíteni, akkor az edző teremben is.
Ez azért szomorú. Én azt hittem, hogy jó kapcsolatban van a szüleivel, és segítenek neki. De azért csodálom benne, hogy megmerte tenni ezt a lépést. Én nem bírná itt hagyni a családom, és a barátaim.
- Most te jössz. - mondta és bele harapott egy pizza szeletbe.
- Ok. Nos......hát.....igazából nem nagyon tudok sokat mondani a szüleimről. Anyum is a helyi tv-nél dolgozik, mint híradós, apum pedig a rendőrségen gürizik. Elég sokat dolgoznak, ami azt jelenti, hogy szinte sosem látom őket. Az öcsém, Dave idegesítő, bosszantó és szinte mindig az agyamra megy, de azért szeretem. A fagyizóban dolgozom a nyáron, mert év közben tanulok.....az átlagom kitűnő, amiért meg is dolgozom. - válaszoltam őszintén.
Miután mind a ketten elmondtuk, milyen a családunk, megállapítottam, hogy nem valami vidám az élet. Bár nem panaszkodhatom. Mindent megkapok amit szeretnék, csak a velük töltött idő hiányzik. Csendben ettünk tovább. Mikor végeztünk felálltam és kidobtam a dobozokat a konyhában lévő kukába.
Vidáman mentem vissza, remélve, hogy a jókedvem feldobja majd egy kicsit a szomorkás hangulatot. Vissza ültem a helyemre a szőnyegen, és érdeklődve néztem Liamet, aki a telefonján ügyködött.
- Mit csinálsz? - kíváncsiskodtam, mire felemelte a fejét és rám nézett.
- Írok a barátomnak az albérletbe, hogy nem soká megyek. - mondta unottan és tovább írta az sms-t.
- Oh. Ok. De akkor én egyedül maradok. - mondtam szomorúan.
Végül is nem tudhatta, hogy mindenki máshol éjszakázik. Csalódottan álltam fel és kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Liam utánam jött, de megállt az ajtóban.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - kérdezte és a szemembe nézett.
Még szép, hogy akarom. - gondoltam, de aztán eszembe jutott az akadály is. - Álljon meg a menet. Mi lesz Colelal és Debbel? Nem fognak haragudni? Miért ilyen nehéz minden?
- Szeretném. - mondtam végül olyan higgadtan, amennyire csak tudtam. - De Deb nem fog haragudni? Úgy értem, mindkettőnknek van valakije, akik nem örülnének, ha megtudnák.
2013. augusztus 19., hétfő
11. fejezet
Mikor felkeltem, Liam már nem volt ott. Anyu, apu és Dave állta körbe az ágyat, amin feküdtem. Aggódva néztek és folyton azt kérdezték, hogy jól vagyok e. Mikor megnyugtattam őket, hogy most már minden rendben, elmondták, hogy a korcsolya betörte a fejem, és a "rést" valamilyen fémdarabbal pótolták.
Nagyszerű. Íme a tökéletesnek indult nyár. Ez az én formám. Reménytelenül béna vagyok :P .
Colenak csak a bal keze tört el, örültem, hogy nem lett komolyabb baja. Az orvos azt mondta, hogy még jó darabig rendszeres fájni fog a fejem és, hogy minimum 2 hétig még bent tart.
A napok gyorsan teltek, mivel sok gyógyszertől folyamatosan aludtam. Cole csak egyszer jött be hozzám, és akkor is csak sajnálkozott, ami nem valami megnyugtató. Liamet nem láttam többet, csak aznap, mikor műtöttek.
Az osztálytársaim is hallották a hírt és elhalmoztak "Gyógyulj meg <3" ajándék kártyákkal. Egy párszor be is jöttek hozzám, de mivel gyenge voltam, nem beszéltem velük sokat.
Teresa is eljött egyszer és jobbulást kívánt, majd elmondta, hogy valakit felvett a helyemre, de ha felépülök vár vissza. Cat nem tudott eljönni, mert dolgoznia kellett, de folyamatosan írt sms-t, hogy éppen milyen ütődött vendég járt bent.
Az első hét szinte elrepült a sok látogató miatt, de aztán már nem számított újdonságnak, hogy kórházban vagyok, és nem jártak be hozzám. Anyáéknak dolgozniuk kellett, amit szégyelltek, mert így nem tudtak eljönni, de megnyugtattam őket, hogy nem haragszom. Dave azért néha eljött busszal, vagy vonattal egy baráttal, vagy rokonnal.
Hétfőn, mikor a nővér jött és beadta a reggeli gyógyszer és infúzió adagom, egy fiút toltak be hordágyon a szobába. Sokáig vártam, hogy felkeljen, mert jó lett volna valakivel beszélgetni unalmamban. Gondolom én is ilyen voltam. A srác egész feje be volt kötözve. Később megtudtam, hogy megégette magát és az arca jobb alsó része minden bizonnyal örökre úgy fog maradni. A szülei összeroppantak a hír hallatán, de mikor szólt az orvos, hogy van rá valamilyen műtéti lehetőség, hogy helyre hozzák, megnyugodtak kissé.
A fiú éjfél fele kelt fel.
- Szia.- köszöntem neki, és felém fordította a fejét.
- Hali. - mondta.
- Hogy érzed magad? - kérdezősködtem.
- Hát eléggé fáj a fejem. - válaszolt őszintén.
- Nekem is. - vallottam be és mind a ketten elmosolyodtunk.
Hajnal 3-ig beszélgettünk. Kiderült ,hogy Joenak hívják és nincs testvére. Elmondása szerint a baleset előtt elég jó képű srác volt. Nem hittem neki, mire előkapta az iPhoneját (!!) és mutatott képeket magáról és a családjáról. Mit ne mondjak, tényleg nem nézett ki rosszul. Én is meséltem magamról, és a "Cole vs. Liam......." problémámról is. Adott pár tippet és tanácsot. Jól megértettük egymást.
Egészen jóban lettünk a bent töltött pár nap alatt.
Egy jó szobatárs mellett elrepülnek a napok. Eljött a vasárnap és fájó szívvel ugyan, de el kellett hagynom Joet. De azért megbeszéltük, hogy ha felépül majd találkozunk és beszélgetünk.
Az utolsó vizsgálaton is átestem és szólt a doktor úr, hogy 2 hét múlva ismét be kell mennem. Apa és Dave jött értem.
A haza felé vezető út többnyire zene hallgatással telt.
Mikor megérkeztünk, anya egy hatalmas tortával várt "Újra itthon :) " felirattal. Aranyosak. Megettük a tortát, majd felmentem a szobámba elpakolni a cuccaimat, amiket a kórházba hoztak be nekem. Míg pakoltam, bekapcsoltam a számítógépem. Lassan betöltődött a facebook, skype, twitter. A facebookon egyből vagy 1000 jobbulást üzenet várt. Mindenkinek válaszoltam és megköszöntem, hogy gondolt rám. Egy jelölés is várt. Joe volt az. Boldogan vissza igazoltam, és írtam is neki.
Mikor mindennel végeztem, írtam egy sms-t Colenak.
"Nem jöttök át? Ty tudja, hol lakunk :)"
Nem vártam sokáig, már jött is a válasz.
