5 órakor kinyílt a szemem és nem bírtam vissza aludni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz Liammel. A baj csak az, hogy nem tudok majd elmenni, mivel megígértem Colenak, hogy ma vele leszek. 2 dolog biztos a mai napban. Az első, hogy 4 órakor mindenképpen ott akarok lenni a Téren, a második, hogy még mindig fáradt vagyok. Ekkor jutott eszembe, hogy anya is biztosan fáradt, hisz 12 órát dolgozott egyfolytában. Mostanában alig látom a szüleimet. Apa isten tudja mikor ért haza. Ma is dolgoznak. Anya délre, apa pedig 8-ra megy. Mivel az aggodalomtól nem tudtam aludni, elhatároztam, hogy csinálok valami ebédet. Nem tudom, hogy tegnap mit csinált Dave, de annál csak jobb lehet.
Kómásan kiszálltam az ágyamból, majd óvatosan lementem a konyhába, ügyelve arra, hogy ne keltsek fel senkit. Először is lefőztem egy kávét, majd megnéztem mi van otthon. Találtam csirkét és rizs. Nagyszerű. Ez lesz ma a kaja. Megfűszereztem a csirkét, majd betettem a sütőbe. A rizs is hamar elkészült.
8-ra már minden készen volt. Apa egy kicsit késében volt, mert elaludt. Csomagoltam neki ebédet, és oda adtam, mielőtt még elindult volna.
- Köszönöm, kicsim. - mondta.
Neki még mindig a kicsi lánya vagyok, pedig már nem is vagyok olyan kicsi. De azért szeretem, mikor így hív. Senki másnak nem engedem, hogy így nevezzen, csak neki. Tény, hogy vele sokkal jobb a kapcsolatom, mint anyával. Nem tudom miért, de nem is érdekel. Valami miatt őt mindig is jobban szerettem.
- Nincs mit! Jó munkát. - mondtam és adtam neki két puszit.
Apa elrohant, ami azt jelentett, hogy "egyedül maradtam". Anya és Dave még alszik. Ránéztem az órára, ami már fél 9-et mutatott.
Elmentem letusolni, mivel eléggé étel szaga lett a hajamnak. Fél órát simán eltöltöttem, a zuhanyzóban. Aztán kiválasztottam a ruhám, és megcsináltam a sminkem és a hajam. Az egyik kedvenc farmer mini szoknyámat vettem fel és egy lila pánt nélküli toppot. 10 órára készültem el. David éppen akkor kelt fel.
- Jó reggelt. - köszöntem neki. - Elmentem, majd jövök. Ebéd a hűtőben.
- Ok. Csá. - mondta még kómásan.
Nagyszerű napnak nézek elébe. Nem elég, hogy betegre izgulom magam Liam miatt, még azért is aggódom, hogy Cole ne vegye észre rajtam. Kár ezen filózni. Úgysem jutok egyről a kettőre. Ami abban a percben biztos volt, hogy el kellett indulnom Colehoz, mert már várt rám.
Még utoljára szóltam Davidnek, hogy ne felejtse el megmelegíteni az ebédet, mire anya felkel, majd elindultam a gátra.
Cole a kapuban állt a telefonjával a kezében, de mikor meglátott a zsebébe csúsztatta.
A biciklit a kerítés belső részére támasztottam, és oda álltam Cole mellé. A bal karját a derekamra helyezte és megcsókolt. Fura, de nem érzek semmit, mikor a szánk összeér. Nincsenek pillangók a gyomromban és nem látok mindent "rózsaszínben" .
- Szia, baby. - köszönt aranyosan.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem kíváncsian, mert nem árult el semmit.
- Először is elmehetnénk fagyizni,aztán meg görkorizni, vagy fordítva. - javasolta Cole.
- Ez jó ötlet. - egyeztem bele, majd eszembe jutott egy probléma - Csak az a baj, h rossz a korim. - szomorodtam el.
- Itt van kettő. Megoldjuk. - mondta és rám kacsintott.
Adtam egy puszit az arcára és rá mosolyogtam.
- Várj itt egy kicsit. Előveszem a korikat. - mondta és elrohant, hogy megkeresse őket.
10 percig ácsorogtam a kapuban, mikor egy ismerős alakot láttam meg a gáton sétálni. Nem hiszem el, hogy pont ő sétál el előttem.
Nem akartam magam cikis helyzetbe hozni, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom, hátha az akire gondolok.
- Halló? - vette fel a telefont.
- Szia. Nézz jobbra. - mondtam.
- Te bolond vagy. - nevetett ki.
- Na, gyerünk.
A srác a gáton jobbra nézett és elmosolyodott. Az volt akire számítottam. Liam.
Oda mentem hozzá.
- Szia, szép lány. - köszönt és elindult, de mikor látta, hogy én nem megyek megállt. - Nem sétálunk?
- Sajnos nem lehet. - utálok nemet mondani neki. - Colet várom, mert megyünk görkorizni.
- Aha. A barátod. Útban van. - suttogta alig hallhatóan.
- Tessék?
- Semmi, de nekem mennem kell. Ha szeretnél gyere......de a barátod nélkül. - jelentette ki, és megfordult.
Már majdnem utána mentem, mikor Cole kilépett a házból felmutatva a korikat. Nincs mit tenni. Colelal kell maradnom. Na jó, most mártírt játszom, mert őszintén megvallva Colelal is jól érzem magam.
Cole oda sétált hozzám, és elvettem tőle az egyik pár korcsolyát. A papucsomat levettem és a táskámba tettem, majd felvettem a korit. Coleis így tett, majd elindultunk a gáton a belváros felé.
Megláttam a fűzfa alatti padot, ahol először találkoztunk és megálltam.
- Nem megyünk le? - kérdeztem Colehoz fordulva.
Rám nézett és elmosolyodott, majd bólintott egyet és elindult a pad felé. Követtem.
Már majdnem leértem, mikor valamin megcsúszott a kerék és elestem. Mindez nem is lett volna baj, ha nem rántom magammal Colet. A korcsolyája a fejemhez csapódott, és onnantól csak részletekre emlékszem.
Hangos sziréna, majd aggódó arcok. Az arcok ismerősek voltak, de pontosan nem tudnám megnevezni őket.
Az idő múlását nem nagyon érzékeltem. Egy ideig rázkódtam, egy ágyhoz rögzítve. Biztosan egy mentőautóban voltam. Percekkel később sok fehér köpenyes alak állt elő és valami műtétről beszéltek, és egy másik gyerekről.
A következő, amit észleltem, egy maszk volt az arcomon. Onnantól kezdve semmire nem emlékszem.
Amikor felkeltem a fejem iszonyatosan fájt. A kezem szinte nem éreztem a zsibbadtságtól. Valaki nagyon szorította. Elsőnek azt hittem, hogy anya az, de nem ő volt. Egy srác ült mellettem. Hirtelen nem ismertem fel, de amikor bele néztem az aggódással és félelemmel teli zöld szemeibe rájöttem. Liam szorította a kezem(??)!!
- Te...hogy...?? - akartam kérdezni, de nem jöttek a szavak. A fejem, majd szét hasadt a fájdalomtól.
- Csssssst. - próbált nyugtatni. - Az apukád hozott be, mert tudtam merre van a kórház. Ezen a környéken laktunk. - magyarázta és engedett a szorításból.
- Mi....t..t..történt? - dadogtam kissé kábán.
- Az az idétlen barátod a görkorcsolyáját a fejedbe vágta. - mondta kicsit sem kedvesen, de amikor látta, hogy elszomorodom enyhült egy kicsit. - Miután nem tértél magadhoz Cole hívta a mentősöket és a családodat, hogy baj van. Én még a gáton voltam, mikor a mentőautó majdnem elütött,és elindultam, hogy megnézzem mi történt. Mire oda értem már majdnem elindultak veled, de nem hagyhattalak egyedül. Mondtam, hogy a barátod vagyok és, hogy segítek, ha tudok valamiben. Hát így kerültem ide.
- Cole? - kérdeztem, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.
- Az a ............megúszta egy töréssel, de a felépül én eltöröm a másik karját is! - szidta a barátomat, ami nem esett valami jól.
- Apu? - tértem a lényegre. Nem tettem fel hosszú kérdéseket, mert amúgy sem bírtam volna kinyögni.
- Haza vitte Davidet. Anyukád pedig az orvossal beszél. - válaszolta és felállt.
- Ne......menj!! - megpróbáltam tiltakozni, de nem bírtam. Bárcsak ne fájna ennyire a fejem.
- Nyugodj meg. - mondta és közelebb lépett hozzám. - Aggódtam. Tudtam, hogy velem kellett volna jönnöd. - suttogta. A két csillogó zöld szempár most, a dühtől égett. Nem tudom mit fog tenni Colelal, de igazából azt sem értem, hogy miért van itt. A gondolataim szinte egymás után törtek elő.
A fájdalom bele nyilallt a fejembe, mire felkiáltottam.
- A fejem! - sikítottam segítségért. Liam a nővérhívóért nyúlt, és addig nyomogatta még egy cseppet sem kedves nővér nem jelent meg az ajtóban.
- Mi van már? - kérdezte mogorván.
- Nagyon fáj a feje. Nem kaphatna valamit? - kérdezte Liam aggódva.
- Már megkapta az adagot amit az orvos felírt. És egyébként meg ez teljesen normális egy ilyen műtét után. - mondta szinte undorodva, majd sarkon fordult és elment.
- Annyira sajnálom. - szabadkozott Liam.
- N...n...nem kell. - motyogtam és éreztem, hogy már nem bírom nyitva tartani a szemem.
A szemhéjam lassan lecsukódott. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha valaki megcsókolt volna és valami "sajnálom" félét motyogna. Biztosan csak álom gondoltam, és mélyebbre merültem az álomban ami megnyugtatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése