Nyolc órakor az ágyamban(??) ébredtem. Liam sehol, a tv-m felkapcsolva és egy levél az ágyam mellett. Kómásan kibontottam a borítékot és elolvastam a levelet.
Ez állt benne:
"Ne haragudj, de el kellett mennem. Sajnos ma is dolgozom. Nem akartalak felkelteni, olyan aranyosan aludtál. Anyukádék elmentek dolgozni, Dave pedig még nem ért haza mikor én elmentem. Délután találkozunk xX"
Tehát nem álmodtam. Felhőtlen boldogságom egy gondolat törte össze. Cole. Mit mondjak neki? Hogy mondjam el, hogy nem szeretem, anélkül, hogy össze törném a szívét?
Ezernyi kérdés kavargott bennem és csak egyre tudtam a választ. El kell mondanom neki. Szakítanom kell és nem sms-ben vagy facebookon. Elé kell állnom, a szemébe néznem és el kell mondanom. Őszintén, hazugságok nélkül.
Miközben ezen filóztam előkerestem a telefonom és felhívtam Davet.
- Haló?! - vette fel a telefont kómásan.
- Szia. Nem akarsz haza jönni?? - kérdeztem, mert én meg el akartam menni.
Néha van jó oldala is annak, hogy öcsém van.
- Még nem. - mondta egyszerűen.
- hüpp...hüpp...jó nem kell. - próbáltam sírást imitálni, hátha megesik rajtam a szíve
De nem. Ez a kis piszok már átlát rajtam. Jó, játszunk keményen....:D
- Emlékszel amikor a múltkor berúgtál és én falaztam neked?? - kérdeztem.
Hát igen, gondoltam, hogy ez egyszer még jól fog jönni.
- Nem tennéd!
- Ohh dehogy nem!
Pár perc csend következett, majd megszólalt.
- Fél óra és otthon vagyok. - mondta és letette a telefont.
Nos, sok év tapasztalat.
Lementem a földszintre, megittam a kávém, bevettem a gyógyszerem és bekapcsoltam a rádiót és egyszerűen csak elnyúltam a kanapén.
Nem kellett 20 perc és David haza ért. Duzzogva csapta be az ajtót és megállt a kanapénál.
- Menj ha akarsz! De most már tartsd a szád! - mondta sértődötten és felment a szobájába.
Kimentem a konyhába és bevettem a gyógyszerem. Bahh, keserű íze van. Utálom.
Írtam egy sms-t Colenak, mert ezt muszáj megbeszélnünk, még ma.
"Tudunk most találkozni? Kris:)"
Nem vártam sokáig,már jött is a válasz.
"Persze. A fagyizóban fél óra múlva <3"
Miért küldte az a szívet? Kínoz a lelkiismeretem. El kell mondanom, nem hátrálhatok meg.
Átöltöztem és megcsináltam a sminkem. Piros rövidnadrágot és fekete toppot vettem fel. A hajamat össze kötöttem és készen álltam.
A fagyizó felé menet találkoztam egy pár ismerőssel, és bár semmi kedvem nem volt beszélgetni, megálltam és váltottam velük pár szót. Aranyosak voltak. Mind az egészségem felől érdeklődtek.
Miután sikerült leráznom őket, siettem a fagyizóba.
Kicsit késtem, de nem bánom. Addig sem kellett szembenéznem vele. Cole már egy asztalnál ült, és minden bizonnyal rám várt.
- Szia. - köszönt és felállt, majd közelebb lépett hozzám és meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem. - Miért? - kérdezte és értetlenül nézett rám.
- Üljünk le. - javasoltam és helyet foglaltam azon a széken, ahol nem rég még ő ült. - Beszélnünk kell.........kettőnkről. - kezdtem és félve ránéztem, de nem mondott semmit, így folytattam. - Én....én....Liamet szeretem. - nyögtem ki végül.
- És én? Semmit nem jelentettem neked? - kérdezte kissé dühösen.
- Te egy nagyszerű srác vagy és nagyon kedvellek, de nem úgy ahogy őt. Kérlek érts meg! - mondtam abban reménykedve, hogy nem haragszik rám.
A legrosszabb pillanatban ugyan, de "pittyogott" a telefonom. Sms érkezett. Kínosan halásztam elő a táskámból a mobilom és megnyitottam az sms-t, míg Cole csendben várt.
Liam írt.
"Hol vagy most? Oda megyek xX"
Nem lenne szerencsés, ha most megjelenne, de vágyom az érintésére.
"A fagyizóban.:*"
Írtam gyorsan, és vissza dobtam a táskámba a mobilt.
- Ő volt az. Ugye? - kérdezte mérgesen.
Némán ültem és csak az arcát figyeltem.
- Válaszolj!! - kiáltott rám, amitől remegni kezdtem.
Még sosem láttam dühösnek. Erőt vettem magamon és megszólaltam.
- Igen. Én....én....annyira sajnálom.
- Mióta tart? Végig átvertél? Miért nem mondtad?
Záporoztak a kérdései, de én csak némán ültem és vártam amíg befejezi. Lassan könnyek gördültek végig az arcomon és láttam a szomorúságot Cole szemében is.
- Nem tudom mióta tart. Talán már előtted is szerettem. - vallottam be őszintén. - Nem vertelek át. Most mondom, mert tegnap.........- akartam mondani, de lefagytam. Erről azért nem biztos, hogy tudni akar, bár csak egy csók volt.
- Mi? Mi volt tegnap??? - kiáltotta és mindenki ránk nézett.
Liam lépett be a fagyizóba. Mikor megláttam, felsóhajtottam.
- Csillapodj haver! - nyugtatta Liam és leült mellém. - Csak ez volt tegnap. - az egyik kezét a csípőmre tette a másikat a tarkómra és közelebb húzott magához. Még sosem csókolt ilyen hosszan, mint most. Nem azt mondom, hogy ellenemre volt, de bár ne látta volna Cole.
Mikor hátrahajoltam, a szemébe néztem és láttam rajta, hogy tetszik neki a helyzet. Elvörösödtem és lehajtottam a fejem. Nem bírtam Colera nézni.
- Azt hiszem jobb ha most megyek. Gratulálok. - mondta gúnyosan és felállt, majd kiment a fagyizóból.
Nem bírtam parancsolni a könnyeimnek. A fejem Liam vállába fúrtam és zokogtam. Nem akartam megbántani Colet. Annyira rosszul érzem magam miatta.
Liam nem kérte, hogy beszélgessünk, és ezért hálás voltam neki. Nem tudom meddig ültünk ott némán, de egy fél óra biztosan eltelt.
- Menjünk. - mondta kedvesen és óvatosan felállt, majd én is.
Kézen fogva sétáltunk ki az épületből.
- Miért kellett megcsókolnod? Így is eléggé megbántottam. - fakadt ki belőlem. Tudom, hogy csak jót akart, de ez akkor is csak olaj volt a tűzre.
- Döntsd már el kivel vagy! - mondta kicsit élesen, de aztán láttam a szemében, hogy megbánta.- Így legalább megértette.
- Jó, hagyjuk. - zártam le végül a dolgot.
Ami volt, elmúlt. Most csak a jelennek akarok élni és csak Liammel. Haza felé megbeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk egy buliba, amit Liam egyik haverja szervez. Amikor megérkeztünk fájó szívvel ugyan, de el kellett válnunk, mert hívták a munkahelyéről. Állítólag nagyon sürgős és nem várhatott. "Nem akarok elmenni" csókot kaptam és őszintén megvallva, nagyon is tetszett.
Bementem a házba, majd megkerestem Davet. A szobájában játszott az xbox-on. Még mindig dühös volt rám egy kicsit. Hát, majd megbékél. Délután hátra lévő részében a padomon ültem és olvastam. 7 órakor mentem be a házba, mikor anyuék haza értek.
Imádom, mikor együtt vacsorázunk. Mindig előkerülnek a régi sztorik.
23 óra fele lehetett, mikor úgy döntöttem, hogy megyek és alszom, mikor Coletól érkezett egy sms.
"Remélem te sem tudsz majd aludni!"
Mondhatom nagyon kedves! Nem tehetek róla, hogy nekem nem ő az igazi! Egyszerűen csak nem és kész. A szívünknek nem tudunk parancsolni. Vagy igen? Ha igen akkor sürgősen tudni akarok róla, hogy hogyan.
2013. szeptember 1., vasárnap
2013. augusztus 27., kedd
13. fejezet
*Szeretném. - mondtam végül olyan higgadtan, amennyire csak tudtam. - De Deb nem fog haragudni? Úgy értem, mindkettőnknek van valakije, akik nem örülnének, ha megtudnák.*
- Nem érdekel. Ha szeretnéd, maradok. - mondta és közelebb lépett hozzám.
Eléggé zavarba jöttem, mert nem nagyon tudtam kezelni a helyzetet. Eddig mindig a "csúnya lány" szerepét töltöttem be, és most egyszerre két srác is kedvel. Miért nem lehet egyszerre csak egy? Miért vagyok mindig ilyen szerencsétlen?
- Na jó, és most mit csináljunk? - kérdeztem végül, mit sem törődve a kialakult helyzettel.
- Először is meg kéne valahogy oldanunk, hogy mit csináljunk a világítással. Nem soká tök sötét lesz. - mutatott rá a nyilvánvalóra.
- Van pár gyertya a szekrényben. - ajánlottam fel, és kihalásztam a még épségben lévőket a szekrényből.
Elővettem egy alátétet és Liamet kikerülve a nappaliba mentem. A gyertyát a szoba közepére raktam, és leültem mellé. Liam is bejött a nappaliba, és lenézett rám. Elmosolyodott és letelepedett velem szemben.
- Játszunk kínos igazságot. - ajánlottam.
- Jól van. Kezdem. - mondta Liam és felnevetett. - Első csók?
- Hát.....khm....egy felelsz vagy mersz alkalmával volt. Az volt a feladatom, hogy smároljam le az első srácot, aki szembe jön velem. Nos, a suli egyik legmenőbb pasija volt az, és képzelheted, hogy mennyire meglepődött. - mondtam őszintén. - Én jövök. Neked?
- Nem volt olyan izgi, mint a tiéd. Egy házi buliban történt, egy nálam 3 évvel idősebb lánnyal.
- Ez nem ér! Csak én lehetek ilyen béna? - háborodtam fel és egyszerre nevettük el magunkat.
- Volt hülye beceneved? - kérdezte és kíváncsian fürkészte az arcom.
- Ahan. Cserép. - válaszoltam és kínosan éreztem magam. Végül is ez a játék lényege.
- Hát ez nagy. És miért?
- Ohohoo....egyszerre csak egyet. - mondtam és a kérdésemen filóztam, amikor megszállt az ihlet. - Haragudtál, mikor neked mentem?
- Nem. Ezt akartam. - válaszolta és elmosolyodott, majd várta a reakciómat.
Nem mondtam rá semmit. Hosszú még az este, biztosan kihúzom belőle, hogy ez mit akart jelenteni.
- És te? Mit gondoltál rólam?
- Őszintén? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Jól van. Nos, azt gondoltam, hogy egy öntelt egoista vagy, akinek minden héten más csaja van, de attól még nagyon tetszettél.
- És most?
- Khm....én jövök. - mutattam rá a nyilván valóra, mert nem csalunk ám. - Mit jelent az, hogy "Ezt akartam."??
- Hát azt amit mondtam. - jelentette ki és úgy tűnt, ezzel le is zárta a témát.
- Kínos igazságot játszunk. Gyerüüünk!! - nyávogtam, hogy mondja el az igazat.
Sóhajtott egyet, és a szemembe nézett.
- Na jó. Direkt álltam eléd, mert láttam, hogy nem figyelsz. Már hamarabb észre vettelek, de te még csak rám se néztél. - közölte kissé sértődötten.
- Mintha egy magam fajta hétköznapi lány tetszhetne egy olyan fiúnak, mit te vagy. - mondtam eléggé durcásan.
Úgy látszik a játékunk kezd veszekedés lenni. Őszintén szólva azonban nem értettem a vita tárgyát.
- És ha mégis? - kérdezte dühösen.
- Jó, hagyjuk. - zártam le a vitát és felálltam. Liam nem mozdult. - Kérsz inni? - kérdeztem és a konyha felé indultam.
Már majdnem elmentem mellette, mikor megfogta a csuklóm és maga felé húzott. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, és ez épp elég volt ahhoz, hogy az ölébe húzzon.
Meglepődtem a cselekedetén, de nem tiltakoztam ellene.
- Szereted Colet? - kérdezte végül alig hallhatóan.
- Nem tudom. Rendes meg minden, és nagyon kedvelem, de nem szeretem. - vallottam be őszintén.
Közelebb hajolt hozzám, az orra az enyémet súrolta.
- Mi lesz Debbel?
- Már rég nem a barátnőm. - mondta és megcsókolt.
A gyomromban szunnyadó lepkék életre keltek, és elevenebben repkedtek, mint valaha. A csókunk ráérős volt és egyszerűen tökéletes.
El akartam húzódni, hogy a szemébe nézzek, de nem engedte. Szorosabban ölelt és megint megcsókolt, aztán újra, és újra.
- Nem értelek. - mondtam végül és a vállára hajtottam a fejem. Kérdőn nézett rám. - Miért pont én?
- Mert te olyan más vagy, és meg sem próbálsz nem önmagad lenni. De nekem is lenne egy kérdésem. Mit kedvelsz abban az idiótában?
Biztosan Colera gondolt. Most mondjam azt, hogy nem tudom? Mert ez így elég bénán hangzik.
- Nem is tudom. Mostanában elég szomorkás hangulatom volt és ő felvidított.
- És én? Meg volt a telefon számom. Nem?? - kérdezte sértődötten.
- Csak bonyolítottam volna a dolgokat. - mondtam és bocsánatkérően a szemébe néztem.
Láttam rajta, hogy nem haragszik és ez megnyugtatott. Órákig beszélgettünk. Nem tudom mikor aludtam el, de úgy emlékszem rá hajtottam a fejem a vállára és azt hiszem elnyomott az álom.
Életem legszebb estéje volt. :)
- Nem érdekel. Ha szeretnéd, maradok. - mondta és közelebb lépett hozzám.
Eléggé zavarba jöttem, mert nem nagyon tudtam kezelni a helyzetet. Eddig mindig a "csúnya lány" szerepét töltöttem be, és most egyszerre két srác is kedvel. Miért nem lehet egyszerre csak egy? Miért vagyok mindig ilyen szerencsétlen?
- Na jó, és most mit csináljunk? - kérdeztem végül, mit sem törődve a kialakult helyzettel.
- Először is meg kéne valahogy oldanunk, hogy mit csináljunk a világítással. Nem soká tök sötét lesz. - mutatott rá a nyilvánvalóra.
- Van pár gyertya a szekrényben. - ajánlottam fel, és kihalásztam a még épségben lévőket a szekrényből.
Elővettem egy alátétet és Liamet kikerülve a nappaliba mentem. A gyertyát a szoba közepére raktam, és leültem mellé. Liam is bejött a nappaliba, és lenézett rám. Elmosolyodott és letelepedett velem szemben.
- Játszunk kínos igazságot. - ajánlottam.
- Jól van. Kezdem. - mondta Liam és felnevetett. - Első csók?
- Hát.....khm....egy felelsz vagy mersz alkalmával volt. Az volt a feladatom, hogy smároljam le az első srácot, aki szembe jön velem. Nos, a suli egyik legmenőbb pasija volt az, és képzelheted, hogy mennyire meglepődött. - mondtam őszintén. - Én jövök. Neked?
- Nem volt olyan izgi, mint a tiéd. Egy házi buliban történt, egy nálam 3 évvel idősebb lánnyal.
- Ez nem ér! Csak én lehetek ilyen béna? - háborodtam fel és egyszerre nevettük el magunkat.
- Volt hülye beceneved? - kérdezte és kíváncsian fürkészte az arcom.
- Ahan. Cserép. - válaszoltam és kínosan éreztem magam. Végül is ez a játék lényege.
- Hát ez nagy. És miért?
- Ohohoo....egyszerre csak egyet. - mondtam és a kérdésemen filóztam, amikor megszállt az ihlet. - Haragudtál, mikor neked mentem?
- Nem. Ezt akartam. - válaszolta és elmosolyodott, majd várta a reakciómat.
Nem mondtam rá semmit. Hosszú még az este, biztosan kihúzom belőle, hogy ez mit akart jelenteni.
- És te? Mit gondoltál rólam?
- Őszintén? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Jól van. Nos, azt gondoltam, hogy egy öntelt egoista vagy, akinek minden héten más csaja van, de attól még nagyon tetszettél.
- És most?
- Khm....én jövök. - mutattam rá a nyilván valóra, mert nem csalunk ám. - Mit jelent az, hogy "Ezt akartam."??
- Hát azt amit mondtam. - jelentette ki és úgy tűnt, ezzel le is zárta a témát.
- Kínos igazságot játszunk. Gyerüüünk!! - nyávogtam, hogy mondja el az igazat.
Sóhajtott egyet, és a szemembe nézett.
- Na jó. Direkt álltam eléd, mert láttam, hogy nem figyelsz. Már hamarabb észre vettelek, de te még csak rám se néztél. - közölte kissé sértődötten.
- Mintha egy magam fajta hétköznapi lány tetszhetne egy olyan fiúnak, mit te vagy. - mondtam eléggé durcásan.
Úgy látszik a játékunk kezd veszekedés lenni. Őszintén szólva azonban nem értettem a vita tárgyát.
- És ha mégis? - kérdezte dühösen.
- Jó, hagyjuk. - zártam le a vitát és felálltam. Liam nem mozdult. - Kérsz inni? - kérdeztem és a konyha felé indultam.
Már majdnem elmentem mellette, mikor megfogta a csuklóm és maga felé húzott. Egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom, és ez épp elég volt ahhoz, hogy az ölébe húzzon.
Meglepődtem a cselekedetén, de nem tiltakoztam ellene.
- Szereted Colet? - kérdezte végül alig hallhatóan.
- Nem tudom. Rendes meg minden, és nagyon kedvelem, de nem szeretem. - vallottam be őszintén.
Közelebb hajolt hozzám, az orra az enyémet súrolta.
- Mi lesz Debbel?
- Már rég nem a barátnőm. - mondta és megcsókolt.
A gyomromban szunnyadó lepkék életre keltek, és elevenebben repkedtek, mint valaha. A csókunk ráérős volt és egyszerűen tökéletes.
El akartam húzódni, hogy a szemébe nézzek, de nem engedte. Szorosabban ölelt és megint megcsókolt, aztán újra, és újra.
- Nem értelek. - mondtam végül és a vállára hajtottam a fejem. Kérdőn nézett rám. - Miért pont én?
- Mert te olyan más vagy, és meg sem próbálsz nem önmagad lenni. De nekem is lenne egy kérdésem. Mit kedvelsz abban az idiótában?
Biztosan Colera gondolt. Most mondjam azt, hogy nem tudom? Mert ez így elég bénán hangzik.
- Nem is tudom. Mostanában elég szomorkás hangulatom volt és ő felvidított.
- És én? Meg volt a telefon számom. Nem?? - kérdezte sértődötten.
- Csak bonyolítottam volna a dolgokat. - mondtam és bocsánatkérően a szemébe néztem.
Láttam rajta, hogy nem haragszik és ez megnyugtatott. Órákig beszélgettünk. Nem tudom mikor aludtam el, de úgy emlékszem rá hajtottam a fejem a vállára és azt hiszem elnyomott az álom.
Életem legszebb estéje volt. :)
2013. augusztus 23., péntek
12. fejezet
Jó, igaz, hogy majdnem 3 hétig egyfolytában ágyban voltam és "pihentem", de attól még simán aludtam 10-ig. Mivel lassan 3 hete, hogy egyfolytában fekszem úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni a találkozó előtt. Természetesen vannak gyógyszereim amiket időben kell bevennem, ezért csak délben indulhattam el. A találkozót 3 órára beszéltük, szóval még bőven van időm. Ráérősen felkeltem, fogat mostam, felöltöztem, majd bevettem a gyógyszereimet. Dave is felkelt, de közölte, hogy ő is elmegy és hogy ne számítsak arra, hogy majd ő mosogat és pakol el ebéd után. Remek.Tehát megvártam, míg mindenki végez, segítettem pakolni és csak aztán indultam el a betervezett sétámra.
Elővettem a fülhallgatóm, és a telefonom. Jó, inkább elő "bénáztam", mert természetesen bele akadt egy cérna szálba, ezért megrántottam, amitől a földre borult a táskám egész tartalma. Mikor lehajoltam, hogy felvegyem a szemüveg tokot és a telefonom, éles fájdalmat éreztem a homlokomnál.
Megpróbáltam vissza szerezni az egyensúlyom, de annyira megszédültem, hogy ez azon a ponton, már lehetetlen volt.
Kis huppanással értem földet. Nem volt valami kellemes, de ha már a földön voltam, össze szedtem a cuccaimat. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy hogyan tornázzam fel magam.
Hallottam, hogy valaki megáll mögöttem, és egy kéz szorítását éreztem a karomon. A srác felhúzott a földről, amiért nagyon hálás voltam. Megfordultam, hogy megköszönjem.
- Köszönöm, egyedül nem tudom, hogy oldottam volna meg. - vallottam be és megismertem a srácot. Liam volt az.
- Nincs mit, szép lány. - mondta és végig nézett rajtam. Rövid sötét mini szoknyát viseletem és fehér kissé átlátszó toppot.
Tovább indult, de nem bírtam elengedni, ezért utána szóltam.
- Nem jöttél többet. - szóltam utána, mire vissza fordult és felém lépett.
- Sok dolgom volt. - válaszolt egyszerűen, és indulni akart.
Megpróbáltam közelebb menni hozzá és kérdőre vonni, de ismét megszédültem. Vártam, hogy megint földre essek, de helyette ölelő karok fogtak körül. Liam megragadta a vállam és óvatosan, megemelt, hogy a lábamra állhassak.
- Haza kéne menned. - javasolta, és nem engedett a szorításból.
Nem tiltakoztam inkább csak hozzá bújtam. Imádom az illatát, és a szép barna szemeit, a tüsi haját.....egy szóval mindent ami vele kapcsolatos. Nem tudom meddig maradtunk így, de Liam törte meg a csendet.
- Most már rendben leszel? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - válaszoltam és fájó szívvel ugyan, de hátra léptem, ezzel kiszakítva magam az ölelésből. - Menj ha szeretnél. - mondtam, mert nem akartam feltartani.
- Inkább haza kísérlek. - ajánlotta fel a segítségét.
- Köszi. De nem ülhetnénk le egy kicsit? Még szédülök. - vallottam be és a közelünkben lévő pad felé indultam.
A karját a derekam köré fonta és elmosolyodott, mert látta rajtam, hogy elpirulok.
- Így tudsz járni?! - kérdezte aranyosan.
- Öhöm. - bólintottam és elindultunk a házunk felé.
Szótlanul sétáltunk egy darabig, de aztán nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.
- Milyen dolgod volt? - kérdeztem.
- Mikor volt dolgom? - értetlenkedett.
- Te mondtad, hogy azért nem jöttél, mert dolgod volt. - magyaráztam, az előző kérdésem.
- Ja.....hát.....khm....Debet kísértem el a nagyijáékhoz. - mondta végül és az arcomat fürkészve várta a reakciómat.
- Ahan.....értem.
Hát, nem ezt a választ vártam. Eléggé elkalandoztam. Csak az zökkentett ki, mikor Liam szorosabban fogta a derekam és megszólalt.
- Min gondolkodsz szép lány?
- Semmin.... - füllentettem, mert nem hiszem, hogy hallani akarja, miként szidom gondolatban Debet.
- Jobban vagy már? - kérdezte és engedett a szorításon, ami cseppet sem tetszett.
- Igen. - válaszoltam őszintén és féltem, hogy majd elveszi a derekamról a kezét.....de nem tette.
A rövid beszélgetésünket ismét hosszúra nyúlt csend követte. A kezét továbbra is a derekamon pihentette, ezzel tartva engem. Megérkeztünk a házunk hoz, mire kutatni kezdtem a táskámban és ünnepélyesen előhúztam a ház kulcsát.
- Nem jössz be? Most van nálam kulcs. - mondtam, mire elmosolyodott.
Bólintott, és egyszerre indultunk el az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót, és hálát adtam Istennek, hogy zárva volt, mert ez azt jelentette, hogy Dave nincs otthon. Megkérdeztem, hogy kér e valamit, majd kimentem a konyhába, hogy öntsek magunknak üdítőt, amíg ő leült a nappaliban.
Bevittem a szobába a poharakat, és leültem mellé a kanapéra.
- Mennyi az idő? - kérdeztem váratlanul, mert rájöttem, hogy még ma Colelal is találkoznom kell.
- 10 perc múlva 3. - válaszolta, miután megnézte az óráját.
Biztosan látta rajtam, hogy elszomorodom, mert rákérdezett.
- Menned kell valahová?
- Az az igazság,hogy megígértem Colenak, hogy ma elmehetünk fagyizni és sétálni. -vallottam be kissé szomorúan. - Ő is teljesen elfelejtett. - tettem hozzá, meg sem várva a reakcióját.
- Ezt nem hiszem el.....-motyogta alig hallhatóan. - Elkísérlek.
- Nem biztos, hogy ez most jó ötlet lenne.
- Nem fogom hagyni, hogy valahol összeess, és egyébként, az lenne a legjobb, ha itthon maradnál. - mondta és látszott rajta, hogy cseppet sem viccel.
Már majdnem bele egyeztem,mikor csörgött a telefonom. Cole volt az.
- Szia, kicsim. Ne haragudj, de még sem tudok menni. Végül is mi nyaralunk. - mondta szomorúan. - Anyáék szerveztek valamit mára.
- Hali. Semmi gond,úgy sem vagyok valami jól.
Liam kíváncsian nézett, amíg én telefonáltam. Cole azt mondta, hogy valamilyen hajó túrára mennek,amiről nem tud szabadulni, mert már előre rendezték a jegyeket. Egy kicsit bántott a dolog, de örültem, hogy Liammel maradhatok.
- Lemondta. - mondtam végül, mikor letettem a telefont.
Mondott valamit, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Film? - kérdeztem végül.
- Jól van. - egyezett bele.
- Láttad már az Elrabolva 2-t?? Én még nem, most kaptam kölcsön. - mondtam és kíváncsian vártam a választ.
- Már láttam, jó film. Megnézhetjük. - egyezett bele.
Felálltam mellőle, hogy elő keressem a cd-t, a tv melletti állványról. Elég sokáig kerestem, mert Dave szokás szerint összekeverte a cd-ket. Igazából csalódtam volna, ha minden bénázás nélkül megoldom.
Betettem a cd-t a lejátszóba, majd lehuppantam a kanapéra Liam mellé. A film elindult, és én szokás szerint felhúztam a lábam és ráhajtottam a fejem.
Liam inkább engem nézett, mint a filmet.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian, mert éreztem magamon a tekintetét.
- Aranyos vagy. - mondta, és kinyújtotta a bal karját, majd a mellkasára húzott.
Össze bújva néztük tovább a filmet. Már majdnem kiszabadították őket, mikor teljesen váratlanul elment az áram.
- Mi történt? - kérdeztem kicsit rémülten, mert bele sem gondoltam mi lehet a baj. Felültem, hogy körbenézzek, aminek lássuk be semmi értelme, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt.
- Biztosan elment az áram. - mondta nyugodtan Liam és vissza húzott az ölelésébe.
A telefonom hangja törte meg a csendet. 3 sms érkezett.
Az első anyától:
"Ne haragudj szívem, de nem tudok haza menni. Hajnalban érkezem A gyógyszereid vedd be! puszi anyu :*"
A második apától:
"Kicsim, ne várjatok. Holnap érek haza. apu"
És egy Davidtől:
"A haveromnál maradok, itt sokkal bulisabb. Anyuékkal megbeszéltem."
Nagyszerű. Itt ülök a kanapén, álmaim pasijával, és megijedtem a helyzettől. Nem tehetek róla, de még sosem volt ilyen, és most egy kicsit azért félek.
- Tisztára, mint a Revolution-ben. - mondtam és egyszerre nevettük el magunkat.
- Nem vagy éhes? - kérdezte és előhalászta a zsebéből a telefonját.
- Egy kicsit. - mondtam, bár az igazat megvallva eléggé éhes voltam.
Tárcsázott, és rendelt 2 kukoricás pizzát,majd megkérdezte a címünket.
- Köszönöm. - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára, majd felálltam és kivittem a poharakat a konyhába.
A gyógyszereimet kerestem, mikor hallottam, hogy Liam mögém lép. Nem siettem. Komótosan elővettem a dobozokat és a mögöttem lévő asztalra tettem, egy pohár vízzel együtt.
- Segítesz válogatni? - kérdeztem, de nem válaszolt. Sőt, mintha kővé dermedt volna. Megkerestem a megfelelő dobozt és bevettem az előírt mennyiséget.
- Erről is az az idióta tehet......-mondta mérgesen.
- Ne szidd......kérlek. - védtem meg Colet. Ha bár tényleg ő tehet róla, én akartam lemenni a gátról. És amúgy se szidja nekem, a saját barátomat. Na jó, igazából nem értem a kapcsolatunkat. Olyan furán bánik velem.
Közelebb lépett hozzám és a kezét, a derekamra tette.
- Miért véded? Szereted? - tette fel a kérdéseit kissé dühösen.
- Nem...nem tudom. - válaszoltam őszintén és felé fordultam.
Egyre közelebb hajolt hozzám. Már éreztem a leheletét az arcomon, mikor csengettek. Csalódottan ejtette le a kezét maga mellé, majd elment, hogy megnézze ki jött.
Pár perccel később 2 pizzával a kezében jött vissza. Megfogtam a szabad kezét és behúztam a nappaliba, majd lehuppantam a szőnyegre és a pizzámért nyújtóztam. Mosolyogva nézett, majd oda nyújtotta a részem és leült velem szembe.
- Mesélj magadról!!?? - vetettem fel, miközben kinyitottam a dobozt.
- Tényleg rólam akarsz beszélni? - kérdezte furán.
- Persze. Miért ne. - válaszoltam, és kíváncsian vártam a válaszát.
- Jól van. - egyezett bele. - Jó gyerek korom volt. Gazdag családból származom, és semmiben nem szenvedtem hiányt. A szüleim nem nagyon szeretnek, mert sosem azt akartam amit ők. Nem akartam ügyvéd lenni, sem orvos. Egyszerűen csak élni akarok, úgy ahogy én szeretnék, de ezt ők képtelenek felfogni. Aztán született egy húgom, és aztán számukra megszűntem létezni. Mikor már elég nagy lettem, hogy eljöhessek hazulról, megtettem. Eljöttem, és egy darabig a legjobb barátomnál laktam, de mivel az ő szülei sem nézték jó szemmel, hogy náluk csövezek, eljöttem. És most, a helyi tv adónál dolgozom, és ha a barátomnak kell segíteni, akkor az edző teremben is.
Ez azért szomorú. Én azt hittem, hogy jó kapcsolatban van a szüleivel, és segítenek neki. De azért csodálom benne, hogy megmerte tenni ezt a lépést. Én nem bírná itt hagyni a családom, és a barátaim.
- Most te jössz. - mondta és bele harapott egy pizza szeletbe.
- Ok. Nos......hát.....igazából nem nagyon tudok sokat mondani a szüleimről. Anyum is a helyi tv-nél dolgozik, mint híradós, apum pedig a rendőrségen gürizik. Elég sokat dolgoznak, ami azt jelenti, hogy szinte sosem látom őket. Az öcsém, Dave idegesítő, bosszantó és szinte mindig az agyamra megy, de azért szeretem. A fagyizóban dolgozom a nyáron, mert év közben tanulok.....az átlagom kitűnő, amiért meg is dolgozom. - válaszoltam őszintén.
Miután mind a ketten elmondtuk, milyen a családunk, megállapítottam, hogy nem valami vidám az élet. Bár nem panaszkodhatom. Mindent megkapok amit szeretnék, csak a velük töltött idő hiányzik. Csendben ettünk tovább. Mikor végeztünk felálltam és kidobtam a dobozokat a konyhában lévő kukába.
Vidáman mentem vissza, remélve, hogy a jókedvem feldobja majd egy kicsit a szomorkás hangulatot. Vissza ültem a helyemre a szőnyegen, és érdeklődve néztem Liamet, aki a telefonján ügyködött.
- Mit csinálsz? - kíváncsiskodtam, mire felemelte a fejét és rám nézett.
- Írok a barátomnak az albérletbe, hogy nem soká megyek. - mondta unottan és tovább írta az sms-t.
- Oh. Ok. De akkor én egyedül maradok. - mondtam szomorúan.
Végül is nem tudhatta, hogy mindenki máshol éjszakázik. Csalódottan álltam fel és kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Liam utánam jött, de megállt az ajtóban.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - kérdezte és a szemembe nézett.
Még szép, hogy akarom. - gondoltam, de aztán eszembe jutott az akadály is. - Álljon meg a menet. Mi lesz Colelal és Debbel? Nem fognak haragudni? Miért ilyen nehéz minden?
- Szeretném. - mondtam végül olyan higgadtan, amennyire csak tudtam. - De Deb nem fog haragudni? Úgy értem, mindkettőnknek van valakije, akik nem örülnének, ha megtudnák.
Elővettem a fülhallgatóm, és a telefonom. Jó, inkább elő "bénáztam", mert természetesen bele akadt egy cérna szálba, ezért megrántottam, amitől a földre borult a táskám egész tartalma. Mikor lehajoltam, hogy felvegyem a szemüveg tokot és a telefonom, éles fájdalmat éreztem a homlokomnál.
Megpróbáltam vissza szerezni az egyensúlyom, de annyira megszédültem, hogy ez azon a ponton, már lehetetlen volt.
Kis huppanással értem földet. Nem volt valami kellemes, de ha már a földön voltam, össze szedtem a cuccaimat. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy hogyan tornázzam fel magam.
Hallottam, hogy valaki megáll mögöttem, és egy kéz szorítását éreztem a karomon. A srác felhúzott a földről, amiért nagyon hálás voltam. Megfordultam, hogy megköszönjem.
- Köszönöm, egyedül nem tudom, hogy oldottam volna meg. - vallottam be és megismertem a srácot. Liam volt az.
- Nincs mit, szép lány. - mondta és végig nézett rajtam. Rövid sötét mini szoknyát viseletem és fehér kissé átlátszó toppot.
Tovább indult, de nem bírtam elengedni, ezért utána szóltam.
- Nem jöttél többet. - szóltam utána, mire vissza fordult és felém lépett.
- Sok dolgom volt. - válaszolt egyszerűen, és indulni akart.
Megpróbáltam közelebb menni hozzá és kérdőre vonni, de ismét megszédültem. Vártam, hogy megint földre essek, de helyette ölelő karok fogtak körül. Liam megragadta a vállam és óvatosan, megemelt, hogy a lábamra állhassak.
- Haza kéne menned. - javasolta, és nem engedett a szorításból.
Nem tiltakoztam inkább csak hozzá bújtam. Imádom az illatát, és a szép barna szemeit, a tüsi haját.....egy szóval mindent ami vele kapcsolatos. Nem tudom meddig maradtunk így, de Liam törte meg a csendet.
- Most már rendben leszel? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - válaszoltam és fájó szívvel ugyan, de hátra léptem, ezzel kiszakítva magam az ölelésből. - Menj ha szeretnél. - mondtam, mert nem akartam feltartani.
- Inkább haza kísérlek. - ajánlotta fel a segítségét.
- Köszi. De nem ülhetnénk le egy kicsit? Még szédülök. - vallottam be és a közelünkben lévő pad felé indultam.
A karját a derekam köré fonta és elmosolyodott, mert látta rajtam, hogy elpirulok.
- Így tudsz járni?! - kérdezte aranyosan.
- Öhöm. - bólintottam és elindultunk a házunk felé.
Szótlanul sétáltunk egy darabig, de aztán nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.
- Milyen dolgod volt? - kérdeztem.
- Mikor volt dolgom? - értetlenkedett.
- Te mondtad, hogy azért nem jöttél, mert dolgod volt. - magyaráztam, az előző kérdésem.
- Ja.....hát.....khm....Debet kísértem el a nagyijáékhoz. - mondta végül és az arcomat fürkészve várta a reakciómat.
- Ahan.....értem.
Hát, nem ezt a választ vártam. Eléggé elkalandoztam. Csak az zökkentett ki, mikor Liam szorosabban fogta a derekam és megszólalt.
- Min gondolkodsz szép lány?
- Semmin.... - füllentettem, mert nem hiszem, hogy hallani akarja, miként szidom gondolatban Debet.
- Jobban vagy már? - kérdezte és engedett a szorításon, ami cseppet sem tetszett.
- Igen. - válaszoltam őszintén és féltem, hogy majd elveszi a derekamról a kezét.....de nem tette.
A rövid beszélgetésünket ismét hosszúra nyúlt csend követte. A kezét továbbra is a derekamon pihentette, ezzel tartva engem. Megérkeztünk a házunk hoz, mire kutatni kezdtem a táskámban és ünnepélyesen előhúztam a ház kulcsát.
- Nem jössz be? Most van nálam kulcs. - mondtam, mire elmosolyodott.
Bólintott, és egyszerre indultunk el az ajtó felé. Kinyitottam az ajtót, és hálát adtam Istennek, hogy zárva volt, mert ez azt jelentette, hogy Dave nincs otthon. Megkérdeztem, hogy kér e valamit, majd kimentem a konyhába, hogy öntsek magunknak üdítőt, amíg ő leült a nappaliban.
Bevittem a szobába a poharakat, és leültem mellé a kanapéra.
- Mennyi az idő? - kérdeztem váratlanul, mert rájöttem, hogy még ma Colelal is találkoznom kell.
- 10 perc múlva 3. - válaszolta, miután megnézte az óráját.
Biztosan látta rajtam, hogy elszomorodom, mert rákérdezett.
- Menned kell valahová?
- Az az igazság,hogy megígértem Colenak, hogy ma elmehetünk fagyizni és sétálni. -vallottam be kissé szomorúan. - Ő is teljesen elfelejtett. - tettem hozzá, meg sem várva a reakcióját.
- Ezt nem hiszem el.....-motyogta alig hallhatóan. - Elkísérlek.
- Nem biztos, hogy ez most jó ötlet lenne.
- Nem fogom hagyni, hogy valahol összeess, és egyébként, az lenne a legjobb, ha itthon maradnál. - mondta és látszott rajta, hogy cseppet sem viccel.
Már majdnem bele egyeztem,mikor csörgött a telefonom. Cole volt az.
- Szia, kicsim. Ne haragudj, de még sem tudok menni. Végül is mi nyaralunk. - mondta szomorúan. - Anyáék szerveztek valamit mára.
- Hali. Semmi gond,úgy sem vagyok valami jól.
Liam kíváncsian nézett, amíg én telefonáltam. Cole azt mondta, hogy valamilyen hajó túrára mennek,amiről nem tud szabadulni, mert már előre rendezték a jegyeket. Egy kicsit bántott a dolog, de örültem, hogy Liammel maradhatok.
- Lemondta. - mondtam végül, mikor letettem a telefont.
Mondott valamit, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Film? - kérdeztem végül.
- Jól van. - egyezett bele.
- Láttad már az Elrabolva 2-t?? Én még nem, most kaptam kölcsön. - mondtam és kíváncsian vártam a választ.
- Már láttam, jó film. Megnézhetjük. - egyezett bele.
Felálltam mellőle, hogy elő keressem a cd-t, a tv melletti állványról. Elég sokáig kerestem, mert Dave szokás szerint összekeverte a cd-ket. Igazából csalódtam volna, ha minden bénázás nélkül megoldom.
Betettem a cd-t a lejátszóba, majd lehuppantam a kanapéra Liam mellé. A film elindult, és én szokás szerint felhúztam a lábam és ráhajtottam a fejem.
Liam inkább engem nézett, mint a filmet.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian, mert éreztem magamon a tekintetét.
- Aranyos vagy. - mondta, és kinyújtotta a bal karját, majd a mellkasára húzott.
Össze bújva néztük tovább a filmet. Már majdnem kiszabadították őket, mikor teljesen váratlanul elment az áram.
- Mi történt? - kérdeztem kicsit rémülten, mert bele sem gondoltam mi lehet a baj. Felültem, hogy körbenézzek, aminek lássuk be semmi értelme, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt.
- Biztosan elment az áram. - mondta nyugodtan Liam és vissza húzott az ölelésébe.
A telefonom hangja törte meg a csendet. 3 sms érkezett.
Az első anyától:
"Ne haragudj szívem, de nem tudok haza menni. Hajnalban érkezem A gyógyszereid vedd be! puszi anyu :*"
A második apától:
"Kicsim, ne várjatok. Holnap érek haza. apu"
És egy Davidtől:
"A haveromnál maradok, itt sokkal bulisabb. Anyuékkal megbeszéltem."
Nagyszerű. Itt ülök a kanapén, álmaim pasijával, és megijedtem a helyzettől. Nem tehetek róla, de még sosem volt ilyen, és most egy kicsit azért félek.
- Tisztára, mint a Revolution-ben. - mondtam és egyszerre nevettük el magunkat.
- Nem vagy éhes? - kérdezte és előhalászta a zsebéből a telefonját.
- Egy kicsit. - mondtam, bár az igazat megvallva eléggé éhes voltam.
Tárcsázott, és rendelt 2 kukoricás pizzát,majd megkérdezte a címünket.
- Köszönöm. - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára, majd felálltam és kivittem a poharakat a konyhába.
A gyógyszereimet kerestem, mikor hallottam, hogy Liam mögém lép. Nem siettem. Komótosan elővettem a dobozokat és a mögöttem lévő asztalra tettem, egy pohár vízzel együtt.
- Segítesz válogatni? - kérdeztem, de nem válaszolt. Sőt, mintha kővé dermedt volna. Megkerestem a megfelelő dobozt és bevettem az előírt mennyiséget.
- Erről is az az idióta tehet......-mondta mérgesen.
- Ne szidd......kérlek. - védtem meg Colet. Ha bár tényleg ő tehet róla, én akartam lemenni a gátról. És amúgy se szidja nekem, a saját barátomat. Na jó, igazából nem értem a kapcsolatunkat. Olyan furán bánik velem.
Közelebb lépett hozzám és a kezét, a derekamra tette.
- Miért véded? Szereted? - tette fel a kérdéseit kissé dühösen.
- Nem...nem tudom. - válaszoltam őszintén és felé fordultam.
Egyre közelebb hajolt hozzám. Már éreztem a leheletét az arcomon, mikor csengettek. Csalódottan ejtette le a kezét maga mellé, majd elment, hogy megnézze ki jött.
Pár perccel később 2 pizzával a kezében jött vissza. Megfogtam a szabad kezét és behúztam a nappaliba, majd lehuppantam a szőnyegre és a pizzámért nyújtóztam. Mosolyogva nézett, majd oda nyújtotta a részem és leült velem szembe.
- Mesélj magadról!!?? - vetettem fel, miközben kinyitottam a dobozt.
- Tényleg rólam akarsz beszélni? - kérdezte furán.
- Persze. Miért ne. - válaszoltam, és kíváncsian vártam a válaszát.
- Jól van. - egyezett bele. - Jó gyerek korom volt. Gazdag családból származom, és semmiben nem szenvedtem hiányt. A szüleim nem nagyon szeretnek, mert sosem azt akartam amit ők. Nem akartam ügyvéd lenni, sem orvos. Egyszerűen csak élni akarok, úgy ahogy én szeretnék, de ezt ők képtelenek felfogni. Aztán született egy húgom, és aztán számukra megszűntem létezni. Mikor már elég nagy lettem, hogy eljöhessek hazulról, megtettem. Eljöttem, és egy darabig a legjobb barátomnál laktam, de mivel az ő szülei sem nézték jó szemmel, hogy náluk csövezek, eljöttem. És most, a helyi tv adónál dolgozom, és ha a barátomnak kell segíteni, akkor az edző teremben is.
Ez azért szomorú. Én azt hittem, hogy jó kapcsolatban van a szüleivel, és segítenek neki. De azért csodálom benne, hogy megmerte tenni ezt a lépést. Én nem bírná itt hagyni a családom, és a barátaim.
- Most te jössz. - mondta és bele harapott egy pizza szeletbe.
- Ok. Nos......hát.....igazából nem nagyon tudok sokat mondani a szüleimről. Anyum is a helyi tv-nél dolgozik, mint híradós, apum pedig a rendőrségen gürizik. Elég sokat dolgoznak, ami azt jelenti, hogy szinte sosem látom őket. Az öcsém, Dave idegesítő, bosszantó és szinte mindig az agyamra megy, de azért szeretem. A fagyizóban dolgozom a nyáron, mert év közben tanulok.....az átlagom kitűnő, amiért meg is dolgozom. - válaszoltam őszintén.
Miután mind a ketten elmondtuk, milyen a családunk, megállapítottam, hogy nem valami vidám az élet. Bár nem panaszkodhatom. Mindent megkapok amit szeretnék, csak a velük töltött idő hiányzik. Csendben ettünk tovább. Mikor végeztünk felálltam és kidobtam a dobozokat a konyhában lévő kukába.
Vidáman mentem vissza, remélve, hogy a jókedvem feldobja majd egy kicsit a szomorkás hangulatot. Vissza ültem a helyemre a szőnyegen, és érdeklődve néztem Liamet, aki a telefonján ügyködött.
- Mit csinálsz? - kíváncsiskodtam, mire felemelte a fejét és rám nézett.
- Írok a barátomnak az albérletbe, hogy nem soká megyek. - mondta unottan és tovább írta az sms-t.
- Oh. Ok. De akkor én egyedül maradok. - mondtam szomorúan.
Végül is nem tudhatta, hogy mindenki máshol éjszakázik. Csalódottan álltam fel és kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Liam utánam jött, de megállt az ajtóban.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - kérdezte és a szemembe nézett.
Még szép, hogy akarom. - gondoltam, de aztán eszembe jutott az akadály is. - Álljon meg a menet. Mi lesz Colelal és Debbel? Nem fognak haragudni? Miért ilyen nehéz minden?
- Szeretném. - mondtam végül olyan higgadtan, amennyire csak tudtam. - De Deb nem fog haragudni? Úgy értem, mindkettőnknek van valakije, akik nem örülnének, ha megtudnák.
2013. augusztus 19., hétfő
11. fejezet
Mikor felkeltem, Liam már nem volt ott. Anyu, apu és Dave állta körbe az ágyat, amin feküdtem. Aggódva néztek és folyton azt kérdezték, hogy jól vagyok e. Mikor megnyugtattam őket, hogy most már minden rendben, elmondták, hogy a korcsolya betörte a fejem, és a "rést" valamilyen fémdarabbal pótolták.
Nagyszerű. Íme a tökéletesnek indult nyár. Ez az én formám. Reménytelenül béna vagyok :P .
Colenak csak a bal keze tört el, örültem, hogy nem lett komolyabb baja. Az orvos azt mondta, hogy még jó darabig rendszeres fájni fog a fejem és, hogy minimum 2 hétig még bent tart.
A napok gyorsan teltek, mivel sok gyógyszertől folyamatosan aludtam. Cole csak egyszer jött be hozzám, és akkor is csak sajnálkozott, ami nem valami megnyugtató. Liamet nem láttam többet, csak aznap, mikor műtöttek.
Az osztálytársaim is hallották a hírt és elhalmoztak "Gyógyulj meg <3" ajándék kártyákkal. Egy párszor be is jöttek hozzám, de mivel gyenge voltam, nem beszéltem velük sokat.
