8. fejezet

Két nagyszerű dolog van a mai napban. Az első, hogy nem kell dolgoznom. A második pedig, hogy ma van a buli. Délben keltem fel, ami azt jelenti, hogy ebéddel indult a nap. Imádok későn kelni és sokáig lustálkodni. Legszívesebben egész nap pizsiben lennék, ami azért elég fura lenne.
Álmosan lépdeltem le a lépcsőn, a kedvenc macis hálóingemben. Dave éppen akkor terített meg.
- Jó reggelt! - köszönt és letette a tányért ami, éppen a kezében volt.
- Neked is. - mondtam kómásan. - Mi lesz az ebéd?
- Hát, anya tegnap este még főzött gyümölcs levest, én meg főztem ki tésztát. Szerintem még van túró. - mondta és a többi tányért is elhelyezte az asztalon.
Szokás szerint megittam a reggeli kávém, ami nélkül nem indul a nap. Fél 1-kor haza ért anya és apa a munkából.
- Sziasztok. - köszöntek szinte egyszerre.
Csendben ebédeltünk. Mikor végeztünk, óvatosan felhoztam a témát.
- Apa? Meddig maradhatok a buliban? - kérdeztem óvatosan és megpróbáltam a lehető legszebb mosolyommal rá nézni.
- Mikorra is kell menned? - kérdezett vissza.
- 8-ra. - válaszoltam. - Ty is ott lesz! - mondtam rögtön utána.
- Jó, akkor legyen mondjuk......max. hajnal 2! - mondta és anyára nézett. Anya nem nagyon értett egyet vele, de végül bele egyezett.
Tény, hogy mindig is apa kicsi lánya voltam, és mindig is sok mindent megenged nekem. De anya már kemény dió.
- Köszönöm. - ujjongtam és a nyakába ugrottam.
Még mielőtt elmentek, apu felajánlotta, hogy haza hoz majd 2 órakor.
Minden jól alakul. Eddig.....de nem akarom elkiabálni.
Természetesen én mosogattam, ami nem meglepő. Délután semmi dolgom nem volt, és úgy gondoltam, hogy elhívom Samet, hogy segítsen ruhát választani. Mint minden legjobb barát, természetesen, igent mondott és egy óra múlva már itt is volt.
- Helló belló!! - köszönt Sam.
- Hali. Annyira rossz, hogy nem tudsz jönni!!
Samet nem engedték el, mert bele keveredett valamibe. Még én sem tudom, hogy mi az a nagy dolog, mert nem szívesen beszél róla, én pedig nem faggatom.
- Hát igen. Na jó! Fogjunk bele! - mondta és elindult a szobám felé az emeletre.
A szekrényhez rohant, és kinyitotta. Egyesével szólta le a ruháimat. Végül egy krém színű és egy kék koktél ruha maradt.
- Próbáld fel mindkettőt! - javasolta Sam és először oda adta nekem a kéket.
Engedelmeskedtem, és felvettem a ruhát egy fekete magassarkúval.
- Ez tök jó! - mondta Samy. - Most a másikat is.
Nekem ez jobban tetszik, mint a kék, szóval minden bizonnyal ezt veszem fel. Samnek azonban a kék jön be.
- A kék legyen! - jelentette ki Sam.
- Nem. Én ezt veszem fel! - vitatkoztam vele.
- Jó, de akkor anyud krém színű lapos talpú cipőjét vedd fel vele!! - utasított.
- OK! - egyeztem bele.
Miután mindent kiválasztottunk, kinyúltunk a kanapén és csak beszélgettünk. 4 óráig maradt, mert az anyukája haza hívta. Miután elment, egyre jobban izgultam. A ruhát még vagy 1000-szer felpróbáltam. Felmentem facebookra, és még beszélgettem a régi osztálytársaimmal, mikor megláttam, hogy már 6 óra.
Lezuhanyoztam, és megcsináltam a sminkem. A hajamba göndör tincseket varázsoltam, és felvettem a ruhát, majd a cipőt. Fél 8-ra készültem el. Dave azt hajtogatta, hogy: "Minek öltözöl ki annyira?". Ő nem értheti!! Nem mintha nagyon érdekelt volna a véleménye.
Úgy döntöttem, hogy sétálok, mivel apa visz majd haza. Az oda felé vezető úton kaptam pár füttyöt és "Helló baby!!" - beszólást, de nem hat meg.
Pont 8 órára értem oda. Ty állt a kapuban és fogadta a vendégeket.
- Wow! Csajszi! Csini vagy! - mondta és megölelt.
- Szia Ty. - köszöntem, és kissé elpirultam a bók miatt.
Bementem a házba és próbáltam egy ismerőst keresni, de nem jártam sikerrel. Már több, mint 16 éve lakom itt, de ezeket az embereket még sosem láttam. Kicsit fura. Ezen gondolkodtam, mikor valaki hátulról megölelt. Áradt belőle a piaszag. Elhúzódtam tőle, de nem hagyott békén.
- Még csak fél 9! Ember! Hagyj már békén!! - kiáltottam rá, és elmentem.
Elindultam megkeresni a konyhát, hogy ihassak. . Mindenhol csókolózó párok, és részeg fiúk voltak. Egyre jobban untam a bulit. Az idő elszaladt. Nem soká 10 óra, de már haza akarok menni. Szinte mindenki megtalálta már a társaságot, ahova beillett. Voltak akik felelsz vagy merszet játszottak, és voltak akik csak simán beszélgettek, a bevállalósok üvegeztek. Eldöntöttem, hogy elindulok haza felé, mikor valaki megfogta a csípőm.
- Hey, cicám! - szólalt meg az a srác, aki az előbb is fogdosott, de most pár haverjával jött.
- Hagyj már!! - kérleltem, és ijedtségemben könnyek csordultak le az arcomon.
Olyan közel álltunk az ajtóhoz, hogy csak pár lépés kellett volna. Még sem értem el, mert valaki mindig az utamba állt. Mikor már végleg kilátástalan volt a helyzet, és már zokogtam, egyszer csak nyílt az ajtó. Liam lépett be rajta a barátnőjével. Mikor meglátta a szét folyt sminkem, és hogy mindenem remeg, oda sietett hozzám félre tolva a csajt, akivel érkezett.
- Hagyjátok békén! Takarodjatok! - mondta Liam.
Megijedtek tőle, és ott hagytak. Majdnem össze estem, az ijedtségtől, de Liam megfogott és szorosan magához ölelt. Megnyugodtam a karjaiban.
- Ne ölelgesd már azt az idétlen csajt! Csak tud tán magára vigyázni! - nyafogott a barátnője, és elhúzta az ölelésemből.
- Sajnálom! - súgta a fülembe Liam, mielőtt még eltávolodott volna tőlem.
Ott maradtam. Egyedül, és mit ne mondjak, szörnyen néztem ki. Megpróbáltam észre vétlenül elmenni a mosdóba, de megláttam Colet. Oda jött hozzám, de én elfordultam.
- Kris. Minden rendben? - kérdezte Cole.
- Nem igazán. - mondtam.
- Te remegsz! Mi történt?
- Nem akarok róla beszélni! Csak ölelj meg. - kértem.
Szorosan magához vont. Nem tudom meddig tartott, de megnyugodtam. Biztonságban éreztem magam. Már hátrálni akartam, mikor az egyik keze lecsúszott a derekamra, a másik pedig a tarkómra. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd megcsókolt. A szemeim végig csukva voltak, de amikor kinyitottam őket, megláttam Liamet. Csalódottság látszódott rajta.
- Liam baby! Gyere menjünk, ez a buli kezd unalmas lenni! - kérlelte a barátnője.
- Hagyj már Deb! - mondta Liam és felém fordult.
Rá néztem. Szerettem volna bocsánatot kérni, de magam sem értettem miért. Van barátnője, és Cole igazán rendes, jó fej srác.
- Szerintem sincs miért maradnunk. - jelentette ki Liam, és kézen fogva elsétált a barátnőjével.
Cole mélyen a szemembe nézett.
- Kris. Én......egyre jobban kedvellek. - mondta édesen.
- Én is. - vallottam be, mert ez volt az igazság.
Én is kedveltem, de ő nem az a fiú akit én szeretek.
- Lennél a barátnőm? - hozakodott elő a kérdéssel.
Nagyon nehéz döntenem. Liam nem szeret és nem is fog. Gyönyörű barátnője van, aki ráadásul nem is hisztis és valószínű, hogy rendes és aranyos. Cole normális, vicces és kedvelem őt.
- Jól van. - adtam meg magam.
Megint megcsókolt, de ezúttal bátrabban tette. Kézen fogott és besétáltunk a táncolók közé. Innentől, már egész jól telt az este.
Colelal rengeteget táncoltunk és beszélgettünk. 2 órakor csörgött a telefonom. Apa volt az és szólt, hogy jött értem. Kaptam egy búcsú csókot, majd kimentem a kocsihoz.
3 óra fele aludtam el. Kavarogtak bennem a gondolatok.

7. fejezet

8 órakor kinyílt a szemem, de nem bírtam vissza aludni a kíváncsiságtól. A fejembe vettem, hogy délelőtt elmegyek Colehoz, mivel délután dolgoznom kell. Írtam neki egy sms-t.
"Ébren vagy? Délelőtt mikor mehetek? Kris"
Türelmetlenül vártam a választ. Pár perc múlva csörgött a telefonom.
"Most már, igen. :) 1 óra múlva a házunk előtt. C."
1 órát kaptam készülődésre, ami elég nyomasztó. Utálok sietni, mert olyankor mindig elfelejtek valamit. A gyomrom görcsben volt, szóval a reggelire szánt időt máris megspóroltam. Amíg a sminkem csináltam fejben össze állítottam kb. 3 variációt, hogy mit vehetnék fel. A második mellett döntöttem, ami egy virágos ruhából állt. Indulásra készen voltam. Lesiettem a lépcsőn, mikor megláttam azt a bizonyos listát. Miért pont most? Majd Dave bevásárol.
- David!!! - kiáltottam fel az emeletre.
- Mi van? - ordított kómásan.
- Bevásárolsz?? Itt a lista az asztalon. - kérleltem.
- Te szoktál, nem én!!
Itt az ideje bevetnem a "titkos fegyvert". Ez általában beválik.
- Ha nem mész el a boltba......elmondom apuéknak, hogy a múltkor ellógtál itthonról.
- Nem tennéd.
- De!
5 perc múlva lent volt a földszinten és figyelt, hogy mit hol vegyen. Néha azért előny, ha van egy testvéred. Adtam egy puszit Davenek, amiért ilyen rendes, hogy elmegy helyettem, majd elindultam.
Az igazság az, hogy tényleg féltékeny voltam. Miért? - tettem fel magamban a kérdést újra és újra. Utálom bevallani, de nem tudom a választ. Jobban siettem ki a gátra, mint eddig valaha.
Kicsit késtem, ami azért nem a világ vége. Cole már a kapuban várt.
- Helló, Kris. - köszönt oda nekem.
- Szia. - mondtam és a kerítésnek támasztottam a biciklim.
- Clara már itt van, csak bement a házba egy pohár üdítőért.
- Jól van, akkor itt megvárom. - jelentettem ki és oda álltam Cole mellé.
5 perc múlva egy 7 éves kislány lépett ki az ajtón és oda szaladt hozzánk.
- Kristen, ő itt Clara. - mutatott be Cole.
- Szia, te vagy az a szép lány? - kérdezte aranyosan Clar.
Cole alig észre vehetően bólintott egyet, majd rám mosolygott
- Clara, gyere haza, megyünk kirándulni. - hallatszott egy női hang.
Biztosan az édesanyja volt. Clar elköszönt és haza sétált.
Hatalmas kő esett le a szívemről, és ezt szerintem Cole is észre vette.
- Nos? Mit szólsz? - nevetett ki Cole.
- Hát...örülök. - vallottam be. - Többiek? - kérdeztem, mert megpróbáltam témát váltani.
- Még alszanak. Holnap este itt nálunk buli lesz. Van kedved eljönni? - invitált a partira.
- Jól van! - egyeztem bele.
Ty lépett ki kómásan az ajtón, és oda sétált hozzánk, majd adott nekem két puszi.
- Helló csajszi. - köszönt Ty. Senki más nem hív csajszinak, csak ő.
- Szia. - mondtam.
- Kris. Itt most fontos dolgokról van szó! - mondta komolyan, mire egyre kíváncsibb lettem. - Hol tudunk piát venni a bulira?
- Ti sehol! - válaszoltam őszintén. - Nem is vagytok még 18 évesek!!
- Megoldjuk. - legyintett és össze nézett Colelal, majd hangos nevetésben törtek ki.
Nem kérdeztem rá, hogy mi volt, mert őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Biztosan valami vicces story.
- Jól van srácok, majd holnap találkozunk, de most mennem kell. Délután dolgozom. - köszöntem el.
- Szia. Hol dolgozol? - kérdezte Ty.
- Egy fagyizóban, nem messze a házunktól. - mondtam, és a biciklimhez mentem.
Még pár percig beszélgettünk, de aztán sajnos mennem kellett.
Fél 11-kor értem haza, és örültem mikor megláttam a szatyrokat a konyhában. Gyorsan megterítettem, majd ebédeltem. Igaz korán, de nem is reggeliztem, szóval elég éhes voltam. Elmosogattam, majd kijavítottam a sminkem, és felvettem egy másik felsőt. Lényegében munkára kész voltam, de még egy órám volt. Úgy döntöttem, hogy mégis csak bemegyek, hisz Cat is kimentett a múltkor. Elköszöntem Davetől, majd elindultam a fagyizóba.
Mikor beértem, Cat éppen egy lányt szolgált ki. Mikor észre vett, nagyon megörült nekem és azonnal lelépett.
3 óráig minden simán ment, de aztán megjelent a fagyizóban Cole, Ty és Dom, ami nem is lenne baj, ha nem jött volna be éppen akkor Liam.
A fiúk már éppen menni akartak, mikor Ty vissza szólt az ajtóból.
- Holnap 8-kor a gáton, csajszi.
Elmentek, hogy beszerezzenek még "ezt azt" a bulira.
- Mi lesz holnap Kris? - kérdezte Liam.
- Hát egy buli, de igazából nem tudom, hogy elárulhatom e neked. - mondtam őszintén.
Megcsörrent a telefonja.
- Bocs...ezt fel kell vennem. Majd találkozunk. - mondta és rám kacsintott.
Ki sétált a fagyizóból a telefonjával a kezében. Nem jött vissza. "Vajon,hogy értette, hogy találkozunk?" - ez az egy kérdés járt a fejemben egész délután.
A nap hátralevő része unalmasan telt. Csak egy pár ember volt már. 7 órakor letelt a munka időm, és haza mentem. Együtt vacsoráztunk, majd elmentünk unokatesómékhoz. 10 óra fele értünk haza. Örültem, hogy aludhatok és ledőltem az ágyra.

6. fejezet

Liamet lassan egy hete nem láttam, és Colelal sem találkoztam azóta, hogy megtaláltam a telefonját. Küldött pár sms-t, hogy sajnálja, de nem hat meg. Ha akkor írt volna, talán most minden más lenne. A fagyizóba rendszeresen járok, és Teresa unokahúga Cat is nagyon rendes. Össze barátkoztunk ez alatt a hét alatt. Egy szóval, minden nagyon jól alakul. Ma délután jön Ty, ami eleve feldobja a napom. 1 órakor jár le a műszakom, és aztán rohanok Ty elé a vonathoz. Már dél van, és nagyon izgulok, hogy milyen lesz viszont látni.
Cat is megérkezett a fagyizóba.
- Helló, Kris. - köszönt és bejött a pult mögé.
- Szia, Cat. Még van egy órád.
- Tudom, de te már biztosan szabadulnál. - mondta és elmosolyodott.
- Imádlak Cat. - hálálkodtam és megöleltem. Ő csak nevetett és intett, hogy gyorsan lépjek le, míg meg nem gondolja magát. Nagyon kedves volt, hogy hamarabb jött. Felkaptam a táskám, és még az ajtón vissza szóltam:
- Köszi még egyszer, és jövök neked eggyel.
Csak mosolygott és leült a pultban. Haza mentem ebédeltem, és átöltöztem. Rövid farmer szoknyát vettem fel és kék toppot. Szóltam anyának, hogy elmegyek Ty elé a vasút állomásra és nem tudom mikor érek haza. Fél egykor indultam el otthonról, és pontosan egyre értem oda. A vonat szokás szerint késett.
Fél kettőkor érkezett meg. Az elsők között volt, akik leszálltak, de egy kis időbe került mire megtaláltam, hisz már több éve nem láttam.
- Hey, csajszi! - kiáltott oda nekem Ty.
- Helló. - mondtam és oda mentem hozzá, hogy megöleljem.
Két fiú állt mellette. Nem ismertem őket.
- Tényleg, te még nem is ismered őket. Ő Dominick, de nekünk csak Dom. - mutatott be egy magas, fekete hajú, kék szemű fiút. - Ő pedig Justin. - mondta és rámutatott egy barna hajú, zöld szemű srácra.
- Sziasztok. - köszöntem nekik is.
- Nekem nem jár ölelés? - kérdezte Dom és oda lépett hozzám, hogy megöleljen.
- Hát jó. - megadtam magam és viszonoztam az ölelést.
- Ne kezd már megint! - mondta Justin és elnevette magát.
Tyra néztem, hogy adjon valami segítséget, de csak legyintett.
- És? Hol fogtok lakni? - kíváncsiskodtam.
- Itt nyaral egy barátunk minden nyáron, és hozzá jöttünk. Colenak hívják.
Ugye nem az a Cole akire gondolok. Én vagyok a föld legszerencsétlenebb embere, és ezt újra meg újra be is bizonyítom.
- Közép magas, szőke, zöld szemű??
- Igen.....de honnan ismered? - kérdezte Ty, miközben ellenőrizte, hogy minden csomagja meg van e.
- Elhagyta a telóját és én találtam meg. - válaszoltam őszintén.
- Na ne!! - kiáltott egyet Dom. - Hogy is hívnak?
- Kristen, de a Krist jobban szeretem.
- Te vagy az a Kris......- mondta Justin.
Ty rám nézett és elröhögte magát.
- Mi bajotok?? - kérdeztem kicsit mérgesen.
- Már sokat hallottunk rólad. - magyarázta Justin.
- Mivel Ty az unoka tesóm. - értetlenkedtem.
- Ohóó....nem tőle. - röhögött tovább Dominick.
Megint Tyra néztem, hogy adjon valamiféle magyarázatot, de azt mondta, hogy Cole a lelkére kötötte.
- Elkísérsz minket? - kérdezte Justin és rám kacsintott.
- Jól van. - egyeztem bele.
Elmondták a címet. Ráismertem. Nem sétáltunk olyan sokáig, és az idő amúgy is gyorsan telt mivel jó társaságban voltunk. Egy órába telt mire oda értünk. Nem nagyon akartam Colelal találkozni, és ezt meg is mondtam nekik.
- Innen már oda találtok. Az az emeletes fehér ház az. - mutattam rá.
- Miért nem jössz oda? - kérdezte Justin.
- Találkozni akartunk, és nem jött el hiába vártam. - meséltem. - Még egy rohadt sms-t sem tudott küldeni.
- Nekem azt mondta, hogy a szomszéd csaj feltartotta. - mondta Ty, de láthatóan megbánta.
- Óh....jól van. Menjünk. - egyeztem bele és együtt sétáltunk tovább.
Majd megkérdezem, hogy mit akar tőlem. Nem lehet, hogy ő is kihasznál, hisz olyan rendes volt.
Elől mentem, de a hátam mögül suttogást hallottam. Biztosan Tyra haragszanak, amiért elárulta nekem, de én örülök, hogy megtudtam.
Oda értünk a házhoz. Cole már a kapuban várta a srácokat, és mikor meglátott Ty oldalán meglepődött.
- Ty....én nem is tudtam, hogy van barátnőd. - mondta megdöbbenve.
Egyszerre kezdtünk el nevetni, szinte megszólalni sem bírtunk.
- Nem vagyok a csaja. - mondtam és még jobban nevettem.
- Kris, az uncsi tesóm. - mondta Ty.
- Miért nem mondtad, hogy ilyen az uncsid? - mondta Dom, és ő is velünk nevetett.
Vicces volt, meg minden, de attól még nem felejtettem el,amiért oda mentem.
- Cole. Beszélhetnénk? - hívtam félre.
Bólintott, majd arrébb mentünk, hogy a fiúk ne hallják miről beszélünk.
- Miért nem szóltál? - fakadt ki belőlem.
- Feltartottak....sajnálom! - szabadkozott.
- Ja, igen......a szomszéd csaj. Nem is bánom, ha nem akarsz velem találkozni, akkor hagyjuk.
Mérges voltam, de igazából azt sem tudom, hogy miért. Csak pár napja ismerem.
- Féltékeny vagy? - kérdezte és látszott rajta, hogy jól szórakozik.
- Nem...miért lennék? Csak zavar, hogy én vártalak és még egy sms-t sem tudtál volna küldeni.
- A telefonom lemerült, Clara pedig játszani akart.
- Aha....játszani.
- Ne értsd félre. Tudod, mit? Holnap gyere el és bemutatlak neki. - ajánlotta fel.
- Jól van. - mondtam és vissza mentem a srácokhoz.
Elköszöntem tőlük és elindultam haza. Négy órára értem haza. A délután hátra maradt részében nem csináltam semmit, csak pihentem és olvastam. Este, mikor anyuék haza értek elmentünk fagyizni, és beszélgettünk. Hajnalban feküdtem le, mivel holnap délutános vagyok, és sokáig aludhatok.

5. fejezet

Nem az volt akire számítottam. Nem Cole ült a padon. Egy fiú volt, de nem ismertem. Vártam, a fűzfához közel, de nem jött. Hiába maradtam ott, nem ért oda. És ismét valaki, aki kihasznált.

Írtam neki, egy sms-t és haza mentem.

"Én ott voltam. -.-'' "

Éppen haza értem, mikor csörgött a telefon. Teresa volt az. Ha még sem tud felvenni, akkor én megőrülök.

- Halló? - vettem fel félve a telefont.

- Szia, Kris. Csak azért hívlak, mert Liamet sajnos nem tudom alkalmazni, és mivel nincs meg a telefon száma, gondoltam szólok neked és majd te továbbítod. - mondta.

Nem értem mi közöm van nekem ehhez, de azért megkérdezem, hogy miért nem.

- Miért?

- Az unokahúgomnak is kell a nyári munka, és tudod titeket legalább ismerlek. - válaszolt a kérdésemre.

- Jól van.

- Holnap reggel 9-kor találkozunk. - köszönt el Teresa, és letette a telefont.