"Max. fél óra és ott vagyunk. xX"
Az éppen elég idő arra, hogy megmosakodjak és átöltözzek. Szóltam anyuéknak, hogy nemsoká ideérnek a barátaim. Ők Tynak örültek, én meg Colenak.
Rövid farmer nadrágot vettem fel és kék toppot. A sminkem csak épp hogy látszódott, a hajam pedig ahogy szoktam kivasaltam. Most, hogy így nézem, eléggé megnőtt már. Nem ártana fodrászhoz mennem, de semmi kedvem nincs. A kozmetikust is meglátogathatnám, de a fejem még majd szét robban. Lehet, hogy nem lenne jó ötlet, ha "kezelésbe venne".
Csengettek. Cole,Ty és Dom állt a kapuban. Lassan lebotorkáltam az emeletről,mert hogy kicsit szédültem a "magasban" és beengedtem őket.
Szótlanul sétáltunk be a házba. Ty oda ment anyuékhoz leült velük beszélgetni. Dom elment Davevvel x-boxozni, én pedig felmentem a szobámba Colelal.
Mikor beértünk a szobába, kaptam egy "jó hogy itt vagy" csókot és egy hosszú ölelést.
- Annyira hiányoztál. - súgta.
- Te is nekem. De te be sem jöttél hozzám a kórházba. - vetettem fel, bár láttam, hogy kerüli a témát.
- Tudod....nem bírtam nézni, hogy fáj neked....és én okoztam. - vallotta be.
Láttam rajta, hogy jobban megviseli, mint engem, ezért megint megöleltem. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Apropó, írtam a gipszére is egy "my boyfriend xX Kris" feliratot. 3 óráig fent ültünk a szobámban, és még tovább is beszélgettünk volna, ha be nem ront a szobámba Dominick.
- Megyünk már végre?? - nyávogott. Igen, furcsa módon néha a fiúk hisztisebbek, mint a lányok.
- Menjetek csak. - mondtam, mert láttam, hogy az én beleegyezésemet várják.
Elbúcsúztunk, és megbeszéltünk, hogy holnap elmegyünk fagyizni, természetesen gyalog. A görkorit most egyáltalán nem akarom látni egy jó darabig.
A délután nagy része pihenéssel telt. És igen, kihasználtam a helyzetem, hogy lustálkodhassak egész nap. Tehát elég sokszor hallották ma, hogy "nagyon fáj a fejem, hozol inni?" vagy "szédülök a sok gyógyszertől,de később megcsinálom".
7 óra fele kaptam egy sms-t, attól a személytől, akitől egyáltalán nem vártam volna. Liam írt.
"Hallom haza jöhettél. Rendben vagy? L."
Egyszerű sms, smilek nélkül. De nekem többet jelent minden eddiginél.
"Igen. Kösz, h kérded. Kris."
Nem írt többet, de ez az egy is éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam, gondolt rám. A sok gyógyszer és az utazás eléggé kiütött. Elégkorán elaludtam, ami tőlem nem valami megszokott.
Nagyszerű. Íme a tökéletesnek indult nyár. Ez az én formám. Reménytelenül béna vagyok :P .
Colenak csak a bal keze tört el, örültem, hogy nem lett komolyabb baja. Az orvos azt mondta, hogy még jó darabig rendszeres fájni fog a fejem és, hogy minimum 2 hétig még bent tart.
A napok gyorsan teltek, mivel sok gyógyszertől folyamatosan aludtam. Cole csak egyszer jött be hozzám, és akkor is csak sajnálkozott, ami nem valami megnyugtató. Liamet nem láttam többet, csak aznap, mikor műtöttek.
Az osztálytársaim is hallották a hírt és elhalmoztak "Gyógyulj meg <3" ajándék kártyákkal. Egy párszor be is jöttek hozzám, de mivel gyenge voltam, nem beszéltem velük sokat.
Teresa is eljött egyszer és jobbulást kívánt, majd elmondta, hogy valakit felvett a helyemre, de ha felépülök vár vissza. Cat nem tudott eljönni, mert dolgoznia kellett, de folyamatosan írt sms-t, hogy éppen milyen ütődött vendég járt bent.
Az első hét szinte elrepült a sok látogató miatt, de aztán már nem számított újdonságnak, hogy kórházban vagyok, és nem jártak be hozzám. Anyáéknak dolgozniuk kellett, amit szégyelltek, mert így nem tudtak eljönni, de megnyugtattam őket, hogy nem haragszom. Dave azért néha eljött busszal, vagy vonattal egy baráttal, vagy rokonnal.
Hétfőn, mikor a nővér jött és beadta a reggeli gyógyszer és infúzió adagom, egy fiút toltak be hordágyon a szobába. Sokáig vártam, hogy felkeljen, mert jó lett volna valakivel beszélgetni unalmamban. Gondolom én is ilyen voltam. A srác egész feje be volt kötözve. Később megtudtam, hogy megégette magát és az arca jobb alsó része minden bizonnyal örökre úgy fog maradni. A szülei összeroppantak a hír hallatán, de mikor szólt az orvos, hogy van rá valamilyen műtéti lehetőség, hogy helyre hozzák, megnyugodtak kissé.
A fiú éjfél fele kelt fel.
- Szia.- köszöntem neki, és felém fordította a fejét.
- Hali. - mondta.
- Hogy érzed magad? - kérdezősködtem.
- Hát eléggé fáj a fejem. - válaszolt őszintén.
- Nekem is. - vallottam be és mind a ketten elmosolyodtunk.
Hajnal 3-ig beszélgettünk. Kiderült ,hogy Joenak hívják és nincs testvére. Elmondása szerint a baleset előtt elég jó képű srác volt. Nem hittem neki, mire előkapta az iPhoneját (!!) és mutatott képeket magáról és a családjáról. Mit ne mondjak, tényleg nem nézett ki rosszul. Én is meséltem magamról, és a "Cole vs. Liam......." problémámról is. Adott pár tippet és tanácsot. Jól megértettük egymást.
Egészen jóban lettünk a bent töltött pár nap alatt.
Egy jó szobatárs mellett elrepülnek a napok. Eljött a vasárnap és fájó szívvel ugyan, de el kellett hagynom Joet. De azért megbeszéltük, hogy ha felépül majd találkozunk és beszélgetünk.
Az utolsó vizsgálaton is átestem és szólt a doktor úr, hogy 2 hét múlva ismét be kell mennem. Apa és Dave jött értem.
A haza felé vezető út többnyire zene hallgatással telt.
Mikor megérkeztünk, anya egy hatalmas tortával várt "Újra itthon :) " felirattal. Aranyosak. Megettük a tortát, majd felmentem a szobámba elpakolni a cuccaimat, amiket a kórházba hoztak be nekem. Míg pakoltam, bekapcsoltam a számítógépem. Lassan betöltődött a facebook, skype, twitter. A facebookon egyből vagy 1000 jobbulást üzenet várt. Mindenkinek válaszoltam és megköszöntem, hogy gondolt rám. Egy jelölés is várt. Joe volt az. Boldogan vissza igazoltam, és írtam is neki.
Mikor mindennel végeztem, írtam egy sms-t Colenak.
"Nem jöttök át? Ty tudja, hol lakunk :)"
Nem vártam sokáig, már jött is a válasz.
"Max. fél óra és ott vagyunk. xX"
Az éppen elég idő arra, hogy megmosakodjak és átöltözzek. Szóltam anyuéknak, hogy nemsoká ideérnek a barátaim. Ők Tynak örültek, én meg Colenak.
Rövid farmer nadrágot vettem fel és kék toppot. A sminkem csak épp hogy látszódott, a hajam pedig ahogy szoktam kivasaltam. Most, hogy így nézem, eléggé megnőtt már. Nem ártana fodrászhoz mennem, de semmi kedvem nincs. A kozmetikust is meglátogathatnám, de a fejem még majd szét robban. Lehet, hogy nem lenne jó ötlet, ha "kezelésbe venne".
Csengettek. Cole,Ty és Dom állt a kapuban. Lassan lebotorkáltam az emeletről,mert hogy kicsit szédültem a "magasban" és beengedtem őket.
Szótlanul sétáltunk be a házba. Ty oda ment anyuékhoz leült velük beszélgetni. Dom elment Davevvel x-boxozni, én pedig felmentem a szobámba Colelal.
Mikor beértünk a szobába, kaptam egy "jó hogy itt vagy" csókot és egy hosszú ölelést.
- Annyira hiányoztál. - súgta.
- Te is nekem. De te be sem jöttél hozzám a kórházba. - vetettem fel, bár láttam, hogy kerüli a témát.
- Tudod....nem bírtam nézni, hogy fáj neked....és én okoztam. - vallotta be.
Láttam rajta, hogy jobban megviseli, mint engem, ezért megint megöleltem. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Apropó, írtam a gipszére is egy "my boyfriend xX Kris" feliratot. 3 óráig fent ültünk a szobámban, és még tovább is beszélgettünk volna, ha be nem ront a szobámba Dominick.
- Megyünk már végre?? - nyávogott. Igen, furcsa módon néha a fiúk hisztisebbek, mint a lányok.
- Menjetek csak. - mondtam, mert láttam, hogy az én beleegyezésemet várják.
Elbúcsúztunk, és megbeszéltünk, hogy holnap elmegyünk fagyizni, természetesen gyalog. A görkorit most egyáltalán nem akarom látni egy jó darabig.
A délután nagy része pihenéssel telt. És igen, kihasználtam a helyzetem, hogy lustálkodhassak egész nap. Tehát elég sokszor hallották ma, hogy "nagyon fáj a fejem, hozol inni?" vagy "szédülök a sok gyógyszertől,de később megcsinálom".
7 óra fele kaptam egy sms-t, attól a személytől, akitől egyáltalán nem vártam volna. Liam írt.
"Hallom haza jöhettél. Rendben vagy? L."
Egyszerű sms, smilek nélkül. De nekem többet jelent minden eddiginél.
"Igen. Kösz, h kérded. Kris."
Nem írt többet, de ez az egy is éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam, gondolt rám. A sok gyógyszer és az utazás eléggé kiütött. Elégkorán elaludtam, ami tőlem nem valami megszokott.
2013. augusztus 16., péntek
10. fejezet
5 órakor kinyílt a szemem és nem bírtam vissza aludni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz Liammel. A baj csak az, hogy nem tudok majd elmenni, mivel megígértem Colenak, hogy ma vele leszek. 2 dolog biztos a mai napban. Az első, hogy 4 órakor mindenképpen ott akarok lenni a Téren, a második, hogy még mindig fáradt vagyok. Ekkor jutott eszembe, hogy anya is biztosan fáradt, hisz 12 órát dolgozott egyfolytában. Mostanában alig látom a szüleimet. Apa isten tudja mikor ért haza. Ma is dolgoznak. Anya délre, apa pedig 8-ra megy. Mivel az aggodalomtól nem tudtam aludni, elhatároztam, hogy csinálok valami ebédet. Nem tudom, hogy tegnap mit csinált Dave, de annál csak jobb lehet.
Kómásan kiszálltam az ágyamból, majd óvatosan lementem a konyhába, ügyelve arra, hogy ne keltsek fel senkit. Először is lefőztem egy kávét, majd megnéztem mi van otthon. Találtam csirkét és rizs. Nagyszerű. Ez lesz ma a kaja. Megfűszereztem a csirkét, majd betettem a sütőbe. A rizs is hamar elkészült.
8-ra már minden készen volt. Apa egy kicsit késében volt, mert elaludt. Csomagoltam neki ebédet, és oda adtam, mielőtt még elindult volna.
- Köszönöm, kicsim. - mondta.
Neki még mindig a kicsi lánya vagyok, pedig már nem is vagyok olyan kicsi. De azért szeretem, mikor így hív. Senki másnak nem engedem, hogy így nevezzen, csak neki. Tény, hogy vele sokkal jobb a kapcsolatom, mint anyával. Nem tudom miért, de nem is érdekel. Valami miatt őt mindig is jobban szerettem.
- Nincs mit! Jó munkát. - mondtam és adtam neki két puszit.
Apa elrohant, ami azt jelentett, hogy "egyedül maradtam". Anya és Dave még alszik. Ránéztem az órára, ami már fél 9-et mutatott.
Elmentem letusolni, mivel eléggé étel szaga lett a hajamnak. Fél órát simán eltöltöttem, a zuhanyzóban. Aztán kiválasztottam a ruhám, és megcsináltam a sminkem és a hajam. Az egyik kedvenc farmer mini szoknyámat vettem fel és egy lila pánt nélküli toppot. 10 órára készültem el. David éppen akkor kelt fel.
- Jó reggelt. - köszöntem neki. - Elmentem, majd jövök. Ebéd a hűtőben.
- Ok. Csá. - mondta még kómásan.
Nagyszerű napnak nézek elébe. Nem elég, hogy betegre izgulom magam Liam miatt, még azért is aggódom, hogy Cole ne vegye észre rajtam. Kár ezen filózni. Úgysem jutok egyről a kettőre. Ami abban a percben biztos volt, hogy el kellett indulnom Colehoz, mert már várt rám.
Még utoljára szóltam Davidnek, hogy ne felejtse el megmelegíteni az ebédet, mire anya felkel, majd elindultam a gátra.
Cole a kapuban állt a telefonjával a kezében, de mikor meglátott a zsebébe csúsztatta.
A biciklit a kerítés belső részére támasztottam, és oda álltam Cole mellé. A bal karját a derekamra helyezte és megcsókolt. Fura, de nem érzek semmit, mikor a szánk összeér. Nincsenek pillangók a gyomromban és nem látok mindent "rózsaszínben" .
- Szia, baby. - köszönt aranyosan.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem kíváncsian, mert nem árult el semmit.
- Először is elmehetnénk fagyizni,aztán meg görkorizni, vagy fordítva. - javasolta Cole.
- Ez jó ötlet. - egyeztem bele, majd eszembe jutott egy probléma - Csak az a baj, h rossz a korim. - szomorodtam el.
- Itt van kettő. Megoldjuk. - mondta és rám kacsintott.
Adtam egy puszit az arcára és rá mosolyogtam.
- Várj itt egy kicsit. Előveszem a korikat. - mondta és elrohant, hogy megkeresse őket.
10 percig ácsorogtam a kapuban, mikor egy ismerős alakot láttam meg a gáton sétálni. Nem hiszem el, hogy pont ő sétál el előttem.