Teresa is eljött egyszer és jobbulást kívánt, majd elmondta, hogy valakit felvett a helyemre, de ha felépülök vár vissza. Cat nem tudott eljönni, mert dolgoznia kellett, de folyamatosan írt sms-t, hogy éppen milyen ütődött vendég járt bent.
Az első hét szinte elrepült a sok látogató miatt, de aztán már nem számított újdonságnak, hogy kórházban vagyok, és nem jártak be hozzám. Anyáéknak dolgozniuk kellett, amit szégyelltek, mert így nem tudtak eljönni, de megnyugtattam őket, hogy nem haragszom. Dave azért néha eljött busszal, vagy vonattal egy baráttal, vagy rokonnal.
Hétfőn, mikor a nővér jött és beadta a reggeli gyógyszer és infúzió adagom, egy fiút toltak be hordágyon a szobába. Sokáig vártam, hogy felkeljen, mert jó lett volna valakivel beszélgetni unalmamban. Gondolom én is ilyen voltam. A srác egész feje be volt kötözve. Később megtudtam, hogy megégette magát és az arca jobb alsó része minden bizonnyal örökre úgy fog maradni. A szülei összeroppantak a hír hallatán, de mikor szólt az orvos, hogy van rá valamilyen műtéti lehetőség, hogy helyre hozzák, megnyugodtak kissé.
A fiú éjfél fele kelt fel.
- Szia.- köszöntem neki, és felém fordította a fejét.
- Hali. - mondta.
- Hogy érzed magad? - kérdezősködtem.
- Hát eléggé fáj a fejem. - válaszolt őszintén.
- Nekem is. - vallottam be és mind a ketten elmosolyodtunk.
Hajnal 3-ig beszélgettünk. Kiderült ,hogy Joenak hívják és nincs testvére. Elmondása szerint a baleset előtt elég jó képű srác volt. Nem hittem neki, mire előkapta az iPhoneját (!!) és mutatott képeket magáról és a családjáról. Mit ne mondjak, tényleg nem nézett ki rosszul. Én is meséltem magamról, és a "Cole vs. Liam......." problémámról is. Adott pár tippet és tanácsot. Jól megértettük egymást.
Egészen jóban lettünk a bent töltött pár nap alatt.
Egy jó szobatárs mellett elrepülnek a napok. Eljött a vasárnap és fájó szívvel ugyan, de el kellett hagynom Joet. De azért megbeszéltük, hogy ha felépül majd találkozunk és beszélgetünk.
Az utolsó vizsgálaton is átestem és szólt a doktor úr, hogy 2 hét múlva ismét be kell mennem. Apa és Dave jött értem.
A haza felé vezető út többnyire zene hallgatással telt.
Mikor megérkeztünk, anya egy hatalmas tortával várt "Újra itthon :) " felirattal. Aranyosak. Megettük a tortát, majd felmentem a szobámba elpakolni a cuccaimat, amiket a kórházba hoztak be nekem. Míg pakoltam, bekapcsoltam a számítógépem. Lassan betöltődött a facebook, skype, twitter. A facebookon egyből vagy 1000 jobbulást üzenet várt. Mindenkinek válaszoltam és megköszöntem, hogy gondolt rám. Egy jelölés is várt. Joe volt az. Boldogan vissza igazoltam, és írtam is neki.
Mikor mindennel végeztem, írtam egy sms-t Colenak.
"Nem jöttök át? Ty tudja, hol lakunk :)"
Nem vártam sokáig, már jött is a válasz.
"Max. fél óra és ott vagyunk. xX"
Az éppen elég idő arra, hogy megmosakodjak és átöltözzek. Szóltam anyuéknak, hogy nemsoká ideérnek a barátaim. Ők Tynak örültek, én meg Colenak.
Rövid farmer nadrágot vettem fel és kék toppot. A sminkem csak épp hogy látszódott, a hajam pedig ahogy szoktam kivasaltam. Most, hogy így nézem, eléggé megnőtt már. Nem ártana fodrászhoz mennem, de semmi kedvem nincs. A kozmetikust is meglátogathatnám, de a fejem még majd szét robban. Lehet, hogy nem lenne jó ötlet, ha "kezelésbe venne".
Csengettek. Cole,Ty és Dom állt a kapuban. Lassan lebotorkáltam az emeletről,mert hogy kicsit szédültem a "magasban" és beengedtem őket.
Szótlanul sétáltunk be a házba. Ty oda ment anyuékhoz leült velük beszélgetni. Dom elment Davevvel x-boxozni, én pedig felmentem a szobámba Colelal.
Mikor beértünk a szobába, kaptam egy "jó hogy itt vagy" csókot és egy hosszú ölelést.
- Annyira hiányoztál. - súgta.
- Te is nekem. De te be sem jöttél hozzám a kórházba. - vetettem fel, bár láttam, hogy kerüli a témát.
- Tudod....nem bírtam nézni, hogy fáj neked....és én okoztam. - vallotta be.
Láttam rajta, hogy jobban megviseli, mint engem, ezért megint megöleltem. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Apropó, írtam a gipszére is egy "my boyfriend xX Kris" feliratot. 3 óráig fent ültünk a szobámban, és még tovább is beszélgettünk volna, ha be nem ront a szobámba Dominick.
- Megyünk már végre?? - nyávogott. Igen, furcsa módon néha a fiúk hisztisebbek, mint a lányok.
- Menjetek csak. - mondtam, mert láttam, hogy az én beleegyezésemet várják.
Elbúcsúztunk, és megbeszéltünk, hogy holnap elmegyünk fagyizni, természetesen gyalog. A görkorit most egyáltalán nem akarom látni egy jó darabig.
A délután nagy része pihenéssel telt. És igen, kihasználtam a helyzetem, hogy lustálkodhassak egész nap. Tehát elég sokszor hallották ma, hogy "nagyon fáj a fejem, hozol inni?" vagy "szédülök a sok gyógyszertől,de később megcsinálom".
7 óra fele kaptam egy sms-t, attól a személytől, akitől egyáltalán nem vártam volna. Liam írt.
"Hallom haza jöhettél. Rendben vagy? L."
Egyszerű sms, smilek nélkül. De nekem többet jelent minden eddiginél.
"Igen. Kösz, h kérded. Kris."
Nem írt többet, de ez az egy is éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam, gondolt rám. A sok gyógyszer és az utazás eléggé kiütött. Elégkorán elaludtam, ami tőlem nem valami megszokott.
Nagyszerű. Íme a tökéletesnek indult nyár. Ez az én formám. Reménytelenül béna vagyok :P .
Colenak csak a bal keze tört el, örültem, hogy nem lett komolyabb baja. Az orvos azt mondta, hogy még jó darabig rendszeres fájni fog a fejem és, hogy minimum 2 hétig még bent tart.
A napok gyorsan teltek, mivel sok gyógyszertől folyamatosan aludtam. Cole csak egyszer jött be hozzám, és akkor is csak sajnálkozott, ami nem valami megnyugtató. Liamet nem láttam többet, csak aznap, mikor műtöttek.
Az osztálytársaim is hallották a hírt és elhalmoztak "Gyógyulj meg <3" ajándék kártyákkal. Egy párszor be is jöttek hozzám, de mivel gyenge voltam, nem beszéltem velük sokat.
Teresa is eljött egyszer és jobbulást kívánt, majd elmondta, hogy valakit felvett a helyemre, de ha felépülök vár vissza. Cat nem tudott eljönni, mert dolgoznia kellett, de folyamatosan írt sms-t, hogy éppen milyen ütődött vendég járt bent.
Az első hét szinte elrepült a sok látogató miatt, de aztán már nem számított újdonságnak, hogy kórházban vagyok, és nem jártak be hozzám. Anyáéknak dolgozniuk kellett, amit szégyelltek, mert így nem tudtak eljönni, de megnyugtattam őket, hogy nem haragszom. Dave azért néha eljött busszal, vagy vonattal egy baráttal, vagy rokonnal.
Hétfőn, mikor a nővér jött és beadta a reggeli gyógyszer és infúzió adagom, egy fiút toltak be hordágyon a szobába. Sokáig vártam, hogy felkeljen, mert jó lett volna valakivel beszélgetni unalmamban. Gondolom én is ilyen voltam. A srác egész feje be volt kötözve. Később megtudtam, hogy megégette magát és az arca jobb alsó része minden bizonnyal örökre úgy fog maradni. A szülei összeroppantak a hír hallatán, de mikor szólt az orvos, hogy van rá valamilyen műtéti lehetőség, hogy helyre hozzák, megnyugodtak kissé.
A fiú éjfél fele kelt fel.
- Szia.- köszöntem neki, és felém fordította a fejét.
- Hali. - mondta.
- Hogy érzed magad? - kérdezősködtem.
- Hát eléggé fáj a fejem. - válaszolt őszintén.
- Nekem is. - vallottam be és mind a ketten elmosolyodtunk.
Hajnal 3-ig beszélgettünk. Kiderült ,hogy Joenak hívják és nincs testvére. Elmondása szerint a baleset előtt elég jó képű srác volt. Nem hittem neki, mire előkapta az iPhoneját (!!) és mutatott képeket magáról és a családjáról. Mit ne mondjak, tényleg nem nézett ki rosszul. Én is meséltem magamról, és a "Cole vs. Liam......." problémámról is. Adott pár tippet és tanácsot. Jól megértettük egymást.
Egészen jóban lettünk a bent töltött pár nap alatt.
Egy jó szobatárs mellett elrepülnek a napok. Eljött a vasárnap és fájó szívvel ugyan, de el kellett hagynom Joet. De azért megbeszéltük, hogy ha felépül majd találkozunk és beszélgetünk.
Az utolsó vizsgálaton is átestem és szólt a doktor úr, hogy 2 hét múlva ismét be kell mennem. Apa és Dave jött értem.
A haza felé vezető út többnyire zene hallgatással telt.
Mikor megérkeztünk, anya egy hatalmas tortával várt "Újra itthon :) " felirattal. Aranyosak. Megettük a tortát, majd felmentem a szobámba elpakolni a cuccaimat, amiket a kórházba hoztak be nekem. Míg pakoltam, bekapcsoltam a számítógépem. Lassan betöltődött a facebook, skype, twitter. A facebookon egyből vagy 1000 jobbulást üzenet várt. Mindenkinek válaszoltam és megköszöntem, hogy gondolt rám. Egy jelölés is várt. Joe volt az. Boldogan vissza igazoltam, és írtam is neki.
Mikor mindennel végeztem, írtam egy sms-t Colenak.
"Nem jöttök át? Ty tudja, hol lakunk :)"
Nem vártam sokáig, már jött is a válasz.
"Max. fél óra és ott vagyunk. xX"
Az éppen elég idő arra, hogy megmosakodjak és átöltözzek. Szóltam anyuéknak, hogy nemsoká ideérnek a barátaim. Ők Tynak örültek, én meg Colenak.
Rövid farmer nadrágot vettem fel és kék toppot. A sminkem csak épp hogy látszódott, a hajam pedig ahogy szoktam kivasaltam. Most, hogy így nézem, eléggé megnőtt már. Nem ártana fodrászhoz mennem, de semmi kedvem nincs. A kozmetikust is meglátogathatnám, de a fejem még majd szét robban. Lehet, hogy nem lenne jó ötlet, ha "kezelésbe venne".
Csengettek. Cole,Ty és Dom állt a kapuban. Lassan lebotorkáltam az emeletről,mert hogy kicsit szédültem a "magasban" és beengedtem őket.
Szótlanul sétáltunk be a házba. Ty oda ment anyuékhoz leült velük beszélgetni. Dom elment Davevvel x-boxozni, én pedig felmentem a szobámba Colelal.
Mikor beértünk a szobába, kaptam egy "jó hogy itt vagy" csókot és egy hosszú ölelést.
- Annyira hiányoztál. - súgta.
- Te is nekem. De te be sem jöttél hozzám a kórházba. - vetettem fel, bár láttam, hogy kerüli a témát.
- Tudod....nem bírtam nézni, hogy fáj neked....és én okoztam. - vallotta be.
Láttam rajta, hogy jobban megviseli, mint engem, ezért megint megöleltem. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Apropó, írtam a gipszére is egy "my boyfriend xX Kris" feliratot. 3 óráig fent ültünk a szobámban, és még tovább is beszélgettünk volna, ha be nem ront a szobámba Dominick.
- Megyünk már végre?? - nyávogott. Igen, furcsa módon néha a fiúk hisztisebbek, mint a lányok.
- Menjetek csak. - mondtam, mert láttam, hogy az én beleegyezésemet várják.
Elbúcsúztunk, és megbeszéltünk, hogy holnap elmegyünk fagyizni, természetesen gyalog. A görkorit most egyáltalán nem akarom látni egy jó darabig.
A délután nagy része pihenéssel telt. És igen, kihasználtam a helyzetem, hogy lustálkodhassak egész nap. Tehát elég sokszor hallották ma, hogy "nagyon fáj a fejem, hozol inni?" vagy "szédülök a sok gyógyszertől,de később megcsinálom".
7 óra fele kaptam egy sms-t, attól a személytől, akitől egyáltalán nem vártam volna. Liam írt.
"Hallom haza jöhettél. Rendben vagy? L."
Egyszerű sms, smilek nélkül. De nekem többet jelent minden eddiginél.
"Igen. Kösz, h kérded. Kris."
Nem írt többet, de ez az egy is éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam, gondolt rám. A sok gyógyszer és az utazás eléggé kiütött. Elégkorán elaludtam, ami tőlem nem valami megszokott.
2013. augusztus 16., péntek
10. fejezet
5 órakor kinyílt a szemem és nem bírtam vissza aludni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz Liammel. A baj csak az, hogy nem tudok majd elmenni, mivel megígértem Colenak, hogy ma vele leszek. 2 dolog biztos a mai napban. Az első, hogy 4 órakor mindenképpen ott akarok lenni a Téren, a második, hogy még mindig fáradt vagyok. Ekkor jutott eszembe, hogy anya is biztosan fáradt, hisz 12 órát dolgozott egyfolytában. Mostanában alig látom a szüleimet. Apa isten tudja mikor ért haza. Ma is dolgoznak. Anya délre, apa pedig 8-ra megy. Mivel az aggodalomtól nem tudtam aludni, elhatároztam, hogy csinálok valami ebédet. Nem tudom, hogy tegnap mit csinált Dave, de annál csak jobb lehet.
Kómásan kiszálltam az ágyamból, majd óvatosan lementem a konyhába, ügyelve arra, hogy ne keltsek fel senkit. Először is lefőztem egy kávét, majd megnéztem mi van otthon. Találtam csirkét és rizs. Nagyszerű. Ez lesz ma a kaja. Megfűszereztem a csirkét, majd betettem a sütőbe. A rizs is hamar elkészült.
8-ra már minden készen volt. Apa egy kicsit késében volt, mert elaludt. Csomagoltam neki ebédet, és oda adtam, mielőtt még elindult volna.
- Köszönöm, kicsim. - mondta.
Neki még mindig a kicsi lánya vagyok, pedig már nem is vagyok olyan kicsi. De azért szeretem, mikor így hív. Senki másnak nem engedem, hogy így nevezzen, csak neki. Tény, hogy vele sokkal jobb a kapcsolatom, mint anyával. Nem tudom miért, de nem is érdekel. Valami miatt őt mindig is jobban szerettem.
- Nincs mit! Jó munkát. - mondtam és adtam neki két puszit.
Apa elrohant, ami azt jelentett, hogy "egyedül maradtam". Anya és Dave még alszik. Ránéztem az órára, ami már fél 9-et mutatott.
Elmentem letusolni, mivel eléggé étel szaga lett a hajamnak. Fél órát simán eltöltöttem, a zuhanyzóban. Aztán kiválasztottam a ruhám, és megcsináltam a sminkem és a hajam. Az egyik kedvenc farmer mini szoknyámat vettem fel és egy lila pánt nélküli toppot. 10 órára készültem el. David éppen akkor kelt fel.
- Jó reggelt. - köszöntem neki. - Elmentem, majd jövök. Ebéd a hűtőben.
- Ok. Csá. - mondta még kómásan.
Nagyszerű napnak nézek elébe. Nem elég, hogy betegre izgulom magam Liam miatt, még azért is aggódom, hogy Cole ne vegye észre rajtam. Kár ezen filózni. Úgysem jutok egyről a kettőre. Ami abban a percben biztos volt, hogy el kellett indulnom Colehoz, mert már várt rám.
Még utoljára szóltam Davidnek, hogy ne felejtse el megmelegíteni az ebédet, mire anya felkel, majd elindultam a gátra.
Cole a kapuban állt a telefonjával a kezében, de mikor meglátott a zsebébe csúsztatta.
A biciklit a kerítés belső részére támasztottam, és oda álltam Cole mellé. A bal karját a derekamra helyezte és megcsókolt. Fura, de nem érzek semmit, mikor a szánk összeér. Nincsenek pillangók a gyomromban és nem látok mindent "rózsaszínben" .
- Szia, baby. - köszönt aranyosan.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem kíváncsian, mert nem árult el semmit.
- Először is elmehetnénk fagyizni,aztán meg görkorizni, vagy fordítva. - javasolta Cole.
- Ez jó ötlet. - egyeztem bele, majd eszembe jutott egy probléma - Csak az a baj, h rossz a korim. - szomorodtam el.
- Itt van kettő. Megoldjuk. - mondta és rám kacsintott.
Adtam egy puszit az arcára és rá mosolyogtam.
- Várj itt egy kicsit. Előveszem a korikat. - mondta és elrohant, hogy megkeresse őket.
10 percig ácsorogtam a kapuban, mikor egy ismerős alakot láttam meg a gáton sétálni. Nem hiszem el, hogy pont ő sétál el előttem.
Nem akartam magam cikis helyzetbe hozni, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom, hátha az akire gondolok.
- Halló? - vette fel a telefont.
- Szia. Nézz jobbra. - mondtam.
- Te bolond vagy. - nevetett ki.
- Na, gyerünk.
A srác a gáton jobbra nézett és elmosolyodott. Az volt akire számítottam. Liam.
Oda mentem hozzá.
- Szia, szép lány. - köszönt és elindult, de mikor látta, hogy én nem megyek megállt. - Nem sétálunk?
- Sajnos nem lehet. - utálok nemet mondani neki. - Colet várom, mert megyünk görkorizni.
- Aha. A barátod. Útban van. - suttogta alig hallhatóan.
- Tessék?
- Semmi, de nekem mennem kell. Ha szeretnél gyere......de a barátod nélkül. - jelentette ki, és megfordult.
Már majdnem utána mentem, mikor Cole kilépett a házból felmutatva a korikat. Nincs mit tenni. Colelal kell maradnom. Na jó, most mártírt játszom, mert őszintén megvallva Colelal is jól érzem magam.
Cole oda sétált hozzám, és elvettem tőle az egyik pár korcsolyát. A papucsomat levettem és a táskámba tettem, majd felvettem a korit. Coleis így tett, majd elindultunk a gáton a belváros felé.
Megláttam a fűzfa alatti padot, ahol először találkoztunk és megálltam.
- Nem megyünk le? - kérdeztem Colehoz fordulva.
Rám nézett és elmosolyodott, majd bólintott egyet és elindult a pad felé. Követtem.
Már majdnem leértem, mikor valamin megcsúszott a kerék és elestem. Mindez nem is lett volna baj, ha nem rántom magammal Colet. A korcsolyája a fejemhez csapódott, és onnantól csak részletekre emlékszem.
Hangos sziréna, majd aggódó arcok. Az arcok ismerősek voltak, de pontosan nem tudnám megnevezni őket.
Az idő múlását nem nagyon érzékeltem. Egy ideig rázkódtam, egy ágyhoz rögzítve. Biztosan egy mentőautóban voltam. Percekkel később sok fehér köpenyes alak állt elő és valami műtétről beszéltek, és egy másik gyerekről.
A következő, amit észleltem, egy maszk volt az arcomon. Onnantól kezdve semmire nem emlékszem.
Amikor felkeltem a fejem iszonyatosan fájt. A kezem szinte nem éreztem a zsibbadtságtól. Valaki nagyon szorította. Elsőnek azt hittem, hogy anya az, de nem ő volt. Egy srác ült mellettem. Hirtelen nem ismertem fel, de amikor bele néztem az aggódással és félelemmel teli zöld szemeibe rájöttem. Liam szorította a kezem(??)!!
- Te...hogy...?? - akartam kérdezni, de nem jöttek a szavak. A fejem, majd szét hasadt a fájdalomtól.
- Csssssst. - próbált nyugtatni. - Az apukád hozott be, mert tudtam merre van a kórház. Ezen a környéken laktunk. - magyarázta és engedett a szorításból.
- Mi....t..t..történt? - dadogtam kissé kábán.
- Az az idétlen barátod a görkorcsolyáját a fejedbe vágta. - mondta kicsit sem kedvesen, de amikor látta, hogy elszomorodom enyhült egy kicsit. - Miután nem tértél magadhoz Cole hívta a mentősöket és a családodat, hogy baj van. Én még a gáton voltam, mikor a mentőautó majdnem elütött,és elindultam, hogy megnézzem mi történt. Mire oda értem már majdnem elindultak veled, de nem hagyhattalak egyedül. Mondtam, hogy a barátod vagyok és, hogy segítek, ha tudok valamiben. Hát így kerültem ide.
- Cole? - kérdeztem, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.
- Az a ............megúszta egy töréssel, de a felépül én eltöröm a másik karját is! - szidta a barátomat, ami nem esett valami jól.
- Apu? - tértem a lényegre. Nem tettem fel hosszú kérdéseket, mert amúgy sem bírtam volna kinyögni.
- Haza vitte Davidet. Anyukád pedig az orvossal beszél. - válaszolta és felállt.
- Ne......menj!! - megpróbáltam tiltakozni, de nem bírtam. Bárcsak ne fájna ennyire a fejem.
- Nyugodj meg. - mondta és közelebb lépett hozzám. - Aggódtam. Tudtam, hogy velem kellett volna jönnöd. - suttogta. A két csillogó zöld szempár most, a dühtől égett. Nem tudom mit fog tenni Colelal, de igazából azt sem értem, hogy miért van itt. A gondolataim szinte egymás után törtek elő.
A fájdalom bele nyilallt a fejembe, mire felkiáltottam.
- A fejem! - sikítottam segítségért. Liam a nővérhívóért nyúlt, és addig nyomogatta még egy cseppet sem kedves nővér nem jelent meg az ajtóban.
- Mi van már? - kérdezte mogorván.
- Nagyon fáj a feje. Nem kaphatna valamit? - kérdezte Liam aggódva.
- Már megkapta az adagot amit az orvos felírt. És egyébként meg ez teljesen normális egy ilyen műtét után. - mondta szinte undorodva, majd sarkon fordult és elment.
- Annyira sajnálom. - szabadkozott Liam.
- N...n...nem kell. - motyogtam és éreztem, hogy már nem bírom nyitva tartani a szemem.
A szemhéjam lassan lecsukódott. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha valaki megcsókolt volna és valami "sajnálom" félét motyogna. Biztosan csak álom gondoltam, és mélyebbre merültem az álomban ami megnyugtatott.
Kómásan kiszálltam az ágyamból, majd óvatosan lementem a konyhába, ügyelve arra, hogy ne keltsek fel senkit. Először is lefőztem egy kávét, majd megnéztem mi van otthon. Találtam csirkét és rizs. Nagyszerű. Ez lesz ma a kaja. Megfűszereztem a csirkét, majd betettem a sütőbe. A rizs is hamar elkészült.
8-ra már minden készen volt. Apa egy kicsit késében volt, mert elaludt. Csomagoltam neki ebédet, és oda adtam, mielőtt még elindult volna.
- Köszönöm, kicsim. - mondta.
Neki még mindig a kicsi lánya vagyok, pedig már nem is vagyok olyan kicsi. De azért szeretem, mikor így hív. Senki másnak nem engedem, hogy így nevezzen, csak neki. Tény, hogy vele sokkal jobb a kapcsolatom, mint anyával. Nem tudom miért, de nem is érdekel. Valami miatt őt mindig is jobban szerettem.
