Mikor felkeltem, Liam már nem volt ott. Anyu, apu és Dave állta körbe az ágyat, amin feküdtem. Aggódva néztek és folyton azt kérdezték, hogy jól vagyok e. Mikor megnyugtattam őket, hogy most már minden rendben, elmondták, hogy a korcsolya betörte a fejem, és a "rést" valamilyen fémdarabbal pótolták.
Nagyszerű. Íme a tökéletesnek indult nyár. Ez az én formám. Reménytelenül béna vagyok :P .
Colenak csak a bal keze tört el, örültem, hogy nem lett komolyabb baja. Az orvos azt mondta, hogy még jó darabig rendszeres fájni fog a fejem és, hogy minimum 2 hétig még bent tart.
A napok gyorsan teltek, mivel sok gyógyszertől folyamatosan aludtam. Cole csak egyszer jött be hozzám, és akkor is csak sajnálkozott, ami nem valami megnyugtató. Liamet nem láttam többet, csak aznap, mikor műtöttek.
Az osztálytársaim is hallották a hírt és elhalmoztak "Gyógyulj meg <3" ajándék kártyákkal. Egy párszor be is jöttek hozzám, de mivel gyenge voltam, nem beszéltem velük sokat.
Teresa is eljött egyszer és jobbulást kívánt, majd elmondta, hogy valakit felvett a helyemre, de ha felépülök vár vissza. Cat nem tudott eljönni, mert dolgoznia kellett, de folyamatosan írt sms-t, hogy éppen milyen ütődött vendég járt bent.
Az első hét szinte elrepült a sok látogató miatt, de aztán már nem számított újdonságnak, hogy kórházban vagyok, és nem jártak be hozzám. Anyáéknak dolgozniuk kellett, amit szégyelltek, mert így nem tudtak eljönni, de megnyugtattam őket, hogy nem haragszom. Dave azért néha eljött busszal, vagy vonattal egy baráttal, vagy rokonnal.
Hétfőn, mikor a nővér jött és beadta a reggeli gyógyszer és infúzió adagom, egy fiút toltak be hordágyon a szobába. Sokáig vártam, hogy felkeljen, mert jó lett volna valakivel beszélgetni unalmamban. Gondolom én is ilyen voltam. A srác egész feje be volt kötözve. Később megtudtam, hogy megégette magát és az arca jobb alsó része minden bizonnyal örökre úgy fog maradni. A szülei összeroppantak a hír hallatán, de mikor szólt az orvos, hogy van rá valamilyen műtéti lehetőség, hogy helyre hozzák, megnyugodtak kissé.
A fiú éjfél fele kelt fel.
- Szia.- köszöntem neki, és felém fordította a fejét.
- Hali. - mondta.
- Hogy érzed magad? - kérdezősködtem.
- Hát eléggé fáj a fejem. - válaszolt őszintén.
- Nekem is. - vallottam be és mind a ketten elmosolyodtunk.
Hajnal 3-ig beszélgettünk. Kiderült ,hogy Joenak hívják és nincs testvére. Elmondása szerint a baleset előtt elég jó képű srác volt. Nem hittem neki, mire előkapta az iPhoneját (!!) és mutatott képeket magáról és a családjáról. Mit ne mondjak, tényleg nem nézett ki rosszul. Én is meséltem magamról, és a "Cole vs. Liam......." problémámról is. Adott pár tippet és tanácsot. Jól megértettük egymást.
Egészen jóban lettünk a bent töltött pár nap alatt.
Egy jó szobatárs mellett elrepülnek a napok. Eljött a vasárnap és fájó szívvel ugyan, de el kellett hagynom Joet. De azért megbeszéltük, hogy ha felépül majd találkozunk és beszélgetünk.
Az utolsó vizsgálaton is átestem és szólt a doktor úr, hogy 2 hét múlva ismét be kell mennem. Apa és Dave jött értem.