Legalább nem kell vele minden nap találkoznom, és kínoznom magam, azzal a kérdéssel, hogy "mi lehetett volna?". De azért egy kicsit rossz, hogy valószínűleg nem látom többet. Ez az egy dolog ami bántott abban a pillanatban. Ennek a napnak, már amúgy is mindegy. Úgy pocsék, ahogy van persze egy jó hírtől eltekintve. A melónak nagyon örülök, és talán még annak is, hogy Liam nem lesz a munka társam. Megint csörgött a telefonom. Ez nem lehet igaz! Ma több rossz hírt már, nem tudok elviselni.
- Hey, csajszi. - szólt bele a telefonba egy ismerős hang.
- Ty? - sikítottam.
Ty az egyik kedvenc unoka tesóm. Rengeteget játszottunk, mikor kicsik voltunk, de aztán elköltöztek. Mivel távoli városba mentek, nem találkoztunk már olyan sűrűn.
- Rég láttalak Kris.
- Én is. Miért hívtál? - örültem neki.
- Jövő héten megyünk a városba az egyik haverunkhoz. Találkozunk majd?
- Persze. Mi van veletek? Annyira örülök neked! - mondtam őszintén.
- Semmi különös.
- Jó csaj legalább? - kiabálta valaki a háttérből.
- Bocsi, Kris mennem kell. Majd beszélünk. Szia. - mondta és letette. - Hey, Dom.... - hallottam még a vonalban, aztán megszakadt.
Végre valami jó is történik velem. Kavarogtak bennem a gondolatok.
- Kivel beszéltél? - kérdezte David félkómásan.
- Ty hívott,és mondta, hogy a jövő héten eljönnek. - válaszoltam izgatottan.
- Szuper. - örült ő is velem, de még mindig álmos volt.
- Nem kéne már felöltöznöd? Nem soká dél!
Lement a földszintre ivott egy kis teát, majd a szobájába ment és átöltözött. Én jobb híján arra döntöttem, hogy elkezdem az egyik kötelezőt.
1 óra fele haza jött anya és apa is ebédelni, akkor Dave bejelentette, hogy ő már pedig nem fog itthon unatkozni és elmegy az egyik barátjához. Képzelhetitek mekkora vita lett belőle. Ami igazából még nem is lett volna baj, de apa felkapta rajta a vizet és jött a szokásos duma. "Mi az, hogy csak így bejelented?" vagy a másik "Ki vagy te itt?? Nem kéne engedélyt kérni?" és akkor anyának elege lett. "Utálom, ha az asztalnál veszekedtek!" - mondta és felállt az asztaltól.
Tévedtem. Ez a nap mégis lehet rosszabb. A nagy vitában elfelejtettem mondani, hogy jövőhéten eljön Ty egy pár haverjával. Miután mindenki végzett és elment a dolgára, szokás szerint én maradtam mosogatni. Elpakoltam, és elmosogattam aztán pedig mentem a szobámba unatkozni. Már éppen halálra untam magam, mikor csengettek. Ma mindenkinek van valami baja??
Kinyitottam az ajtót, és megláttam a kapuban az egyik legjobb barátnőm, Samet.
- Helló. - köszönt oda nekem.
- Szia. Hát te?
- Unatkoztam, és gondoltam te is, szóval eljöttem. - magyarázta és bejött a kapun.
- Jól gondoltad. Kérsz inni vagy valamit?
- Egy pohár hideg üdítőt elfogadok. - mondta és bementünk a konyhába.
Kitöltöttem az üdítőt és én is leültem egy székre. Dave lejött a lépcsőn, és kicsit meglepődött, mikor meglátta Samyt a konyhában.
- Szia, Sam. - köszönt David.
Még szólt nekem, hogy ne szóljak anyának, de ő most elmegy hazulról. Azt ígérte, hogy mire haza jönnek ő is haza ér. És ha nem akkor majd falazhatok neki, mint legutóbb.
- Sam, képzeld. Találkoztam egy fiúval.
- És? Helyes? Aranyos? - kíváncsiskodott.
- Igen.....és van barátnője. - mondtam.
- Nem baj, össze hozzuk neked. - vihogott Sam.
- Te őrült vagy. -  röhögtem én is vele.
Vele olyan gyorsan eltelt az idő, hogy csak akkor vettük észre, hogy hány óra, mikor Dave berontott az ajtón.
- Itthon vannak? - kérdezte lihegve.
- Nem, még nincsenek. - válaszoltam őszintén.
Sammel össze néztünk és nevettünk. Dave felrohant a szobájába, és úgy tett, mintha nem történt volna semmi.
- Már 6 óra. Azt hiszem megyek. - köszönt el Samy.
- Jól van. Kikísérlek.
Kisétáltunk a kapuig, és elment. Ez a nap fura volt. Egyik hír követte a másikat.
Anya 7 óra fele ért haza, apa pedig valamikor hajnalban. Kivételesen, hamar elaludtam, eléggé megviselt ez a nap.

4. fejezet

*vissza Kristenhez*

Elég későn aludtam el, ezért nehéz volt reggel korán felkelni. 8 órára kellett beérnem, és én negyed nyolckor még csak ébredeztem. Anya már korán reggel elment dolgozni, és apa sem volt otthon. Ketten maradtunk. Az öcsémre nem bízhattam, hogy felkeltsen, mert ő is sokáig alszik. Jobb híján maradt a telefon, de ugye ott van az a "szundi" gomb, amit elég nehéz megállni.
Negyed nyolckor azonban csörgött a telefonom. Anya az.
- Felkeltél már? - szólt bele a telefonba, mikor felvettem.
- Hát...
- Kristen! Nem késhetsz el pont ma! Öltözz fel és siess!! - szidott le. - Nyolckor betelefonálok, hogy bent vagy e!! - mondta és letette a telefont.
Na szép. Csalódtam volna magamban, ha fel birok kelni időben.
Leszaladtam a földszintre és megittam a szokásos reggeli kávém, ami nélkül nem indulhat a nap. Reggelizni már nem volt időm, nem mintha étvágyam lett volna. A gyomrom görcsben volt annyira izgultam. Megittam az energia italom, és elmostam a poharat, majd felmentem a szobámba felöltözni.
Először is megmostam az arcom és a fogam. Világos színű farmer nadrág és rózsaszín topp mellett döntöttem. A sminkem eléggé elhanyagoltam, mert kicsit késésben voltam. A hajam pedig szokás szerint kivasaltam.
A biciklim már elől volt. Megírtam a szokásos cetlit Davidnek, majd bezártam az ajtót és elindultam. Szerencse, hogy a fagyizó közel van a házunkhoz, így 5 perc alatt oda értem. Leraktam a biciklim, de még így is 10 perccel hamarabb értem oda.
- Szia, szép lány. - mondta valaki mögöttem.
Csak egy valaki hívott így pár nappal ez előtt. Lassan megfordultam, és szembe találtam magam azzal a gyönyörű barna szemű sráccal. Most is jól nézett ki. Fehér póló volt rajta és farmer. A pólóban jól látszott a kidolgozott felsőteste.
- Helló, Liam. - köszöntem neki. - Hát te?
- A fagyizóba jöttem. Szeretnék ide jönni dolgozni a nyárra. Elég közel van a lakásunkhoz. - válaszolta. - Te?
Ez nem lehet igaz! Mire elhatározom, hogy nem is gondolok rá, akkor megjelenik.
- Én is. - vallottam be.
Elindultunk, majd egyszerre léptünk be az ajtón. A bolt vezetője Teresa, egy 40 éves végtelenül kedves nő. Már rég ismerem és abban reménykedem, hogy ez az ismeretség valamiféle előnyt jelent számomra.
- Szia, Kris. - köszönt oda nekem, mikor meglátott minket az ajtóban. - Ki a barátod?
- Helló. Ja, ő Liam.
- Jó napot, Liam Smith. - mutatkozott be.
- Tegezz kérlek, nem vagyok olyan öreg. - mondta Teresa.
- Az állásra szeretnénk jelentkezni.
- Jól van. Kris téged már rég ismerlek, és mindig jót hallok rólad. Téged felveszlek, mert tudom, hogy megbízható vagy. - válaszolt Teresa. Nagy kő esett le a szívemről. - Liam, hát nem tudom. Legyen. Téged is felveszlek, de csak próba időre.
- Köszönöm. - hálálkodtunk egyszerre.
- Holnap 9-re gyertek, és megmutatom mi hol van. Most mennem kell, kölykök. Sziasztok.
Azzal ott hagyott minket. Én megfordultam mit sem törődve Liammel, és elindultam a biciklimhez, hogy haza menjek. Már majdnem elértem a bicómhoz, mikor Liam megfogta a csuklóm.
- Mi az? - kérdeztem kicsit sértődötten.
- Nem értem, hogy mi a bajod?
Nem mondhatom neki azt, hogy nagyon kedvellek, de nem akarok botrányt, mert tudom, hogy van barátnőd. Ezért inkább kerüllek. Istenem, bár ne kéne válaszolnom.
- Veled semmi, bajom. Sőt, szerintem jó fej vagy, de van egy olyan érzésem, hogy nem kéne barátkoznunk.- vallottam be.
- Szeretném, ha.....barátok lennénk. - mondta, és elengedte a kezem.
Hát ez az! Én nem a barátja akarok lenni, hanem a barátnője! Nehéz lesz, de ok.
- Én is! - válaszoltam, és nem bírtam parancsolni a könnyeimnek.
Sírtam. Nem akartam, hogy lássa, de már nem tehettem semmit.
- Te sírsz? - kérdezte édesen.
- Nem. - hüppögtem és elfordultam.
Újból megfogta a kezem, de most magához húzott és szorosan megölelt. A szívem majd kiugrott a helyéről. A könnyek, amik lecsordultak az arcomon, öröm könnyek voltak. Olyan jó illata volt, és imádtam a kezeit érezni a hátamon.
- Cssst - nyugtatott - Jól vagy?
- Igen. - mondtam, és hátrébb léptem az ölelésből. - Szia, Liam.
Elköszöntem, és felültem a biciklire, majd haza mentem. 9 órakor már otthon voltam. Felrohantam a szobámba és sírtam. Annyira szeretem! Miért van barátnője?
Eszembe jutott, hogy anya még nem is tud a munkámról. Felhívtam.
- Szia, anyu! Megkaptam a munkát.
- Kincsem. Jajj, de jó! - örült velem. - Ne haragudj, de dolgoznom kell! Este beszélünk, puszi. - mondta és letette.
Anya is leráz, az öcsém még alszik, én pedig unatkoztam és megint csak arra a barna szemű fiúra tudtam gondolni. A barátnőimet sem akartam felkelteni.
Jött egy sms-em. Cole az.
"Nem találkozunk? Egy óra múlva a gáton? Cole"
Mivel semmi jobb ötletem, és nagyon rendesnek tűnik, bele mentem.
"Jól van. A fűzfánál. Kris" - válaszoltam.
Megigazítottam a sminkem, és tettem el egy üveg hideg üdítőt a táskámba. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek, mivel semmi dolgom nem volt. Fél órába telt, míg kiértem.
Valaki már ült a padon.

3. fejezet

* Cole szemszöge*

- Oké. Mindjárt megcsinálom,csak felmegyek facebookra. - mondtam apának, mikor megkért, hogy menjek el a boltba.

Hiába tapogattam a zsebem, sehol sem találtam. Ma már voltunk a gáton biciklivel, tehát lehet, hogy kiesett a zsebemből. A francba. Most mehetek vissza gyalog és kereshetem, az amúgy is magas fűben.

- Anya. Te sem láttad a telóm? - kérdeztem meg anyát, azt remélve, hogy hátha ő látta valahol.

- Nem. Miért?

- Elhagytam. - vallottam be. - Elmegyek megkeresem, majd jövök.

Ezt a mázlit. Megígértem a haveroknak, hogy még ma megbeszéljük mikor jöhetnek le ők is. A nagynénémnek van egy kutyája akit őszintén szólva imádok, és vinném magammal, ha nem ugrálna össze.

Kimentem a kapun,és elindultam a part felé, de eddig semmi. Megnézem annál a fűznél, amelyik alatt leültünk pihenni.

Ott ül egy lány. Nem hiszem, hogy észre vett.

- Khm...-próbáltam felhívni magamra a figyelmet.

Kivette a füléből a fülhallgatót és felnézett rám. Gyönyörű kék szemei vannak és rövid barna haja. Nagyon jól néz ki! Remélem jó fej.

- Ne haragudj! Nem akarlak zavarni, csak a telefonom keresem. - magyaráztam annak gyönyörű lánynak aki olyan szépen nézett rám.

- Semmi gond. Ha gondolod, segíthetek keresni, úgysincs semmi dolgom. - ajánlotta fel a segítségét.

Még jó hogy elfogadom. Nem vagyok hülye. Ez a lány szép és még rendes is. Remélem lesz belőle valami.

- Jól van. Cole vagyok. - mutatkoztam be. - Baby! - tettem hozzá magamban.

Elárulta, hogy az ő neve Kristen, de a Krist jobban szereti. Szép név, és ezt meg is mondtam neki. Helyes csajnak tűnik.

- Hol voltál ma? - kérdezte és felállt, hogy ő is körülnézzen.

- Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk a fagyizóba.

Előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton. Bele egyeztem, hisz sokat nem veszíthetek.

Elindultunk, de senki sem szólt semmit. "Gyerünk Cole mondj már valamit." - mondogattam magamnak.

- Ti is nyaraltok? - kérdeztem végül, mivel értelmesebb nem jutott eszembe.

- Nem, én itt lakom a családommal. - válaszolt. - Te?

Elmondtam,hogy a nagynénéméknél lakunk minden nyáron, mert imádjuk ezt a helyet.

- Miért ültél olyan szomorúan a padon? - kíváncsiskodtam.

"Remélem nincs pasija." - gondoltam magamban.

Láttam rajta, hogy nem örül a kérdésemnek. A francba, már megint elrontok mindent az elején.

- Van egy srác, akit nem kéne kedvelnem. Ott próbáltam meg elfelejteni. - mondta, és látszott rajta, hogy őszinte velem.

- Ismerős érzés. - szóltam hozzá.

Van egy lány otthon, akit nagyon szeretek, de észre sem vesz. Talán most találtam meg a hozzám illőt?

Amíg én ezen gondolkodtam, Kris felvett egy telefont.

- Ez az? - kérdezte.

- Örök hála. - köszöntem meg.

Tényleg megmentett. Ha ezt is elvesztettem volna, mint az előző két mobilom, akkor biztosan nem vettek volna újat. Csörgött. Már 6 nem fogadott hívásom volt. Anya az. Biztosan félt, hogy valaki megtalálja. Arrébb mentem, majd felvettem.

- Igen?

- Cole. Te vagy az? - kérdezte aggódóan anya.

- Igen. Kristen megtalálta.

- Ki az a Kristen? Csak nem a barátnőd?

- Nem. - válaszoltam kicsit szomorúan.

- Gyere haza, mert Lucy megérkezett.

Lucy a nagynéném. Nagyon rendes, mert megengedi, hogy egész nyáron nála lakjunk.

- Ok. Nemsoká otthon vagyok. - mondtam és letettem a telefont.

Vissza mentem Krishez és elmondtam neki, hogy haza kell mennem. Hatalmas levegőt vettem és elkértem a telefon számát. Egy kicsit izgultam, hogy nem adja, végül is tök idegenek a vagyunk.

Mikor lediktálta a számot megkönnyebbültem. Elköszöntem, majd elindultam haza.

Fél órába telt, hogy haza érjek.

- Szia, Lucy néni. - köszöntem neki, mikor bementem a kapun.

- Helló, Cole. - üdvözölt. - Milyen Kristen?

Gondolhattam volna, hogy anya tovább adja neki.

- Nem kérdeztem meg a vezetéknevét.

- Oh. Hogy néz ki?

- Tengerkék szeme, rövid barna haja van. Alacsony és karcsú.

- Hmmm.- mondta és elmosolyodott. - Tudom kiről van szó. Helyes kis csaj.

- Igen, szerintem is.

Megint csörgött a telefon, de ez most megmentett. Ty volt az.

- Szia haver. - vettem fel a telefont.

- Helló. Mikor mehetünk?

- Jövő héten.

- Hey, felszedtél már valakit? - ordított bele valaki a telefonba. Szerintem megismertem.
Biztosan Dominick az. Ő a legőrültebb ember a világon, de ezt szeretjük benne.
- Szia, Dom. - köszöntem neki.
- Haver! Jövő héten bulizunk! - jelentette ki.
- Skacok! Mennem kell, majd beszélünk.
Letettem a telefont, mert nem voltam kíváncsi a hülyeségeikre.
A nap további része unalmas volt. Este grilleztünk, majd beszélgettünk. Hajnal 2 óra fele kerültem ágyba.

2. fejezet

7 órakor felkeltem és nem bírtam vissza aludni. Egyfolytában az a mélybarna szemű srác járt a fejemben. Ezért elhatároztam, hogy kiverem a fejemből. Ennek érdekében mindent elkövettem. Minden telefonszámot felhívtam amit csak ismertem, de senki sem ért rá. Ez az én formám. Magamra maradtam, de így is jól fogom ma érezni magam.

Elmehetnék sétálni. Meg is van a mai programom. Kisétálok a gátra és talán eszek egy fagyit.

- Jó reggelt! – ugrott be a szobába az öcsém.

- Neked is. – mondtam és kikászálódtam az ágyból.