- Nincs mit! Jó munkát. - mondtam és adtam neki két puszit.
Apa elrohant, ami azt jelentett, hogy "egyedül maradtam". Anya és Dave még alszik. Ránéztem az órára, ami már fél 9-et mutatott.
Elmentem letusolni, mivel eléggé étel szaga lett a hajamnak. Fél órát simán eltöltöttem, a zuhanyzóban. Aztán kiválasztottam a ruhám, és megcsináltam a sminkem és a hajam. Az egyik kedvenc farmer mini szoknyámat vettem fel és egy lila pánt nélküli toppot. 10 órára készültem el. David éppen akkor kelt fel.
- Jó reggelt. - köszöntem neki. - Elmentem, majd jövök. Ebéd a hűtőben.
- Ok. Csá. - mondta még kómásan.
Nagyszerű napnak nézek elébe. Nem elég, hogy betegre izgulom magam Liam miatt, még azért is aggódom, hogy Cole ne vegye észre rajtam. Kár ezen filózni. Úgysem jutok egyről a kettőre. Ami abban a percben biztos volt, hogy el kellett indulnom Colehoz, mert már várt rám.
Még utoljára szóltam Davidnek, hogy ne felejtse el megmelegíteni az ebédet, mire anya felkel, majd elindultam a gátra.
Cole a kapuban állt a telefonjával a kezében, de mikor meglátott a zsebébe csúsztatta.
A biciklit a kerítés belső részére támasztottam, és oda álltam Cole mellé. A bal karját a derekamra helyezte és megcsókolt. Fura, de nem érzek semmit, mikor a szánk összeér. Nincsenek pillangók a gyomromban és nem látok mindent "rózsaszínben" .
- Szia, baby. - köszönt aranyosan.
- Mit csinálunk ma? - kérdeztem kíváncsian, mert nem árult el semmit.
- Először is elmehetnénk fagyizni,aztán meg görkorizni, vagy fordítva. - javasolta Cole.
- Ez jó ötlet. - egyeztem bele, majd eszembe jutott egy probléma - Csak az a baj, h rossz a korim. - szomorodtam el.
- Itt van kettő. Megoldjuk. - mondta és rám kacsintott.
Adtam egy puszit az arcára és rá mosolyogtam.
- Várj itt egy kicsit. Előveszem a korikat. - mondta és elrohant, hogy megkeresse őket.
10 percig ácsorogtam a kapuban, mikor egy ismerős alakot láttam meg a gáton sétálni. Nem hiszem el, hogy pont ő sétál el előttem.
Nem akartam magam cikis helyzetbe hozni, ezért úgy döntöttem, hogy felhívom, hátha az akire gondolok.
- Halló? - vette fel a telefont.
- Szia. Nézz jobbra. - mondtam.
- Te bolond vagy. - nevetett ki.
- Na, gyerünk.
A srác a gáton jobbra nézett és elmosolyodott. Az volt akire számítottam. Liam.
Oda mentem hozzá.
- Szia, szép lány. - köszönt és elindult, de mikor látta, hogy én nem megyek megállt. - Nem sétálunk?
- Sajnos nem lehet. - utálok nemet mondani neki. - Colet várom, mert megyünk görkorizni.
- Aha. A barátod. Útban van. - suttogta alig hallhatóan.
- Tessék?
- Semmi, de nekem mennem kell. Ha szeretnél gyere......de a barátod nélkül. - jelentette ki, és megfordult.
Már majdnem utána mentem, mikor Cole kilépett a házból felmutatva a korikat. Nincs mit tenni. Colelal kell maradnom. Na jó, most mártírt játszom, mert őszintén megvallva Colelal is jól érzem magam.
Cole oda sétált hozzám, és elvettem tőle az egyik pár korcsolyát. A papucsomat levettem és a táskámba tettem, majd felvettem a korit. Coleis így tett, majd elindultunk a gáton a belváros felé.
Megláttam a fűzfa alatti padot, ahol először találkoztunk és megálltam.
- Nem megyünk le? - kérdeztem Colehoz fordulva.
Rám nézett és elmosolyodott, majd bólintott egyet és elindult a pad felé. Követtem.
Már majdnem leértem, mikor valamin megcsúszott a kerék és elestem. Mindez nem is lett volna baj, ha nem rántom magammal Colet. A korcsolyája a fejemhez csapódott, és onnantól csak részletekre emlékszem.
Hangos sziréna, majd aggódó arcok. Az arcok ismerősek voltak, de pontosan nem tudnám megnevezni őket.
Az idő múlását nem nagyon érzékeltem. Egy ideig rázkódtam, egy ágyhoz rögzítve. Biztosan egy mentőautóban voltam. Percekkel később sok fehér köpenyes alak állt elő és valami műtétről beszéltek, és egy másik gyerekről.
A következő, amit észleltem, egy maszk volt az arcomon. Onnantól kezdve semmire nem emlékszem.
Amikor felkeltem a fejem iszonyatosan fájt. A kezem szinte nem éreztem a zsibbadtságtól. Valaki nagyon szorította. Elsőnek azt hittem, hogy anya az, de nem ő volt. Egy srác ült mellettem. Hirtelen nem ismertem fel, de amikor bele néztem az aggódással és félelemmel teli zöld szemeibe rájöttem. Liam szorította a kezem(??)!!
- Te...hogy...?? - akartam kérdezni, de nem jöttek a szavak. A fejem, majd szét hasadt a fájdalomtól.
- Csssssst. - próbált nyugtatni. - Az apukád hozott be, mert tudtam merre van a kórház. Ezen a környéken laktunk. - magyarázta és engedett a szorításból.
- Mi....t..t..történt? - dadogtam kissé kábán.
- Az az idétlen barátod a görkorcsolyáját a fejedbe vágta. - mondta kicsit sem kedvesen, de amikor látta, hogy elszomorodom enyhült egy kicsit. - Miután nem tértél magadhoz Cole hívta a mentősöket és a családodat, hogy baj van. Én még a gáton voltam, mikor a mentőautó majdnem elütött,és elindultam, hogy megnézzem mi történt. Mire oda értem már majdnem elindultak veled, de nem hagyhattalak egyedül. Mondtam, hogy a barátod vagyok és, hogy segítek, ha tudok valamiben. Hát így kerültem ide.
- Cole? - kérdeztem, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.
- Az a ............megúszta egy töréssel, de a felépül én eltöröm a másik karját is! - szidta a barátomat, ami nem esett valami jól.
- Apu? - tértem a lényegre. Nem tettem fel hosszú kérdéseket, mert amúgy sem bírtam volna kinyögni.
- Haza vitte Davidet. Anyukád pedig az orvossal beszél. - válaszolta és felállt.
- Ne......menj!! - megpróbáltam tiltakozni, de nem bírtam. Bárcsak ne fájna ennyire a fejem.
- Nyugodj meg. - mondta és közelebb lépett hozzám. - Aggódtam. Tudtam, hogy velem kellett volna jönnöd. - suttogta. A két csillogó zöld szempár most, a dühtől égett. Nem tudom mit fog tenni Colelal, de igazából azt sem értem, hogy miért van itt. A gondolataim szinte egymás után törtek elő.
A fájdalom bele nyilallt a fejembe, mire felkiáltottam.
- A fejem! - sikítottam segítségért. Liam a nővérhívóért nyúlt, és addig nyomogatta még egy cseppet sem kedves nővér nem jelent meg az ajtóban.
- Mi van már? - kérdezte mogorván.
- Nagyon fáj a feje. Nem kaphatna valamit? - kérdezte Liam aggódva.
- Már megkapta az adagot amit az orvos felírt. És egyébként meg ez teljesen normális egy ilyen műtét után. - mondta szinte undorodva, majd sarkon fordult és elment.
- Annyira sajnálom. - szabadkozott Liam.
- N...n...nem kell. - motyogtam és éreztem, hogy már nem bírom nyitva tartani a szemem.
A szemhéjam lassan lecsukódott. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha valaki megcsókolt volna és valami "sajnálom" félét motyogna. Biztosan csak álom gondoltam, és mélyebbre merültem az álomban ami megnyugtatott.
2013. augusztus 8., csütörtök
9. fejezet
Reggel 7 órakor csörgött a telefonom.
- Kristen?! - szólt bele Teresa.
- Igen? - vettem fel a telefont hulla fáradtan. 5 óra alvás, azért nem valami sok.
- Be tudnál ma jönni? - kérdezte. - Sam lebetegedett, és nincs most más, akit felhívhatnék.
- Rendben. - egyeztem bele. - 8-ra ott vagyok.
- Megmentettél! Köszi! - mondta és letette a telefont.
Na szép! Életem első bulija, és ki sem tudom aludni magam. Írtam egy sms-t Colenak.
"Sajnos, ma is dolgoznom kell. xX"
Nem jött válasz. Biztosan még alszik. Kellett pár perc, hogy a reggeli kómámban felfogjam mire is vállalkoztam. Felkeltem és lezuhanyoztam, majd megszárítottam a haja, és megcsináltam a sminkem. Anya és apa már rég elmentek, de David még aludt. Megírtam a szokásos cetlit, ami most kiegészült azzal, hogy főzzön valamit ebédre, mert nincs itthon semmi. Mire mindennel elkészültem, már késében voltam.
15 perc késéssel nyitottam a fagyizóban. Az első dolgom az volt, hogy megittam a reggeli kávém, amire otthon nem volt időm.
Délelőtt elég kevesen voltak, ami azért jó, mert elég kómás voltam. Délben kaptam választ az sms-re, amit még "hajnalban" küldtem neki.
"El ne aludj! :) Holnap találkozunk! My girlfriend xX"
Elmosolyodtam, mikor elolvastam az sms-t. Úgy döntöttem, hogy iszok még egy kávét. Ez nem azt jelenti, hogy koffein függő vagyok, csupán csak azt, hogy máshogy nem tudtam volna nyitva tartani a szemem.
1 órakor is jött egy sms. Reméltem, hogy Cole írt.
"2-kor zárj be. Köszi, Teresa."
Őszintén szólva jobban örültem ennek a hírnek abban a pillanatnak, mint bármi másnak. Ez azt jelenti, hogy már csak 1 óra "szenvedés" vár rám.
Egyre kevesebben tévedtek be a fagyizóba, a nagy melegben. Fél egykor megszólalt az ajtó felé akasztott csengő.
Fel álltam a székről, és fel sem nézve unottan feltettem a kérdést.
- Mit szeretnél?
- Szia, szép lány. - köszönt Liam.
- Oh. Szia. - mondtam. - Bocsi, de nemsoká zárok. Kérsz valamit?
- Jó, akkor haza kísérlek. - jelentette ki. - Elképesztő, hogy te még ma is dolgozol. - csodálkozott.
- Muszáj voltam bejönni. - mondtam.
Leült a pult mellé egy székre és elővette vette a telefonját. Fél órán át egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ránéztem az órára, és elkezdtem össze pakolni. Mikor Liam látta, hogy már mindennel készen vagyok felállt és megvárt az ajtóban.
- Most merre, szép lány?
- Jobbra. - mondtam és szinte egyszerre indultunk el.
- Meddig tartott a buli? - kérdezte.
- Nem tudom. Én hajnal 2-ig maradtam.
- Láttam, jól elvoltál. - jegyezte meg gúnyosan.
- Mi van?? - akadtam ki. Semmi köze hozzá, hogy én kivel csókolózom. Neki van barátnője, aki még ráadásul rendes is.
- Láttalak titeket. - válaszolt alig hallhatóan.
- És ti? Hova mentetek még a buli után? - próbáltam elterelni a témát.
- Hozzám. - mondta és elmosolyodott.
- Itt balra. - utasítottam, majd lefordultunk.
3 ismerős férfi állt a házunkkal szemben. Az egyik nagyon hasonlított arra a srácra, aki a buliban fogdosott. Hirtelen megálltam, mert megijedtem a felismerésemtől.
- Mi a baj!? Kris? - kérdezte Liam.
- Azok....a férfiak....-dadogtam és rájuk mutattam.
Oda nézett, és láttam rajta, hogy érti mire gondolok.
- A buliról. - fejezte be a mondatom.
Megfogta a kezem, mert látta, hogy remegek.
- Melyik ház a tietek? - kérdezte.
Egy emeletes citromsárga házra mutattam. Megszorítottam a kezét. Rám nézett és bátorítóan elmosolyodott.
Elindultunk a házunk felé, és a 3 férfi is elindult felénk.
- Helló, cicám. - szólalt meg a középső.
Megpróbáltuk kikerülni őket, és nem figyelni rájuk, de elállták az utunkat.
- Ne menj el, baby. - cukkolt minket a jobb oldalon álló fickó.
- Akadjatok le a csajomról. - mondta Liam.
Jézusom! Azt mondta, hogy a "csajom". Annyira örültem ennek az egy szónak, hogy egy pillanatra elfelejtettem, hogy bajban vagyunk.
- Keménykedsz? - lépett előrébb a bal oldalon álló férfi.
- Jobb, ha most elmentek! - jelentette ki Liam és a férfi elé állt, majd a zsebébe nyúlt a telefonjáért. - Nem csak neked vannak barátaid.
- Jól van. Holnap 4 órakor, a Téren. - jelentette ki a középső srác, majd utat engedett nekünk.
Liam keresztül húzott a férfiakon, majd a házunk felé indultunk. Még mindig remegett a kezem az ijedtségtől. "Mi lett volna ha Liam nem kísér haza?"- egyfolytában ez a kérdés járt a fejemben. Megálltunk a kapu előtt.
- Nem jössz be? - kérdeztem.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de nem bírtam elengedni.
- Jól van. - egyezett bele.
Bementünk a kapun, fel a lépcsőn az ajtó elé. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de zárva volt. Liam elnevette magát.
- Kizártad magad? - kérdezte.
- Nem. A lökött öcsém zárt ki. - mondtam. - Ne nevess már!- én is elnevettem magam.
- Ha még van kedved maradni, hátul leülhetünk a padra. - ajánlottam fel a kert végében levő padot.
Bólintott egyet. Fájó szívvel ugyan, de elengedtem a kezét, és mutattam az utat. A kert végében van egy nagy diófa. Az alá kihisztiztem egy padot, ahová kijárhatok gondolkodni és zenét hallgatni.
- Ez nem lehet igaz! - fakadt ki belőlem.
Lisa, a 2 éves újfundlandi kutya kölyök elfoglalta a helyünket.
- Lis! Gyere le! - szóltam neki, mire komótosan leszállt a padról.
- Szép kutya. - jegyezte meg Liam, mikor leültünk.
- Köszönöm, hogy megvédtél. - mondtam.
- Szívesen. - válaszolt és elmosolyodott. - Neked mindig ilyen mozgalmas a napod?
- Nem. Általában csupa unalom. - vallottam be.
- Mi van azzal a sráccal? - kérdezte hirtelen.
- Colelal? Hát, igazából magam sem tudom. Azt hiszem, mi most járunk. - válaszoltam őszintén.
- Hmmmm. - suttogta alig hallhatóan és felém fordult.
- Mi az? - kíváncsiskodtam.
Nem felelt, csak mosolygott és a szemembe nézett. Egyre közelebb hajolt hozzám. A szívem, szinte kiesett a helyéről. Az orrunk már majdnem összeért, mikor elhúzódtam. Liam értetlenül nézett rám.
- Nem tehetem ezt Colelal, és te sem teheted meg Debbel.
- Igazad van. - értett velem egyet és felállt a padról. - Azt hiszem, most jobb ha elmegyek.
A kapu felé indult.
- Sajnálom. - mondtam, mert úgy is éreztem.
Amióta megláttam, csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak megcsókolna. De akkor sem tehetem ezt Colelal, ha szívem szakad is meg.
Kikísértem Liamet a kapuig, majd elköszöntem tőle. Már majdnem eltűnt a kanyarban, mikor eszembe jutott a holnapi balhé. Nem engedhetem el anélkül, hogy legalább a telefon számát el ne kérjem. Utána futottam. Éppen telefonált.
- Még sosem történt velem ilyen. - mondta a telefonba. - Visszautasított.
Lecsapta a telefont és megállt. Biztosan meghallotta, hogy mögötte vagyok.
- Ne haragudj! Csak a számodat akarom elkérni. Tudod, nem akarom, hogy valami bajod essen. - szabadkoztam.
- OK. - egyezett bele. - Add ide a mobilod.
Kihalásztam a zsebemből a telóm, és oda nyújtottam neki. Beírta a számát, majd hirtelen megcsörrent a telefonja.
- Már rég el akartam kérni a számod. - mondta. - Most már tényleg mennem kell. Szia. - köszönt, majd megfordult és elment.
Lassan haza sétáltam, majd vissza mentem a padomhoz,és azon töprengtem, vajon milyen lett volna az a csók. A telefonom zavart meg a gondolkodásban. SMS érkezett.
"Nem jössz át? xX" - kérdezte Cole.
Az igazság az, hogy a fejemben kavarogtak a gondolatok és hulla fáradt voltam, ezért lemondtam.
"Majd holnap. ;) Hulla fáradt vagyok. Bocsi :* "
Pár perc múlva jött a válasz.
"Ok! Holnap 10 nálunk :)"
Azon filóztam, hogy hogyan juthatnék be, mikor eszembe jutott, hogy felhívhatnám Davet.
- Tessék. - szólt bele a telefonba.
- Szia, Kris vagyok. Be szeretnék menni. Hol vagy?
-Teddel hülyülünk a parkban. - mondta. - Ha kell a kulcs gyere el.
- Ok. 10 perc múlva ott vagyok. - jelentettem ki és letettem a telefonom.
Előszedtem a biciklim és elindultam a parkba. Tényleg 10 perc volt, míg oda értem.
- Sziasztok srácok. - köszöntem.
Ted rám nézett és elmosolyodott.
- Ő a nővéred? - kérdezte Davet.- Nem így írtad le.
Vajon mit mondott rólam a lökött öcsém? Mindegy, nem érdekel, csak az ágyamat akarom.
- Ide adod a kulcsot? - kérleltem Davidet.
- Kris, ő itt Ted. Ted, ő a hülye nővérem Kris. - mutatott be minket egymásnak, majd oda dobta nekem a kulcsot.
- Kösz. - mondtam és megfordultam, hogy elmenjek.
- Nem maradsz még? - kérdezte Ted.
- Nem. - vágtuk rá egyszerre Davvel.
- Sziasztok srácok. - köszöntem el, és felültem a biciklire, majd haza mentem.
A délután pihenéssel és zene hallgatással telt. Anyáék csak késő este értek haza, mikor már aludtam, szóval nem beszéltem velük. Dave pedig azért duzzogott, mert aztán folyton rólam kérdezgette őt Ted. Ez a nap zűrös volt.
- Kristen?! - szólt bele Teresa.
- Igen? - vettem fel a telefont hulla fáradtan. 5 óra alvás, azért nem valami sok.
- Be tudnál ma jönni? - kérdezte. - Sam lebetegedett, és nincs most más, akit felhívhatnék.
- Rendben. - egyeztem bele. - 8-ra ott vagyok.
- Megmentettél! Köszi! - mondta és letette a telefont.
Na szép! Életem első bulija, és ki sem tudom aludni magam. Írtam egy sms-t Colenak.
"Sajnos, ma is dolgoznom kell. xX"
Nem jött válasz. Biztosan még alszik. Kellett pár perc, hogy a reggeli kómámban felfogjam mire is vállalkoztam. Felkeltem és lezuhanyoztam, majd megszárítottam a haja, és megcsináltam a sminkem. Anya és apa már rég elmentek, de David még aludt. Megírtam a szokásos cetlit, ami most kiegészült azzal, hogy főzzön valamit ebédre, mert nincs itthon semmi. Mire mindennel elkészültem, már késében voltam.
15 perc késéssel nyitottam a fagyizóban. Az első dolgom az volt, hogy megittam a reggeli kávém, amire otthon nem volt időm.
Délelőtt elég kevesen voltak, ami azért jó, mert elég kómás voltam. Délben kaptam választ az sms-re, amit még "hajnalban" küldtem neki.
"El ne aludj! :) Holnap találkozunk! My girlfriend xX"
Elmosolyodtam, mikor elolvastam az sms-t. Úgy döntöttem, hogy iszok még egy kávét. Ez nem azt jelenti, hogy koffein függő vagyok, csupán csak azt, hogy máshogy nem tudtam volna nyitva tartani a szemem.
1 órakor is jött egy sms. Reméltem, hogy Cole írt.
"2-kor zárj be. Köszi, Teresa."
Őszintén szólva jobban örültem ennek a hírnek abban a pillanatnak, mint bármi másnak. Ez azt jelenti, hogy már csak 1 óra "szenvedés" vár rám.
Egyre kevesebben tévedtek be a fagyizóba, a nagy melegben. Fél egykor megszólalt az ajtó felé akasztott csengő.
Fel álltam a székről, és fel sem nézve unottan feltettem a kérdést.
- Mit szeretnél?
- Szia, szép lány. - köszönt Liam.
- Oh. Szia. - mondtam. - Bocsi, de nemsoká zárok. Kérsz valamit?
- Jó, akkor haza kísérlek. - jelentette ki. - Elképesztő, hogy te még ma is dolgozol. - csodálkozott.
- Muszáj voltam bejönni. - mondtam.
Leült a pult mellé egy székre és elővette vette a telefonját. Fél órán át egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ránéztem az órára, és elkezdtem össze pakolni. Mikor Liam látta, hogy már mindennel készen vagyok felállt és megvárt az ajtóban.
- Most merre, szép lány?
- Jobbra. - mondtam és szinte egyszerre indultunk el.
- Meddig tartott a buli? - kérdezte.
- Nem tudom. Én hajnal 2-ig maradtam.
- Láttam, jól elvoltál. - jegyezte meg gúnyosan.
- Mi van?? - akadtam ki. Semmi köze hozzá, hogy én kivel csókolózom. Neki van barátnője, aki még ráadásul rendes is.
- Láttalak titeket. - válaszolt alig hallhatóan.
- És ti? Hova mentetek még a buli után? - próbáltam elterelni a témát.
- Hozzám. - mondta és elmosolyodott.
- Itt balra. - utasítottam, majd lefordultunk.
3 ismerős férfi állt a házunkkal szemben. Az egyik nagyon hasonlított arra a srácra, aki a buliban fogdosott. Hirtelen megálltam, mert megijedtem a felismerésemtől.
- Mi a baj!? Kris? - kérdezte Liam.
- Azok....a férfiak....-dadogtam és rájuk mutattam.
Oda nézett, és láttam rajta, hogy érti mire gondolok.
- A buliról. - fejezte be a mondatom.
Megfogta a kezem, mert látta, hogy remegek.
- Melyik ház a tietek? - kérdezte.
Egy emeletes citromsárga házra mutattam. Megszorítottam a kezét. Rám nézett és bátorítóan elmosolyodott.
Elindultunk a házunk felé, és a 3 férfi is elindult felénk.
- Helló, cicám. - szólalt meg a középső.
Megpróbáltuk kikerülni őket, és nem figyelni rájuk, de elállták az utunkat.
- Ne menj el, baby. - cukkolt minket a jobb oldalon álló fickó.
- Akadjatok le a csajomról. - mondta Liam.
Jézusom! Azt mondta, hogy a "csajom". Annyira örültem ennek az egy szónak, hogy egy pillanatra elfelejtettem, hogy bajban vagyunk.
- Keménykedsz? - lépett előrébb a bal oldalon álló férfi.
- Jobb, ha most elmentek! - jelentette ki Liam és a férfi elé állt, majd a zsebébe nyúlt a telefonjáért. - Nem csak neked vannak barátaid.
- Jól van. Holnap 4 órakor, a Téren. - jelentette ki a középső srác, majd utat engedett nekünk.
Liam keresztül húzott a férfiakon, majd a házunk felé indultunk. Még mindig remegett a kezem az ijedtségtől. "Mi lett volna ha Liam nem kísér haza?"- egyfolytában ez a kérdés járt a fejemben. Megálltunk a kapu előtt.
- Nem jössz be? - kérdeztem.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de nem bírtam elengedni.
- Jól van. - egyezett bele.
Bementünk a kapun, fel a lépcsőn az ajtó elé. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de zárva volt. Liam elnevette magát.
- Kizártad magad? - kérdezte.
- Nem. A lökött öcsém zárt ki. - mondtam. - Ne nevess már!- én is elnevettem magam.
- Ha még van kedved maradni, hátul leülhetünk a padra. - ajánlottam fel a kert végében levő padot.
Bólintott egyet. Fájó szívvel ugyan, de elengedtem a kezét, és mutattam az utat. A kert végében van egy nagy diófa. Az alá kihisztiztem egy padot, ahová kijárhatok gondolkodni és zenét hallgatni.
- Ez nem lehet igaz! - fakadt ki belőlem.
Lisa, a 2 éves újfundlandi kutya kölyök elfoglalta a helyünket.
- Lis! Gyere le! - szóltam neki, mire komótosan leszállt a padról.
- Szép kutya. - jegyezte meg Liam, mikor leültünk.
- Köszönöm, hogy megvédtél. - mondtam.
- Szívesen. - válaszolt és elmosolyodott. - Neked mindig ilyen mozgalmas a napod?
- Nem. Általában csupa unalom. - vallottam be.
- Mi van azzal a sráccal? - kérdezte hirtelen.
- Colelal? Hát, igazából magam sem tudom. Azt hiszem, mi most járunk. - válaszoltam őszintén.
- Hmmmm. - suttogta alig hallhatóan és felém fordult.
- Mi az? - kíváncsiskodtam.
Nem felelt, csak mosolygott és a szemembe nézett. Egyre közelebb hajolt hozzám. A szívem, szinte kiesett a helyéről. Az orrunk már majdnem összeért, mikor elhúzódtam. Liam értetlenül nézett rám.
- Nem tehetem ezt Colelal, és te sem teheted meg Debbel.
- Igazad van. - értett velem egyet és felállt a padról. - Azt hiszem, most jobb ha elmegyek.
A kapu felé indult.
- Sajnálom. - mondtam, mert úgy is éreztem.
Amióta megláttam, csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak megcsókolna. De akkor sem tehetem ezt Colelal, ha szívem szakad is meg.
Kikísértem Liamet a kapuig, majd elköszöntem tőle. Már majdnem eltűnt a kanyarban, mikor eszembe jutott a holnapi balhé. Nem engedhetem el anélkül, hogy legalább a telefon számát el ne kérjem. Utána futottam. Éppen telefonált.
- Még sosem történt velem ilyen. - mondta a telefonba. - Visszautasított.
Lecsapta a telefont és megállt. Biztosan meghallotta, hogy mögötte vagyok.
- Ne haragudj! Csak a számodat akarom elkérni. Tudod, nem akarom, hogy valami bajod essen. - szabadkoztam.
- OK. - egyezett bele. - Add ide a mobilod.
Kihalásztam a zsebemből a telóm, és oda nyújtottam neki. Beírta a számát, majd hirtelen megcsörrent a telefonja.
- Már rég el akartam kérni a számod. - mondta. - Most már tényleg mennem kell. Szia. - köszönt, majd megfordult és elment.
Lassan haza sétáltam, majd vissza mentem a padomhoz,és azon töprengtem, vajon milyen lett volna az a csók. A telefonom zavart meg a gondolkodásban. SMS érkezett.
"Nem jössz át? xX" - kérdezte Cole.
Az igazság az, hogy a fejemben kavarogtak a gondolatok és hulla fáradt voltam, ezért lemondtam.
"Majd holnap. ;) Hulla fáradt vagyok. Bocsi :* "
Pár perc múlva jött a válasz.
"Ok! Holnap 10 nálunk :)"
Azon filóztam, hogy hogyan juthatnék be, mikor eszembe jutott, hogy felhívhatnám Davet.
- Tessék. - szólt bele a telefonba.
- Szia, Kris vagyok. Be szeretnék menni. Hol vagy?
-Teddel hülyülünk a parkban. - mondta. - Ha kell a kulcs gyere el.
- Ok. 10 perc múlva ott vagyok. - jelentettem ki és letettem a telefonom.
Előszedtem a biciklim és elindultam a parkba. Tényleg 10 perc volt, míg oda értem.
- Sziasztok srácok. - köszöntem.
Ted rám nézett és elmosolyodott.
- Ő a nővéred? - kérdezte Davet.- Nem így írtad le.
Vajon mit mondott rólam a lökött öcsém? Mindegy, nem érdekel, csak az ágyamat akarom.
- Ide adod a kulcsot? - kérleltem Davidet.
- Kris, ő itt Ted. Ted, ő a hülye nővérem Kris. - mutatott be minket egymásnak, majd oda dobta nekem a kulcsot.
- Kösz. - mondtam és megfordultam, hogy elmenjek.
- Nem maradsz még? - kérdezte Ted.
- Nem. - vágtuk rá egyszerre Davvel.
- Sziasztok srácok. - köszöntem el, és felültem a biciklire, majd haza mentem.
A délután pihenéssel és zene hallgatással telt. Anyáék csak késő este értek haza, mikor már aludtam, szóval nem beszéltem velük. Dave pedig azért duzzogott, mert aztán folyton rólam kérdezgette őt Ted. Ez a nap zűrös volt.
2013. augusztus 7., szerda
8. fejezet
Két nagyszerű dolog van a mai napban. Az első, hogy nem kell dolgoznom. A második pedig, hogy ma van a buli. Délben keltem fel, ami azt jelenti, hogy ebéddel indult a nap. Imádok későn kelni és sokáig lustálkodni. Legszívesebben egész nap pizsiben lennék, ami azért elég fura lenne.
Álmosan lépdeltem le a lépcsőn, a kedvenc macis hálóingemben. Dave éppen akkor terített meg.
- Jó reggelt! - köszönt és letette a tányért ami, éppen a kezében volt.
- Neked is. - mondtam kómásan. - Mi lesz az ebéd?
- Hát, anya tegnap este még főzött gyümölcs levest, én meg főztem ki tésztát. Szerintem még van túró. - mondta és a többi tányért is elhelyezte az asztalon.
Szokás szerint megittam a reggeli kávém, ami nélkül nem indul a nap. Fél 1-kor haza ért anya és apa a munkából.
- Sziasztok. - köszöntek szinte egyszerre.
Csendben ebédeltünk. Mikor végeztünk, óvatosan felhoztam a témát.
- Apa? Meddig maradhatok a buliban? - kérdeztem óvatosan és megpróbáltam a lehető legszebb mosolyommal rá nézni.
- Mikorra is kell menned? - kérdezett vissza.
- 8-ra. - válaszoltam. - Ty is ott lesz! - mondtam rögtön utána.
- Jó, akkor legyen mondjuk......max. hajnal 2! - mondta és anyára nézett. Anya nem nagyon értett egyet vele, de végül bele egyezett.
Tény, hogy mindig is apa kicsi lánya voltam, és mindig is sok mindent megenged nekem. De anya már kemény dió.
- Köszönöm. - ujjongtam és a nyakába ugrottam.
Még mielőtt elmentek, apu felajánlotta, hogy haza hoz majd 2 órakor.
Minden jól alakul. Eddig.....de nem akarom elkiabálni.
Természetesen én mosogattam, ami nem meglepő. Délután semmi dolgom nem volt, és úgy gondoltam, hogy elhívom Samet, hogy segítsen ruhát választani. Mint minden legjobb barát, természetesen, igent mondott és egy óra múlva már itt is volt.
- Helló belló!! - köszönt Sam.
- Hali. Annyira rossz, hogy nem tudsz jönni!!
Samet nem engedték el, mert bele keveredett valamibe. Még én sem tudom, hogy mi az a nagy dolog, mert nem szívesen beszél róla, én pedig nem faggatom.
- Hát igen. Na jó! Fogjunk bele! - mondta és elindult a szobám felé az emeletre.
A szekrényhez rohant, és kinyitotta. Egyesével szólta le a ruháimat. Végül egy krém színű és egy kék koktél ruha maradt.
- Próbáld fel mindkettőt! - javasolta Sam és először oda adta nekem a kéket.
Engedelmeskedtem, és felvettem a ruhát egy fekete magassarkúval.
- Ez tök jó! - mondta Samy. - Most a másikat is.
Nekem ez jobban tetszik, mint a kék, szóval minden bizonnyal ezt veszem fel. Samnek azonban a kék jön be.
- A kék legyen! - jelentette ki Sam.
- Nem. Én ezt veszem fel! - vitatkoztam vele.
- Jó, de akkor anyud krém színű lapos talpú cipőjét vedd fel vele!! - utasított.
- OK! - egyeztem bele.
Miután mindent kiválasztottunk, kinyúltunk a kanapén és csak beszélgettünk. 4 óráig maradt, mert az anyukája haza hívta. Miután elment, egyre jobban izgultam. A ruhát még vagy 1000-szer felpróbáltam. Felmentem facebookra, és még beszélgettem a régi osztálytársaimmal, mikor megláttam, hogy már 6 óra.
Lezuhanyoztam, és megcsináltam a sminkem. A hajamba göndör tincseket varázsoltam, és felvettem a ruhát, majd a cipőt. Fél 8-ra készültem el. Dave azt hajtogatta, hogy: "Minek öltözöl ki annyira?". Ő nem értheti!! Nem mintha nagyon érdekelt volna a véleménye.
Úgy döntöttem, hogy sétálok, mivel apa visz majd haza. Az oda felé vezető úton kaptam pár füttyöt és "Helló baby!!" - beszólást, de nem hat meg.
Pont 8 órára értem oda. Ty állt a kapuban és fogadta a vendégeket.
- Wow! Csajszi! Csini vagy! - mondta és megölelt.
- Szia Ty. - köszöntem, és kissé elpirultam a bók miatt.
Bementem a házba és próbáltam egy ismerőst keresni, de nem jártam sikerrel. Már több, mint 16 éve lakom itt, de ezeket az embereket még sosem láttam. Kicsit fura. Ezen gondolkodtam, mikor valaki hátulról megölelt. Áradt belőle a piaszag. Elhúzódtam tőle, de nem hagyott békén.
- Még csak fél 9! Ember! Hagyj már békén!! - kiáltottam rá, és elmentem.
Elindultam megkeresni a konyhát, hogy ihassak. . Mindenhol csókolózó párok, és részeg fiúk voltak. Egyre jobban untam a bulit. Az idő elszaladt. Nem soká 10 óra, de már haza akarok menni. Szinte mindenki megtalálta már a társaságot, ahova beillett. Voltak akik felelsz vagy merszet játszottak, és voltak akik csak simán beszélgettek, a bevállalósok üvegeztek. Eldöntöttem, hogy elindulok haza felé, mikor valaki megfogta a csípőm.
- Hey, cicám! - szólalt meg az a srác, aki az előbb is fogdosott, de most pár haverjával jött.
- Hagyj már!! - kérleltem, és ijedtségemben könnyek csordultak le az arcomon.
Olyan közel álltunk az ajtóhoz, hogy csak pár lépés kellett volna. Még sem értem el, mert valaki mindig az utamba állt. Mikor már végleg kilátástalan volt a helyzet, és már zokogtam, egyszer csak nyílt az ajtó. Liam lépett be rajta a barátnőjével. Mikor meglátta a szét folyt sminkem, és hogy mindenem remeg, oda sietett hozzám félre tolva a csajt, akivel érkezett.
- Hagyjátok békén! Takarodjatok! - mondta Liam.
Megijedtek tőle, és ott hagytak. Majdnem össze estem, az ijedtségtől, de Liam megfogott és szorosan magához ölelt. Megnyugodtam a karjaiban.
- Ne ölelgesd már azt az idétlen csajt! Csak tud tán magára vigyázni! - nyafogott a barátnője, és elhúzta az ölelésemből.
- Sajnálom! - súgta a fülembe Liam, mielőtt még eltávolodott volna tőlem.
Ott maradtam. Egyedül, és mit ne mondjak, szörnyen néztem ki. Megpróbáltam észre vétlenül elmenni a mosdóba, de megláttam Colet. Oda jött hozzám, de én elfordultam.
- Kris. Minden rendben? - kérdezte Cole.
- Nem igazán. - mondtam.
- Te remegsz! Mi történt?
- Nem akarok róla beszélni! Csak ölelj meg. - kértem.
Szorosan magához vont. Nem tudom meddig tartott, de megnyugodtam. Biztonságban éreztem magam. Már hátrálni akartam, mikor az egyik keze lecsúszott a derekamra, a másik pedig a tarkómra. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd megcsókolt. A szemeim végig csukva voltak, de amikor kinyitottam őket, megláttam Liamet. Csalódottság látszódott rajta.
- Liam baby! Gyere menjünk, ez a buli kezd unalmas lenni! - kérlelte a barátnője.
- Hagyj már Deb! - mondta Liam és felém fordult.
Rá néztem. Szerettem volna bocsánatot kérni, de magam sem értettem miért. Van barátnője, és Cole igazán rendes, jó fej srác.
- Szerintem sincs miért maradnunk. - jelentette ki Liam, és kézen fogva elsétált a barátnőjével.
Cole mélyen a szemembe nézett.
- Kris. Én......egyre jobban kedvellek. - mondta édesen.
- Én is. - vallottam be, mert ez volt az igazság.
Én is kedveltem, de ő nem az a fiú akit én szeretek.
- Lennél a barátnőm? - hozakodott elő a kérdéssel.
Nagyon nehéz döntenem. Liam nem szeret és nem is fog. Gyönyörű barátnője van, aki ráadásul nem is hisztis és valószínű, hogy rendes és aranyos. Cole normális, vicces és kedvelem őt.
- Jól van. - adtam meg magam.
Megint megcsókolt, de ezúttal bátrabban tette. Kézen fogott és besétáltunk a táncolók közé. Innentől, már egész jól telt az este.
Colelal rengeteget táncoltunk és beszélgettünk. 2 órakor csörgött a telefonom. Apa volt az és szólt, hogy jött értem. Kaptam egy búcsú csókot, majd kimentem a kocsihoz.
3 óra fele aludtam el. Kavarogtak bennem a gondolatok.
Álmosan lépdeltem le a lépcsőn, a kedvenc macis hálóingemben. Dave éppen akkor terített meg.
- Jó reggelt! - köszönt és letette a tányért ami, éppen a kezében volt.
- Neked is. - mondtam kómásan. - Mi lesz az ebéd?
- Hát, anya tegnap este még főzött gyümölcs levest, én meg főztem ki tésztát. Szerintem még van túró. - mondta és a többi tányért is elhelyezte az asztalon.
Szokás szerint megittam a reggeli kávém, ami nélkül nem indul a nap. Fél 1-kor haza ért anya és apa a munkából.
- Sziasztok. - köszöntek szinte egyszerre.
Csendben ebédeltünk. Mikor végeztünk, óvatosan felhoztam a témát.
- Apa? Meddig maradhatok a buliban? - kérdeztem óvatosan és megpróbáltam a lehető legszebb mosolyommal rá nézni.
- Mikorra is kell menned? - kérdezett vissza.
- 8-ra. - válaszoltam. - Ty is ott lesz! - mondtam rögtön utána.
- Jó, akkor legyen mondjuk......max. hajnal 2! - mondta és anyára nézett. Anya nem nagyon értett egyet vele, de végül bele egyezett.
Tény, hogy mindig is apa kicsi lánya voltam, és mindig is sok mindent megenged nekem. De anya már kemény dió.
- Köszönöm. - ujjongtam és a nyakába ugrottam.
Még mielőtt elmentek, apu felajánlotta, hogy haza hoz majd 2 órakor.
Minden jól alakul. Eddig.....de nem akarom elkiabálni.
Természetesen én mosogattam, ami nem meglepő. Délután semmi dolgom nem volt, és úgy gondoltam, hogy elhívom Samet, hogy segítsen ruhát választani. Mint minden legjobb barát, természetesen, igent mondott és egy óra múlva már itt is volt.
- Helló belló!! - köszönt Sam.
- Hali. Annyira rossz, hogy nem tudsz jönni!!
Samet nem engedték el, mert bele keveredett valamibe. Még én sem tudom, hogy mi az a nagy dolog, mert nem szívesen beszél róla, én pedig nem faggatom.
- Hát igen. Na jó! Fogjunk bele! - mondta és elindult a szobám felé az emeletre.
A szekrényhez rohant, és kinyitotta. Egyesével szólta le a ruháimat. Végül egy krém színű és egy kék koktél ruha maradt.
- Próbáld fel mindkettőt! - javasolta Sam és először oda adta nekem a kéket.
Engedelmeskedtem, és felvettem a ruhát egy fekete magassarkúval.
- Ez tök jó! - mondta Samy. - Most a másikat is.
Nekem ez jobban tetszik, mint a kék, szóval minden bizonnyal ezt veszem fel. Samnek azonban a kék jön be.
- A kék legyen! - jelentette ki Sam.
- Nem. Én ezt veszem fel! - vitatkoztam vele.
- Jó, de akkor anyud krém színű lapos talpú cipőjét vedd fel vele!! - utasított.
- OK! - egyeztem bele.
Miután mindent kiválasztottunk, kinyúltunk a kanapén és csak beszélgettünk. 4 óráig maradt, mert az anyukája haza hívta. Miután elment, egyre jobban izgultam. A ruhát még vagy 1000-szer felpróbáltam. Felmentem facebookra, és még beszélgettem a régi osztálytársaimmal, mikor megláttam, hogy már 6 óra.
Lezuhanyoztam, és megcsináltam a sminkem. A hajamba göndör tincseket varázsoltam, és felvettem a ruhát, majd a cipőt. Fél 8-ra készültem el. Dave azt hajtogatta, hogy: "Minek öltözöl ki annyira?". Ő nem értheti!! Nem mintha nagyon érdekelt volna a véleménye.
Úgy döntöttem, hogy sétálok, mivel apa visz majd haza. Az oda felé vezető úton kaptam pár füttyöt és "Helló baby!!" - beszólást, de nem hat meg.
Pont 8 órára értem oda. Ty állt a kapuban és fogadta a vendégeket.
- Wow! Csajszi! Csini vagy! - mondta és megölelt.
- Szia Ty. - köszöntem, és kissé elpirultam a bók miatt.
Bementem a házba és próbáltam egy ismerőst keresni, de nem jártam sikerrel. Már több, mint 16 éve lakom itt, de ezeket az embereket még sosem láttam. Kicsit fura. Ezen gondolkodtam, mikor valaki hátulról megölelt. Áradt belőle a piaszag. Elhúzódtam tőle, de nem hagyott békén.
- Még csak fél 9! Ember! Hagyj már békén!! - kiáltottam rá, és elmentem.
Elindultam megkeresni a konyhát, hogy ihassak. . Mindenhol csókolózó párok, és részeg fiúk voltak. Egyre jobban untam a bulit. Az idő elszaladt. Nem soká 10 óra, de már haza akarok menni. Szinte mindenki megtalálta már a társaságot, ahova beillett. Voltak akik felelsz vagy merszet játszottak, és voltak akik csak simán beszélgettek, a bevállalósok üvegeztek. Eldöntöttem, hogy elindulok haza felé, mikor valaki megfogta a csípőm.
- Hey, cicám! - szólalt meg az a srác, aki az előbb is fogdosott, de most pár haverjával jött.
- Hagyj már!! - kérleltem, és ijedtségemben könnyek csordultak le az arcomon.
Olyan közel álltunk az ajtóhoz, hogy csak pár lépés kellett volna. Még sem értem el, mert valaki mindig az utamba állt. Mikor már végleg kilátástalan volt a helyzet, és már zokogtam, egyszer csak nyílt az ajtó. Liam lépett be rajta a barátnőjével. Mikor meglátta a szét folyt sminkem, és hogy mindenem remeg, oda sietett hozzám félre tolva a csajt, akivel érkezett.
- Hagyjátok békén! Takarodjatok! - mondta Liam.
Megijedtek tőle, és ott hagytak. Majdnem össze estem, az ijedtségtől, de Liam megfogott és szorosan magához ölelt. Megnyugodtam a karjaiban.
- Ne ölelgesd már azt az idétlen csajt! Csak tud tán magára vigyázni! - nyafogott a barátnője, és elhúzta az ölelésemből.
- Sajnálom! - súgta a fülembe Liam, mielőtt még eltávolodott volna tőlem.
Ott maradtam. Egyedül, és mit ne mondjak, szörnyen néztem ki. Megpróbáltam észre vétlenül elmenni a mosdóba, de megláttam Colet. Oda jött hozzám, de én elfordultam.
- Kris. Minden rendben? - kérdezte Cole.
- Nem igazán. - mondtam.
- Te remegsz! Mi történt?
- Nem akarok róla beszélni! Csak ölelj meg. - kértem.
Szorosan magához vont. Nem tudom meddig tartott, de megnyugodtam. Biztonságban éreztem magam. Már hátrálni akartam, mikor az egyik keze lecsúszott a derekamra, a másik pedig a tarkómra. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd megcsókolt. A szemeim végig csukva voltak, de amikor kinyitottam őket, megláttam Liamet. Csalódottság látszódott rajta.
- Liam baby! Gyere menjünk, ez a buli kezd unalmas lenni! - kérlelte a barátnője.
- Hagyj már Deb! - mondta Liam és felém fordult.
Rá néztem. Szerettem volna bocsánatot kérni, de magam sem értettem miért. Van barátnője, és Cole igazán rendes, jó fej srác.
- Szerintem sincs miért maradnunk. - jelentette ki Liam, és kézen fogva elsétált a barátnőjével.
Cole mélyen a szemembe nézett.
- Kris. Én......egyre jobban kedvellek. - mondta édesen.
- Én is. - vallottam be, mert ez volt az igazság.
Én is kedveltem, de ő nem az a fiú akit én szeretek.
- Lennél a barátnőm? - hozakodott elő a kérdéssel.
Nagyon nehéz döntenem. Liam nem szeret és nem is fog. Gyönyörű barátnője van, aki ráadásul nem is hisztis és valószínű, hogy rendes és aranyos. Cole normális, vicces és kedvelem őt.
- Jól van. - adtam meg magam.
Megint megcsókolt, de ezúttal bátrabban tette. Kézen fogott és besétáltunk a táncolók közé. Innentől, már egész jól telt az este.
Colelal rengeteget táncoltunk és beszélgettünk. 2 órakor csörgött a telefonom. Apa volt az és szólt, hogy jött értem. Kaptam egy búcsú csókot, majd kimentem a kocsihoz.
3 óra fele aludtam el. Kavarogtak bennem a gondolatok.
2013. augusztus 4., vasárnap
7. fejezet
8 órakor kinyílt a szemem, de nem bírtam vissza aludni a kíváncsiságtól. A fejembe vettem, hogy délelőtt elmegyek Colehoz, mivel délután dolgoznom kell. Írtam neki egy sms-t.
"Ébren vagy? Délelőtt mikor mehetek? Kris"
Türelmetlenül vártam a választ. Pár perc múlva csörgött a telefonom.
"Most már, igen. :) 1 óra múlva a házunk előtt. C."
1 órát kaptam készülődésre, ami elég nyomasztó. Utálok sietni, mert olyankor mindig elfelejtek valamit. A gyomrom görcsben volt, szóval a reggelire szánt időt máris megspóroltam. Amíg a sminkem csináltam fejben össze állítottam kb. 3 variációt, hogy mit vehetnék fel. A második mellett döntöttem, ami egy virágos ruhából állt. Indulásra készen voltam. Lesiettem a lépcsőn, mikor megláttam azt a bizonyos listát. Miért pont most? Majd Dave bevásárol.
- David!!! - kiáltottam fel az emeletre.
- Mi van? - ordított kómásan.
- Bevásárolsz?? Itt a lista az asztalon. - kérleltem.
- Te szoktál, nem én!!
Itt az ideje bevetnem a "titkos fegyvert". Ez általában beválik.
- Ha nem mész el a boltba......elmondom apuéknak, hogy a múltkor ellógtál itthonról.
- Nem tennéd.
- De!
5 perc múlva lent volt a földszinten és figyelt, hogy mit hol vegyen. Néha azért előny, ha van egy testvéred. Adtam egy puszit Davenek, amiért ilyen rendes, hogy elmegy helyettem, majd elindultam.
Az igazság az, hogy tényleg féltékeny voltam. Miért? - tettem fel magamban a kérdést újra és újra. Utálom bevallani, de nem tudom a választ. Jobban siettem ki a gátra, mint eddig valaha.
Kicsit késtem, ami azért nem a világ vége. Cole már a kapuban várt.
- Helló, Kris. - köszönt oda nekem.
- Szia. - mondtam és a kerítésnek támasztottam a biciklim.
- Clara már itt van, csak bement a házba egy pohár üdítőért.
- Jól van, akkor itt megvárom. - jelentettem ki és oda álltam Cole mellé.
5 perc múlva egy 7 éves kislány lépett ki az ajtón és oda szaladt hozzánk.
- Kristen, ő itt Clara. - mutatott be Cole.
- Szia, te vagy az a szép lány? - kérdezte aranyosan Clar.
Cole alig észre vehetően bólintott egyet, majd rám mosolygott
- Clara, gyere haza, megyünk kirándulni. - hallatszott egy női hang.
Biztosan az édesanyja volt. Clar elköszönt és haza sétált.
Hatalmas kő esett le a szívemről, és ezt szerintem Cole is észre vette.
- Nos? Mit szólsz? - nevetett ki Cole.
- Hát...örülök. - vallottam be. - Többiek? - kérdeztem, mert megpróbáltam témát váltani.
- Még alszanak. Holnap este itt nálunk buli lesz. Van kedved eljönni? - invitált a partira.
- Jól van! - egyeztem bele.
Ty lépett ki kómásan az ajtón, és oda sétált hozzánk, majd adott nekem két puszi.
- Helló csajszi. - köszönt Ty. Senki más nem hív csajszinak, csak ő.
- Szia. - mondtam.
- Kris. Itt most fontos dolgokról van szó! - mondta komolyan, mire egyre kíváncsibb lettem. - Hol tudunk piát venni a bulira?
- Ti sehol! - válaszoltam őszintén. - Nem is vagytok még 18 évesek!!
- Megoldjuk. - legyintett és össze nézett Colelal, majd hangos nevetésben törtek ki.
Nem kérdeztem rá, hogy mi volt, mert őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Biztosan valami vicces story.
- Jól van srácok, majd holnap találkozunk, de most mennem kell. Délután dolgozom. - köszöntem el.
- Szia. Hol dolgozol? - kérdezte Ty.
- Egy fagyizóban, nem messze a házunktól. - mondtam, és a biciklimhez mentem.
Még pár percig beszélgettünk, de aztán sajnos mennem kellett.
Fél 11-kor értem haza, és örültem mikor megláttam a szatyrokat a konyhában. Gyorsan megterítettem, majd ebédeltem. Igaz korán, de nem is reggeliztem, szóval elég éhes voltam. Elmosogattam, majd kijavítottam a sminkem, és felvettem egy másik felsőt. Lényegében munkára kész voltam, de még egy órám volt. Úgy döntöttem, hogy mégis csak bemegyek, hisz Cat is kimentett a múltkor. Elköszöntem Davetől, majd elindultam a fagyizóba.
Mikor beértem, Cat éppen egy lányt szolgált ki. Mikor észre vett, nagyon megörült nekem és azonnal lelépett.
3 óráig minden simán ment, de aztán megjelent a fagyizóban Cole, Ty és Dom, ami nem is lenne baj, ha nem jött volna be éppen akkor Liam.
A fiúk már éppen menni akartak, mikor Ty vissza szólt az ajtóból.
- Holnap 8-kor a gáton, csajszi.
Elmentek, hogy beszerezzenek még "ezt azt" a bulira.
- Mi lesz holnap Kris? - kérdezte Liam.
- Hát egy buli, de igazából nem tudom, hogy elárulhatom e neked. - mondtam őszintén.
Megcsörrent a telefonja.
- Bocs...ezt fel kell vennem. Majd találkozunk. - mondta és rám kacsintott.
Ki sétált a fagyizóból a telefonjával a kezében. Nem jött vissza. "Vajon,hogy értette, hogy találkozunk?" - ez az egy kérdés járt a fejemben egész délután.
A nap hátralevő része unalmasan telt. Csak egy pár ember volt már. 7 órakor letelt a munka időm, és haza mentem. Együtt vacsoráztunk, majd elmentünk unokatesómékhoz. 10 óra fele értünk haza. Örültem, hogy aludhatok és ledőltem az ágyra.
"Ébren vagy? Délelőtt mikor mehetek? Kris"
Türelmetlenül vártam a választ. Pár perc múlva csörgött a telefonom.
"Most már, igen. :) 1 óra múlva a házunk előtt. C."
1 órát kaptam készülődésre, ami elég nyomasztó. Utálok sietni, mert olyankor mindig elfelejtek valamit. A gyomrom görcsben volt, szóval a reggelire szánt időt máris megspóroltam. Amíg a sminkem csináltam fejben össze állítottam kb. 3 variációt, hogy mit vehetnék fel. A második mellett döntöttem, ami egy virágos ruhából állt. Indulásra készen voltam. Lesiettem a lépcsőn, mikor megláttam azt a bizonyos listát. Miért pont most? Majd Dave bevásárol.
- David!!! - kiáltottam fel az emeletre.
- Mi van? - ordított kómásan.
- Bevásárolsz?? Itt a lista az asztalon. - kérleltem.
- Te szoktál, nem én!!
Itt az ideje bevetnem a "titkos fegyvert". Ez általában beválik.
- Ha nem mész el a boltba......elmondom apuéknak, hogy a múltkor ellógtál itthonról.
- Nem tennéd.
- De!
5 perc múlva lent volt a földszinten és figyelt, hogy mit hol vegyen. Néha azért előny, ha van egy testvéred. Adtam egy puszit Davenek, amiért ilyen rendes, hogy elmegy helyettem, majd elindultam.
Az igazság az, hogy tényleg féltékeny voltam. Miért? - tettem fel magamban a kérdést újra és újra. Utálom bevallani, de nem tudom a választ. Jobban siettem ki a gátra, mint eddig valaha.
Kicsit késtem, ami azért nem a világ vége. Cole már a kapuban várt.
- Helló, Kris. - köszönt oda nekem.
- Szia. - mondtam és a kerítésnek támasztottam a biciklim.
- Clara már itt van, csak bement a házba egy pohár üdítőért.
- Jól van, akkor itt megvárom. - jelentettem ki és oda álltam Cole mellé.
5 perc múlva egy 7 éves kislány lépett ki az ajtón és oda szaladt hozzánk.
- Kristen, ő itt Clara. - mutatott be Cole.
- Szia, te vagy az a szép lány? - kérdezte aranyosan Clar.
Cole alig észre vehetően bólintott egyet, majd rám mosolygott
- Clara, gyere haza, megyünk kirándulni. - hallatszott egy női hang.
Biztosan az édesanyja volt. Clar elköszönt és haza sétált.
Hatalmas kő esett le a szívemről, és ezt szerintem Cole is észre vette.
- Nos? Mit szólsz? - nevetett ki Cole.
- Hát...örülök. - vallottam be. - Többiek? - kérdeztem, mert megpróbáltam témát váltani.
- Még alszanak. Holnap este itt nálunk buli lesz. Van kedved eljönni? - invitált a partira.
- Jól van! - egyeztem bele.
Ty lépett ki kómásan az ajtón, és oda sétált hozzánk, majd adott nekem két puszi.
- Helló csajszi. - köszönt Ty. Senki más nem hív csajszinak, csak ő.
- Szia. - mondtam.
- Kris. Itt most fontos dolgokról van szó! - mondta komolyan, mire egyre kíváncsibb lettem. - Hol tudunk piát venni a bulira?
- Ti sehol! - válaszoltam őszintén. - Nem is vagytok még 18 évesek!!
- Megoldjuk. - legyintett és össze nézett Colelal, majd hangos nevetésben törtek ki.
Nem kérdeztem rá, hogy mi volt, mert őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Biztosan valami vicces story.
- Jól van srácok, majd holnap találkozunk, de most mennem kell. Délután dolgozom. - köszöntem el.
- Szia. Hol dolgozol? - kérdezte Ty.
- Egy fagyizóban, nem messze a házunktól. - mondtam, és a biciklimhez mentem.
Még pár percig beszélgettünk, de aztán sajnos mennem kellett.
Fél 11-kor értem haza, és örültem mikor megláttam a szatyrokat a konyhában. Gyorsan megterítettem, majd ebédeltem. Igaz korán, de nem is reggeliztem, szóval elég éhes voltam. Elmosogattam, majd kijavítottam a sminkem, és felvettem egy másik felsőt. Lényegében munkára kész voltam, de még egy órám volt. Úgy döntöttem, hogy mégis csak bemegyek, hisz Cat is kimentett a múltkor. Elköszöntem Davetől, majd elindultam a fagyizóba.
Mikor beértem, Cat éppen egy lányt szolgált ki. Mikor észre vett, nagyon megörült nekem és azonnal lelépett.
3 óráig minden simán ment, de aztán megjelent a fagyizóban Cole, Ty és Dom, ami nem is lenne baj, ha nem jött volna be éppen akkor Liam.
A fiúk már éppen menni akartak, mikor Ty vissza szólt az ajtóból.
- Holnap 8-kor a gáton, csajszi.
Elmentek, hogy beszerezzenek még "ezt azt" a bulira.
- Mi lesz holnap Kris? - kérdezte Liam.
- Hát egy buli, de igazából nem tudom, hogy elárulhatom e neked. - mondtam őszintén.
Megcsörrent a telefonja.
- Bocs...ezt fel kell vennem. Majd találkozunk. - mondta és rám kacsintott.
Ki sétált a fagyizóból a telefonjával a kezében. Nem jött vissza. "Vajon,hogy értette, hogy találkozunk?" - ez az egy kérdés járt a fejemben egész délután.
A nap hátralevő része unalmasan telt. Csak egy pár ember volt már. 7 órakor letelt a munka időm, és haza mentem. Együtt vacsoráztunk, majd elmentünk unokatesómékhoz. 10 óra fele értünk haza. Örültem, hogy aludhatok és ledőltem az ágyra.
2013. augusztus 1., csütörtök
6. fejezet
Liamet lassan egy hete nem láttam, és Colelal sem találkoztam azóta, hogy megtaláltam a telefonját. Küldött pár sms-t, hogy sajnálja, de nem hat meg. Ha akkor írt volna, talán most minden más lenne. A fagyizóba rendszeresen járok, és Teresa unokahúga Cat is nagyon rendes. Össze barátkoztunk ez alatt a hét alatt. Egy szóval, minden nagyon jól alakul. Ma délután jön Ty, ami eleve feldobja a napom. 1 órakor jár le a műszakom, és aztán rohanok Ty elé a vonathoz. Már dél van, és nagyon izgulok, hogy milyen lesz viszont látni.
Cat is megérkezett a fagyizóba.
- Helló, Kris. - köszönt és bejött a pult mögé.
- Szia, Cat. Még van egy órád.
- Tudom, de te már biztosan szabadulnál. - mondta és elmosolyodott.
- Imádlak Cat. - hálálkodtam és megöleltem. Ő csak nevetett és intett, hogy gyorsan lépjek le, míg meg nem gondolja magát. Nagyon kedves volt, hogy hamarabb jött. Felkaptam a táskám, és még az ajtón vissza szóltam:
- Köszi még egyszer, és jövök neked eggyel.
Csak mosolygott és leült a pultban. Haza mentem ebédeltem, és átöltöztem. Rövid farmer szoknyát vettem fel és kék toppot. Szóltam anyának, hogy elmegyek Ty elé a vasút állomásra és nem tudom mikor érek haza. Fél egykor indultam el otthonról, és pontosan egyre értem oda. A vonat szokás szerint késett.
Fél kettőkor érkezett meg. Az elsők között volt, akik leszálltak, de egy kis időbe került mire megtaláltam, hisz már több éve nem láttam.
- Hey, csajszi! - kiáltott oda nekem Ty.
- Helló. - mondtam és oda mentem hozzá, hogy megöleljem.
Két fiú állt mellette. Nem ismertem őket.
- Tényleg, te még nem is ismered őket. Ő Dominick, de nekünk csak Dom. - mutatott be egy magas, fekete hajú, kék szemű fiút. - Ő pedig Justin. - mondta és rámutatott egy barna hajú, zöld szemű srácra.
- Sziasztok. - köszöntem nekik is.
- Nekem nem jár ölelés? - kérdezte Dom és oda lépett hozzám, hogy megöleljen.
- Hát jó. - megadtam magam és viszonoztam az ölelést.
- Ne kezd már megint! - mondta Justin és elnevette magát.
Tyra néztem, hogy adjon valami segítséget, de csak legyintett.
- És? Hol fogtok lakni? - kíváncsiskodtam.
- Itt nyaral egy barátunk minden nyáron, és hozzá jöttünk. Colenak hívják.
Ugye nem az a Cole akire gondolok. Én vagyok a föld legszerencsétlenebb embere, és ezt újra meg újra be is bizonyítom.
- Közép magas, szőke, zöld szemű??
- Igen.....de honnan ismered? - kérdezte Ty, miközben ellenőrizte, hogy minden csomagja meg van e.
- Elhagyta a telóját és én találtam meg. - válaszoltam őszintén.
- Na ne!! - kiáltott egyet Dom. - Hogy is hívnak?
- Kristen, de a Krist jobban szeretem.
- Te vagy az a Kris......- mondta Justin.
Ty rám nézett és elröhögte magát.
- Mi bajotok?? - kérdeztem kicsit mérgesen.
- Már sokat hallottunk rólad. - magyarázta Justin.
- Mivel Ty az unoka tesóm. - értetlenkedtem.
- Ohóó....nem tőle. - röhögött tovább Dominick.
Megint Tyra néztem, hogy adjon valamiféle magyarázatot, de azt mondta, hogy Cole a lelkére kötötte.
- Elkísérsz minket? - kérdezte Justin és rám kacsintott.
- Jól van. - egyeztem bele.
Elmondták a címet. Ráismertem. Nem sétáltunk olyan sokáig, és az idő amúgy is gyorsan telt mivel jó társaságban voltunk. Egy órába telt mire oda értünk. Nem nagyon akartam Colelal találkozni, és ezt meg is mondtam nekik.
- Innen már oda találtok. Az az emeletes fehér ház az. - mutattam rá.
- Miért nem jössz oda? - kérdezte Justin.
- Találkozni akartunk, és nem jött el hiába vártam. - meséltem. - Még egy rohadt sms-t sem tudott küldeni.
- Nekem azt mondta, hogy a szomszéd csaj feltartotta. - mondta Ty, de láthatóan megbánta.
- Óh....jól van. Menjünk. - egyeztem bele és együtt sétáltunk tovább.
Majd megkérdezem, hogy mit akar tőlem. Nem lehet, hogy ő is kihasznál, hisz olyan rendes volt.
Elől mentem, de a hátam mögül suttogást hallottam. Biztosan Tyra haragszanak, amiért elárulta nekem, de én örülök, hogy megtudtam.
Oda értünk a házhoz. Cole már a kapuban várta a srácokat, és mikor meglátott Ty oldalán meglepődött.
- Ty....én nem is tudtam, hogy van barátnőd. - mondta megdöbbenve.
Egyszerre kezdtünk el nevetni, szinte megszólalni sem bírtunk.
- Nem vagyok a csaja. - mondtam és még jobban nevettem.
- Kris, az uncsi tesóm. - mondta Ty.
- Miért nem mondtad, hogy ilyen az uncsid? - mondta Dom, és ő is velünk nevetett.
Vicces volt, meg minden, de attól még nem felejtettem el,amiért oda mentem.
- Cole. Beszélhetnénk? - hívtam félre.
Bólintott, majd arrébb mentünk, hogy a fiúk ne hallják miről beszélünk.
- Miért nem szóltál? - fakadt ki belőlem.
- Feltartottak....sajnálom! - szabadkozott.
- Ja, igen......a szomszéd csaj. Nem is bánom, ha nem akarsz velem találkozni, akkor hagyjuk.
Mérges voltam, de igazából azt sem tudom, hogy miért. Csak pár napja ismerem.
- Féltékeny vagy? - kérdezte és látszott rajta, hogy jól szórakozik.
- Nem...miért lennék? Csak zavar, hogy én vártalak és még egy sms-t sem tudtál volna küldeni.
- A telefonom lemerült, Clara pedig játszani akart.
- Aha....játszani.
- Ne értsd félre. Tudod, mit? Holnap gyere el és bemutatlak neki. - ajánlotta fel.
- Jól van. - mondtam és vissza mentem a srácokhoz.
Elköszöntem tőlük és elindultam haza. Négy órára értem haza. A délután hátra maradt részében nem csináltam semmit, csak pihentem és olvastam. Este, mikor anyuék haza értek elmentünk fagyizni, és beszélgettünk. Hajnalban feküdtem le, mivel holnap délutános vagyok, és sokáig aludhatok.
Cat is megérkezett a fagyizóba.
- Helló, Kris. - köszönt és bejött a pult mögé.
- Szia, Cat. Még van egy órád.
- Tudom, de te már biztosan szabadulnál. - mondta és elmosolyodott.
- Imádlak Cat. - hálálkodtam és megöleltem. Ő csak nevetett és intett, hogy gyorsan lépjek le, míg meg nem gondolja magát. Nagyon kedves volt, hogy hamarabb jött. Felkaptam a táskám, és még az ajtón vissza szóltam:
- Köszi még egyszer, és jövök neked eggyel.
Csak mosolygott és leült a pultban. Haza mentem ebédeltem, és átöltöztem. Rövid farmer szoknyát vettem fel és kék toppot. Szóltam anyának, hogy elmegyek Ty elé a vasút állomásra és nem tudom mikor érek haza. Fél egykor indultam el otthonról, és pontosan egyre értem oda. A vonat szokás szerint késett.
Fél kettőkor érkezett meg. Az elsők között volt, akik leszálltak, de egy kis időbe került mire megtaláltam, hisz már több éve nem láttam.
- Hey, csajszi! - kiáltott oda nekem Ty.
- Helló. - mondtam és oda mentem hozzá, hogy megöleljem.
Két fiú állt mellette. Nem ismertem őket.
- Tényleg, te még nem is ismered őket. Ő Dominick, de nekünk csak Dom. - mutatott be egy magas, fekete hajú, kék szemű fiút. - Ő pedig Justin. - mondta és rámutatott egy barna hajú, zöld szemű srácra.
- Sziasztok. - köszöntem nekik is.
- Nekem nem jár ölelés? - kérdezte Dom és oda lépett hozzám, hogy megöleljen.
- Hát jó. - megadtam magam és viszonoztam az ölelést.
- Ne kezd már megint! - mondta Justin és elnevette magát.
Tyra néztem, hogy adjon valami segítséget, de csak legyintett.
- És? Hol fogtok lakni? - kíváncsiskodtam.
- Itt nyaral egy barátunk minden nyáron, és hozzá jöttünk. Colenak hívják.
Ugye nem az a Cole akire gondolok. Én vagyok a föld legszerencsétlenebb embere, és ezt újra meg újra be is bizonyítom.
- Közép magas, szőke, zöld szemű??
- Igen.....de honnan ismered? - kérdezte Ty, miközben ellenőrizte, hogy minden csomagja meg van e.
- Elhagyta a telóját és én találtam meg. - válaszoltam őszintén.
- Na ne!! - kiáltott egyet Dom. - Hogy is hívnak?
- Kristen, de a Krist jobban szeretem.
- Te vagy az a Kris......- mondta Justin.
Ty rám nézett és elröhögte magát.
- Mi bajotok?? - kérdeztem kicsit mérgesen.
- Már sokat hallottunk rólad. - magyarázta Justin.
- Mivel Ty az unoka tesóm. - értetlenkedtem.
- Ohóó....nem tőle. - röhögött tovább Dominick.
Megint Tyra néztem, hogy adjon valamiféle magyarázatot, de azt mondta, hogy Cole a lelkére kötötte.
- Elkísérsz minket? - kérdezte Justin és rám kacsintott.
- Jól van. - egyeztem bele.
Elmondták a címet. Ráismertem. Nem sétáltunk olyan sokáig, és az idő amúgy is gyorsan telt mivel jó társaságban voltunk. Egy órába telt mire oda értünk. Nem nagyon akartam Colelal találkozni, és ezt meg is mondtam nekik.
- Innen már oda találtok. Az az emeletes fehér ház az. - mutattam rá.
- Miért nem jössz oda? - kérdezte Justin.
- Találkozni akartunk, és nem jött el hiába vártam. - meséltem. - Még egy rohadt sms-t sem tudott küldeni.
- Nekem azt mondta, hogy a szomszéd csaj feltartotta. - mondta Ty, de láthatóan megbánta.
- Óh....jól van. Menjünk. - egyeztem bele és együtt sétáltunk tovább.
Majd megkérdezem, hogy mit akar tőlem. Nem lehet, hogy ő is kihasznál, hisz olyan rendes volt.
Elől mentem, de a hátam mögül suttogást hallottam. Biztosan Tyra haragszanak, amiért elárulta nekem, de én örülök, hogy megtudtam.
Oda értünk a házhoz. Cole már a kapuban várta a srácokat, és mikor meglátott Ty oldalán meglepődött.
- Ty....én nem is tudtam, hogy van barátnőd. - mondta megdöbbenve.
Egyszerre kezdtünk el nevetni, szinte megszólalni sem bírtunk.
- Nem vagyok a csaja. - mondtam és még jobban nevettem.
- Kris, az uncsi tesóm. - mondta Ty.
- Miért nem mondtad, hogy ilyen az uncsid? - mondta Dom, és ő is velünk nevetett.
Vicces volt, meg minden, de attól még nem felejtettem el,amiért oda mentem.
- Cole. Beszélhetnénk? - hívtam félre.
Bólintott, majd arrébb mentünk, hogy a fiúk ne hallják miről beszélünk.
- Miért nem szóltál? - fakadt ki belőlem.
- Feltartottak....sajnálom! - szabadkozott.
- Ja, igen......a szomszéd csaj. Nem is bánom, ha nem akarsz velem találkozni, akkor hagyjuk.
Mérges voltam, de igazából azt sem tudom, hogy miért. Csak pár napja ismerem.
- Féltékeny vagy? - kérdezte és látszott rajta, hogy jól szórakozik.
- Nem...miért lennék? Csak zavar, hogy én vártalak és még egy sms-t sem tudtál volna küldeni.
- A telefonom lemerült, Clara pedig játszani akart.
- Aha....játszani.
- Ne értsd félre. Tudod, mit? Holnap gyere el és bemutatlak neki. - ajánlotta fel.
- Jól van. - mondtam és vissza mentem a srácokhoz.
Elköszöntem tőlük és elindultam haza. Négy órára értem haza. A délután hátra maradt részében nem csináltam semmit, csak pihentem és olvastam. Este, mikor anyuék haza értek elmentünk fagyizni, és beszélgettünk. Hajnalban feküdtem le, mivel holnap délutános vagyok, és sokáig aludhatok.
2013. július 31., szerda
5. fejezet
Nem az volt akire számítottam. Nem Cole ült a padon. Egy fiú volt, de nem ismertem. Vártam, a fűzfához közel, de nem jött. Hiába maradtam ott, nem ért oda. És ismét valaki, aki kihasznált.
Írtam neki, egy sms-t és haza mentem.
"Én ott voltam. -.-'' "
Éppen haza értem, mikor csörgött a telefon. Teresa volt az. Ha még sem tud felvenni, akkor én megőrülök.
- Halló? - vettem fel félve a telefont.
- Szia, Kris. Csak azért hívlak, mert Liamet sajnos nem tudom alkalmazni, és mivel nincs meg a telefon száma, gondoltam szólok neked és majd te továbbítod. - mondta.
Nem értem mi közöm van nekem ehhez, de azért megkérdezem, hogy miért nem.
- Miért?
- Az unokahúgomnak is kell a nyári munka, és tudod titeket legalább ismerlek. - válaszolt a kérdésemre.
- Jól van.
- Holnap reggel 9-kor találkozunk. - köszönt el Teresa, és letette a telefont.
Legalább nem kell vele minden nap találkoznom, és kínoznom magam, azzal a kérdéssel, hogy "mi lehetett volna?". De azért egy kicsit rossz, hogy valószínűleg nem látom többet. Ez az egy dolog ami bántott abban a pillanatban. Ennek a napnak, már amúgy is mindegy. Úgy pocsék, ahogy van persze egy jó hírtől eltekintve. A melónak nagyon örülök, és talán még annak is, hogy Liam nem lesz a munka társam. Megint csörgött a telefonom. Ez nem lehet igaz! Ma több rossz hírt már, nem tudok elviselni.
- Hey, csajszi. - szólt bele a telefonba egy ismerős hang.
- Ty? - sikítottam.
Ty az egyik kedvenc unoka tesóm. Rengeteget játszottunk, mikor kicsik voltunk, de aztán elköltöztek. Mivel távoli városba mentek, nem találkoztunk már olyan sűrűn.
- Rég láttalak Kris.
- Én is. Miért hívtál? - örültem neki.
- Jövő héten megyünk a városba az egyik haverunkhoz. Találkozunk majd?
- Persze. Mi van veletek? Annyira örülök neked! - mondtam őszintén.
- Semmi különös.
- Jó csaj legalább? - kiabálta valaki a háttérből.
- Bocsi, Kris mennem kell. Majd beszélünk. Szia. - mondta és letette. - Hey, Dom.... - hallottam még a vonalban, aztán megszakadt.
Végre valami jó is történik velem. Kavarogtak bennem a gondolatok.
- Kivel beszéltél? - kérdezte David félkómásan.
- Ty hívott,és mondta, hogy a jövő héten eljönnek. - válaszoltam izgatottan.
- Szuper. - örült ő is velem, de még mindig álmos volt.
- Nem kéne már felöltöznöd? Nem soká dél!
Lement a földszintre ivott egy kis teát, majd a szobájába ment és átöltözött. Én jobb híján arra döntöttem, hogy elkezdem az egyik kötelezőt.
1 óra fele haza jött anya és apa is ebédelni, akkor Dave bejelentette, hogy ő már pedig nem fog itthon unatkozni és elmegy az egyik barátjához. Képzelhetitek mekkora vita lett belőle. Ami igazából még nem is lett volna baj, de apa felkapta rajta a vizet és jött a szokásos duma. "Mi az, hogy csak így bejelented?" vagy a másik "Ki vagy te itt?? Nem kéne engedélyt kérni?" és akkor anyának elege lett. "Utálom, ha az asztalnál veszekedtek!" - mondta és felállt az asztaltól.
Tévedtem. Ez a nap mégis lehet rosszabb. A nagy vitában elfelejtettem mondani, hogy jövőhéten eljön Ty egy pár haverjával. Miután mindenki végzett és elment a dolgára, szokás szerint én maradtam mosogatni. Elpakoltam, és elmosogattam aztán pedig mentem a szobámba unatkozni. Már éppen halálra untam magam, mikor csengettek. Ma mindenkinek van valami baja??
Kinyitottam az ajtót, és megláttam a kapuban az egyik legjobb barátnőm, Samet.
- Helló. - köszönt oda nekem.
- Szia. Hát te?
- Unatkoztam, és gondoltam te is, szóval eljöttem. - magyarázta és bejött a kapun.
- Jól gondoltad. Kérsz inni vagy valamit?
- Egy pohár hideg üdítőt elfogadok. - mondta és bementünk a konyhába.
Kitöltöttem az üdítőt és én is leültem egy székre. Dave lejött a lépcsőn, és kicsit meglepődött, mikor meglátta Samyt a konyhában.
- Szia, Sam. - köszönt David.
Még szólt nekem, hogy ne szóljak anyának, de ő most elmegy hazulról. Azt ígérte, hogy mire haza jönnek ő is haza ér. És ha nem akkor majd falazhatok neki, mint legutóbb.
- Sam, képzeld. Találkoztam egy fiúval.
- És? Helyes? Aranyos? - kíváncsiskodott.
- Igen.....és van barátnője. - mondtam.
- Nem baj, össze hozzuk neked. - vihogott Sam.
- Te őrült vagy. - röhögtem én is vele.
Vele olyan gyorsan eltelt az idő, hogy csak akkor vettük észre, hogy hány óra, mikor Dave berontott az ajtón.
- Itthon vannak? - kérdezte lihegve.
- Nem, még nincsenek. - válaszoltam őszintén.
Sammel össze néztünk és nevettünk. Dave felrohant a szobájába, és úgy tett, mintha nem történt volna semmi.
- Már 6 óra. Azt hiszem megyek. - köszönt el Samy.
- Jól van. Kikísérlek.
Kisétáltunk a kapuig, és elment. Ez a nap fura volt. Egyik hír követte a másikat.
Anya 7 óra fele ért haza, apa pedig valamikor hajnalban. Kivételesen, hamar elaludtam, eléggé megviselt ez a nap.
- Hey, csajszi. - szólt bele a telefonba egy ismerős hang.
- Ty? - sikítottam.
Ty az egyik kedvenc unoka tesóm. Rengeteget játszottunk, mikor kicsik voltunk, de aztán elköltöztek. Mivel távoli városba mentek, nem találkoztunk már olyan sűrűn.
- Rég láttalak Kris.
- Én is. Miért hívtál? - örültem neki.
- Jövő héten megyünk a városba az egyik haverunkhoz. Találkozunk majd?
- Persze. Mi van veletek? Annyira örülök neked! - mondtam őszintén.
- Semmi különös.
- Jó csaj legalább? - kiabálta valaki a háttérből.
- Bocsi, Kris mennem kell. Majd beszélünk. Szia. - mondta és letette. - Hey, Dom.... - hallottam még a vonalban, aztán megszakadt.
Végre valami jó is történik velem. Kavarogtak bennem a gondolatok.
- Kivel beszéltél? - kérdezte David félkómásan.
- Ty hívott,és mondta, hogy a jövő héten eljönnek. - válaszoltam izgatottan.
- Szuper. - örült ő is velem, de még mindig álmos volt.
- Nem kéne már felöltöznöd? Nem soká dél!
Lement a földszintre ivott egy kis teát, majd a szobájába ment és átöltözött. Én jobb híján arra döntöttem, hogy elkezdem az egyik kötelezőt.
1 óra fele haza jött anya és apa is ebédelni, akkor Dave bejelentette, hogy ő már pedig nem fog itthon unatkozni és elmegy az egyik barátjához. Képzelhetitek mekkora vita lett belőle. Ami igazából még nem is lett volna baj, de apa felkapta rajta a vizet és jött a szokásos duma. "Mi az, hogy csak így bejelented?" vagy a másik "Ki vagy te itt?? Nem kéne engedélyt kérni?" és akkor anyának elege lett. "Utálom, ha az asztalnál veszekedtek!" - mondta és felállt az asztaltól.
Tévedtem. Ez a nap mégis lehet rosszabb. A nagy vitában elfelejtettem mondani, hogy jövőhéten eljön Ty egy pár haverjával. Miután mindenki végzett és elment a dolgára, szokás szerint én maradtam mosogatni. Elpakoltam, és elmosogattam aztán pedig mentem a szobámba unatkozni. Már éppen halálra untam magam, mikor csengettek. Ma mindenkinek van valami baja??
Kinyitottam az ajtót, és megláttam a kapuban az egyik legjobb barátnőm, Samet.
- Helló. - köszönt oda nekem.
- Szia. Hát te?
- Unatkoztam, és gondoltam te is, szóval eljöttem. - magyarázta és bejött a kapun.
- Jól gondoltad. Kérsz inni vagy valamit?
- Egy pohár hideg üdítőt elfogadok. - mondta és bementünk a konyhába.
Kitöltöttem az üdítőt és én is leültem egy székre. Dave lejött a lépcsőn, és kicsit meglepődött, mikor meglátta Samyt a konyhában.
- Szia, Sam. - köszönt David.
Még szólt nekem, hogy ne szóljak anyának, de ő most elmegy hazulról. Azt ígérte, hogy mire haza jönnek ő is haza ér. És ha nem akkor majd falazhatok neki, mint legutóbb.
- Sam, képzeld. Találkoztam egy fiúval.
- És? Helyes? Aranyos? - kíváncsiskodott.
- Igen.....és van barátnője. - mondtam.
- Nem baj, össze hozzuk neked. - vihogott Sam.
- Te őrült vagy. - röhögtem én is vele.
Vele olyan gyorsan eltelt az idő, hogy csak akkor vettük észre, hogy hány óra, mikor Dave berontott az ajtón.
- Itthon vannak? - kérdezte lihegve.
- Nem, még nincsenek. - válaszoltam őszintén.
Sammel össze néztünk és nevettünk. Dave felrohant a szobájába, és úgy tett, mintha nem történt volna semmi.
- Már 6 óra. Azt hiszem megyek. - köszönt el Samy.
- Jól van. Kikísérlek.
Kisétáltunk a kapuig, és elment. Ez a nap fura volt. Egyik hír követte a másikat.
Anya 7 óra fele ért haza, apa pedig valamikor hajnalban. Kivételesen, hamar elaludtam, eléggé megviselt ez a nap.
2013. július 30., kedd
4. fejezet
*vissza Kristenhez*
Elég későn aludtam el, ezért nehéz volt reggel korán felkelni. 8 órára kellett beérnem, és én negyed nyolckor még csak ébredeztem. Anya már korán reggel elment dolgozni, és apa sem volt otthon. Ketten maradtunk. Az öcsémre nem bízhattam, hogy felkeltsen, mert ő is sokáig alszik. Jobb híján maradt a telefon, de ugye ott van az a "szundi" gomb, amit elég nehéz megállni.
Negyed nyolckor azonban csörgött a telefonom. Anya az.
- Felkeltél már? - szólt bele a telefonba, mikor felvettem.
- Hát...
- Kristen! Nem késhetsz el pont ma! Öltözz fel és siess!! - szidott le. - Nyolckor betelefonálok, hogy bent vagy e!! - mondta és letette a telefont.
Na szép. Csalódtam volna magamban, ha fel birok kelni időben.
Leszaladtam a földszintre és megittam a szokásos reggeli kávém, ami nélkül nem indulhat a nap. Reggelizni már nem volt időm, nem mintha étvágyam lett volna. A gyomrom görcsben volt annyira izgultam. Megittam az energia italom, és elmostam a poharat, majd felmentem a szobámba felöltözni.
Először is megmostam az arcom és a fogam. Világos színű farmer nadrág és rózsaszín topp mellett döntöttem. A sminkem eléggé elhanyagoltam, mert kicsit késésben voltam. A hajam pedig szokás szerint kivasaltam.
A biciklim már elől volt. Megírtam a szokásos cetlit Davidnek, majd bezártam az ajtót és elindultam. Szerencse, hogy a fagyizó közel van a házunkhoz, így 5 perc alatt oda értem. Leraktam a biciklim, de még így is 10 perccel hamarabb értem oda.
- Szia, szép lány. - mondta valaki mögöttem.
Csak egy valaki hívott így pár nappal ez előtt. Lassan megfordultam, és szembe találtam magam azzal a gyönyörű barna szemű sráccal. Most is jól nézett ki. Fehér póló volt rajta és farmer. A pólóban jól látszott a kidolgozott felsőteste.
- Helló, Liam. - köszöntem neki. - Hát te?
- A fagyizóba jöttem. Szeretnék ide jönni dolgozni a nyárra. Elég közel van a lakásunkhoz. - válaszolta. - Te?
Ez nem lehet igaz! Mire elhatározom, hogy nem is gondolok rá, akkor megjelenik.
- Én is. - vallottam be.
Elindultunk, majd egyszerre léptünk be az ajtón. A bolt vezetője Teresa, egy 40 éves végtelenül kedves nő. Már rég ismerem és abban reménykedem, hogy ez az ismeretség valamiféle előnyt jelent számomra.
- Szia, Kris. - köszönt oda nekem, mikor meglátott minket az ajtóban. - Ki a barátod?
- Helló. Ja, ő Liam.
- Jó napot, Liam Smith. - mutatkozott be.
- Tegezz kérlek, nem vagyok olyan öreg. - mondta Teresa.
- Az állásra szeretnénk jelentkezni.
- Jól van. Kris téged már rég ismerlek, és mindig jót hallok rólad. Téged felveszlek, mert tudom, hogy megbízható vagy. - válaszolt Teresa. Nagy kő esett le a szívemről. - Liam, hát nem tudom. Legyen. Téged is felveszlek, de csak próba időre.
- Köszönöm. - hálálkodtunk egyszerre.
- Holnap 9-re gyertek, és megmutatom mi hol van. Most mennem kell, kölykök. Sziasztok.
Azzal ott hagyott minket. Én megfordultam mit sem törődve Liammel, és elindultam a biciklimhez, hogy haza menjek. Már majdnem elértem a bicómhoz, mikor Liam megfogta a csuklóm.
- Mi az? - kérdeztem kicsit sértődötten.
- Nem értem, hogy mi a bajod?
Nem mondhatom neki azt, hogy nagyon kedvellek, de nem akarok botrányt, mert tudom, hogy van barátnőd. Ezért inkább kerüllek. Istenem, bár ne kéne válaszolnom.
- Veled semmi, bajom. Sőt, szerintem jó fej vagy, de van egy olyan érzésem, hogy nem kéne barátkoznunk.- vallottam be.
- Szeretném, ha.....barátok lennénk. - mondta, és elengedte a kezem.
Hát ez az! Én nem a barátja akarok lenni, hanem a barátnője! Nehéz lesz, de ok.
- Én is! - válaszoltam, és nem bírtam parancsolni a könnyeimnek.
Sírtam. Nem akartam, hogy lássa, de már nem tehettem semmit.
- Te sírsz? - kérdezte édesen.
- Nem. - hüppögtem és elfordultam.
Újból megfogta a kezem, de most magához húzott és szorosan megölelt. A szívem majd kiugrott a helyéről. A könnyek, amik lecsordultak az arcomon, öröm könnyek voltak. Olyan jó illata volt, és imádtam a kezeit érezni a hátamon.
- Cssst - nyugtatott - Jól vagy?
- Igen. - mondtam, és hátrébb léptem az ölelésből. - Szia, Liam.
Elköszöntem, és felültem a biciklire, majd haza mentem. 9 órakor már otthon voltam. Felrohantam a szobámba és sírtam. Annyira szeretem! Miért van barátnője?
Eszembe jutott, hogy anya még nem is tud a munkámról. Felhívtam.
- Szia, anyu! Megkaptam a munkát.
- Kincsem. Jajj, de jó! - örült velem. - Ne haragudj, de dolgoznom kell! Este beszélünk, puszi. - mondta és letette.
Anya is leráz, az öcsém még alszik, én pedig unatkoztam és megint csak arra a barna szemű fiúra tudtam gondolni. A barátnőimet sem akartam felkelteni.
Jött egy sms-em. Cole az.
"Nem találkozunk? Egy óra múlva a gáton? Cole"
Mivel semmi jobb ötletem, és nagyon rendesnek tűnik, bele mentem.
"Jól van. A fűzfánál. Kris" - válaszoltam.
Megigazítottam a sminkem, és tettem el egy üveg hideg üdítőt a táskámba. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek, mivel semmi dolgom nem volt. Fél órába telt, míg kiértem.
Valaki már ült a padon.
Elég későn aludtam el, ezért nehéz volt reggel korán felkelni. 8 órára kellett beérnem, és én negyed nyolckor még csak ébredeztem. Anya már korán reggel elment dolgozni, és apa sem volt otthon. Ketten maradtunk. Az öcsémre nem bízhattam, hogy felkeltsen, mert ő is sokáig alszik. Jobb híján maradt a telefon, de ugye ott van az a "szundi" gomb, amit elég nehéz megállni.
Negyed nyolckor azonban csörgött a telefonom. Anya az.
- Felkeltél már? - szólt bele a telefonba, mikor felvettem.
- Hát...
- Kristen! Nem késhetsz el pont ma! Öltözz fel és siess!! - szidott le. - Nyolckor betelefonálok, hogy bent vagy e!! - mondta és letette a telefont.
Na szép. Csalódtam volna magamban, ha fel birok kelni időben.
Leszaladtam a földszintre és megittam a szokásos reggeli kávém, ami nélkül nem indulhat a nap. Reggelizni már nem volt időm, nem mintha étvágyam lett volna. A gyomrom görcsben volt annyira izgultam. Megittam az energia italom, és elmostam a poharat, majd felmentem a szobámba felöltözni.
Először is megmostam az arcom és a fogam. Világos színű farmer nadrág és rózsaszín topp mellett döntöttem. A sminkem eléggé elhanyagoltam, mert kicsit késésben voltam. A hajam pedig szokás szerint kivasaltam.
A biciklim már elől volt. Megírtam a szokásos cetlit Davidnek, majd bezártam az ajtót és elindultam. Szerencse, hogy a fagyizó közel van a házunkhoz, így 5 perc alatt oda értem. Leraktam a biciklim, de még így is 10 perccel hamarabb értem oda.
- Szia, szép lány. - mondta valaki mögöttem.
Csak egy valaki hívott így pár nappal ez előtt. Lassan megfordultam, és szembe találtam magam azzal a gyönyörű barna szemű sráccal. Most is jól nézett ki. Fehér póló volt rajta és farmer. A pólóban jól látszott a kidolgozott felsőteste.
- Helló, Liam. - köszöntem neki. - Hát te?
- A fagyizóba jöttem. Szeretnék ide jönni dolgozni a nyárra. Elég közel van a lakásunkhoz. - válaszolta. - Te?
Ez nem lehet igaz! Mire elhatározom, hogy nem is gondolok rá, akkor megjelenik.
- Én is. - vallottam be.
Elindultunk, majd egyszerre léptünk be az ajtón. A bolt vezetője Teresa, egy 40 éves végtelenül kedves nő. Már rég ismerem és abban reménykedem, hogy ez az ismeretség valamiféle előnyt jelent számomra.
- Szia, Kris. - köszönt oda nekem, mikor meglátott minket az ajtóban. - Ki a barátod?
- Helló. Ja, ő Liam.
- Jó napot, Liam Smith. - mutatkozott be.
- Tegezz kérlek, nem vagyok olyan öreg. - mondta Teresa.
- Az állásra szeretnénk jelentkezni.
- Jól van. Kris téged már rég ismerlek, és mindig jót hallok rólad. Téged felveszlek, mert tudom, hogy megbízható vagy. - válaszolt Teresa. Nagy kő esett le a szívemről. - Liam, hát nem tudom. Legyen. Téged is felveszlek, de csak próba időre.
- Köszönöm. - hálálkodtunk egyszerre.
- Holnap 9-re gyertek, és megmutatom mi hol van. Most mennem kell, kölykök. Sziasztok.
Azzal ott hagyott minket. Én megfordultam mit sem törődve Liammel, és elindultam a biciklimhez, hogy haza menjek. Már majdnem elértem a bicómhoz, mikor Liam megfogta a csuklóm.
- Mi az? - kérdeztem kicsit sértődötten.
- Nem értem, hogy mi a bajod?
Nem mondhatom neki azt, hogy nagyon kedvellek, de nem akarok botrányt, mert tudom, hogy van barátnőd. Ezért inkább kerüllek. Istenem, bár ne kéne válaszolnom.
- Veled semmi, bajom. Sőt, szerintem jó fej vagy, de van egy olyan érzésem, hogy nem kéne barátkoznunk.- vallottam be.
- Szeretném, ha.....barátok lennénk. - mondta, és elengedte a kezem.
Hát ez az! Én nem a barátja akarok lenni, hanem a barátnője! Nehéz lesz, de ok.
- Én is! - válaszoltam, és nem bírtam parancsolni a könnyeimnek.
Sírtam. Nem akartam, hogy lássa, de már nem tehettem semmit.
- Te sírsz? - kérdezte édesen.
- Nem. - hüppögtem és elfordultam.
Újból megfogta a kezem, de most magához húzott és szorosan megölelt. A szívem majd kiugrott a helyéről. A könnyek, amik lecsordultak az arcomon, öröm könnyek voltak. Olyan jó illata volt, és imádtam a kezeit érezni a hátamon.
- Cssst - nyugtatott - Jól vagy?
- Igen. - mondtam, és hátrébb léptem az ölelésből. - Szia, Liam.
Elköszöntem, és felültem a biciklire, majd haza mentem. 9 órakor már otthon voltam. Felrohantam a szobámba és sírtam. Annyira szeretem! Miért van barátnője?
Eszembe jutott, hogy anya még nem is tud a munkámról. Felhívtam.
- Szia, anyu! Megkaptam a munkát.
- Kincsem. Jajj, de jó! - örült velem. - Ne haragudj, de dolgoznom kell! Este beszélünk, puszi. - mondta és letette.
Anya is leráz, az öcsém még alszik, én pedig unatkoztam és megint csak arra a barna szemű fiúra tudtam gondolni. A barátnőimet sem akartam felkelteni.
Jött egy sms-em. Cole az.
"Nem találkozunk? Egy óra múlva a gáton? Cole"
Mivel semmi jobb ötletem, és nagyon rendesnek tűnik, bele mentem.
"Jól van. A fűzfánál. Kris" - válaszoltam.
Megigazítottam a sminkem, és tettem el egy üveg hideg üdítőt a táskámba. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek, mivel semmi dolgom nem volt. Fél órába telt, míg kiértem.
Valaki már ült a padon.
2013. július 29., hétfő
3. fejezet
* Cole szemszöge*
- Oké. Mindjárt megcsinálom,csak felmegyek facebookra. - mondtam apának, mikor megkért, hogy menjek el a boltba.
Hiába tapogattam a zsebem, sehol sem találtam. Ma már voltunk a gáton biciklivel, tehát lehet, hogy kiesett a zsebemből. A francba. Most mehetek vissza gyalog és kereshetem, az amúgy is magas fűben.
- Anya. Te sem láttad a telóm? - kérdeztem meg anyát, azt remélve, hogy hátha ő látta valahol.
- Nem. Miért?
- Elhagytam. - vallottam be. - Elmegyek megkeresem, majd jövök.
Ezt a mázlit. Megígértem a haveroknak, hogy még ma megbeszéljük mikor jöhetnek le ők is. A nagynénémnek van egy kutyája akit őszintén szólva imádok, és vinném magammal, ha nem ugrálna össze.
Kimentem a kapun,és elindultam a part felé, de eddig semmi. Megnézem annál a fűznél, amelyik alatt leültünk pihenni.
Ott ül egy lány. Nem hiszem, hogy észre vett.
- Khm...-próbáltam felhívni magamra a figyelmet.
Kivette a füléből a fülhallgatót és felnézett rám. Gyönyörű kék szemei vannak és rövid barna haja. Nagyon jól néz ki! Remélem jó fej.
- Ne haragudj! Nem akarlak zavarni, csak a telefonom keresem. - magyaráztam annak gyönyörű lánynak aki olyan szépen nézett rám.
- Semmi gond. Ha gondolod, segíthetek keresni, úgysincs semmi dolgom. - ajánlotta fel a segítségét.
Még jó hogy elfogadom. Nem vagyok hülye. Ez a lány szép és még rendes is. Remélem lesz belőle valami.
- Jól van. Cole vagyok. - mutatkoztam be. - Baby! - tettem hozzá magamban.
Elárulta, hogy az ő neve Kristen, de a Krist jobban szereti. Szép név, és ezt meg is mondtam neki. Helyes csajnak tűnik.
- Hol voltál ma? - kérdezte és felállt, hogy ő is körülnézzen.
- Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk a fagyizóba.
Előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton. Bele egyeztem, hisz sokat nem veszíthetek.