A haza felé vezető út többnyire zene hallgatással telt.
Mikor megérkeztünk, anya egy hatalmas tortával várt "Újra itthon :) " felirattal. Aranyosak. Megettük a tortát, majd felmentem a szobámba elpakolni a cuccaimat, amiket a kórházba hoztak be nekem. Míg pakoltam, bekapcsoltam a számítógépem. Lassan betöltődött a facebook, skype, twitter. A facebookon egyből vagy 1000 jobbulást üzenet várt. Mindenkinek válaszoltam és megköszöntem, hogy gondolt rám. Egy jelölés is várt. Joe volt az. Boldogan vissza igazoltam, és írtam is neki.
Mikor mindennel végeztem, írtam egy sms-t Colenak.
"Nem jöttök át? Ty tudja, hol lakunk :)"
Nem vártam sokáig, már jött is a válasz.
"Max. fél óra és ott vagyunk. xX"
Az éppen elég idő arra, hogy megmosakodjak és átöltözzek. Szóltam anyuéknak, hogy nemsoká ideérnek a barátaim. Ők Tynak örültek, én meg Colenak.
Rövid farmer nadrágot vettem fel és kék toppot. A sminkem csak épp hogy látszódott, a hajam pedig ahogy szoktam kivasaltam. Most, hogy így nézem, eléggé megnőtt már. Nem ártana fodrászhoz mennem, de semmi kedvem nincs. A kozmetikust is meglátogathatnám, de a fejem még majd szét robban. Lehet, hogy nem lenne jó ötlet, ha "kezelésbe venne".
Csengettek. Cole,Ty és Dom állt a kapuban. Lassan lebotorkáltam az emeletről,mert hogy kicsit szédültem a "magasban" és beengedtem őket.
Szótlanul sétáltunk be a házba. Ty oda ment anyuékhoz leült velük beszélgetni. Dom elment Davevvel x-boxozni, én pedig felmentem a szobámba Colelal.
Mikor beértünk a szobába, kaptam egy "jó hogy itt vagy" csókot és egy hosszú ölelést.
- Annyira hiányoztál. - súgta.
- Te is nekem. De te be sem jöttél hozzám a kórházba. - vetettem fel, bár láttam, hogy kerüli a témát.
- Tudod....nem bírtam nézni, hogy fáj neked....és én okoztam. - vallotta be.
Láttam rajta, hogy jobban megviseli, mint engem, ezért megint megöleltem. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Apropó, írtam a gipszére is egy "my boyfriend xX Kris" feliratot. 3 óráig fent ültünk a szobámban, és még tovább is beszélgettünk volna, ha be nem ront a szobámba Dominick.
- Megyünk már végre?? - nyávogott. Igen, furcsa módon néha a fiúk hisztisebbek, mint a lányok.
- Menjetek csak. - mondtam, mert láttam, hogy az én beleegyezésemet várják.
Elbúcsúztunk, és megbeszéltünk, hogy holnap elmegyünk fagyizni, természetesen gyalog. A görkorit most egyáltalán nem akarom látni egy jó darabig.
A délután nagy része pihenéssel telt. És igen, kihasználtam a helyzetem, hogy lustálkodhassak egész nap. Tehát elég sokszor hallották ma, hogy "nagyon fáj a fejem, hozol inni?" vagy "szédülök a sok gyógyszertől,de később megcsinálom".
7 óra fele kaptam egy sms-t, attól a személytől, akitől egyáltalán nem vártam volna. Liam írt.
"Hallom haza jöhettél. Rendben vagy? L."
Egyszerű sms, smilek nélkül. De nekem többet jelent minden eddiginél.
"Igen. Kösz, h kérded. Kris."
Nem írt többet, de ez az egy is éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam, gondolt rám. A sok gyógyszer és az utazás eléggé kiütött. Elégkorán elaludtam, ami tőlem nem valami megszokott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése