12. fejezet

Jó, igaz, hogy majdnem 3 hétig egyfolytában ágyban voltam és "pihentem", de attól még simán aludtam 10-ig. Mivel lassan 3 hete, hogy egyfolytában fekszem úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni a találkozó előtt. Természetesen vannak gyógyszereim amiket időben kell bevennem, ezért csak délben indulhattam el. A találkozót 3 órára beszéltük, szóval még bőven van időm. Ráérősen felkeltem, fogat mostam, felöltöztem, majd bevettem a gyógyszereimet. Dave is felkelt, de közölte, hogy ő is elmegy és hogy ne számítsak arra, hogy majd ő mosogat és pakol el ebéd után. Remek.Tehát megvártam, míg mindenki végez, segítettem pakolni és csak aztán indultam el a betervezett sétámra.
Elővettem a fülhallgatóm, és a telefonom. Jó, inkább elő "bénáztam", mert természetesen bele akadt egy cérna szálba, ezért megrántottam, amitől a földre borult a táskám egész tartalma. Mikor lehajoltam, hogy felvegyem a szemüveg tokot és a telefonom, éles fájdalmat éreztem a homlokomnál.
Megpróbáltam vissza szerezni az egyensúlyom, de annyira megszédültem, hogy ez azon a ponton, már lehetetlen volt.
Kis huppanással értem földet. Nem volt valami kellemes, de ha már a földön voltam, össze szedtem a cuccaimat. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy hogyan tornázzam fel magam.
Hallottam, hogy valaki megáll mögöttem, és egy kéz szorítását éreztem a karomon. A srác felhúzott a földről, amiért nagyon hálás voltam. Megfordultam, hogy megköszönjem.
- Köszönöm, egyedül nem tudom, hogy oldottam volna meg. - vallottam be és megismertem a srácot. Liam volt az.
- Nincs mit, szép lány. - mondta és végig nézett rajtam. Rövid sötét mini szoknyát viseletem és fehér kissé átlátszó toppot.
Tovább indult, de nem bírtam elengedni, ezért utána szóltam.
- Nem jöttél többet. - szóltam utána, mire vissza fordult és felém lépett.
- Sok dolgom volt. - válaszolt egyszerűen, és indulni akart.
Megpróbáltam közelebb menni hozzá és kérdőre vonni, de ismét megszédültem. Vártam, hogy megint földre essek, de helyette ölelő karok fogtak körül. Liam megragadta a vállam és óvatosan, megemelt, hogy a lábamra állhassak.
- Haza kéne menned. - javasolta, és nem engedett a szorításból.
Nem tiltakoztam inkább csak hozzá bújtam. Imádom az illatát, és a szép barna szemeit, a tüsi haját.....egy szóval mindent ami vele kapcsolatos. Nem tudom meddig maradtunk így, de Liam törte meg a csendet.
- Most már rendben leszel? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - válaszoltam és fájó szívvel ugyan, de hátra léptem, ezzel kiszakítva magam az ölelésből. - Menj ha szeretnél. - mondtam, mert nem akartam feltartani.
- Inkább haza kísérlek. - ajánlotta fel a segítségét.
- Köszi. De nem ülhetnénk le egy kicsit? Még szédülök. - vallottam be és a közelünkben lévő pad felé indultam.
A karját a derekam köré fonta és elmosolyodott, mert látta rajtam, hogy elpirulok.
- Így tudsz járni?! - kérdezte aranyosan.
- Öhöm. - bólintottam és elindultunk a házunk felé.
Szótlanul sétáltunk egy darabig, de aztán nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.
- Milyen dolgod volt? - kérdeztem.
- Mikor volt dolgom? - értetlenkedett.
- Te mondtad, hogy azért nem jöttél, mert dolgod volt. - magyaráztam, az előző kérdésem.
- Ja.....hát.....khm....Debet kísértem el a nagyijáékhoz. - mondta végül és az arcomat fürkészve várta a reakciómat.
- Ahan.....értem.
Hát, nem ezt a választ vártam. Eléggé elkalandoztam. Csak az zökkentett ki, mikor Liam szorosabban fogta a derekam és megszólalt.
- Min gondolkodsz szép lány?
- Semmin.... - füllentettem, mert nem hiszem, hogy hallani akarja, miként szidom gondolatban Debet.
- Jobban vagy már? - kérdezte és engedett a szorításon, ami cseppet sem tetszett.
- Igen. - válaszoltam őszintén és féltem, hogy majd elveszi a derekamról a kezét.....de nem tette.
A rövid beszélgetésünket ismét hosszúra nyúlt csend követte. A kezét továbbra is a derekamon pihentette, ezzel tartva engem. Megérkeztünk a házunk hoz, mire kutatni kezdtem a táskámban és ünnepélyesen előhúztam a ház kulcsát.
- Nem jössz be? Most van nálam kulcs. - mondtam, mire elmosolyodott.
Bólintott, és egyszerre indultunk el az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót, és hálát adtam Istennek, hogy zárva volt, mert ez azt jelentette, hogy Dave nincs otthon. Megkérdeztem, hogy kér e valamit, majd kimentem a konyhába, hogy öntsek magunknak üdítőt, amíg ő leült a nappaliban.
Bevittem a szobába a poharakat, és leültem mellé a kanapéra.
- Mennyi az idő? - kérdeztem váratlanul, mert rájöttem, hogy még ma Colelal is találkoznom kell.
- 10 perc múlva 3. - válaszolta, miután megnézte az óráját.
Biztosan látta rajtam, hogy elszomorodom, mert rákérdezett.
- Menned kell valahová?
- Az az igazság,hogy megígértem Colenak, hogy ma elmehetünk fagyizni és sétálni. -vallottam be kissé szomorúan. -  Ő is teljesen elfelejtett. - tettem hozzá, meg sem várva a reakcióját.
- Ezt nem hiszem el.....-motyogta alig hallhatóan. - Elkísérlek.
- Nem biztos, hogy ez most jó ötlet lenne.
- Nem fogom hagyni, hogy valahol összeess, és egyébként, az lenne a legjobb, ha itthon maradnál. - mondta és látszott rajta, hogy cseppet sem viccel.
Már majdnem bele egyeztem,mikor csörgött a telefonom. Cole volt az.
- Szia, kicsim. Ne haragudj, de még sem tudok menni. Végül is mi nyaralunk. - mondta szomorúan. - Anyáék szerveztek valamit mára.
- Hali. Semmi gond,úgy sem vagyok valami jól.
Liam kíváncsian nézett, amíg én telefonáltam. Cole azt mondta, hogy valamilyen hajó túrára mennek,amiről nem tud szabadulni, mert már előre rendezték a jegyeket. Egy kicsit bántott a dolog, de örültem, hogy Liammel maradhatok.
- Lemondta. - mondtam végül, mikor letettem a telefont.
Mondott valamit, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Film? - kérdeztem végül.
- Jól van. - egyezett bele.
- Láttad már az Elrabolva 2-t?? Én még nem, most kaptam kölcsön. - mondtam és kíváncsian vártam a választ.
- Már láttam, jó film. Megnézhetjük. - egyezett bele.
Felálltam mellőle, hogy elő keressem a cd-t, a tv melletti állványról. Elég sokáig kerestem, mert Dave szokás szerint összekeverte a cd-ket. Igazából csalódtam volna, ha minden bénázás nélkül megoldom.
Betettem a cd-t a lejátszóba, majd lehuppantam a kanapéra Liam mellé. A film elindult, és én szokás szerint felhúztam a lábam és ráhajtottam a fejem.
Liam inkább engem nézett, mint a filmet.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian, mert éreztem magamon a tekintetét.
- Aranyos vagy. - mondta, és kinyújtotta a bal karját, majd a mellkasára húzott.
Össze bújva néztük tovább a filmet. Már majdnem kiszabadították őket, mikor teljesen váratlanul elment az áram.
- Mi történt? - kérdeztem kicsit rémülten, mert bele sem gondoltam mi lehet a baj. Felültem, hogy körbenézzek, aminek lássuk be semmi értelme, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt.
- Biztosan elment az áram. - mondta nyugodtan Liam és vissza húzott az ölelésébe.
A telefonom hangja törte meg a csendet. 3 sms érkezett.
Az első anyától:
"Ne haragudj szívem, de nem tudok haza menni. Hajnalban érkezem A gyógyszereid vedd be! puszi anyu :*"
A második apától:
"Kicsim, ne várjatok. Holnap érek haza. apu"
És egy Davidtől:
"A haveromnál maradok, itt sokkal bulisabb. Anyuékkal megbeszéltem."
Nagyszerű. Itt ülök a kanapén, álmaim pasijával, és megijedtem a helyzettől. Nem tehetek róla, de még sosem volt ilyen, és most egy kicsit azért félek.
- Tisztára, mint a Revolution-ben. - mondtam és egyszerre nevettük el magunkat.
- Nem vagy éhes? - kérdezte és előhalászta a zsebéből a telefonját.
- Egy kicsit. - mondtam, bár az igazat megvallva eléggé éhes voltam.
Tárcsázott, és rendelt 2 kukoricás pizzát,majd megkérdezte a címünket.
- Köszönöm. - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára, majd felálltam és kivittem a poharakat a konyhába.
A gyógyszereimet kerestem, mikor hallottam, hogy Liam mögém lép. Nem siettem. Komótosan elővettem a dobozokat és a mögöttem lévő asztalra tettem, egy pohár vízzel együtt.
- Segítesz válogatni? - kérdeztem, de nem válaszolt. Sőt, mintha kővé dermedt volna. Megkerestem a megfelelő dobozt és bevettem az előírt mennyiséget.
- Erről is az az idióta tehet......-mondta mérgesen.
- Ne szidd......kérlek. - védtem meg Colet. Ha bár tényleg ő tehet róla, én akartam lemenni a gátról. És amúgy se szidja nekem, a saját barátomat. Na jó, igazából nem értem a kapcsolatunkat. Olyan furán bánik velem.
Közelebb lépett hozzám és a kezét, a derekamra tette.
- Miért véded? Szereted? - tette fel a kérdéseit kissé dühösen.
- Nem...nem tudom. - válaszoltam őszintén és felé fordultam.
Egyre közelebb hajolt hozzám. Már éreztem a leheletét az arcomon, mikor csengettek. Csalódottan ejtette le a kezét maga mellé, majd elment, hogy megnézze ki jött.
Pár perccel később 2 pizzával a kezében jött vissza. Megfogtam a szabad kezét és behúztam a nappaliba, majd lehuppantam a szőnyegre és a pizzámért nyújtóztam. Mosolyogva nézett, majd oda nyújtotta a részem és leült velem szembe.
- Mesélj magadról!!?? - vetettem fel, miközben kinyitottam a dobozt.
- Tényleg rólam akarsz beszélni? - kérdezte furán.
- Persze. Miért ne. - válaszoltam, és kíváncsian vártam a válaszát.
- Jól van. - egyezett bele. - Jó gyerek korom volt. Gazdag családból származom, és semmiben nem szenvedtem hiányt. A szüleim nem nagyon szeretnek, mert sosem azt akartam amit ők. Nem akartam ügyvéd lenni, sem orvos. Egyszerűen csak élni akarok, úgy ahogy én szeretnék, de ezt ők képtelenek felfogni. Aztán született egy húgom, és aztán számukra megszűntem létezni. Mikor már elég nagy lettem, hogy eljöhessek hazulról, megtettem. Eljöttem, és egy darabig a legjobb barátomnál laktam, de mivel az ő szülei sem nézték jó szemmel, hogy náluk csövezek, eljöttem. És most, a helyi tv adónál dolgozom, és ha a barátomnak kell segíteni, akkor az edző teremben is.
Ez azért szomorú. Én azt hittem, hogy jó kapcsolatban van a szüleivel, és segítenek neki. De azért csodálom benne, hogy megmerte tenni ezt a lépést. Én nem bírná itt hagyni a családom, és a barátaim.
- Most te jössz. - mondta és bele harapott egy pizza szeletbe.
- Ok. Nos......hát.....igazából nem nagyon tudok sokat mondani a szüleimről. Anyum is a helyi tv-nél dolgozik, mint híradós, apum pedig a rendőrségen gürizik. Elég sokat dolgoznak, ami azt jelenti, hogy szinte sosem látom őket. Az öcsém, Dave idegesítő, bosszantó és szinte mindig az agyamra megy, de azért szeretem. A fagyizóban dolgozom a nyáron, mert év közben tanulok.....az átlagom kitűnő, amiért meg is dolgozom. - válaszoltam őszintén.
Miután mind a ketten elmondtuk, milyen a családunk, megállapítottam, hogy nem valami vidám az élet. Bár nem panaszkodhatom. Mindent megkapok amit szeretnék, csak a velük töltött idő hiányzik. Csendben ettünk tovább. Mikor végeztünk felálltam és kidobtam a dobozokat a konyhában lévő kukába.
Vidáman mentem vissza, remélve, hogy a jókedvem feldobja majd egy kicsit a szomorkás hangulatot. Vissza ültem a helyemre a szőnyegen, és érdeklődve néztem Liamet, aki a telefonján ügyködött.
- Mit csinálsz? - kíváncsiskodtam, mire felemelte a fejét és rám nézett.
- Írok a barátomnak az albérletbe, hogy nem soká megyek. - mondta unottan és tovább írta az sms-t.
- Oh. Ok. De akkor én egyedül maradok. - mondtam szomorúan.
Végül is nem tudhatta, hogy mindenki máshol éjszakázik. Csalódottan álltam fel és kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Liam utánam jött, de megállt az ajtóban.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - kérdezte és a szemembe nézett.
Még szép, hogy akarom. - gondoltam, de aztán eszembe jutott az akadály is. - Álljon meg a menet. Mi lesz Colelal és Debbel? Nem fognak haragudni? Miért ilyen nehéz minden?
- Szeretném. - mondtam végül olyan higgadtan, amennyire csak tudtam. - De Deb nem fog haragudni? Úgy értem, mindkettőnknek van valakije, akik nem örülnének, ha megtudnák.