Nem akartam magam cikis helyzetbe hozni, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom, hátha az akire gondolok.
- Halló? - vette fel a telefont.
- Szia. Nézz jobbra. - mondtam.
- Te bolond vagy. - nevetett ki.
- Na, gyerünk.
A srác a gáton jobbra nézett és elmosolyodott. Az volt akire számítottam. Liam.
Oda mentem hozzá.
- Szia, szép lány. - köszönt és elindult, de mikor látta, hogy én nem megyek megállt. - Nem sétálunk?
- Sajnos nem lehet. - utálok nemet mondani neki. - Colet várom, mert megyünk görkorizni.
- Aha. A barátod. Útban van. - suttogta alig hallhatóan.
- Tessék?
- Semmi, de nekem mennem kell. Ha szeretnél gyere......de a barátod nélkül. - jelentette ki, és megfordult.
Már majdnem utána mentem, mikor Cole kilépett a házból felmutatva a korikat. Nincs mit tenni. Colelal kell maradnom. Na jó, most mártírt játszom, mert őszintén megvallva Colelal is jól érzem magam.
Cole oda sétált hozzám, és elvettem tőle az egyik pár korcsolyát. A papucsomat levettem és a táskámba tettem, majd felvettem a korit. Coleis így tett, majd elindultunk a gáton a belváros felé.
Megláttam a fűzfa alatti padot, ahol először találkoztunk és megálltam.
- Nem megyünk le? - kérdeztem Colehoz fordulva.
Rám nézett és elmosolyodott, majd bólintott egyet és elindult a pad felé. Követtem.
Már majdnem leértem, mikor valamin megcsúszott a kerék és elestem. Mindez nem is lett volna baj, ha nem rántom magammal Colet. A korcsolyája a fejemhez csapódott, és onnantól csak részletekre emlékszem.
Hangos sziréna, majd aggódó arcok. Az arcok ismerősek voltak, de pontosan nem tudnám megnevezni őket.
Az idő múlását nem nagyon érzékeltem. Egy ideig rázkódtam, egy ágyhoz rögzítve. Biztosan egy mentőautóban voltam. Percekkel később sok fehér köpenyes alak állt elő és valami műtétről beszéltek, és egy másik gyerekről.
A következő, amit észleltem, egy maszk volt az arcomon. Onnantól kezdve semmire nem emlékszem.
Amikor felkeltem a fejem iszonyatosan fájt. A kezem szinte nem éreztem a zsibbadtságtól. Valaki nagyon szorította. Elsőnek azt hittem, hogy anya az, de nem ő volt. Egy srác ült mellettem. Hirtelen nem ismertem fel, de amikor bele néztem az aggódással és félelemmel teli zöld szemeibe rájöttem. Liam szorította a kezem(??)!!
- Te...hogy...?? - akartam kérdezni, de nem jöttek a szavak. A fejem, majd szét hasadt a fájdalomtól.
- Csssssst. - próbált nyugtatni. - Az apukád hozott be, mert tudtam merre van a kórház. Ezen a környéken laktunk. - magyarázta és engedett a szorításból.
- Mi....t..t..történt? - dadogtam kissé kábán.
- Az az idétlen barátod a görkorcsolyáját a fejedbe vágta. - mondta kicsit sem kedvesen, de amikor látta, hogy elszomorodom enyhült egy kicsit. - Miután nem tértél magadhoz Cole hívta a mentősöket és a családodat, hogy baj van. Én még a gáton voltam, mikor a mentőautó majdnem elütött,és elindultam, hogy megnézzem mi történt. Mire oda értem már majdnem elindultak veled, de nem hagyhattalak egyedül. Mondtam, hogy a barátod vagyok és, hogy segítek, ha tudok valamiben. Hát így kerültem ide.
- Cole? - kérdeztem, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.
- Az a ............megúszta egy töréssel, de a felépül én eltöröm a másik karját is! - szidta a barátomat, ami nem esett valami jól.
- Apu? - tértem a lényegre. Nem tettem fel hosszú kérdéseket, mert amúgy sem bírtam volna kinyögni.
- Haza vitte Davidet. Anyukád pedig az orvossal beszél. - válaszolta és felállt.
- Ne......menj!! - megpróbáltam tiltakozni, de nem bírtam. Bárcsak ne fájna ennyire a fejem.
- Nyugodj meg. - mondta és közelebb lépett hozzám. - Aggódtam. Tudtam, hogy velem kellett volna jönnöd. - suttogta. A két csillogó zöld szempár most, a dühtől égett. Nem tudom mit fog tenni Colelal, de igazából azt sem értem, hogy miért van itt. A gondolataim szinte egymás után törtek elő.
A fájdalom bele nyilallt a fejembe, mire felkiáltottam.
- A fejem! - sikítottam segítségért. Liam a nővérhívóért nyúlt, és addig nyomogatta még egy cseppet sem kedves nővér nem jelent meg az ajtóban.
- Mi van már? - kérdezte mogorván.
- Nagyon fáj a feje. Nem kaphatna valamit? - kérdezte Liam aggódva.
- Már megkapta az adagot amit az orvos felírt. És egyébként meg ez teljesen normális egy ilyen műtét után. - mondta szinte undorodva, majd sarkon fordult és elment.
- Annyira sajnálom. - szabadkozott Liam.
- N...n...nem kell. - motyogtam és éreztem, hogy már nem bírom nyitva tartani a szemem.
A szemhéjam lassan lecsukódott. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha valaki megcsókolt volna és valami "sajnálom" félét motyogna. Biztosan csak álom gondoltam, és mélyebbre merültem az álomban ami megnyugtatott.
Kómásan kiszálltam az ágyamból, majd óvatosan lementem a konyhába, ügyelve arra, hogy ne keltsek fel senkit. Először is lefőztem egy kávét, majd megnéztem mi van otthon. Találtam csirkét és rizs. Nagyszerű. Ez lesz ma a kaja. Megfűszereztem a csirkét, majd betettem a sütőbe. A rizs is hamar elkészült.
8-ra már minden készen volt. Apa egy kicsit késében volt, mert elaludt. Csomagoltam neki ebédet, és oda adtam, mielőtt még elindult volna.
- Köszönöm, kicsim. - mondta.
Neki még mindig a kicsi lánya vagyok, pedig már nem is vagyok olyan kicsi. De azért szeretem, mikor így hív. Senki másnak nem engedem, hogy így nevezzen, csak neki. Tény, hogy vele sokkal jobb a kapcsolatom, mint anyával. Nem tudom miért, de nem is érdekel. Valami miatt őt mindig is jobban szerettem.
- Nincs mit! Jó munkát. - mondtam és adtam neki két puszit.
Apa elrohant, ami azt jelentett, hogy "egyedül maradtam". Anya és Dave még alszik. Ránéztem az órára, ami már fél 9-et mutatott.
Elmentem letusolni, mivel eléggé étel szaga lett a hajamnak. Fél órát simán eltöltöttem, a zuhanyzóban. Aztán kiválasztottam a ruhám, és megcsináltam a sminkem és a hajam. Az egyik kedvenc farmer mini szoknyámat vettem fel és egy lila pánt nélküli toppot. 10 órára készültem el. David éppen akkor kelt fel.
- Jó reggelt. - köszöntem neki. - Elmentem, majd jövök. Ebéd a hűtőben.
- Ok. Csá. - mondta még kómásan.
Nagyszerű napnak nézek elébe. Nem elég, hogy betegre izgulom magam Liam miatt, még azért is aggódom, hogy Cole ne vegye észre rajtam. Kár ezen filózni. Úgysem jutok egyről a kettőre. Ami abban a percben biztos volt, hogy el kellett indulnom Colehoz, mert már várt rám.
Még utoljára szóltam Davidnek, hogy ne felejtse el megmelegíteni az ebédet, mire anya felkel, majd elindultam a gátra.
Cole a kapuban állt a telefonjával a kezében, de mikor meglátott a zsebébe csúsztatta.
A biciklit a kerítés belső részére támasztottam, és oda álltam Cole mellé. A bal karját a derekamra helyezte és megcsókolt. Fura, de nem érzek semmit, mikor a szánk összeér. Nincsenek pillangók a gyomromban és nem látok mindent "rózsaszínben" .
- Szia, baby. - köszönt aranyosan.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem kíváncsian, mert nem árult el semmit.
- Először is elmehetnénk fagyizni,aztán meg görkorizni, vagy fordítva. - javasolta Cole.
- Ez jó ötlet. - egyeztem bele, majd eszembe jutott egy probléma - Csak az a baj, h rossz a korim. - szomorodtam el.
- Itt van kettő. Megoldjuk. - mondta és rám kacsintott.
Adtam egy puszit az arcára és rá mosolyogtam.
- Várj itt egy kicsit. Előveszem a korikat. - mondta és elrohant, hogy megkeresse őket.
10 percig ácsorogtam a kapuban, mikor egy ismerős alakot láttam meg a gáton sétálni. Nem hiszem el, hogy pont ő sétál el előttem.
Nem akartam magam cikis helyzetbe hozni, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom, hátha az akire gondolok.
- Halló? - vette fel a telefont.
- Szia. Nézz jobbra. - mondtam.
- Te bolond vagy. - nevetett ki.
- Na, gyerünk.
A srác a gáton jobbra nézett és elmosolyodott. Az volt akire számítottam. Liam.
Oda mentem hozzá.
- Szia, szép lány. - köszönt és elindult, de mikor látta, hogy én nem megyek megállt. - Nem sétálunk?
- Sajnos nem lehet. - utálok nemet mondani neki. - Colet várom, mert megyünk görkorizni.
- Aha. A barátod. Útban van. - suttogta alig hallhatóan.
- Tessék?
- Semmi, de nekem mennem kell. Ha szeretnél gyere......de a barátod nélkül. - jelentette ki, és megfordult.
Már majdnem utána mentem, mikor Cole kilépett a házból felmutatva a korikat. Nincs mit tenni. Colelal kell maradnom. Na jó, most mártírt játszom, mert őszintén megvallva Colelal is jól érzem magam.
Cole oda sétált hozzám, és elvettem tőle az egyik pár korcsolyát. A papucsomat levettem és a táskámba tettem, majd felvettem a korit. Coleis így tett, majd elindultunk a gáton a belváros felé.
Megláttam a fűzfa alatti padot, ahol először találkoztunk és megálltam.
- Nem megyünk le? - kérdeztem Colehoz fordulva.
Rám nézett és elmosolyodott, majd bólintott egyet és elindult a pad felé. Követtem.
Már majdnem leértem, mikor valamin megcsúszott a kerék és elestem. Mindez nem is lett volna baj, ha nem rántom magammal Colet. A korcsolyája a fejemhez csapódott, és onnantól csak részletekre emlékszem.
Hangos sziréna, majd aggódó arcok. Az arcok ismerősek voltak, de pontosan nem tudnám megnevezni őket.
Az idő múlását nem nagyon érzékeltem. Egy ideig rázkódtam, egy ágyhoz rögzítve. Biztosan egy mentőautóban voltam. Percekkel később sok fehér köpenyes alak állt elő és valami műtétről beszéltek, és egy másik gyerekről.
A következő, amit észleltem, egy maszk volt az arcomon. Onnantól kezdve semmire nem emlékszem.
Amikor felkeltem a fejem iszonyatosan fájt. A kezem szinte nem éreztem a zsibbadtságtól. Valaki nagyon szorította. Elsőnek azt hittem, hogy anya az, de nem ő volt. Egy srác ült mellettem. Hirtelen nem ismertem fel, de amikor bele néztem az aggódással és félelemmel teli zöld szemeibe rájöttem. Liam szorította a kezem(??)!!
- Te...hogy...?? - akartam kérdezni, de nem jöttek a szavak. A fejem, majd szét hasadt a fájdalomtól.
- Csssssst. - próbált nyugtatni. - Az apukád hozott be, mert tudtam merre van a kórház. Ezen a környéken laktunk. - magyarázta és engedett a szorításból.
- Mi....t..t..történt? - dadogtam kissé kábán.
- Az az idétlen barátod a görkorcsolyáját a fejedbe vágta. - mondta kicsit sem kedvesen, de amikor látta, hogy elszomorodom enyhült egy kicsit. - Miután nem tértél magadhoz Cole hívta a mentősöket és a családodat, hogy baj van. Én még a gáton voltam, mikor a mentőautó majdnem elütött,és elindultam, hogy megnézzem mi történt. Mire oda értem már majdnem elindultak veled, de nem hagyhattalak egyedül. Mondtam, hogy a barátod vagyok és, hogy segítek, ha tudok valamiben. Hát így kerültem ide.
- Cole? - kérdeztem, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.
- Az a ............megúszta egy töréssel, de a felépül én eltöröm a másik karját is! - szidta a barátomat, ami nem esett valami jól.
- Apu? - tértem a lényegre. Nem tettem fel hosszú kérdéseket, mert amúgy sem bírtam volna kinyögni.
- Haza vitte Davidet. Anyukád pedig az orvossal beszél. - válaszolta és felállt.
- Ne......menj!! - megpróbáltam tiltakozni, de nem bírtam. Bárcsak ne fájna ennyire a fejem.
- Nyugodj meg. - mondta és közelebb lépett hozzám. - Aggódtam. Tudtam, hogy velem kellett volna jönnöd. - suttogta. A két csillogó zöld szempár most, a dühtől égett. Nem tudom mit fog tenni Colelal, de igazából azt sem értem, hogy miért van itt. A gondolataim szinte egymás után törtek elő.
A fájdalom bele nyilallt a fejembe, mire felkiáltottam.
- A fejem! - sikítottam segítségért. Liam a nővérhívóért nyúlt, és addig nyomogatta még egy cseppet sem kedves nővér nem jelent meg az ajtóban.
- Mi van már? - kérdezte mogorván.
- Nagyon fáj a feje. Nem kaphatna valamit? - kérdezte Liam aggódva.
- Már megkapta az adagot amit az orvos felírt. És egyébként meg ez teljesen normális egy ilyen műtét után. - mondta szinte undorodva, majd sarkon fordult és elment.
- Annyira sajnálom. - szabadkozott Liam.
- N...n...nem kell. - motyogtam és éreztem, hogy már nem bírom nyitva tartani a szemem.
A szemhéjam lassan lecsukódott. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha valaki megcsókolt volna és valami "sajnálom" félét motyogna. Biztosan csak álom gondoltam, és mélyebbre merültem az álomban ami megnyugtatott.
2013. augusztus 8., csütörtök
9. fejezet
Reggel 7 órakor csörgött a telefonom.
- Kristen?! - szólt bele Teresa.
- Igen? - vettem fel a telefont hulla fáradtan. 5 óra alvás, azért nem valami sok.
- Be tudnál ma jönni? - kérdezte. - Sam lebetegedett, és nincs most más, akit felhívhatnék.
- Rendben. - egyeztem bele. - 8-ra ott vagyok.
- Megmentettél! Köszi! - mondta és letette a telefont.
Na szép! Életem első bulija, és ki sem tudom aludni magam. Írtam egy sms-t Colenak.
"Sajnos, ma is dolgoznom kell. xX"
Nem jött válasz. Biztosan még alszik. Kellett pár perc, hogy a reggeli kómámban felfogjam mire is vállalkoztam. Felkeltem és lezuhanyoztam, majd megszárítottam a haja, és megcsináltam a sminkem. Anya és apa már rég elmentek, de David még aludt. Megírtam a szokásos cetlit, ami most kiegészült azzal, hogy főzzön valamit ebédre, mert nincs itthon semmi. Mire mindennel elkészültem, már késében voltam.
15 perc késéssel nyitottam a fagyizóban. Az első dolgom az volt, hogy megittam a reggeli kávém, amire otthon nem volt időm.
Délelőtt elég kevesen voltak, ami azért jó, mert elég kómás voltam. Délben kaptam választ az sms-re, amit még "hajnalban" küldtem neki.
"El ne aludj! :) Holnap találkozunk! My girlfriend xX"
Elmosolyodtam, mikor elolvastam az sms-t. Úgy döntöttem, hogy iszok még egy kávét. Ez nem azt jelenti, hogy koffein függő vagyok, csupán csak azt, hogy máshogy nem tudtam volna nyitva tartani a szemem.
1 órakor is jött egy sms. Reméltem, hogy Cole írt.
"2-kor zárj be. Köszi, Teresa."
Őszintén szólva jobban örültem ennek a hírnek abban a pillanatnak, mint bármi másnak. Ez azt jelenti, hogy már csak 1 óra "szenvedés" vár rám.
Egyre kevesebben tévedtek be a fagyizóba, a nagy melegben. Fél egykor megszólalt az ajtó felé akasztott csengő.
Fel álltam a székről, és fel sem nézve unottan feltettem a kérdést.
- Mit szeretnél?
- Szia, szép lány. - köszönt Liam.
- Oh. Szia. - mondtam. - Bocsi, de nemsoká zárok. Kérsz valamit?
- Jó, akkor haza kísérlek. - jelentette ki. - Elképesztő, hogy te még ma is dolgozol. - csodálkozott.
- Muszáj voltam bejönni. - mondtam.
Leült a pult mellé egy székre és elővette vette a telefonját. Fél órán át egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ránéztem az órára, és elkezdtem össze pakolni. Mikor Liam látta, hogy már mindennel készen vagyok felállt és megvárt az ajtóban.
- Most merre, szép lány?
- Jobbra. - mondtam és szinte egyszerre indultunk el.
- Meddig tartott a buli? - kérdezte.
- Nem tudom. Én hajnal 2-ig maradtam.
- Láttam, jól elvoltál. - jegyezte meg gúnyosan.
- Mi van?? - akadtam ki. Semmi köze hozzá, hogy én kivel csókolózom. Neki van barátnője, aki még ráadásul rendes is.
- Láttalak titeket. - válaszolt alig hallhatóan.
- És ti? Hova mentetek még a buli után? - próbáltam elterelni a témát.
- Hozzám. - mondta és elmosolyodott.
- Itt balra. - utasítottam, majd lefordultunk.
3 ismerős férfi állt a házunkkal szemben. Az egyik nagyon hasonlított arra a srácra, aki a buliban fogdosott. Hirtelen megálltam, mert megijedtem a felismerésemtől.
- Mi a baj!? Kris? - kérdezte Liam.
- Azok....a férfiak....-dadogtam és rájuk mutattam.
Oda nézett, és láttam rajta, hogy érti mire gondolok.
- A buliról. - fejezte be a mondatom.
Megfogta a kezem, mert látta, hogy remegek.
- Melyik ház a tietek? - kérdezte.
Egy emeletes citromsárga házra mutattam. Megszorítottam a kezét. Rám nézett és bátorítóan elmosolyodott.
Elindultunk a házunk felé, és a 3 férfi is elindult felénk.
- Helló, cicám. - szólalt meg a középső.
Megpróbáltuk kikerülni őket, és nem figyelni rájuk, de elállták az utunkat.
- Ne menj el, baby. - cukkolt minket a jobb oldalon álló fickó.
- Akadjatok le a csajomról. - mondta Liam.
Jézusom! Azt mondta, hogy a "csajom". Annyira örültem ennek az egy szónak, hogy egy pillanatra elfelejtettem, hogy bajban vagyunk.
- Keménykedsz? - lépett előrébb a bal oldalon álló férfi.
- Jobb, ha most elmentek! - jelentette ki Liam és a férfi elé állt, majd a zsebébe nyúlt a telefonjáért. - Nem csak neked vannak barátaid.
- Jól van. Holnap 4 órakor, a Téren. - jelentette ki a középső srác, majd utat engedett nekünk.
Liam keresztül húzott a férfiakon, majd a házunk felé indultunk. Még mindig remegett a kezem az ijedtségtől. "Mi lett volna ha Liam nem kísér haza?"- egyfolytában ez a kérdés járt a fejemben. Megálltunk a kapu előtt.
- Nem jössz be? - kérdeztem.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de nem bírtam elengedni.
- Jól van. - egyezett bele.
Bementünk a kapun, fel a lépcsőn az ajtó elé. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de zárva volt. Liam elnevette magát.
- Kizártad magad? - kérdezte.
- Nem. A lökött öcsém zárt ki. - mondtam. - Ne nevess már!- én is elnevettem magam.
- Ha még van kedved maradni, hátul leülhetünk a padra. - ajánlottam fel a kert végében levő padot.
Bólintott egyet. Fájó szívvel ugyan, de elengedtem a kezét, és mutattam az utat. A kert végében van egy nagy diófa. Az alá kihisztiztem egy padot, ahová kijárhatok gondolkodni és zenét hallgatni.
- Ez nem lehet igaz! - fakadt ki belőlem.
Lisa, a 2 éves újfundlandi kutya kölyök elfoglalta a helyünket.
- Lis! Gyere le! - szóltam neki, mire komótosan leszállt a padról.
- Szép kutya. - jegyezte meg Liam, mikor leültünk.
- Köszönöm, hogy megvédtél. - mondtam.
- Szívesen. - válaszolt és elmosolyodott. - Neked mindig ilyen mozgalmas a napod?
- Nem. Általában csupa unalom. - vallottam be.
- Mi van azzal a sráccal? - kérdezte hirtelen.
- Colelal? Hát, igazából magam sem tudom. Azt hiszem, mi most járunk. - válaszoltam őszintén.
- Hmmmm. - suttogta alig hallhatóan és felém fordult.
- Mi az? - kíváncsiskodtam.
Nem felelt, csak mosolygott és a szemembe nézett. Egyre közelebb hajolt hozzám. A szívem, szinte kiesett a helyéről. Az orrunk már majdnem összeért, mikor elhúzódtam. Liam értetlenül nézett rám.
- Nem tehetem ezt Colelal, és te sem teheted meg Debbel.
- Igazad van. - értett velem egyet és felállt a padról. - Azt hiszem, most jobb ha elmegyek.
A kapu felé indult.
- Sajnálom. - mondtam, mert úgy is éreztem.
Amióta megláttam, csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak megcsókolna. De akkor sem tehetem ezt Colelal, ha szívem szakad is meg.
Kikísértem Liamet a kapuig, majd elköszöntem tőle. Már majdnem eltűnt a kanyarban, mikor eszembe jutott a holnapi balhé. Nem engedhetem el anélkül, hogy legalább a telefon számát el ne kérjem. Utána futottam. Éppen telefonált.
- Még sosem történt velem ilyen. - mondta a telefonba. - Visszautasított.
Lecsapta a telefont és megállt. Biztosan meghallotta, hogy mögötte vagyok.
- Ne haragudj! Csak a számodat akarom elkérni. Tudod, nem akarom, hogy valami bajod essen. - szabadkoztam.
- OK. - egyezett bele. - Add ide a mobilod.
Kihalásztam a zsebemből a telóm, és oda nyújtottam neki. Beírta a számát, majd hirtelen megcsörrent a telefonja.
- Már rég el akartam kérni a számod. - mondta. - Most már tényleg mennem kell. Szia. - köszönt, majd megfordult és elment.
Lassan haza sétáltam, majd vissza mentem a padomhoz,és azon töprengtem, vajon milyen lett volna az a csók. A telefonom zavart meg a gondolkodásban. SMS érkezett.
"Nem jössz át? xX" - kérdezte Cole.
Az igazság az, hogy a fejemben kavarogtak a gondolatok és hulla fáradt voltam, ezért lemondtam.
"Majd holnap. ;) Hulla fáradt vagyok. Bocsi :* "
Pár perc múlva jött a válasz.
"Ok! Holnap 10 nálunk :)"
Azon filóztam, hogy hogyan juthatnék be, mikor eszembe jutott, hogy felhívhatnám Davet.
- Tessék. - szólt bele a telefonba.
- Szia, Kris vagyok. Be szeretnék menni. Hol vagy?
-Teddel hülyülünk a parkban. - mondta. - Ha kell a kulcs gyere el.
- Ok. 10 perc múlva ott vagyok. - jelentettem ki és letettem a telefonom.
Előszedtem a biciklim és elindultam a parkba. Tényleg 10 perc volt, míg oda értem.
- Sziasztok srácok. - köszöntem.
Ted rám nézett és elmosolyodott.
- Ő a nővéred? - kérdezte Davet.- Nem így írtad le.
Vajon mit mondott rólam a lökött öcsém? Mindegy, nem érdekel, csak az ágyamat akarom.
- Ide adod a kulcsot? - kérleltem Davidet.
- Kris, ő itt Ted. Ted, ő a hülye nővérem Kris. - mutatott be minket egymásnak, majd oda dobta nekem a kulcsot.
- Kösz. - mondtam és megfordultam, hogy elmenjek.
- Nem maradsz még? - kérdezte Ted.
- Nem. - vágtuk rá egyszerre Davvel.
- Sziasztok srácok. - köszöntem el, és felültem a biciklire, majd haza mentem.
A délután pihenéssel és zene hallgatással telt. Anyáék csak késő este értek haza, mikor már aludtam, szóval nem beszéltem velük. Dave pedig azért duzzogott, mert aztán folyton rólam kérdezgette őt Ted. Ez a nap zűrös volt.
- Kristen?! - szólt bele Teresa.
- Igen? - vettem fel a telefont hulla fáradtan. 5 óra alvás, azért nem valami sok.
- Be tudnál ma jönni? - kérdezte. - Sam lebetegedett, és nincs most más, akit felhívhatnék.
- Rendben. - egyeztem bele. - 8-ra ott vagyok.
- Megmentettél! Köszi! - mondta és letette a telefont.
Na szép! Életem első bulija, és ki sem tudom aludni magam. Írtam egy sms-t Colenak.
"Sajnos, ma is dolgoznom kell. xX"
Nem jött válasz. Biztosan még alszik. Kellett pár perc, hogy a reggeli kómámban felfogjam mire is vállalkoztam. Felkeltem és lezuhanyoztam, majd megszárítottam a haja, és megcsináltam a sminkem. Anya és apa már rég elmentek, de David még aludt. Megírtam a szokásos cetlit, ami most kiegészült azzal, hogy főzzön valamit ebédre, mert nincs itthon semmi. Mire mindennel elkészültem, már késében voltam.
15 perc késéssel nyitottam a fagyizóban. Az első dolgom az volt, hogy megittam a reggeli kávém, amire otthon nem volt időm.
Délelőtt elég kevesen voltak, ami azért jó, mert elég kómás voltam. Délben kaptam választ az sms-re, amit még "hajnalban" küldtem neki.
"El ne aludj! :) Holnap találkozunk! My girlfriend xX"
Elmosolyodtam, mikor elolvastam az sms-t. Úgy döntöttem, hogy iszok még egy kávét. Ez nem azt jelenti, hogy koffein függő vagyok, csupán csak azt, hogy máshogy nem tudtam volna nyitva tartani a szemem.
1 órakor is jött egy sms. Reméltem, hogy Cole írt.
"2-kor zárj be. Köszi, Teresa."
Őszintén szólva jobban örültem ennek a hírnek abban a pillanatnak, mint bármi másnak. Ez azt jelenti, hogy már csak 1 óra "szenvedés" vár rám.
Egyre kevesebben tévedtek be a fagyizóba, a nagy melegben. Fél egykor megszólalt az ajtó felé akasztott csengő.
Fel álltam a székről, és fel sem nézve unottan feltettem a kérdést.
- Mit szeretnél?
- Szia, szép lány. - köszönt Liam.
- Oh. Szia. - mondtam. - Bocsi, de nemsoká zárok. Kérsz valamit?
- Jó, akkor haza kísérlek. - jelentette ki. - Elképesztő, hogy te még ma is dolgozol. - csodálkozott.
- Muszáj voltam bejönni. - mondtam.
Leült a pult mellé egy székre és elővette vette a telefonját. Fél órán át egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ránéztem az órára, és elkezdtem össze pakolni. Mikor Liam látta, hogy már mindennel készen vagyok felállt és megvárt az ajtóban.
- Most merre, szép lány?
- Jobbra. - mondtam és szinte egyszerre indultunk el.
- Meddig tartott a buli? - kérdezte.
- Nem tudom. Én hajnal 2-ig maradtam.
- Láttam, jól elvoltál. - jegyezte meg gúnyosan.
- Mi van?? - akadtam ki. Semmi köze hozzá, hogy én kivel csókolózom. Neki van barátnője, aki még ráadásul rendes is.
- Láttalak titeket. - válaszolt alig hallhatóan.
- És ti? Hova mentetek még a buli után? - próbáltam elterelni a témát.
- Hozzám. - mondta és elmosolyodott.
- Itt balra. - utasítottam, majd lefordultunk.
3 ismerős férfi állt a házunkkal szemben. Az egyik nagyon hasonlított arra a srácra, aki a buliban fogdosott. Hirtelen megálltam, mert megijedtem a felismerésemtől.
- Mi a baj!? Kris? - kérdezte Liam.
- Azok....a férfiak....-dadogtam és rájuk mutattam.
Oda nézett, és láttam rajta, hogy érti mire gondolok.
- A buliról. - fejezte be a mondatom.
Megfogta a kezem, mert látta, hogy remegek.
- Melyik ház a tietek? - kérdezte.
Egy emeletes citromsárga házra mutattam. Megszorítottam a kezét. Rám nézett és bátorítóan elmosolyodott.
Elindultunk a házunk felé, és a 3 férfi is elindult felénk.
- Helló, cicám. - szólalt meg a középső.
Megpróbáltuk kikerülni őket, és nem figyelni rájuk, de elállták az utunkat.
- Ne menj el, baby. - cukkolt minket a jobb oldalon álló fickó.
- Akadjatok le a csajomról. - mondta Liam.
Jézusom! Azt mondta, hogy a "csajom". Annyira örültem ennek az egy szónak, hogy egy pillanatra elfelejtettem, hogy bajban vagyunk.
- Keménykedsz? - lépett előrébb a bal oldalon álló férfi.
- Jobb, ha most elmentek! - jelentette ki Liam és a férfi elé állt, majd a zsebébe nyúlt a telefonjáért. - Nem csak neked vannak barátaid.
- Jól van. Holnap 4 órakor, a Téren. - jelentette ki a középső srác, majd utat engedett nekünk.
Liam keresztül húzott a férfiakon, majd a házunk felé indultunk. Még mindig remegett a kezem az ijedtségtől. "Mi lett volna ha Liam nem kísér haza?"- egyfolytában ez a kérdés járt a fejemben. Megálltunk a kapu előtt.
- Nem jössz be? - kérdeztem.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de nem bírtam elengedni.
- Jól van. - egyezett bele.
Bementünk a kapun, fel a lépcsőn az ajtó elé. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de zárva volt. Liam elnevette magát.
- Kizártad magad? - kérdezte.
- Nem. A lökött öcsém zárt ki. - mondtam. - Ne nevess már!- én is elnevettem magam.
- Ha még van kedved maradni, hátul leülhetünk a padra. - ajánlottam fel a kert végében levő padot.
Bólintott egyet. Fájó szívvel ugyan, de elengedtem a kezét, és mutattam az utat. A kert végében van egy nagy diófa. Az alá kihisztiztem egy padot, ahová kijárhatok gondolkodni és zenét hallgatni.
- Ez nem lehet igaz! - fakadt ki belőlem.
Lisa, a 2 éves újfundlandi kutya kölyök elfoglalta a helyünket.
- Lis! Gyere le! - szóltam neki, mire komótosan leszállt a padról.
- Szép kutya. - jegyezte meg Liam, mikor leültünk.
- Köszönöm, hogy megvédtél. - mondtam.
- Szívesen. - válaszolt és elmosolyodott. - Neked mindig ilyen mozgalmas a napod?
- Nem. Általában csupa unalom. - vallottam be.
- Mi van azzal a sráccal? - kérdezte hirtelen.
- Colelal? Hát, igazából magam sem tudom. Azt hiszem, mi most járunk. - válaszoltam őszintén.
- Hmmmm. - suttogta alig hallhatóan és felém fordult.
- Mi az? - kíváncsiskodtam.
Nem felelt, csak mosolygott és a szemembe nézett. Egyre közelebb hajolt hozzám. A szívem, szinte kiesett a helyéről. Az orrunk már majdnem összeért, mikor elhúzódtam. Liam értetlenül nézett rám.
- Nem tehetem ezt Colelal, és te sem teheted meg Debbel.
- Igazad van. - értett velem egyet és felállt a padról. - Azt hiszem, most jobb ha elmegyek.
A kapu felé indult.
- Sajnálom. - mondtam, mert úgy is éreztem.
Amióta megláttam, csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak megcsókolna. De akkor sem tehetem ezt Colelal, ha szívem szakad is meg.
Kikísértem Liamet a kapuig, majd elköszöntem tőle. Már majdnem eltűnt a kanyarban, mikor eszembe jutott a holnapi balhé. Nem engedhetem el anélkül, hogy legalább a telefon számát el ne kérjem. Utána futottam. Éppen telefonált.
- Még sosem történt velem ilyen. - mondta a telefonba. - Visszautasított.
Lecsapta a telefont és megállt. Biztosan meghallotta, hogy mögötte vagyok.
- Ne haragudj! Csak a számodat akarom elkérni. Tudod, nem akarom, hogy valami bajod essen. - szabadkoztam.
- OK. - egyezett bele. - Add ide a mobilod.
Kihalásztam a zsebemből a telóm, és oda nyújtottam neki. Beírta a számát, majd hirtelen megcsörrent a telefonja.
- Már rég el akartam kérni a számod. - mondta. - Most már tényleg mennem kell. Szia. - köszönt, majd megfordult és elment.
Lassan haza sétáltam, majd vissza mentem a padomhoz,és azon töprengtem, vajon milyen lett volna az a csók. A telefonom zavart meg a gondolkodásban. SMS érkezett.
"Nem jössz át? xX" - kérdezte Cole.
Az igazság az, hogy a fejemben kavarogtak a gondolatok és hulla fáradt voltam, ezért lemondtam.
"Majd holnap. ;) Hulla fáradt vagyok. Bocsi :* "
Pár perc múlva jött a válasz.
"Ok! Holnap 10 nálunk :)"
Azon filóztam, hogy hogyan juthatnék be, mikor eszembe jutott, hogy felhívhatnám Davet.
- Tessék. - szólt bele a telefonba.
- Szia, Kris vagyok. Be szeretnék menni. Hol vagy?
-Teddel hülyülünk a parkban. - mondta. - Ha kell a kulcs gyere el.
- Ok. 10 perc múlva ott vagyok. - jelentettem ki és letettem a telefonom.
Előszedtem a biciklim és elindultam a parkba. Tényleg 10 perc volt, míg oda értem.
- Sziasztok srácok. - köszöntem.
Ted rám nézett és elmosolyodott.
- Ő a nővéred? - kérdezte Davet.- Nem így írtad le.
Vajon mit mondott rólam a lökött öcsém? Mindegy, nem érdekel, csak az ágyamat akarom.
- Ide adod a kulcsot? - kérleltem Davidet.
- Kris, ő itt Ted. Ted, ő a hülye nővérem Kris. - mutatott be minket egymásnak, majd oda dobta nekem a kulcsot.
- Kösz. - mondtam és megfordultam, hogy elmenjek.
- Nem maradsz még? - kérdezte Ted.
- Nem. - vágtuk rá egyszerre Davvel.
- Sziasztok srácok. - köszöntem el, és felültem a biciklire, majd haza mentem.
A délután pihenéssel és zene hallgatással telt. Anyáék csak késő este értek haza, mikor már aludtam, szóval nem beszéltem velük. Dave pedig azért duzzogott, mert aztán folyton rólam kérdezgette őt Ted. Ez a nap zűrös volt.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)