Elindultunk, de senki sem szólt semmit. "Gyerünk Cole mondj már valamit." - mondogattam magamnak.
- Ti is nyaraltok? - kérdeztem végül, mivel értelmesebb nem jutott eszembe.
- Nem, én itt lakom a családommal. - válaszolt. - Te?
Elmondtam,hogy a nagynénéméknél lakunk minden nyáron, mert imádjuk ezt a helyet.
- Miért ültél olyan szomorúan a padon? - kíváncsiskodtam.
"Remélem nincs pasija." - gondoltam magamban.
Láttam rajta, hogy nem örül a kérdésemnek. A francba, már megint elrontok mindent az elején.
- Van egy srác, akit nem kéne kedvelnem. Ott próbáltam meg elfelejteni. - mondta, és látszott rajta, hogy őszinte velem.
- Ismerős érzés. - szóltam hozzá.
Van egy lány otthon, akit nagyon szeretek, de észre sem vesz. Talán most találtam meg a hozzám illőt?
Amíg én ezen gondolkodtam, Kris felvett egy telefont.
- Ez az? - kérdezte.
- Örök hála. - köszöntem meg.
Tényleg megmentett. Ha ezt is elvesztettem volna, mint az előző két mobilom, akkor biztosan nem vettek volna újat. Csörgött. Már 6 nem fogadott hívásom volt. Anya az. Biztosan félt, hogy valaki megtalálja. Arrébb mentem, majd felvettem.
- Igen?
- Cole. Te vagy az? - kérdezte aggódóan anya.
- Igen. Kristen megtalálta.
- Ki az a Kristen? Csak nem a barátnőd?
- Nem. - válaszoltam kicsit szomorúan.
- Gyere haza, mert Lucy megérkezett.
Lucy a nagynéném. Nagyon rendes, mert megengedi, hogy egész nyáron nála lakjunk.
- Ok. Nemsoká otthon vagyok. - mondtam és letettem a telefont.
Vissza mentem Krishez és elmondtam neki, hogy haza kell mennem. Hatalmas levegőt vettem és elkértem a telefon számát. Egy kicsit izgultam, hogy nem adja, végül is tök idegenek a vagyunk.
Mikor lediktálta a számot megkönnyebbültem. Elköszöntem, majd elindultam haza.
Fél órába telt, hogy haza érjek.
- Szia, Lucy néni. - köszöntem neki, mikor bementem a kapun.
- Helló, Cole. - üdvözölt. - Milyen Kristen?
Gondolhattam volna, hogy anya tovább adja neki.
- Nem kérdeztem meg a vezetéknevét.
- Oh. Hogy néz ki?
- Tengerkék szeme, rövid barna haja van. Alacsony és karcsú.
- Hmmm.- mondta és elmosolyodott. - Tudom kiről van szó. Helyes kis csaj.
- Igen, szerintem is.
Megint csörgött a telefon, de ez most megmentett. Ty volt az.
- Szia haver. - vettem fel a telefont.
- Helló. Mikor mehetünk?
- Jövő héten.
- Hey, felszedtél már valakit? - ordított bele valaki a telefonba. Szerintem megismertem.
Biztosan Dominick az. Ő a legőrültebb ember a világon, de ezt szeretjük benne.
- Szia, Dom. - köszöntem neki.
- Haver! Jövő héten bulizunk! - jelentette ki.
- Skacok! Mennem kell, majd beszélünk.
Letettem a telefont, mert nem voltam kíváncsi a hülyeségeikre.
A nap további része unalmas volt. Este grilleztünk, majd beszélgettünk. Hajnal 2 óra fele kerültem ágyba.
Biztosan Dominick az. Ő a legőrültebb ember a világon, de ezt szeretjük benne.
- Szia, Dom. - köszöntem neki.
- Haver! Jövő héten bulizunk! - jelentette ki.
- Skacok! Mennem kell, majd beszélünk.
Letettem a telefont, mert nem voltam kíváncsi a hülyeségeikre.
A nap további része unalmas volt. Este grilleztünk, majd beszélgettünk. Hajnal 2 óra fele kerültem ágyba.
2. fejezet
7 órakor
felkeltem és nem bírtam vissza aludni. Egyfolytában az a mélybarna szemű srác
járt a fejemben. Ezért elhatároztam, hogy kiverem a fejemből. Ennek érdekében
mindent elkövettem. Minden telefonszámot felhívtam amit csak ismertem, de senki
sem ért rá. Ez az én formám. Magamra maradtam, de így is jól fogom ma érezni
magam.
Elmehetnék
sétálni. Meg is van a mai programom. Kisétálok a gátra és talán eszek egy
fagyit.
- Jó reggelt! –
ugrott be a szobába az öcsém.
- Neked is. –
mondtam és kikászálódtam az ágyból.
- Ki az a pasi
akiről álmodban beszéltél? – kíváncsiskodott és gúnyolódott.
OMG! Álmomban is
róla beszéltem.
- Semmi közöd
hozzá! – próbáltam meg lekoptatni, de nem hagyta magát.
- Két szerelmes
pár…..- mondogatta.
Jó is lenne. Egy
kicsit eljátszottam a gondolattal. El kéne felejtem, de helyette folyton ő jár a fejemben.
Délelőtt főztem, mivel anya dolgozik. Ebéd után elmosogattam, majd majd megfürdettem a kutyáimat. A délután hátra maradt részében egy kötelezőt olvastam és gépeztem.
6 órakor úgy éreztem, hogy eljött az ideje a betervezett sétámnak a parton. Megvártam, míg haza értek a szüleim és elkéredzkedtem. Farmer szoknyát vettem fel, színes toppot és egy papucsot. Szolid sminket csináltam, a hajamat pedig csak kivasaltam.
Amikor készen lettem lementem a földszintre, hogy határidőt kérjek apától.
- Apu. Elmegyek sétálni. Meddig mehetek? - kérdeztem olyan édesen, ahogy csak tudtam.
Ránézett az órára és megállapította, hogy fél hét van. Minden gyerek tudja, hogy ilyenkor csak mosolyogni kell és türelmesen várni.
- Max 10 óra. - mondta végül.
-Köszi! - ujjongtam és adtam neki egy puszit.
Elköszöntem anyától is és szóltam Davenek, hogy be ne merjen menni a szobámba. Kimentem a kapun, majd végig sétáltam az utcán. Egyetlen ismerőst sem láttam, ami azért szomorú, mert reméltem, hogy valakivel majd találkozok és beszélgetünk egy jót. Nos ez az én formám.
Fél óra séta után kiértem a partra.
Egy darabig még sétáltam, amikor megláttam egy padot egy hatalmas fűzfa alatt. Oda mentem és leültem. Mindez akár még romantikus is lehetne, de persze nem egyedül. Betetten a headsetem a fülembe és bekapcsoltam az egyik kedvenc számom.
A szemeim becsuktam és csak élveztem a jó időt. Egyszer csak olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Kinyitottam a szemem és lehalkítottam a zenét. Egy közép magas szőke hajú srác állt a pad végében.
- Ne haragudj! Nem akarlak zavarni, csak a telefonom keresem. - szabadkozott.
- Semmi gond. Ha gondolod, segíthetek keresni, úgy sincs semmi dolgom. - mondtam.
Végül is ketten még is csak jobb, mint egyedül.
- Jól van. Cole vagyok. - mutatkozott be.
- Kristen, de mindenki csak Krisnek hív.
- Szép név.
Elmosolyodtam. Lehet, hogy most botlottam bele a tökéletes fiúba?! Majd kiderül.
- Hol hagyhattad? Vagy inkább hol voltál ma? - kérdeztem és felálltam a padról, hogy én is körül nézzek.
- Lássuk csak. - morfondírozott. - Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk egy közeli fagyizóba.
- Akkor mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton, aztán pedig elmennénk a fagyizóba. - vetettem fel.
- Ok. Gyerünk. - egyezett bele.
Elindultunk, és egy darabig szótlanul sétáltunk egymás mellett.
Cole hirtelen megszólalt:
- Ti is itt nyaraltok? - kérdezte.
- Nem, én itt lakom a családommal nem messze a parttól. És te?
- Mi minden nyáron itt vagyunk a nagynénémnél. Imádjuk ezt a helyet. - válaszolt őszintén.
- Ez fura. - vallottam be.- Még sosem láttalak erre.
- Miért ültél olyan szomorúan a padon?! - kíváncsiskodott.
Kissé féltem ettől a kérdéstől. Igazából, miért mondanám el egy idegennek? Más felől viszont otthon úgysem mondom el, a barátnőim pedig csak faggatnának. Végül úgy döntöttem, hogy mindent elmondok.
- Van egy fiú, akit nem kéne kedvelnem, és itt próbáltam meg kiverni a fejemből. Kisebb nagyobb sikerrel.
- Ismerős az érzés. - mondta.
Egyre jobb ez a mai nap. Nem csak barátot találtam, de esetleg még sorstársat is.
Már majdnem megkérdeztem, hogy vele mi történt, mikor észre vettem, hogy valami csillog a fűben. Oda léptem és felvettem egy érintő képernyős telefont.
- Ez az? - kérdeztem, és felmutattam a mobilt.
- Örök hálám! Megmentetted az életem. - köszönte meg és elvette tőlem.
- Igazán nincs mit. Most, hogy már megtaláltuk mit csináljunk?
Reméltem, hogy nem hagy ott, mert egyedül semmi kedvem nem volt sétálgatni.
Csörgött a telefonja. Felvette és arrébb ment, hogy ne halljam miről van szó.
- Az anyám volt az. Már sokszor hívott, hogy hátha valaki felveszi. - avatott be. - Haza kell mennem.
- Hát jól van.
- Megadod a számod? - kérdezte aranyosan.
Lediktáltam neki a számom, majd elköszöntünk. Egy darabig még sétálgattam egyedül, de hamar meguntam.
Haza indultam. Korábban értem haza, mint terveztem, de nem zavart. Játszottam egy még kicsit a kutyáimmal, aztán bementem.
- Jó volt? - kérdezte anya.
- Ahan. - válaszoltam flegmán.
Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Korán volt, de mégis úgy döntöttem, hogy megfürdök és beteszek egy jó filmet.
Már majdnem készen voltam, amikor Dave bejött a szobámba azzal az indokkal, hogy halálra unja magát. Semmi kedvem nem volt veszekedni, ezért megegyeztünk, hogy keresek filmet, míg ő pattogtat kukoricát.
Hajnalban aludtam el, ami kicsit gáz, mivel másnap interjúra megyek. Nyári munka, ha összejön.
- Jól van. Cole vagyok. - mutatkozott be.
- Kristen, de mindenki csak Krisnek hív.
- Szép név.
Elmosolyodtam. Lehet, hogy most botlottam bele a tökéletes fiúba?! Majd kiderül.
- Hol hagyhattad? Vagy inkább hol voltál ma? - kérdeztem és felálltam a padról, hogy én is körül nézzek.
- Lássuk csak. - morfondírozott. - Végig bicikliztünk a gáton, aztán pedig elmentünk egy közeli fagyizóba.
- Akkor mi lenne, ha végig sétálnánk a gáton, aztán pedig elmennénk a fagyizóba. - vetettem fel.
- Ok. Gyerünk. - egyezett bele.
Elindultunk, és egy darabig szótlanul sétáltunk egymás mellett.
Cole hirtelen megszólalt:
- Ti is itt nyaraltok? - kérdezte.
- Nem, én itt lakom a családommal nem messze a parttól. És te?
- Mi minden nyáron itt vagyunk a nagynénémnél. Imádjuk ezt a helyet. - válaszolt őszintén.
- Ez fura. - vallottam be.- Még sosem láttalak erre.
- Miért ültél olyan szomorúan a padon?! - kíváncsiskodott.
Kissé féltem ettől a kérdéstől. Igazából, miért mondanám el egy idegennek? Más felől viszont otthon úgysem mondom el, a barátnőim pedig csak faggatnának. Végül úgy döntöttem, hogy mindent elmondok.
- Van egy fiú, akit nem kéne kedvelnem, és itt próbáltam meg kiverni a fejemből. Kisebb nagyobb sikerrel.
- Ismerős az érzés. - mondta.
Egyre jobb ez a mai nap. Nem csak barátot találtam, de esetleg még sorstársat is.
Már majdnem megkérdeztem, hogy vele mi történt, mikor észre vettem, hogy valami csillog a fűben. Oda léptem és felvettem egy érintő képernyős telefont.
- Ez az? - kérdeztem, és felmutattam a mobilt.
- Örök hálám! Megmentetted az életem. - köszönte meg és elvette tőlem.
- Igazán nincs mit. Most, hogy már megtaláltuk mit csináljunk?
Reméltem, hogy nem hagy ott, mert egyedül semmi kedvem nem volt sétálgatni.
Csörgött a telefonja. Felvette és arrébb ment, hogy ne halljam miről van szó.
- Az anyám volt az. Már sokszor hívott, hogy hátha valaki felveszi. - avatott be. - Haza kell mennem.
- Hát jól van.
- Megadod a számod? - kérdezte aranyosan.
Lediktáltam neki a számom, majd elköszöntünk. Egy darabig még sétálgattam egyedül, de hamar meguntam.
Haza indultam. Korábban értem haza, mint terveztem, de nem zavart. Játszottam egy még kicsit a kutyáimmal, aztán bementem.
- Jó volt? - kérdezte anya.
- Ahan. - válaszoltam flegmán.
Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Korán volt, de mégis úgy döntöttem, hogy megfürdök és beteszek egy jó filmet.
Már majdnem készen voltam, amikor Dave bejött a szobámba azzal az indokkal, hogy halálra unja magát. Semmi kedvem nem volt veszekedni, ezért megegyeztünk, hogy keresek filmet, míg ő pattogtat kukoricát.
Hajnalban aludtam el, ami kicsit gáz, mivel másnap interjúra megyek. Nyári munka, ha összejön.
2013. július 28., vasárnap
1. fejezet
Egy átlagos 16
éves tinédzser lány vagyok, mindennapi problémákkal. Mint például mit vegyek
fel, rossz a hajam, rossz a sminkem, vagy épp híztam vagy fogytam. Elég nehéz
az élet….na jó, őszintén szólva könnyű dolgom van. A családom megértő, és a
hisztijeimtől eltekintve elég jól megvagyunk. Egyedül az öcsémmel veszekszünk
sokat. A barátaimmal is jó a kapcsolatom. Minden rendben velem, bár akik
ismernek, mind azt mondják, hogy őrült vagyok. Persze jó értelemben. Remélem…
Már csak egy pasi hiányzik az életemből. De még nem találtam meg.
A nyár még csak
most kezdődött, de már hiányzik a dinka osztályom. Igen, elég őrült az osztályom,
de szeretem őket. Klasszisokkal jobb, mint az általános. Igaz sokat kell
tanulni és a tanárok is szigorúak, de attól még szeretem. J
A nevem Kristen,
de a barátaimnak csak Kris. Az öcsém pedig David. Eldöntöttem, hogy ez a nyár
más lesz és elhatároztam, hogy a hosszú barna hajam levágatom. Nos, elég fura,
de így is szeretem. A kék szemem általában füstös sminkkel emelem ki. Egyszóval
elég unalmas vagyok. De én így szeretem.
Mivel nyár van,
lehet sokáig aludni! Ezt imádom a legjobban a szünetben. Sokáig lustálkodni és
ágyban maradni, persze csak ha az idegesítő öcsém békén hagy.
Ma reggel
azonban korán kellett kelnem. Anyu egy listát rakott az asztalomra és
beállította a telefon ébresztőjét 7 órára. Próbáltam vissza aludni, de mivel
anya alaposan eldugta a telefont, muszáj voltam megkeresni és mire megtaláltam
kiment az álom a szememből. A tesóm, még durmolt, mikor lementem a földszintre
és megittam a szokásos kávém. Ilyenkor szükségem van egy fél órára, hogy
magamhoz térjek. Mivel hosszú volt a lista nem reggeliztem, csak megittam a
napi koffein adagom és felmentem a szobámba öltözni. Rövid nadrágot vettem fel
és a kedvenc lila fehér csíkos pánt nélküli felsőmet. A sminkem szolidra
csináltam. Leakasztottam a szobainasról a fekete táskám és eltettem a pénzt és
listát, amit anya adott.
Az öcsém még
mindig aludt, tehát írtam neki egy cetlit, amit az asztalra tettem:
„Fel kell mennem
a városra, majd jövök. Az ajtót bezártam, pótkulcs a szekrényen. Kris ”
A biciklim
rossz, tehát gyalogolnom kell. Rápillantottam a listára, és az első az volt,
hogy menjek el a könyvtárba és vegyek ki néhány kötelezőt. Alapvetően szeretek
olvasni, de a kötelező olvasmányok általában unalmasak és érthetetlenek.
Bezártam az
ajtót, becsuktam magam mögött a kaput, és azon filóztam, hogy melyiket
válasszam a nyolc közül. Előhalásztam a táskámból a headsetem, majd
bekapcsoltam egy zenét és elindultam a városra. Már majdnem a könyvtárhoz
értem, mikor megbotlottam és egy gyönyörű fiú karjaiban találtam magam.
- Elnézést. –
mondtam zavaromban és elsiettem, meg sem várva, hogy mond e valamit.
Igazán helyes
volt, és rendesnek is tűnt, de amilyen az én formám, hát persze, hogy elrontok
mindent. És egy ilyen szép srácnak, biztosan van barátnője is. Elszomorodtam
kissé. Tudjátok, rossz bele gondolni abba, hogy mi lett volna ha…
Megérkeztem a
könyvtárhoz,és be mentem. Odaadtam az olvasó jegyem, és szóltam, hogy kötelező
olvasmányt szeretnék kivenni. A könyvtárosnő megmutatta, hogy merre találom
őket, és én mentem megkeresni a kiszemeltem. Végül arra döntöttem, hogy Arany
Jánostól veszem ki a Toldi estéjét, és Petőfi Sándortól az Apostolt. A Toldit
megtaláltam, de az Apostolra sehogy sem akartam ráakadni. Még nézelődtem, mikor
valaki a csípőmre tette a kezét. Halkan felszisszentem, és ahogy megfordultam,
nyakon vágtam. Nagyon nem kellett volna. Az a gyönyörű barna szemű srác volt
az.
Az arcához
kapott.
- Hey, szép
lány! Ezt miért kaptam? – tette fel a költői kérdést.
- Annyira
sajnálom! Nem akartam! Kérlek, ne haragudj! – kértem bocsánatot, mert nem
akartam, hogy haragudjon rám.
- Te őrült vagy.
– mondta. Ez kicsit fájt. – Először elkaplak, hogy el ne ess és meg sem
köszönöd. Most pedig meg akartam kérdezni, hogy hogy hívnak és erre nyakon
vágsz.
- Hogyan
engesztelhetnélek ki? – kérdeztem.
- Először is
mondd meg mi a neved.
- Kristen, de
mindenki csak Krisnek hív.
- Jó végre tudni
a neved szép lány. Én Liam vagyok. Nem megyünk el fagyizni?
- Sajnos nem
lehet. Listám van és ha nem csinálom meg, anya le fog szidni. – vallottam be.
Annyira szívesen elmentem volna vele, mint még soha senkivel. Lehet, hogy most
vesztettem el életem egyik legnagyobb lehetőségét? Utálom az ilyet.
- Még van egy
órám, a találkozóig. Ha szeretnéd, elkísérlek valahova. – ajánlotta fel.
Hát persze, hogy
szeretném. Ilyen hülye kérdést! Majdnem kiugrottam a bőrömből, de megpróbáltam
higgadtan válaszolni.
- Ha van kedved.
De ne számíts valami nagy dologra.
- Melyik könyvet
keresed? – kérdezte.
Olyan aranyos.
Már is szeretem, pedig nem is ismerem még. „Nyugi Kristen” – mondogattam
magamban.
- Petőfi Sándor
: Apostol.
- Kötelezőket
olvasol? – kinevetett, de nem bántam, mert a világ legszebb mosolyával
ajándékozott meg. – Még nyáron is tanulsz?
- Nem tanulok,
de muszáj. – mondtam.
Megtalálta a
könyvet, és levette nekem a polcról.
- Kösz.
Elvettem a
könyvet, és az ujjaim kissé súrolták az övéit. Éreztem, hogy elpirulok, ezért
elfordultam. Oda mentem a pulthoz és kivettem a két könyvet, majd eltettem a
táskámba. Az ajtóhoz indultam, ahol Liam már várt rám.
- Mi a következő
pont? – kérdezte olyan aranyosan, hogy majdnem elolvadtam.
- Hát, vennem
kéne valamit anyáék házassági évfordulójára.
- Ok. Merre
menjünk?
- Hát igazából
ötletem sincs. – vallottam be.
Kimentünk a
könyvtárból, és elindultunk valamerre. Nem tudom merre, mert csak arra a szép
mély barna szemű srácra tudtam gondolni, aki mellettem sétált. A kedvenc
parkomhoz értünk.
- Nem ülünk le?
Ez a kedvenc helyem a városban.
- Ok!
Annyira örültem
ennek a két betűnek, hogy szívem szerint ugráltam volna.
- Kérdezhetek
valamit? – mondta édesen.
- Öhöm
- Van barátod? –
ez a kérdés meglepett.
Ha azt mondom,
hogy nincs akkor bénának tart majd? És ha azt mondom, hogy van akkor pedig
hazudok. Inkább elmondom az igazat.
- Nincs. – De
téged elfogadnálak!- egészítettem ki magamban,és elvigyorodtam.
- Hmm… Kérdezz
most te. – vetette fel.
Ezer meg ezer
kérdésem van, de nem akarok idiótának tűnni.
- Még sosem
láttalak a városban. – mondtam. Ez volt a legésszerűbb, ami abban a percben
eszembe jutott.
- Most
költöztünk ide pár barátommal. Tudod… „függetlenek” akarunk lenni. – válaszolt,
és elővette a telefonját, hogy megnézze mennyi az idő.
Egy nagyon
csinos lány volt a háttérképe. Hát ez az én formám. Egyszer az életben
találkozok egy helyes, jó fej sráccal, és természetesen már van barátnője.
Azt hiszem észre
vette, hogy a telefonját nézem. Ismét kínos helyzetben vagyok. Hát nem is én
lennék. Csalódtam volna magamban.
- Ő a barátnőm.
– mondta.
Gondolhattam
volna. Jobb lenne, ha most elmennék. Nem szeretnék közel kerülni hozzá, hisz
akkor még jobban fájna elvesztenem, mintha most cselekszem.
- Azt hiszem
mennem kéne. Szia Liam. – köszöntem el, és felálltam a padról, majd elindultam
a boltba.
Szomorúan
sétáltam az úton. Miért romlik el minden, amikor már jóra fordulna? Nem nagyon
figyeltem az útra. Csak akkor tértem magamhoz, mikor neki mentem a bolt
ajtajához. Elolvastam a listát, majd megvettem az anya által felírt dolgokat.
Fizettem, majd haza mentem.
A Dave már ébren
volt, és netezett. Elpakoltam mindent, amit vettem és felmentem a szobámba.
Zokogtam. Nem
tudom miért, hisz nem is ismertem. Aznap találkoztam vele először. Mégis
annyira aranyos volt és jó fej. Le kell mondanom róla akármennyire fáj is. Még
ha lehetne is valami, most már biztosan nem lesz semmi.
Általában a
délután netezéssel és olvasással telik el, de semmi kedvem nem volt
facebookozni.
Anyáék haza
értek. Szokás szerint leszidtak minket. Mivel eleve semmi kedvem nem volt, nem
nagyon zavart, hogy veszekszenek velem. De természetesen, csak engem szidtak
le, mert az öcsém „anyuci pici fia” aki sérthetetlen. Alapvetően elég nyugodt
személyiség vagyok, szóval már megszoktam.
Az egyik legjobb
barátnőm hívott biciklizni, de nem mehettem a veszekedés miatt.
Egész este
töprengtem. Nem jött álom a szememre, és mikor végre elaludtam akkor is Liammel
álmodtam.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)