- Ki az a pasi akiről álmodban beszéltél? – kíváncsiskodott és gúnyolódott.

OMG! Álmomban is róla beszéltem.

- Semmi közöd hozzá! – próbáltam meg lekoptatni, de nem hagyta magát.

- Két szerelmes pár…..- mondogatta.

Jó is lenne. Egy kicsit eljátszottam a gondolattal. El kéne felejtem, de helyette folyton ő jár a fejemben.

Délelőtt főztem, mivel anya dolgozik. Ebéd után elmosogattam, majd majd megfürdettem a kutyáimat. A délután hátra maradt részében egy kötelezőt olvastam és gépeztem.

6 órakor úgy éreztem, hogy eljött az ideje a betervezett sétámnak a parton. Megvártam, míg haza értek a szüleim és elkéredzkedtem. Farmer szoknyát vettem fel, színes toppot és egy papucsot. Szolid sminket csináltam, a hajamat pedig csak kivasaltam.

Amikor készen lettem lementem a földszintre, hogy határidőt kérjek apától.

- Apu. Elmegyek sétálni. Meddig mehetek? - kérdeztem olyan édesen, ahogy csak tudtam.

Ránézett az órára és megállapította, hogy fél hét van. Minden gyerek tudja, hogy ilyenkor csak mosolyogni kell és türelmesen várni.

- Max 10 óra. - mondta végül.

-Köszi! - ujjongtam és adtam neki egy puszit.

Elköszöntem anyától is és szóltam Davenek, hogy be ne merjen menni a szobámba. Kimentem a kapun, majd végig sétáltam az utcán. Egyetlen ismerőst sem láttam, ami azért szomorú, mert reméltem, hogy valakivel majd találkozok és beszélgetünk egy jót. Nos ez az én formám.

Fél óra séta után kiértem a partra.

Egy darabig még sétáltam, amikor megláttam egy padot egy hatalmas fűzfa alatt. Oda mentem és leültem. Mindez akár még romantikus is lehetne, de persze nem egyedül. Betetten a headsetem a fülembe és bekapcsoltam az egyik kedvenc számom.

A szemeim becsuktam és csak élveztem a jó időt. Egyszer csak olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Kinyitottam a szemem és lehalkítottam a zenét. Egy közép magas szőke hajú srác állt a pad végében.

- Ne haragudj! Nem akarlak zavarni, csak a telefonom keresem. - szabadkozott.

- Semmi gond. Ha gondolod, segíthetek keresni, úgy sincs semmi dolgom. - mondtam.

Végül is ketten még is csak jobb, mint egyedül.
- Jól van. Cole vagyok. - mutatkozott be.
- Kristen, de mindenki csak Krisnek hív.
- Szép név.
Elmosolyodtam. Lehet, hogy most botlottam bele a tökéletes fiúba?! Majd kiderül.
- Hol hagyhattad? Vagy inkább hol voltál ma? - kérdeztem és felálltam a padról, hogy én is körül nézzek.
- Lássuk csak. - morfondírozott. - Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk egy közeli fagyizóba.
- Akkor mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton, aztán pedig elmennénk a fagyizóba. - vetettem fel.
- Ok. Gyerünk. - egyezett bele.
Elindultunk, és egy darabig szótlanul sétáltunk egymás mellett.
Cole hirtelen megszólalt:
- Ti is itt nyaraltok? - kérdezte.
- Nem, én itt lakom a családommal nem messze a parttól. És te?
- Mi minden nyáron itt vagyunk a nagynénémnél. Imádjuk ezt a helyet. - válaszolt őszintén.
- Ez fura. - vallottam be.- Még sosem láttalak erre.
- Miért ültél olyan szomorúan a padon?! - kíváncsiskodott.
Kissé féltem ettől a kérdéstől. Igazából, miért mondanám el egy idegennek? Más felől viszont otthon úgysem mondom el, a barátnőim pedig csak faggatnának. Végül úgy döntöttem, hogy mindent elmondok.
- Van egy fiú, akit nem kéne kedvelnem, és itt próbáltam meg kiverni a fejemből. Kisebb nagyobb sikerrel.
- Ismerős az érzés. - mondta.
Egyre jobb ez a mai nap. Nem csak barátot találtam, de esetleg még sorstársat is.
Már majdnem megkérdeztem, hogy vele mi történt, mikor észre vettem, hogy valami csillog a fűben. Oda léptem és felvettem egy érintő képernyős telefont.
- Ez az? - kérdeztem, és felmutattam a mobilt.
- Örök hálám! Megmentetted az életem. - köszönte meg és elvette tőlem.
- Igazán nincs mit. Most, hogy már megtaláltuk mit csináljunk?
Reméltem, hogy nem hagy ott, mert egyedül semmi kedvem nem volt sétálgatni.
Csörgött a telefonja. Felvette és arrébb ment, hogy ne halljam miről van szó.
- Az anyám volt az. Már sokszor hívott, hogy hátha valaki felveszi. - avatott be. - Haza kell mennem.
- Hát jól van.
- Megadod a számod? - kérdezte aranyosan.
Lediktáltam neki a számom, majd elköszöntünk. Egy darabig még sétálgattam egyedül, de hamar meguntam.
Haza indultam. Korábban értem haza, mint terveztem, de nem zavart. Játszottam egy még kicsit a kutyáimmal, aztán bementem.
- Jó volt? - kérdezte anya.
- Ahan. - válaszoltam flegmán.
Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Korán volt, de mégis úgy döntöttem, hogy megfürdök és beteszek egy jó filmet.
Már majdnem készen voltam, amikor Dave bejött a szobámba azzal az indokkal, hogy halálra unja magát. Semmi kedvem nem volt veszekedni, ezért megegyeztünk, hogy keresek filmet, míg ő pattogtat kukoricát.
Hajnalban aludtam el, ami kicsit gáz, mivel másnap interjúra megyek. Nyári munka, ha összejön.